HTML

Licenc

Creative Commons License
Ezek a művek Keratomi, Lemúr Miki és rrroka, valamint vendégszerzők írásai. Ők ezen a blogon Creative Commons Nevezd meg!-Ne add el!-Ne változtasd! 2.5 Magyarország License alatt publikálnak.
A felhasználáshoz kérd az engedélyüket!

Havi talpalávaló

Ehavi talpalávalónk Keratomi ajánlásával:

Scorpions: We were born to fly



 

fbcsoport.jpg

Kövess minket a Facebookon is!

 

erdifutovagyok.jpgÉrdi futó vagy? Én meg a BSI érdi futónagykövete! Ha szívesen futnál egy érdi közösséggel, akkor:

Csatlakozz a futócsoportunk FB oldalához!

Utolsó kommentek

Címkék

10 km (1) 12 órás futás (1) 15km (1) 20 (1) 2011 (1) 2030perc futás (2) 3vulkán (3) 6 órás futás (1) alacsony-tátra (1) amorf lovagok (1) Anna-hegy (1) áron (1) Athén (1) Athén Authentic Marathon (1) átmozgatás (1) a hátunk mögött (6) balaton (8) balaton maraton (5) balaton szupermaraton (7) Balaton Szuper Maraton (1) Balaton Trail (1) Balboa-kör (4) bánya (3) bátortábor (1) bécs-pozsony-budapest (6) bejárás (1) betegen futni (1) betegség (1) betonnt (1) beurer pm45 pulzusmérő óra (1) BGy (1) bitliszbá (10) blog (4) blogajánló (3) borvidék félmaraton (1) Börzsöny (1) Börzsöny Trail (1) bozót (1) Breaking2 (1) bringázás (1) BSZM (1) budai trail (2) budapest (1) Bükk (3) camelback (1) chifutás (4) chifutás tanfolyam (1) Classic Balboa (1) Csobánc (1) Csobánc Vertical (1) csonthártyagyulladás (2) csősál (1) csúszásgátló (1) decathlon (2) délibáb félmaraton (1) dioptriás futónapszemüveg (1) diósd (1) dobzse (1) domb (7) dombos útvonal (46) duna gát (68) dupla decaironman (1) dupla élmény (2) eBay (1) edzés (251) edzésterv (5) éhség (1) elmaradt (1) első maraton (3) endomondo (2) endorfin (3) érdekesség (1) érdifutóvagyok (1) érdi hendikep (13) Érdi szilveszteri futás (1) érdkörbe (1) Erzsébet-kilátó (1) európa bajnokság (1) fartlek (4) felkészülés (1) félmaraton (25) fényvisszaverő mellény (2) foci (1) fogyás (1) fotók (3) fotókutya (3) fundoklia (45) fuss csepel (1) futapest (1) futás (356) futas. (1) futás. (2) futócipő (16) futócipő app (2) futócipő mosása (1) futócipő tapasztalat (4) futócipő teszt (3) futócucc (18) futódzseki (1) futófotó (2) futóiskola (1) futókutya (5) futónagykövet (1) futóparti (6) garmin (1) gát (2) Gazdagréti Tavaszindító Futóverseny (1) generali futógála (1) gerecse trail (2) gerinctorna (1) GPS (5) gpx (1) GTX (1) GTX futócipő (1) gútai vízkereszt maraton (4) hárosi-öböl (1) hátunk mögött (24) havi (1) havi powersong (15) hendikep (8) heti powersong (2) hideg (1) hipotermia (1) hírek (4) (2) holtpont (1) hőségriadó (2) hosszutav (9) hosszútáv (1) hosszutav. (2) hosszutav blog (1) humor (1) húszszoros ironman (1) ilovebalaton (1) instagram (21) interjú (1) intersport (1) it szalag (5) jazz (1) jótékonyság (1) jótékonysági futás (3) k100 (1) kalenji (6) Kalenji Protect 1000 (1) Káli-medence (6) Káli futás (1) karmelegítő (1) kékes (2) keresztedzés (1) kihívás (1) kinizsi százas (1) kolozsvár (1) komáromi erőpróba (1) közkút (2) kropkó péter (1) ktf20 (2) kutya (3) lágymányos (1) limonádé (1) linz (1) Linz Marathon (2) magasles (4) marathon (1) maraton (44) maratoni felkészülés (17) maratoni tervek (5) maratonka (1) maratonman (1) maratonszűz (1) margitsziget (1) maszk (1) mátra (3) medvedisznóember (1) mikulás futás (2) minimaraton (1) mp3 (1) nagytétény (10) nemmegy (10) night run (1) nike (6) nike+ app (3) nike alvord (1) nike futóklub (1) nike lunarglide (1) nike pegasus (1) nike vomero (2) nordic-walking (1) nordicwalking (5) Normafa (1) Nulladik Balaton Trail (1) nyújtás (2) omni 10 (1) omni 12 (2) Optivita (2) optivita100 (1) optivita ultrafutó kua (1) orfű (1) orrszarvúbogár (1) Őrség (1) oruxmaps (1) p.o.d. (1) pannonfunk (3) peldakepeink (2) phoenix (1) phoenix 5 (1) phoneix 6 (1) piros85 (6) polar (2) Polar RCX5 (1) polar rs800 (1) powersong (34) pulzuskontroll (4) pulzusmérés (5) pulzusmérő (5) rádió (1) résztáv (7) Róka és a komák (2) Róka és a komék (1) Runners World (1) runtastic (10) saaby (1) Salomon Szentendre Trail (1) sár (1) sárd utca (4) Sárvár (1) saucony (9) scorpions (1) sean conway (1) sérülés (5) siófok (2) Sopron Trail (1) sóskút (1) sparmaraton (3) spar maraton (13) staféta (1) Suhanj!6 (1) Süle Zsolt (1) süti (1) szekszárdi borvidék félmaraton (1) szelidi-tó futás (3) Szentendre trail (1) szentivánéji futás (1) szigetkör (1) talpalávaló (55) talpbetét (1) talpi ín gyulladás (1) tapasztalat (1) tárnoki tófutás (2) tartósteszt (1) tátra (1) térdkoptatás (1) terep100 (1) terep50 (2) terepfutás (59) terepfutócipő (1) terepfutó edzésterv (1) terepverseny (25) terep hétvége (1) terheléses vizsgálat (2) teszt (1) titkos edzésterv (3) (3) tóparti (5) tóparti futóparti (9) túra (1) turistafutás (3) tv műsor (1) Ultra-trail Hungary (1) ultrabalaton (19) ultrafutás (21) ultramaraton (10) ultratrail (3) UTH55 (1) útvonal (3) vacsora (1) vadlán (1) Vadlán Ultra Trail (1) váltó (2) vélemény (1) velencei (8) velencei tó (8) verseny (101) versenynaptár (1) Vértes (3) Vértes Terep Maraton (1) vertical (1) videó (2) vivicitta (1) Vonyarcvashegy (2) VTM (3) we were born to fly (1) wps (1) yi chi (1) yoloka (1) yourstruly (10) youth of the nation (1) yt25 (5) yt50 (4) Címkefelhő

Fuss, ahogy jól esik!

