A Discovery Channel-en volt nemrég az első epizódja ennek a "Sean Conway: Átfutottam Britannián" című futós doksinak, bár lehet, hogy inkább reality, vagy nem is tudom, majd megkérdezzük Simonyi Balázstól. Nyilván minden futós témájú műsorra lecsapok, mert érdekel, de azért csak óvatosan, fenntartással esek neki, hiszen ez mégiscsak média tartalom, és Bear Grylls óta tudjuk, hogy pont olyan fenntartással kell az ilyen műsorokat fogadni, mint mikor azt ígéri egy miniszter lassan, nyomatékosan mondva: nem. lesz. gázáremelés.
Szóval egy vörös hajó futó-Forest Gump kinézetű kattant csávó elhatározta, hogy hat hét alatt átfut Britannián északról-délre, ami összesen 1010 mérföld, 1600 km, vagyis nagyjából 25 mérföldet, 38 kilométert kell naponta lenyomnia úgy, hogy egyrészt saját bevallása szerint nem túl jó futó, másrészt egyszer már belebukott, mert nyolc hónappal ezelőtt 160 kirinél pofára esett szelfizés közben és eltört valami a térdében. Szerintem egyébként a fejében is. :)

Oké, nem jó futó, de azért nem is a kanapéról ugrott neki egy hamburger és egy light kóla közül, előtte megcsinált egy világkörüli bringázást, meg Britanniát is körbetekerte, majd úszta, így most a futással teljessé akarja tenni a triatlon. Ráadásul úgy, hogy a stáb csak kíséri, nem szupportálja, vagyis vadkempingezik (van egy szuperkönnyű 500 grammos sátra) meg kocsmákban eszik, boltokban bevásárol.
A műsor elején emelgettem is rendesen a szemöldökömet, amikor színpadiasan lefűrészeli a fogkeféje nyelét, meg levágja a futózsákja fölös pántjait, mert az is 10 gramm, de persze ez a show része, bár abban igaza van, hogy minden egyes kilogramm három-négyszeres súllyal csapódik a lábunkra minden lépésnél.
Pózol egy kicsit a tengerparton száz méteres sziklafal tetején, aztán végre elkezd a faszi futni.

Nem nagyon szeretnék átmenni Varga Normann Londonigfutok Hazugsággyár felemlegetésébe, mert szerencsére szó sincs róla ebben az esetben, de először bizony akaratlanul az ő nagyon idézőjeles "teljesítménye" jutott az eszembe, mert eleinte a napi 25 mérföldből igencsak kevés jön össze Sean-nak, harmadik napra olyan tropa a térde, hogy elbőgi magát. Vannak furán zavaró ugrálások a narrációban a megtett távot illetően, pl. a 11. napon egymást követő két mondatban először még 110 kilométernél jár, a következőben meg 190 mérföldnél. De aztán hanyagolják kicsit a számokat és szerintem elég valószínű, hogy a 42 nap alatti teljesítést már rég szkippelték, csak nem emelik ki, mert nem erről szól a műsor. Az első rész végén 28 napnál és csak féltávnál tart, azért ha innen behúzza a maradék 14 nap alatt a 800 kirit az elég kemény, és kissé hihetetlen lesz, mert nem igazán arra számítunk ebben a szituációban, hogy hirtelen az eddigi napi táv dupláját tudja majd futni leharcoltan...
Sean egyébként tényleg furán fut, látszik, hogy nincs tapasztalata annak ellenére sem, hogy már csinált többnapos próbatételeket. Össze vissza eszik, alszik, bevállal mocsaras terepet, mert úgy rövidebb, ami teljesen őrültség. Nincs kajája, eléhezik, leesik a vércukra, esik-kel, aztán bezabál, persze kihányja, majd pár nap múlva úgy fosik, hogy nem mer öt méternél messzebb menni egy  wc-től.
Aztán kezd futós lenni a sztori, jönnek azok a tapasztalatok, amikkel mi is találkozunk amikor futunk. Fáj ez, fáj az, kidörzsöl, leesik, eleged van, de mégis, menjünk már föl pár óra futás után arra nagy hegyre, mert tök bulinak tűnik, akkor is ha száz kilométeres szél fúj.

Az első rész végére a kezdeti huhogóból átmentem szurkolóba, még ha néha motyogtam is egy-egy, dehülyevagyot. Mondjuk korábban kiderült, hogy az én ingerküszöböm a futással kapcsolatos médiatermékek esetében rendkívül alacsony, hiszen szerintem pl. a Futni születtünk egy világjó könyv, és a Runnersworld-öt is mindig megveszem.
Olyan híg a TV-k által nyújtott kínálat (tudom, tudom, neked tíz éve nincs is TV-d), de ez simán az egyik keményebb darab közülük, szóval érdemes rászánni azt az órát. December 20-án lesz majd a másodk rész, gondolom az internetből meg ki lehet szedni az elsőt, ha valakit érdekel.