Az UB pénteki tésztapartis napjában az a csodálatos, ahogy a hideg, kevés túróval adott kicsit túlfőtt tésztát ellenpontozza a naplemente-pornó, az egészet pedig aláhúzza a rajtcsomagban kapott Varga borból készült fröccs kerek sava. Átsétálsz a pogó zónán és közben húsz ismerősbe botlasz: mikor indulsz, hány fős csapatban? De jó látni! Hajrá! Jó lesz! Á nem lesz eső, pirosra sülünk.
Így is lett.
A megszokott csapatnévvel, hat fős legénységgel és dedikált sofőrrel álltunk idén rajthoz, olyan rutinnal, hogy a szakaszbeosztás percek alatt lett kész, késés nélkül indultunk Kelenföldről, és senki nem aggódott a távja miatt. A lányok 30 km, a fiúk 40 km körül vállaltak összesen, ezek nekünk már nem ijesztőek, ha nem is könnyedén, de problémamentesen tudjuk teljesíteni őket. Idén én sem vagánykodtam délben futott 50 kirivel, a jövő heti UTH Szentlászló trail 84 km távja és 3000 méter szintjére nem árt rápihenni.
Rajt 12:45-kor, késői, a Káli-medencében már ránk fog sötétedni, de legalább rajt előtt van idő rendesen reggelizni, pakolni, miegymást intézni. Sokan kérdezték van-e bármi ráció az időpontok elosztásában, szerintem semmi, gyorsabb csapatok épp úgy indulnak kora reggel, mint lassúak késő délután. A rajtidőpontokra mindig érkezik egy csomó kifogásoló komment az UB facebook oldalán, sosem lesz mindenkinek ideális, de 1200 csapat esetében 10-20 hozzászólás szerintem nem vészes. A szervezőgárda híres, sőt hírhedt arról, hogy nagyon otrombán bánnak azokkal, akik problémáznak velük, rendszeresek a "nem kötelező ide jönni, 300 csapat áll várólistán" jellegű válaszok, és az, hogy a legvégén különösen hanyag és szervezetlen a frissítés, bezárnak a pontok. Idén ilyenről kb. két kommentet láttam, mi magunk nem is érzékeltünk bajokat az egész buli kellős közepén haladva.
Arról igazán nem az UB szervezői tehetnek, hogy a tízezer ember egy része körbe hugyálja és kakálja az egész Balatont, ha ötször ennyi Toi-toi WC lenne, akkor is lenne olyan aki a csúszda alá kummant. Világosban rossz is volt látni a papírzsepi csomókat szerteszét, ezeket talán össze lehetne szedni magunk után, a pisit úgysem látja senki.
Nagyot fejlődött a parkolóhelyek kijelölése, Köveskálon pl. eddig mindig az út két oldalán eldobta mindenki a buszt (Bár 220 kirit futunk, de van akinek attól még muszáj 5 méterre parkolni a váltóponttól, ne kelljen sokat gyalogolni.), ezzel egy sávra szűkítve az utat, majd beállt a maradék három méter széles helyre szurkolni, meg váltani. Se futóknak, se autóknak nem maradt hely. Most a kocsik el voltak terelve egy külön útra a pont mellett, az úton csak a futók és a rebellisek maradtak, teljesen jó volt a közlekedés, legalábbis amikor mi ott voltunk.
Viszonylag sűrű váltásokkal dolgoztunk idén, Dani éjjeli 38 kilométerén kívül minden szakaszunk 10-20 km volt csak, így pörögtek az események, arra azért maradt idő, hogy Almádiban a Porció étteremben viszonylag nyugisan megegyünk egy rántott husit. Fontos sarokköve a megfelelő étkezés egy ilyen egész napos váltónak, az éhségtől az emberek nagyon mogorvák tudnak lenni, érdemes előre kitalálni hol lesz idő beülni valahova, vagy rengeteg szendót csomagolni. De az az igazság, hogy kell az a meleg étel a komfortérzethez, ha már egész nap az izzadságunkban pácolódunk.
Szóval a rajtban most nem néztünk ki annyira szedett-vedetten mint előző évben, mert mindannyian az idei UB pólóban feszítettünk, ami az eddigi legjobb eseménypóló lett szerintem. A közös rajt után viharos tempóban megindultam, itt kaptam plusz egy kilométert még a rajtterületen a hűs erdőben, mert ezzel az UB teljes távja 221 km-re emelkedett, ami az egyéni teljesítőknek Spartathlon kvalifikációt ér. Micsoda figyelmes kiegészítés!
Kicsit elfutottam az elejét, mert egy benga izmos csávó rohadt gyorsan futott előttem és elkapott a versenyszellem, nehogy már egy hosszú léptű ámátőr lenyomja az ultrákon kifejlesztett takarékos kis lépteimet. 170-es pulzusnál 30 Cº-ban aztán hamar meggondoltam a dolgot, menjen, izzadjon, én nem nyírom ki magam. Mégsem lehetett annyira ámátőr, mert nem is értem utol később sem, pedig egyre több olyan embert fogtam be, akik már 5-6 km után kipurcanva gyalogoltak. Mi lesz a további 24 órában? Nagyon bátrak, vagy vakmerők. Vagy nem tudom.