2017.12.14. 17:00 rrroka

Budai Trail - Hóban, sárban, napsütésben, vidáman

Címkék: terepfutás budai trail

bt_csukak.jpg

Bár hitem szerint pálinka nélkül is csak toporgás az élet, de azt a rajtzónában nem nézik jó szemmel.
Ez jutott eszembe a plusz-mínusz határán fázva Nezumival és Atival a Budai Trail rajtjában, ment a morfondír, hogy hó lesz vagy sár, Csanya rendezés, persze hogy volt mind a kettő, pont megfelelő mértékben adagolva, bár sárban bokáig merüléssel és ebben a masszában dugóka elhagyással csak a poszt végén találkozhatunk.

A Budai Trailről azt kell tudni, hogy 26,7 km-ben 800m szint van (az L távon), mindezt háromszor durva mászásban egyszer meg sunyi emelkedésben kapjuk meg. Eléggé megijedtem, mert a Csergezán kilátó nincs az L útvonalában, én meg erre nem emlékeztem és a verseny végén azon gondolkodtam, hogy most levágtam valahol a kilátós kanyart, vagy annyira el voltam borulva, hogy nem vettem észre azj, lenyűgözően szép formájú kilátót a Budai-hegység legmagasabb pontján, az 559 m-es Nagy-Kopaszon"...
A szint ellenére meglepően gyors a pálya, a futam előtt az edzésnaplóm visszanézve azt láttam, hogy '16-ban majdnem 6 perces tempóban mentem végig, ami terepen nem számít nálam rossznak. Gondoltam hú de jó formában voltam egykor, most két hét megfázós kihagyás után majd jól végigdöcögök, elnézelődök három és negyed óra alatt, azt jólvan. Szépen sütött a nap, majdnem kiránduló idő.

Indokolatlan nagy lendülettel indult neki a tömeg a Telkiből kivezető meredek aszfaltos, majd fagyott saras emelkedőnek, mintha nem lenne holnap még 3 óra terepezés előttünk, beszélgettük is a hátramaradókkal, hogy mondjuk van ebben logika, itt az elején kell tempósan futni, amikor még tud az ember, nem a végén, mikor már nem.
Elégedetten botladoztam át a dermedt földön, lám nem lesz koszosabb a csukám, sőt majd a hegyekben a hóban jól le is mosom, ezzel le is tudom az évi rituális cipőmosást, kettőt egy csapásra, így kell ezt.

bt_nagyszenas.jpgSzaszafotó

Rengeteg embert előztem meg a futható egyenes vagy lejtős szakaszokon, hogy aztán az emelekedőkön fujtatva visszaelőzzenek, majd ismét elsuhanjak mellettük. A Nulladik Balaton Trailen megismert Ary barátommal kerülgettük egymás, a Nagy-Szénásra felfele kértem, hogy fent majd várjon zsíroskenyérrel, de aztán kiderült hogy nagy a szám, úgy ment el mellettem Nagykovácsi irányába a piros jelzésen lefele , mintha nem ótvar csúszos sziklák között kanyarogna az az ösvény. Az aszfalton kellett belehúznom, hogy beérjem, mondanom sem kell terepcipőben műúton csattogni csacskaság.
A frissítőnél elváltunk, nem áltam meg, szokás szerint mindent hoztam magammal, víz a zsákban, zabszelet és vitatigris a farzsebben, ennyi elég ide. Jött a nagykovácsis aszfaltos mászós rész, aminek ösvényes mászós a folytatása, belem lógott, lábaim tiltakoztak, emlékszem '16-ban is kb itt kezdték el ígérgetni, hogy görcsölni fognak és a fagyott susnyásba hullva végezzük, szóval bevettem gyors ütemben három magnéziumos szőlőcukrot, hatása nyilván kb semmi, de a realista agyam elnyomtam, és a palcebónak tapsikoló naívitást hagytam kibontakozni.
Itt kellett észrevennem, hogy a felfelé gyaloglós módszerem nem mindig jön be, három srác kerülgetett, mentek felfelé mint az állat, lefele épphogy beértem őket, máris újból megléptek a következő emelkedőn, és sehogy sem sikerütl annyit pihennem, hogy ezt a lemaradást behozzam a Tarnai-pihenő látványos lejtős szakaszán.
TODO jövőre: futni felfele is, ehhez megfelelő edzettség elérése.

bt_hegy.jpg

Na és akkor jött az a rész, amikor egy széles múrvás érzésre kétszázezer, valójában tán másfél kilométer hosszú enyhe, illetve akkor már durvának tűnő emelkedő jött. Jól kiszúrtam vele, elkezdtem megebédelni a zabszeletet felfele sétálva és beszélgettem egyik érdi futótárs lánnyal, aki az M távon indult és '16-ban is pont itt beszélgettünk, pont ugyanígy. A tető előtt elköszöntünk egymástól, gondoltam jól kipihentem magam, pulzus lent, lábak frissek, energia feltöltve, már csak futni kell. Úgy háromszáz méter múlva estem el először, amikor az egyik kanyarban megcsúsztam, a görcsbe álló lábam nem tartott meg, suta piruett végén majdnem lementem trehány sprágába, jól meg is húztam vmi izmot középen ott lent. Ja persze, mert Vadlán trail után sikerült a nordicwalking botjaimat a keszthelyi üdülőben hagyni, és még nem kerültek fel, szóval ezek segítsége nélkül kellett végigmennem.
Ebből nem tanulva toltam tovább, vagánykodva a vízmosásban, csapatva csúcssebességgel addig amíg megint sikerült odavernem magam alaposan, vállal próbáltam kárt tenni a kövekben csekély sikerrel. Na itt eldöntöttem, hogy nem fogom behozni a rövidnadrágos lányt, hanem szépen, nyugisan becsorgok a lejtőn.

bt_sarimg_20171210_123905.jpg

Akkor jött az a saras rész, ahol nem lehetett futni, itt még jobban lelassítottam, a végén sárban meghemperegni igazán lúzer dolog volna, amúgy sem hallottam még a telki agyag gyógyhatásáról zúzódásokra vagy izomhúzódásokra. Ki tudja miért eddig tudtam kesztyűben fotózni, most vmiért a cipőm sarasságának megörökítéséhez levettem, hogy aztán a cél előtt 300 méterrel realizáljam, hogy a mozdulattal az időmérő dugókámtól is megszabadultam... Mit tesz ilyenkor egy tapasztalt futó? Befut a célba, lenyomja az óráját, hogy meglegyen a végeredmény (2:42, hogy a brébe voltam gyorsabb, mint egy éve...??!!), majd szépen visszaindul a poszt elején emlegetett rohadt nagy emelkedőn, és úgy tesz, mintha csak szurkolna a befutóknak.
Állati mázlim volt, egy ismerős lány jött szemben egészen hamar, és már kérdezte is, hogy a dugókámat keresem-e, mert ő megtalálta, és ha már itt tartunk elcserélhetjük a Csanya-poharainkat is, ahogy azt korábban megbeszéltük (rózsaszínt kékre, találjátok ki kinek melyik volt).

A cipő levétel még könnyen ment, a sorompóként funkcionáló tornatermi padot átlépni már nehezebben sikerült, de a görcsöt megúsztam. Volt még langyos víz a zuhanyzóban, gyors izomlazító zuhany, mire vékony hajam megszáradt Évi és Ati is beért, együtt fogyasztottuk el a gulyást, a zöldséges rizst (gluténmentes menü) és a répás-cukkinis tortillát (vega választék). Legalább hatszor elmondtuk, hogy ez nagyon jó volt és jövőre is jövünk. Így legyen.

