Bitliszbá tarolt, nehéz megszólalni az ötnapos ultramaratonja után, hogy én meg futottam a héten kétszer egy órát... Ugye milyen viccesen kevésnek tűnik a napi 8-10 órás futásokhoz képet? :D
A maraton után kicsit leálltunk (illetve én leálltam, Lemúr Miki edzett amennyit szokott), bár múlt héten összehoztunk egy közös tárnoki tókört Izmitomival, ahol jól eldiskuráltunk 15 kirin keresztül, majd arra megállapításra jutottunk, hogy az okostelefon GPS-ek elég furán tudnak mérni, legalábbis Lemúr Mikié olyan kacskaringósan utakat rajzol, mint az örkörhugyozás, az enyém meg kiegyenesíti a kanyarokat, mint egy részeg hummeres. Izmi is mesélte, hogy fura különbségeket tudnak mérni az ő eszközei, úgyhogy tervezzük, hogy a Duna-gáton végére járunk ennek a dolognak, összevetjük az eszközeink adatait, már ha sikerül megint összehoznunk egy futó találkozót.

Balra Lemúr Miki GPS útvonala, jobbra az enyém, ugyanavval a Runtastic appal mérve, különböző okostelefonokkal. (A km jelzés azért tér el, mert nem egy helyről indultunk.)

A héten észbe kaptam, hogy két hét múlva velencei Mikulás futás lesz, ahhoz meg illene kicsit futogatni, mert oké, hogy Lemúr Miki 5:30-al simán teljesíti így is, de én a maraton óta száz kirit sem futottam, és ezen a 28-as körön mindig sikerül kipurcannom félmaraton után, most pedig nem szeretnék a térdig érő hóban egyedül küzdeni a farkasokkal.
Kedden a korai sötétedés nehezítette a dolgomat, nem szeretek forgalmas utakon futni ilyen sötétben, még akkor sem ha fényvisszaverő mellény és bringavillogó is van rajtam a teljes láthatósági eszköztárból. Felszaladtam hát a földutakon, mintha az Anna-hegy felé indultam volna, itt autókkal tényleg nem találkoztam, ám egy futó sporttárs kocogott lefele, vigyorogva köszöntöttük egymást. Jól ment a futás, mondjuk ennyi pihenő után menjen is jól, utóbb a térképen néztem, hogy mégsem voltam olyan gyors felfele, mint azt gondoltam, pont 6 perces tempóban futottam a Felsővölgyi utcáig az első öt kirin, igaz volt benne 100+ méter szint, na de akkor is. Lefele viszont nagyon mentem, ennek több oka is volt. Egyrészt a Felsővölgyi utca tényleg egy völgy, és amikor rákanyarodtam, akkor tudatosult bennem, hogy itt bizony 5 fokkal hidegebb van, mint a völgyön kívül, itt ködként szállt a leheletem párája, és bizony fázni kezdtem. Másrészt ez Érd legszélső utcája, szinte semennyi közvilágítás nincs, van viszont koromsötét erdő, és csatornázás miatt feltúrt útburkolat. Jobbnak láttam felpörgetni a lépteimet, az enyhe lejtő is segített, így 4:50-en belüli sebességgel spuriztam lefele. Elhussantam egy fejlámpázó sporttárs mellett, vele is örömmel köszöntöttük egymást. A tempóváltással végül 5:20-as átlagra szépítettem ezen a majdnem 12 kiris edzésen, mondhatom, hogy sikerült elkerülnöm a fekete lyukban futást. Visszatérésnek nem rossz.

Elhatároztam, hogy másnap megyek egyből egy regenerálódó tempós rövidebbet (ennél is rövidebbet), és úgy alakult, hogy tényleg lett időm is futásra, úgyhogy nekivágtam a sötétben a Fundoklia felé egy laza körre. Már az elején éreztem, hogy a lábaim bizony fáradtak, ráadásul tudatosan lassítottam kényelmes tempó alá, mert a Futók Kézikönyve szerint így kell váltogatni az edzéseket, és ezt igyekszem megfogadni, csakhát irtó kényelmetlen a fekete lyuk alatti lassú sebességgel közlekedni, nem irigylem a pulzuskontrollosokat, akiknek még ennél is lassabb tempót diktál az elején az a rohadt pulzusmérő. Engem is az vigasztalt, ami őket, hogy hosszú távon ez lesz a jó nekem, de azért annyira nagy kedvem nem lett, hogy egészen az M7-esig elfussak.  A csatornázás után murvával nagyon szépen helyreállított Vereckei utca meredek dombjának megmászása után a koromsötét fennsíktól megrettenve vissza is fordultam, így nem lett meg az egy óra futás, mindössze 52 percet mentem, mindössze 6:25-ös tempóban. Nem baj, ez a regeneráció, csak így tovább, vasárnap jöhet egy hosszú!