Hosszútáv blog

Bejött Andinak ez hazabiciklizés, a hét elején a kedvező időjárásban kétszer is kerekeztünk a busztól otthonig. Az a tapasztalatunk, hogy emelkedőket futni sokkal könnyebb mint tekerni, viszont síkon meg kicsit eseménytelen egy futó után karikázni. Az a tervem, hogy keresünk majd mellékutakat, ahol tudunk egymás mellett menni, mert a Sárd utcában elég nagy a forgalom és nem biztonságos a párhuzamos haladás az amúgy is csak egy sávos aszfalton. A földutakon viszont mély sebeket hagy a nagy ütemben folyó csatornázás, az egyik közeli keresztutcában pl. két hete kiásták az aknafedőket a rátöltött föld és kőzúzalék alól, így 40 cm mély meglepetés kráterek várják a megszokásból kocsikázókat. Sár szerencsére nem nagyon van, a legtöbb helyen murvával borítják be a visszatemetett csatornaárkok felső rétegét, amitől tényleg nincs mocsár eső után, száraz időben viszont van sivatag és por, soha semmi nem lehet tökéletes.

A két bemelegítő bringás futás után aztán csütörtökön terveztem egy hosszút, végül ez péntekre halasztottam, mert dolgom is volt (cseresznye permetezés), meg izomlázam is, különben is, mennyire stresszoldó már pénteken meló után futni egy nagyot? Szerintem kötelezővé kéne tenni. Korán végeztem, háromkor már futócipőben voltam, és lelkesen vágtam neki a Fundoklia-Levendulás-Alsóvölgyi körnek. A futáshoz az Elevenhold zenekar összest választottam random számsorrendben, remek futózene ez, nem is tudom miért nem voltak még talpalávalóban, talán mert pár éve feloszlottak, ami miatt az énekesre azóta is indokolatlanul haragszom. (Hoppá, most látom, hogy van új album új énekessel, sajnos a hegedűs leányzó nélkül.) A feljebb említett csatornaprojekt a fundoklia felé is mozgalmasabbá/porosabbá/sarasabbá teszi a futást, egy kilométert futottam egy billenős IFA előtt, remélem a sofőr nem nézett lánynak, hogy guvadt szemmel bámulja ezalatt a hátsóm. Repültek a kilométerek, chifutós fókuszokat próbálgattam amikor éppen nem mindenfélén járt az eszem, ment  a pörgős lépkedés, a dőlés, és szerintem a medence vízszintezés (kőműves nélkül, mielőtt Saaby megkérdezné :D) is, de úgy tapasztalom, hogy ezeket a vattába csavart acéltű alapfókuszokat nehéz sokáig fenntartani, az ember gondolatai folyton elkalandoznak, gödrök, IFÁk, kutyák, orrfújás, mind-mind megszakítja a konkrét koncentrációt, amihez azonban egyre könnyebb visszatérni, úgy érzem kezd beépülni az alap hozzáállásba, ahogy azt a chifutás könyvben is ígérték. (A Chifutásról Borboleta írt egy jó cikket a blogján, ezt felhasználva-kiegészítve hamarosan én is írok valamit, idő kérdése az egész.)
A levendulás közepe táján egyszer csak fények tűntek fel szemből, 5-6 quados robogott a földúton, szemlátomást egy tapasztaltabb oktató/vezető, és újoncok. Amikor megláttak lehúzódtak, majd megálltak, sőt még köszöntek is, tisztára meg voltam hatódva. Valahol a környéken biztos lehet quad túrára jelentkezni, ez érdekes lehet, érzéseim azonban kettősek, hiszen a természet lágy ölére viszünk ki büdös technikát, bár tény, hogy a szeméthalmok, autógumi-füzérek és műszerfal maradványok között ez nem már oszt nem szoroz. 
Félúton elkezdett szemerkélni az eső, majd egyre erősödött, átcsapott abba a fajtába, amiben nem indulsz már el futni, de ha futás közben vagy, akkor nem igazán érdekel, pláne ha fél úton vagy és hazáig így is úgyis futni kell. Nem is áztam át, de a telefonomat azért becsomagoltam a papírzsepi zacskójába, ez a visszaragasztható tetejű nagyon alkalmas erre, a 2010-es maratonon zuhogó esőtől is megvédte az akkori telcsimet, pedig ott majdnem négy órán át kellett funkcionálnia. Természetesen az eső volt a legkisebb gondom, jött a nagylábujjam zsibbadása, próbálhattam bármit, mozgattam, mereven tartottam, ráléptem, nem léptem rá, érdekelte is őt, el volt foglalva azzal, hogy egyre erősödő kínkeserveket okozzon, 1:37 körül sántikálóssá alakítva daliás chifutásomat. Ilyenkor kicsit meginog az elhatározásom az őszi maratont illetően.
Végül 1:43 alatt teljesítettem a valamivel több, mint 19 kiris távot, ami tök jó idő, azonban elgondolkodtató, hogy ugyanezen az útvonalon október végén 8 perccel gyorsabban szaladtam végig öt perc alatti tempóval. Azért a tókör az menni fog, de a maraton... Átgondolom én ezt még egyszer.
Ja és az eső miatt persze permetezhetek újra.