Szólj hozzá!

2017.11.06. 04:43 Lemúr Miki

A New York-i maraton néhány képben

Címkék: maraton

Jó sorsomnak és kis feleségemnek köszönhetően indultam a New York-i maratonon. A fotók közül igyekeztem a kevésbé kínosakat beválogatni -- milyen lehet a többi!

img_20171102_113646.jpg

A rajtcsomagot a Jacob K. Javits Központban lehetett átvenni (jegyezzük meg ezt a nevet!). Az óriási épületet betontömbök és marcona, gépfegyveres terrorelhárítók védték.

2 komment

2017.10.22. 15:00 rrroka

32. SPAR Budapest Maraton Futóhétvége - 31920 szavazat a városi futóversenyek mellett

Címkék: verseny maraton spar maraton

screen_shot_2017-10-21_at_17_07_56.png

"Két nap alatt 31920 nevezőt számláltunk minden idők legnagyobb hazai futóversenyén." - szól a BSI hivatalos közleménye. Ez a rengeteg futó a hétvégén 11 féle versenyszámban állhatott rajthoz. Nagyon remélem eljut ez a szám most már azok agyához is, akik szerint pár száz idétlen színes ruhás marha miatt zárják le az egész várost és Facebookon fröcsögve gyalázzák a rendezvényt mindenféle saját tapasztalat nélkül. Sosem felejtem el amikor Árpa Attila szédületes csepürágó és pazar filmdirektor arról posztolt, mennyire szeretné halálra gázolni a futókat, akik feltartják őt. A poszt eltűnt, ám az internet nem felejt.
Tarlós István szívébe szerencsére a BSI bekukackodta magát (gondolom örök életre szóló ingyenes indulási lehetőséggel kenyerezték le), bár nagyszerű fővárosatyánk egyszer pallérozott buksijába vette, hogy az ő városában az ő drága autósait csak háromszor engedi majd egy évben a puhatestű autótlan mozgásmániás lúzereknek feltartani, végül talán nem lesz belőle semmi.
Szeretném jelezni a "menjen ki az erdőbe futni" típusú észlényeknek, hogy 30000, harmincezer!!! versenyzőről van szó, plusz szurkolókról, ennyi embert egyszerre senki sem akar valójában egy hazai erdőben sem látni, hacsak nem gyűlöli  teljes szívből a fákat és az erdőlakókat. Indoklásnak itt egy kép a Gerecse teljesítménytúráról, ahol 2500 ember a limit, vagyis a futók számának tizede sem.

gerecse50_1.jpg

Na akkor ez a téma berekesztve, a városi futás van és lesz, mindenki lenyugodhat a csudába. Sőt, nézzük meg ezt a szépen komponált lassított drónvideókkal tűzdelt rövidfilmet a versenyről, és szóljon akinek nem lett tőle kedve részt venni egy ilyen méretű eseményen. A tömegtől viszolygóknak mondom, hogy a maratonon indulók száma még pont jó, lehet futni, nincs nagyon tömörülés,  a berlini vagy new york-i maratonon vagy ötször ennyien vesznek részt, na ott már van tömeg rendesen.

Szóval múlt vasárnap én is letettem a voksom, lábammal szavaztam a budapesti maraton létjogosultsága mellett, bár kicsit összecsaptam a dolgot, mert a rendelkezésre álló öt és fél óra helyett, ahol a félelmetes záróbusz darálja be kérlelhetetlenül a lemaradókat, 3:30 alatt beértem pont a középmezőnyben, ezzel harmadik vagy negyedik hasonló idejű maratonomat teljesítettem. Szeretném jelezni, hogy az elit másfélszer gyorsabb volt nálam és 2:20 körül beértek. Elég fura volt látni, amikor 8 kilométernél én még lefele kocogtam a budai oldalon az Erzsébet-hídnál, az elit meg a túloldalon mér felfele haladt 12 kirinél. Minek így rohanni ebben a melegben?!
Igaz-igaz-bizonyság, elég jó idő volt, szinte szokásos a nagy meleg a SPAR maratonokon, most is volt vagy 25 Cº és ez megviccelt (értsd: kicsinált) megint nagyon sok embert, aki nyáron nem futott néha délelőtt vagy délután az igazi hőségben és nem volt felkészülve arra, hogy úgy csap fejbe az aszfaltról visszaverődő hőség, mint egyszeri gárdistát a babakocsit toló egynemű afromagyar pár látványa.
Na mit meséljek még? Természetesen pulzusra futottam, nem tempóra, csak annyi balhé volt, hogy leállt a kézikészülékem és kb. óránként mutatott csak adatot, de akkor viszont jót, szóval egészen jól ment az érzésre futás is.  Ja az Adidas jóvoltából mindenki kapott ajándékba nagy felbontású digitális befutófotót, ami tök jó, mert amúgy 690 Ft lenne egy vízjel nélküli nem mikroméretű fénykép magunkról. Meg volt grapefruitos Dreher 24 a befutócsomagban, ami kb. egy perc alatt vérré vált.

befut_555.jpg

eredmeny.jpg

11 komment

2017.10.09. 19:00 rrroka

Vadlán Ultra Trail - kiemelkedő szervezés, jó pálya

Címkék: ultrafutás terepfutás terepverseny Vonyarcvashegy vadlán Vadlán Ultra Trail

vadlan_00_borito_555.jpg

Több dolog miatt is izgultunk a Vadlán Ultra Trail (104km@3000+ szint, párban Zsolttal, aki tapasztalt ultrás, de még nem tapasztalt terepes. Mostmár az lett. :D Ja a csapatnevünk "Futni mentünk, majd jövünk".) előtt: a szervezés tényleg olyan jó lesz, mint a közösségi média kommunikációjuk? Durva lesz a terep? Fog-e esni? Fosat-e az új gél? Megesznek-e a medvedisznóemberek a sötétben?
A legtöbb miatt nem kellett volna izgulnunk, mint azt a képes beszámoló végére meglátjátok ti is.

vadlan_01_terkep_555.jpg

Az útvonal jó nagy kör a lett a Keszthelyi-hegység térképen. Rengeteg jelzésváltásra számítottunk, és arra is, hogy néha majd a tracket kell skubizni a telefonon, de végül egészen fasza volt minden, alig párszor néztük be a leágazásokat, a 104 kilométerben egy-két plusz km nem sokat számít szerencsére. Mondjuk az útvonal hossza nem teljesen tuti, 108-ról indult, a tájékoztatón már 104-ről beszéltünk, a track 102-t mutat. Mindegy, mi a 104-et fogadtuk el. Nagyjából feleztük a távot, és 30-30 majd 20-20 km-es szakaszokat vállaltunk, plusz az apró.

vadlan_02_ko_555.jpg

Maroknyi kövek befutóérem helyett, nekem ez a megoldás tökre tetszik, bár a táv rá lehetne írva. Meg a szint is. Majd jövőre.