Már kétszer-háromszor megírtam váltásról-váltásra az UB-t, most inkább megpróbálok kiemelni pár benyomást, pláne hogy az előbb olvastam felemelő posztban Vízer Dani egyéni teljesítését Marcsinkó Peti blogján: "Ilyen nincs, hogy ilyen kibaszott sokáig tartson valami."
Ami eszembe jut:
Almádiban az Aldi mögötti árnyékban várjuk Endrét, távol a háttérben szóló zene ritmusát véletlenül sem eltaláló kongás csávótól. Szerintem ez világrekord lehet a legtöbb ideig legritmustalanabbul dobólás kategóriában, hiszen a pontok személyzete is itt tölt vagy 30 órát, míg elhalad a mezőny.
Endre minden futása után sokkolja a többi futót a fejenállós jóga mutatványaival, nyújtás címén.
Áronnak megígérjük, hogy a Porcióból ő is kap egy jó kis kirántott csirkét rizzsel.
Dani a melegben a pulzuskontroll miatt kapja a többi futótól a sok biztatást, mert jó lassan kellett futnia, így azt gondolják, hogy ki van purcanva, pedig csak spórol a maraton közeli második szakaszára.
Kinézzük magunknak a csőrös Scania kamiont, hogy jövő évben hasonlóval kéne végigmenni, de Anikó azt mondja nem ígéri, hogy ekkora batárral is mindig árnyékban tud majd parkolni.
Aszófő - Dörgicse, dombok, előzgetek, mindenkinek felhívom rá a figyelmét, hogy ez a legjobb rész és ne felejtsenek el visszanézni, mert csodaszép, de nem mindenki érti miről beszélek.
Ágival megbeszéljük, hogy csak szép nyugisan fusson, betartja, fél óra múlva mikor elmegyünk mellette, az út szélén áll és a Hegyestűt fotózza. :D
Katival megbeszéljük a távjait és újra rájövünk, hogy mindketten rosszul emlékszünk mikor mennyit fut, de szerencsére pont a jó a valóság és amire emlékszünk, az lenne a rossz felosztás, majd átkel a sötétedésben a Káli-medencén, aggódik, hogy nem látszik, pedig nagyon jó nadrágja a fényvisszaverője.
Bevisszük az egyéniben indult Bitliszbát a Varga Pincéhez. :(
Dani elfelejt a 38 kilométerére krémezni ott lent, rendőrkanyarral fordulunk vissza, és gumikesztyűvel vastagon lanolint ken szét a combján. Hosszú órák múlva aggódva kérdezi, hogy le fog-e jönni valaha ez a ragacsos, fura máz.
Fél óra alvás éjjel, majd csillagfény alatt várakozás a váltásra. Véletlen találkozás az egyéni induló cimborámmal, akiről épp az előtt egy perccel meséltem Anikónak.
Megdöbbenni, hogy egyszer csak reggel lesz, majd újra megdöbbenni, hogy az egyik érdi futótársam adja a kávét a váltóponton. Aztán az életmentő kávéval nézni az északi part tanúhegyeit a napkelte fényében, majd összefutni Marcsinkó Petivel, aki már nem friss. Milyen lehet az egyéni futója...?
Balatonszemesen végre lemosni magam egy hideg közkútban, miközben a többiek mind alszanak a buszban. Csendben melegedni az erősödő napsütésben, mosolyogni és tapsolni a zöld rajtszámosoknak.
Aztán egyéni futóval beszélgetve haladni 3-4 km-en át, jól mozog, rendben van, de nem tudja magáról, nyűglődik, megállna aludni. "Szoktál te is hosszabbakat futni? Száz km? Áhh... Ez az igazi önszopatás."
Szárszón találkozom kis feleségemmel, megölelem, megcsókolom, fut velem a checkpointig.
Szárszó után egy nagyhangú csapat friss embere miatt vérszemet kapni és lenyomni 4:30-as tempóban...
Siófokon az erősödő napsütében megint egyénieket nézünk. Van elgyötört, megtört, de a madagaszkári srácnak még arra is van ideje, hogy a három gyermekét pesztrálja. :)
A befutóra várva összetalálkozunk a fáradt mosolyú Bogárdi Szilvivel, a női egyéni első helyezettel, aki a szalagját magára borítva bandukol a szállására. Libabőr most is.
Egymás kezét fogva befutni, realizálni, hogy a tervező táblázat szerint 10 óra 37 perckor kellett beérnünk, és tényleg 10 óra 37 perc van...
Visszazsúfolódunk a buszba és rituálisan meglátogatjuk a siófoki mekit.
VÉGRE lezuhanyozni és aludni pár órát.
Jövőre újra találkozni.
Róka és a komék, 21:49:24, 5:55-ös átlagtempó. 7 fős csapat kategóriában 62-ből 34. hely, az 1200 csapatből 598. hely.
Utolsó kommentek