vadlan_03_tajek_555.jpg

Tucatnyi környékbeli település fogott össze a versenyhez, ami nagyon nagy szó, mert hallottam már sztorikat a kistelepülések passzivitásáról. Gondolom a szervezők helyi erők, így könnyebben nyílnak résnyire az ajtók, onnan meg ügyesen be lehet slisszolni.
A technikai tájékoztató rendkívül alapos volt, bár szerintem az útvonalat szakaszonként elmondani nem szükséges, hiszen mindenhol ugyanaz lesz kb. Erdőben, ösvényen föl meg le. 
Elmondták és tapasztaltuk is, hogy irdatlan sok jelet raktak ki, volt szalag, festés és fehér alapon kék V betűs táblák is. A szakaszok jelölése viszont nem volt egyforma, érezhető volt a különbség az alaposabb, empatikusabb jelölés, és hogy is mondjam, kihívásokat állító jelölés között. Volt pár kereszteződés ahol igen érdekesre sikerült a jel elhelyezés, pl a kétfelé ágazó, azonos erősségű utak esetében a pont az elágazás közepére kitett tábla jól látható, de nem nyújt semmi információt, meg is álltam és hangosan mondtam, hogy vicceltek bakker?! :D

vadlan_04_palesz_555.jpg

A frissítőasztalon bő választék volt, a rajt/cél pedig különlegen felszerelt volt a fent látható doppingnak nem minősülő étrendkiegészítő itallal.

vadlan_05_rajtban_555.jpg

vadlan_06_rajt_555.jpg

A 6:00 órás indulásnál még koromsötét volt, de már látszott a kelő nap fénye. Zsolt kezdett, kicsit irigyeltem is. Volt minden a rajtban, visszaszámolás, hujjogás, drónfelvétel, fáklyás útvonaljelölés. Viszont nem voltunk sokan, nagyjából kétszáz induló lehetett, fele váltó 

vadlan_07_valtas_555.jpg

Nem tudtuk milyen pályára számítsunk, mert a terepen sosem lehet tudni pontosan milyen tempóval lehet haladni, így nagyon-nagyon, sőt túl óvatos időtervvel készültünk, az UTH teljesítésünk alapján 8 perces tempóval számoltunk. Így fordulhatott elő, hogy Zsolt 9 óra körül, kb 45 perccel előbb ért a vonyarcvashegyi 28 km-es első váltópontunkra 6:20 körüli átlagtempóval... Még a kocsinál pepecseltünk kis feleségemmel, aki végig lelkes kísérőnk volt (Köszi Bébi!!!), de szerencsére már majdnem teljesen össze voltam készülve, így csak 1-2 percet kellett várnia. Ekkora távon ez nem sok, de kicsit bosszantó volt, neki is ugrottam a domboknak látványos botozással, a kirendelt operatőr legnagyobb örömére. 

vadlan_08_panorama_1.jpg

Annyira azért nem rohantam, hogy egy közepesen tré panorámafotót ne legyen időm készíteni a közeli kilátóból. Oké, kicsit hullámos a horizont, de 160 körül volt a pulzusom, oké?
Néhányszor elkavartam, kétszer benéztem a derékszögű elágazást, itt a kilátónál meg tök logikus volt, hogy tovább kell menni, nem pedig vissza száz métert és letérni. Zsolt is mondta, hogy többször nézte a tracket, de úgy emlékszem ő nem tett bele plusz távot. Meg kellett szokni, hogy erős ösvényekről random mellékcsapásokra térünk le, és csak abból lehet tudni, hogy vmi gáz van, hogy egy ideje nem látunk egyet sem, az amúgy tényleg sűrűn kirakott jelzésekből.

vadlan_09_messzemar_555.jpg

Érdekes volt látni, hogy milyen hamar milyen messzire távolodok gyalogszerrel a Balatontól. Mivel csak 30 kirim volt elég erős tempót diktáltam, oké, felfele nem, el is mentek mellettem a többfős váltók tagjai, hogy aztán a lejtőn újra a felfussak a nyakukra. Persze utána ők megint nyomták a dombnak fel, könnyű úgy, ha két kilométer múlva kiszállsz, nem 17 múlva.

vadlan_10_gyoker_555.jpg

Válvölgy előtt volt az egyik legszebb szakasz, egy mély vízmosás peremén kellett haladni, elég adrenalinpumpáló volt, olyasmi mint a Prédikálószékre vezető útvonal, csak szerencsére lejtős. :D Nem tudtam elég hálás lenni a futható lejtőkért. Olyan tempót tudtam menni, ami ritkán vagy csak rövid ideig fordul elő más terepversenyeken, talán a Sopron Trail-en volt még ilyen gyors pálya.
Fura, de dél körül úgy megéheztem, hogy hangosan korgott a gyomrom. A váltópontra érve pár szót beszéltem Zsolttal. Örültünk, hogy nagyon jól haladunk, mert jó fél órával gyorsabb voltam én is, 7 percen belüli átlagtempóm volt, pedig volt pár olyan meredek rész, ahol sokat kellett gyalogolni. Váltótársam tök frissnek tűnt, bár saját bevallása szerint ilyenkor nehezen indulnak a merev izmai, de hát szerintem egy erősen megfutott terepes 30 km után senki sem fitt és friss.
Zsolt eltűzött, én meg betömtem egy baracklekváros batyut, ami olyan finom volt, hogy a nyálam most is kicsordul a billentyűzetre. Toltam mellé a sajtkockákból is, terepfutó fine dining bakker!
Alapos nyújtás után bepattantunk Andival a kocsiba, majd kilőttünk egy helytelen irányba, de hamar korrigáltunk egy kézifékes fordulóval (ööö csak viccelek Zsolt, nagyon vigyáztunk a kocsidra! ;) ) és percek alatt Zalaszántón voltunk a jól megérdemelt ebéd utáni kávézásra. A kocsma népe kb akkor kezdte felfedezni magának a fura ruhás futókat, szerintem órákon keresztül remekül szórakoztak a sörük mellől a bizarul izzadó sportembereken és tapadó nadrágos futólányokon.
Realizáltuk, hogy még a Béke Sztúpa előtt megtörténik a váltás a völgyben, így én fogom a szerencsét és jólétet hozó építményt megkerülni (jobbról, megérintve azt), persze miután megmásztam egy bazi dombot. Rettentően hideg volt itt az árnyékos erdőben, Zsolt küldött üzeneteket hogy merre jár, így kicsit arrébb álltunk meg egy napos részen.

vadlan_11_gopnik_555.jpg

A fenti képen nem guggolva ívelek sárgát, hanem a Vám Piri által futó-mémmé tett gopnik pózt mutatom be őszi erdőben, remek fényekkel.
... azon gondolkodom mit mesélt Zsolt a szakaszáról, de nem jut eszembe semmi különös. Megnézte a Tátika várat, nem fázott, nem esett (sem el, sem eső), és 6:30-as tempóban megérkezett. Nagyon sajnálta, hogy nem jut fel futva  sztúpához, így miután és elloholtam, kis feleségemmel felsétáltak, körbejárták, hoztak imazászlót, energiaspirált, meg mala karkötőt szuvenírnek.

vadlan_12_sztupa_555.jpg

Szóval körbeszaladtam jobbról az építményt, csináltattam fotót magamról, majd tűztem Rezi vára felé, ahova hogy-hogynem megint felfele fogok menni. 

vadlan_13_rezihez.jpg

Kiértem erre a rohadt nagy kaszálóra, ami több kilométer hosszan nyúlt el előttem. A legtávolabbi, legmagasabb domb tetején látszott egy szürke pötty, na tudtam, hogy az lesz az a vár ahova fel kell majd másznom, csak arra nem számítottam, hogy a várdomb előtt még egy kicsit elcsalinkázunk balra, távolodva, hogy egy nagyobb emelkedőn mehessünk fel.

vadlan_15_rezi_555.jpg

Mindegy, ha már ott voltam megnéztem a romot, meg lőttem egy szelfit aminek nem a szemem alatti mély árok, és a három napos borostám az érdekessége, hanem a hivatalos irányjelzők alatti kézműves "Biatorbágy 138 km" tábla. Bia itt van a szomszédunkban, alig 10 km, Zsolttal később meg is beszéltük, hogy tulajdonképpen haza tudnánk futni, bár a végén azért lehet kéne fejlámpa és kifogyna a Vitatigris.
Gyakran szoktam mondani terepen biztatásnak szánva, hogy "innen már végig lejtő", de ez most kivételesen igaz is volt. Széles, enyhén lejtős, murvás úton haladtam olyan tempóban, amit terepversenyen szerintem még sosem produkáltam. Himi-hamar beértem egy településre, ahol a tájékoztató tábla szerint már csak 7 km volt hátra a célig. Nem nagyon akartam elhinni, mert a nap még magasan járt, és én úgy terveztem, hogy az ijesztően sötét erdőben fogom összetojni magam fejlámpám pislákoló fényében felbukkanó vörösen világító szemektől. Olyan szemeket képzeltem el, mint amilyen a flamingóknak van.
Apró, vörös, dühös szemeket. 
Ehelyett ragyogó napsütés, najólvanmár, még a végén a Piros 85-re kell menni sötétben futásért és beszarásért, pedig idén nem is tervezem (meg fullra be is telt elővételben, nem csak a trail, a TT is).
Szó, ami szó a lejtőknek köszönhetően hat perces átlag alatt zúgtam be a célba, az utolsó pár métert Andival és Zsolttal közösen tettük meg.
Vicces a befutóképen látható 6:84-es idő. Egy darabig Zsolttal váruk, hogy mi fog történni 6:99-nél, de aztán elmulasztottuk a pillanatot, az óra meg helyreállt és később már jó teljesítési időt mutatott.
Mi 11:23:54-et mentünk, az 6:30-as átlag, ami elég jó terepen. Mármint nekünk jó... :) El kell mondani, hogy beért előttünk majd egy órával az egyéni 104 kilométer győztese, Kurucz András (10:20, 5:55km/p), Vincze Zsófi pedig 20 perccel lezúzva az EGÉSZ mezőnyt (igen a férfiakat is!) 4:07-et ment a 44 kilométeres távon (5:36km/p).

 vadlan_16_bent_555.jpg

Szóval nem sötétedett ránk, éhen maradt a medvedisznóember konda, nem volt gondunk a frissítéssel, jó tempót mentünk, nem hagytunk benne semmit. Örültünk volna, ha a párosokat külön értékelik, de nem volt idén még sok csapat, remélem jövőre egyrészt többen leszünk, másrészt lesz külön duó dobogó, mert arra felkerültünk volna most is. Így nyolcadik helyen zártuk a férfi csapatok között, tippeljük, hogy párban második helyen vagyunk.
A pálya laza, a 3000 szint nem sok és nem szivatós száz kirin, sehol nincs nagyon technikás rész, aszfaltos csukában végig lehet futni az egészet, főleg az utolsó 10 kirit, ami valóban aszfalt volt.
Visszatérünk!

 

4 komment

2017.09.28. 09:07 Keratomi

Éves talpalávaló(k)

Címkék: talpalávaló scorpions p.o.d. we were born to fly youth of the nation

Most néztem meg, és tavaly december végén ajánlott Róka legutóbb dalt - egyből kettőt is, a minden szakkönyvben fellelhető, speciális két hetes maratoni felkészüléshez. Szóval ebben az évben ez az első ilyen bejegyzés, ezért megint két zene lesz megemlítve. Jövőre pedig ismét jelentkezünk nagy sikerű újdonságokkal, és örökzöld slágerekkel. Ez itt a zenebutik, zeneh..., ja nem: a Havi(Évi) Talpalávaló!

(Disclaimer, mert az menő: eleinte mindig zenére/zenével futottam. Aztán áttértem a hangos könyvekre /Rejtőre röhögni a semmi közepén például nagyon vagány/, végül már pár éve egyáltalán nem hallgatok semmit futás közben. Kivéve a saját trappolásomat, zihálásomat, a körülöttem lévő hangokat - városban biztonságosabb szerintem így futni, a természetben pedig sok-sok James Hetfield nyomja egyszerre. Ennek ellenére zenére futni jó! Főleg, ha van egy ilyen sapkád.)

Kezdjük a fiatalabb dallal! Persze, tudjuk, hogy futni születtünk, de egy kicsit repülni is. Az előző mondatnak nincs semmi értelme, de legalább belinkelhettem az egyik kedvenc futós könyvemet. Amúgy meg a futó mozgás része a repülő fázis, szóval, ha futni születtünk, de futás közben mindig repülünk is kicsit, akkor repülni is születtünk. Ugye, hogy kijön a matek. Na, hát erről énekel a Scorpions is a We Were Born to Fly című dalában. Vagy legalábbis a refrénben. A zene a Humanity: Hour I albumon jelent meg 2007-ben, de ezt már a wikipedia-n olvastam. Nem az a fajta cucc ez (egyébként a másik ajánlat sem lesz az), amitől majd 2:54-es ezrekkel fogunk menni, inkább amolyan hero music. Ezalatt azt értem, hogy el tudom képzelni amikor hallgatom - főleg munka közben, végtelenítve, próbáljátok ki 10 órán keresztül; a végén már fejből el tudnád játszani a gitár szólót :) -, szóval fejben megvan, hogy erre a zenére lassítva (ja, persze lassítva: én ezzel a tempóval futok :D) átszakítom a célszalagot, mondjuk 9872-ikként egy tetszőleges futóversenyen.

A másik mai ajánlatunk a kiváló nevű Payable on Death (P.O.D.) együttestől van, amelyik a wikipedia szerint keresztény nu metál zenét játszik, akár mi is legyen az. Ne kérdezzétek honnan hallottam róluk. Azért elmondom. Nem is róluk hallottam, hanem volt régen egy rádió, a Radio Deejay, amelyiknek az egyik szignálja a Youth Of The Nation refrénje volt. Nagyon tetszett, de nem tudtam mi ez, el is felejtettem. Egyszer csak azonban hallottam spinningen (senki nem röhög, tud az kemény lenni) a teljes számot, és akkor eszembe jutottak a régi emlékek, és még aznap este megkerestem a teljes zenét, és jó volt, annyira, hogy már ezt is hallgatom végtelen ciklusban munkaidőben. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy van egy 14 perces playlistem (We Were Born to Fly, Youth Of The Nation, Unforgiven /Metallica/), és mostanában ez megy körbe-körbe. Így már sokkal barátibb, nem igaz?

Ennyit tudtam most mondani, de ezt tényleg kár lett volna magamban tartani.

3 komment

2017.09.24. 20:00 rrroka

Vadlán Ultra Trail felkészülés: besötétedős futás a környéken és 3Vulkán Mindszentkállán

Címkék: verseny félmaraton terepfutás terepverseny Káli-medence 3vulkán

Meséltem már, hogy két hét múlva megyünk a Vadlán Ultra Trailre? Zsolt barátommal párban nekiesünk a 108 kilométeres hosszabb távnak, négy szakaszra osztva azt. Úgy számoljuk rámegy majd az egész napunk, pedig hajnal hatkor lesz a rajt, nehezebb lesz a korán kelés, mint a táv, szinte. "Futni mentünk, majd jövünk" a csapatnevünk, jó nem?
Szóval úgy számoljuk, hogy fogunk már/még sötétben futni, így szervezkedtem próbának egy kis sötétben futást az érdi csapattal, csak aztán olyan szar idő lett estére, hogy a nálam normálisabb futóink közül egy sem jött el, meg amúgy is a terepes brigád nagy része aznap délelőtt a Wadkanz biai versenyén vett részt. Próbáltam rábeszélni őket "levezetésre" este, de nem hallgattak rám... :D Na a lényeg az, hogy jól leszaladtam a Nyakas-kőhöz, útközben szemrevételezve a Wadkanz pályajelölésének maradékát.

est_wadkanz.jpgWadkanz jelek, balra L, jobbra M táv. 

Egyedül egy kicsit csapattam neki, össze akartam sarazni magam és kiszellőztetni a fejem, épp túl voltunk egy fényivós szülinapi bulin, talán nem is volt baj, hogy nem jött más, olyan másnapos kipárolgásom lehetett, mint egy kocsmapult törlőrongyának, amit a forró radiátoron felejtettek. 

est_nyakas.jpgNyakas-kő

Nyakasnál volt még fény (nem az előző napi szódásszifonos-vodkás-szörpös verzió!), hanem aztán ugye visszafele jött a hosszabb, erdősebb szakasz, sitty-sutty lement a Nap, én meg csak passogtam a város fényeire, és arra gondoltam, milyen jó is lesz mindjárt, amikor beiramodok az igazán sűrű erdőbe.

est_feny.jpgBudaőrs és Budapest, innen egészen tűrhetően néznek ki

Nincs semmi baj, felbukkant pár vidáman lobogó Wadkanz szalag, fényvisszaverős kis izével, messziről látszottak a fejlámpám fényében. Aztán egyszer csak másfele vezetett az utam, mint a vadkanosoké, gondoltam is de kár, nem lesz fényjelzésem. Hanem aztán a sötét erdőben dombnak felfele megint csak feltűnt nem is egy, hanem két kis fényfolt előttem, gondoltam milyen jó, hogy mégis van erre szalag, csak aztán a fényfoltok beszaladtak a fák közé, én meg jól megijedtem.

est_szalag.jpgWadkanz fényvisszaverés, tök jól látható messziről is, ügyes!

Már nem volt messze az erdő széle szerencsére, addig azzal szórakoztattam magam, hogy elképzeltem, ahogy a legutóbb látott két szemfény nem az erdőbe szalad be, hanem vörösre vált és felém indul... Haha, de jó móka, gondoltam magamban, majd rájöttem, hogy nagyon nagy kedvem lenne hátranézegetni, jön-e mögöttem valami elképzelhetetlen, de tudjuk jól a filmekből, hogy azt semmiképp sem szabad megtenni. Kicsit megszaporáztam a lépteimet, és már láttam az erdő szélét, amikor - tipikus - megbotlottam és majdnem pofára estem. Visszanyertem az egyensúlyom, kivágtattam az erdőből, elkanyarodtam és ott volt előttem egy áthatolhatatlan méretű tócsa... Igen, vissza kellett fordulnom arra, ahonnan épp csak elszaladtam. Bakker ez valami rossz tinihorror.
Persze nem történt semmi, nyugodt szívvel ihattam meg a kocsihoz visszaérve a regeneráló nullás-gyümölcsös radlerem, bár egyesek szerint az ilyen ital rosszabb, mint az ha sötét erdőben falnának fel vörös pupillájú vérmókusok.

Na aztán most hétvégén meg kis feleségem nordic walking csapatával a 3vulkán futásra mentünk, mondhatjuk, hogy visszatértünk, hiszen évek óta járunk ide Balogh Tomi versenyeire, ahol egyre több a résztvevő, egyre jobb a pálya és a jelölés, megszokott barátságos a hangulat és igazán jó borokat kapnak a dobogósok, finom ételeket pedig a résztvevők.

est_kalipanorama.jpgNem kell elmagyarázni, hogy miért járunk vissza a Káli-medencébe, ugye? :) Pontosan látni szerintem ezen a panorámaképen, amit a pénteki átmozgatáson csináltam a Fekete-hegy kilátóból.

Egyébként pár hete kicsit takarékon edzettem, meg nem tudnám mondani miért (esetleg a szülinapi bulikák sora...?), de most szerettem volna a 3Vulkánon kifutni magam, és egy igazán tempós félmaratont összehozni. Annyi eszem volt, hogy ne kezdjek el az élbollyal futni, amikor tűz a nap (rajt 11:30-kor, végre nem kell korán kelni egy versenyhez, plusz pont Tominak!), így régi futóismerősömmel, Kelemen Nórival (női győztes) beszélgetve futottam az első 6 aszfaltos kilométeren, majd a Csobánc aljába érve mutattam neki, hogy pár lanyhuló mozgású futó van előttünk, én azokat szeretném megfogni, így elváltunk. 
Érdekes megfigyelésem, hogy ha előttem pár száz méterrel fut valaki, de nagyobbakat lép mint én (ideális esetben 170 fölött lépek percenként), akkor azt be szoktam hozni. Így is lett, a Csobáncon felfele behoztam két futót, majd miután megkerültük, az amúgy csodásan szép hegyet (várrom van a tetején, nézzétek meg!!!), az utolsó frissítőpontnál szinte egyszerre értem be négy riválist. Egyikük nagyon belassult, egy megállt büfézni (én félmaratonon viszek egy kulacs vizet, pár magnéziumos szőlőcukrot az elég kell legyen), ketten viszont egészen jó tempóban suhantak tovább, őket a jól bevált taktikámmal előztem meg, amikor utol értem őket pár métert mentem a mögöttük a tempójukba, majd nagy sebességkülönbséggel elléptem mellettük, egy lelkesítő hellóhajrát is odamondva. Egyikük említette is a végén, hogy ez nagyon csúnyán demoralizáló volt számára. Bocs haver! :)
Hozzá kell tenni ez a módszer csak akkor működik, ha tényleg van tartalék bennem, mint ahogy most akadt, mert nem futottam el az elejét, hűtöttem magam megfelelően és ismertem a pályát, tudtam mennyi és kb. milyen szintekkel van előttem. A meredek dombokat most is végig megsétáltam, nem vagyok elit atléta, nem tudok azonos tempót tartani emelkedőkön, mert elszáll a pulzusom és betonná savasodik a lábam, nekem dombon pihennem kell.

est_kalla.jpgMindszentkálla a Kopaszról. Innen nagyon érdemes körbenézni alaposan

Amikor a korábbról ismert pályaszakaszon biztosan tudtam, hogy már csak lejtők jön adtam az érzésnek, kiengedtem a lépéseim, kapkodtam a sarkam (szerintem ez fontos technika, elkerülhetjük vele, hogy trappoljunk lefele, és szétverjük az izmainkat). Senkit nem láttam magam előtt sehol, de gondoltam, hogy nem vagyok első, mert elég sokan voltak előttem az elején, de nem lehetett tudni hányan indultak közülük a 15 kilométeres távon (egyszerre rajtoltunk). Reméltem egy dobogós helyezést, de végül abszolút ötödik, korosztályos negyedik helyen értem be 1:35:30-al, ami veszettül jó idő, ha tényleg igaz a track szerint 20.9 km és 350+ szint. Pulzust nem tudok mondnai, mert elfelejtettem feltenni a pántot... :D
Azért összehasonlításképpen elmondom, hogy 1:27-el nyerték, ami majdnem két km távolság ennél a 4-4:30 közötti tempónál, szóval nem csoda, hogy nem láttam őket.

Kis feleségem első lett a 12 kilométernek kiírt, de majdnem 13 kiris (233+ szint) nordic walking versenyen 2 óra 7 perces idővel, de ahogy lenni szokott az érdi nordic csapat tarolt. :) Olyan jó kis borokat kapunk mindig... Jövünk legközelebb is!

est_nw.jpg

8 komment

2017.08.08. 21:00 rrroka

Kellett ez nekem, mint éjszakai futóversenyre a naptej! - Night Run Budapest

Címkék: maraton maratonman night run

Nezumi hétvégén maraton futott éjjel, az NN Night Run Budapesten (amiben az NN egy biztosító cég, ha jól gondolom), ami tök jól hangzik, de a várt éjszakai hűvös valahogy aznap elmaradt. Voltak gondok a versenyszervezéssel is, és azt kell mondanunk, hogy a Maratonman által szervezett versenyeknél ez már sajnos megszokott. Ne értsetek félre, bajok, problémák minden versenyszervezőnél vannak, de náluk mostanában az a hangvétel lett a kommunikációban, hogy van elég futó, túljelentkezés van (Ultrabalatonnál ez hatványozottan igaz!), nem muszáj jönni... Pedig amúgy nagyon lelkes, futóbarát brigád, csak valahogy a stresszhelyzetekben elmarad a profizmus.

Másfél nappal később azon tipródom, hol kellett volna gyanút fognom. Mert az UB-t szeretem – mindennel együtt, amire panaszkodni szoktak -, az éjszakai budapesti maratont meg ugyanazok szervezik.
Talán hogy este fél kilencig fel kellett venni a rajtcsomagot, viszont csak háromnegyed tízkor volt a rajt? Észrevehettem volna, milyen kevés a maratoni nevező… a többi táv sátra előtt (7, 12, 21) tömött sorok vártak. Vagy amikor lassan fölfogtuk (divatos jövevényszóval: realizáltuk), hogy nem, hiába van még nagyon messze a rajt, itt mi nem fogunk vizet inni. Szerencsére egy kis szopókás cumitasit (kopirájt Terepfutás Facebook-csoport (Akkor sem fogok oda belépni, nem és nem. - rrroka))  magamra kötöttem, csak nem nagyon mertem hozzányúlni. Mintha valamit megsejtettem volna. Volt ellenben kiállítói sátor bőven, az egyikben féldecis izóitalokat kínáltak, ittam, csak utána szomjas lettem, víz meg nem volt. Á, még itt se kapcsoltam.
Végül is jó ötletnek tűnt: napközben 40 fok van, hosszú futás muszáj, miért ne szaladgáljak szép nyugodtan a rakparton, 3 kilométerenként frissítőponton terülj-terülj asztalkámmal, egyik oldalon a vár, másikon a parlament fényárban, ragyognak a hidak… én meg a Spar óta nem futottam a városban. (Budapest egyébként tök jó futóhely. Nem tudom aktuálisan Tarlós polgármester úr mennyire gyűlöli a futókat, hogy egyszer végleg kitiltson minket a picsába, de úgy nézem a versenynaptárban, hogy azért lehet idén még pár futásunk. - rrroka)

rajt2_555.jpg(A fotókat a hivatalos oldalról nyúltam.)

Először a maraton rajtolt, tényleg maroknyian voltunk. Föl a macskaköveken a várba, enyhe, kellemes emelkedő, engem nem zavart a foghíjas macskakő, az se, hogy az öt perccel később utánunk küldött félmaraton leggyorsabbjai klippiti-klippiti (Öööö... "klippiti"...?  :DDD - rrroka) beértek, ők tudják, tuti versenyezni jöttek! A vár után le a rakpartra, végig délnek majdnem a Lágymányosi hídig, a Szabadság-hídnál végre ott az első frissítő, melyekből amúgy három van és mivel föl-le futkározik a mezőny, jobbra-balra kínálnak és nagyon kedvesek! Amúgy a híd alatt dobzenekar is dübörög, később ott az A38, ami szintén. Fordító után föl Óbudáig, Mozaik utca, közben találkozom a másik két dínom-dánommal, aztán vissza délnek. Onnan megint – utoljára - északnak.

rajt3_555.jpg

Igen ám, de közben szépen eltűnt a 7, 12, végül a 21 km-s mezőny… Én meg tudom, hogy enni kell, 15 körül már toltam egy banánt, megint jönne – de hoppá, eltűnt! Elfogyott! Maradt pár szem győri édes az asztalon, hát mit csináljak, nem arra szoktam rá. (Pedig mindent meg kell enni, ahogy jön sorban. - rrroka) Semmi para, majd a következőnél! Upsz, ott sincs semmi… mi van? Eszembe se volt gyorsan futni, nyilván nem 32 fokban akarok privát rekordot, különben is edzésnek szántam, na de a mezőny negyede még mögöttem! 30 körül akarom kezdeni a kólázást, tök fontos lenne éjjel, mivel ilyenkor pont aludnék amúgy, kapok is egy kis pohárral, ami ugyan kézmeleg, de nem ez a gáz vele, hanem hogy az utolsó! Kész, végem, az is elfogyott! A következő frissítőnél sincs! Amiben az az ördögi, hogy ugyanerre futsz vissza és nincs mit remélni, addigra se lesz! Kaja tényleg semmi, a gyomrom pont olyan üres, mint az asztalok… nem, a magnézium-tabletta nem kaja! A mazsola se! Mondanám, hogy a főtt izó meg a víz viszont nem ital, de igazságtalan lenne, mert kétszer is jéggel adták! Egyszer az izót, egyszer a vizet! Aztán többet nem, nyilván az se volt több!
Elfogytam, végem, vánszorgás jön, kalória nélkül 30 km fölött ez nem működik. Reménytelen, semmi sem maradt. Nézem, másfél óra van a szintidőig… pakolják össze az asztalokat, na ez megadja a kegyelemdöfést. (Ultrabalatonon is ugyanez van évek óta, a végének vagy kifosztott frissítőpontok jutnak, és el vannak pakolva a cuccok. Ez hogy lehetséges? Pontosan lehet tudni mikor érnek oda a csapatok. - rrroka) Hogy kerülök én ide??? Na ébredjek már föl, nem velem történik, ugye? Ezt valaki csak meséli! (NN Nightmare Run? - rrroka)
Innentől már kb. mindegy a parádés befutó. Mert ott minden csillog-villog, dübörög, célkapun kivetítő, rajta tűzijáték, a szpíker mondja a nevemet, ááá, kész, vége, elosonok az ajándék sörig, ha azt nem iszom meg, tuti ájulás. Van befutóvíz, -bor, persze kaja nulla. Végül is mi sem könnyebb, mint hajnali kettő-háromkor kaját szerezni Budapesten! (Az amúgy annyira nem nehéz, elég nagy éjszakai élet van Pesten, rájuk épült kismillió gyrosos... Már ha ilyesmire szoktál rá. :) - rrroka)

rajt_555_1.jpg 

Szóval világörökségi helyszín, életre szóló első 7 km, príma, látványos 12 meg 21, semmi gond, de maratont? Úgy, hogy elfogy a megígért kóla meg a kaja? Van príma hátim ivóhólyaggal, nagy zsebekkel - na de pont azért neveztem, hogy ne abban kelljen végre tiplizni! Lehet, hogy az eddigi öt BSI Spar maraton csúnyán elkényeztetett. Megszoktam, hogy azt adják, amit ígértek. Egyetlen külföldi maratonomon - egy jeges január Kolárovóban - az utolsó pillanatig töltögették a nénik a forró teát a Vág puszta töltésén, sarkvidéki szélben... (Megyünk is majd megint megfagyni! - rrroka) Megértem, akit kiborít, hogy térdig ér az S-es póló, hogy keskeny az utca meg ilyenek. Na de hogy nincs frissítés, az deal breaker, nem? Hát csak a higiéniai kiskereskedőlánc verseny előtti cuki kiállítóstandja előtt a felkelő teliholdnál naptejet osztó csajok jutnak eszembe az egészről: kellett ez nekem, mint éjszakai futáshoz a naptej!

5 komment

2017.07.25. 12:00 rrroka

Alacsony-Tátra, magas kihívás panorámával

Címkék: túra tátra terepfutás alacsony-tátra

Kis feleségem nordicwalking pajtásaival elutaztunk az Alacsony-Tátrába, a szlovákul nagyon középföldés írású és hangzású Mýto pod Ďumbierom, magyarul ékegyszerűséggel Vámosnak nevezett kistelepülésre, ami egy patak völgyében szó szerint két sor házból áll, van viszont szép nagy sípályája és mindössze 15 perc kocsival a Chopok és környéke, ami meg egy síparadicsom.
Gondolhatjátok, hogy még ki sem szálltunk a panzió előtt a kocsiból, de én már a ház mögött 200 méterrel kezdődő sípálya kaptatójával szemeztem. Kicsit körbenéztük a kisvárosunkat, aztán én el is szaladtam hamar futni egy felderítő kört.

img_20170720_180434_888.jpg

Régi sífelvonó, majd erdő, aztán egyszer csak kiértem a völgyből és elém tárult a Tátra vonulata. Tyűha!
A magyar domborzathoz szokott szem nem tud betelni a látképet betöltő egymás után sorakozó hegyekkel, és az történik, hogy újra meg újra elkészíted kis mobiloddal egy helyben forogva majdnem ugyanazt a panorámaképet, mert csak egy körkép adja vissza valamennyire, hogy igen, itt bizony táj van minden irányban.

img_20170721_065818.jpg

img_20170723_150212_1.jpg

img_20170720_185210.jpg

Nem futottam sokat, 7km@350+ majdnem egy óra alatt.

Másnap viszont egy elég erős túrát tettünk a csapattal, irány a Chopok, síszezonon kívül, vagyis nem jár közvetlen lift a tetőre, feléig meg kell mászni a kétezer méteres hegyet sípályán, hol máshol. Fönt kicsit lepisiled a lábad, mert egyrészt ellátsz a tíz kilométerre lévő szállásodig, egyszer három pixel magas csíkként látva a távolban a tegnapi futáson felderített tornyot az első képről; másrészt meg 12 fok van és szél, amit el sem tudsz képzelni a 30 ºC hőségből indulva.
Aztán újabb döbbenet, hogy itt nem erdei sétaút van, hanem lapos felükkel felfelé fordított sziklákból van kirakva az út, minden lépésre ügyelni kell és aktív erőfeszítést igényel. Futni itt nem is nagyon lehetne, de lefogadom vannak zergébe oltott futók, akik megteszik, bár szerintem tízből max nyolc érne haza épp bokával.
Kurva mázli, hogy a minden napra beígért esőből csak pár perces szemerkélést kaptunk. Jöttek ugyan a felhők északról, de - ilyet még nem láttam - azok megálltak a gerinc előtt és nem jöttek át a túraút oldalára, csak kavarogtak állati furcsán.

img_20170721_142941_1.jpg

img_20170721_133359.jpg

Elég szép kört tettünk meg, úgy képzeljétek el, hogy az alant látható szelfin kb a ritkuló hajamtól jobbra lévő kis fehér négyzetként észlelhető túraháztól mentünk fel a Chopok tetejére (2024 m) azokon a kis szürke utakon, majd végigjöttünk a gerincen a Gyömbér nevű csúcshoz (2043 m), majd még tovább a fotó készítésének helyéig a Stefanika vendégházhoz (1740 m), utána pedig vissza le a völgybe, kb a bal fülem mellé 1100 méterre. 13-14 kilométerben 600 méter felfelé volt (meg még ugyanennyi lanovka), de ami komolyabb ezen a talajon, az az 1200 méter ereszkedés.
Másnap egy fekete nadálytő krémet áruló csontkovács rommá kereste volna magát rajtunk.

img_20170721_162006_555.jpg

4 komment

2017.06.19. 15:00 rrroka

Sopron Trail - megdöbbentő, ez szinte végig lejtő

Címkék: terepfutás terepverseny Sopron Trail

so_rajtszam_555.jpg

Amikor SzLacc barátom meghívott minket Sopronba pár napra, meg a Sopron Trail-re, akkor azzal riogattam, hogy majd "Alpok legalja", meg "Sopron tré" és hasonló címmel fogok posztot írni, de erre természetesen nincs okom, hiszen a lehető legjobb volt ez a kicsit meghosszabbított hétvége.
Pénteken kicsit várostnéztünk meg fröccsöztünk, szombaton átmentünk a sógorokhoz a Schneeberg lábán tenni egy laza szintes átmozgató túrát, majd fröccsöztünk, sőt adott pillanatban előkerült némi original Tátratea is (52%), majdnem vittünk a másnapi versenyre is belőle, és itt a másnapra tenném a hangsúlyt.

Instára is muszáj posztolni az ilyesmit

 

so_kilatas_555.jpgHázikó kilátással a 2076 méteres csúcsra. Mi 1300 körülig mentünk fel, még sosem voltam ilyen magasan.

so_panorama.jpgPanoráma, mit mondjak még... Balra lent arról a kis világoszöld foltról indultunk.

Szóval kicsit lazítottunk, de azért tisztességgel felkészültünk és jó állapotban érkeztünk a rajtba. Meglepődtem azon, hogy mennyire alacsony a Salomon hátizsák, Buff csősál, CEP kompressziós szár felhozatal, csomóan mindenféle márkás és divatos kiegészítő nélkül vágtak neki a 26km@800+ távú versenynek, egy kulacstartó nem volt rajtuk, rábízták magukat a híresen jó pályajelölésre, frissítőpontokra és a júniusinál kicsit enyhébb időjárásra. A másik oldalról nyilván én néztem ki túl felkészültnek a tevepúppal, kulacs övvel, botokkal.

so_rajt_555.jpgBrennbergbánya, a verseny helyszíne bányász település volt, így a hivatalos köszönés errefelé a Jó szerencsét!, ami lényegében a vájárok "Hellóhajrá!"-ja

Még szerencse, hogy nem súlyosbítottam a helyzetet csősállal meg szárral, csak a zöld emblémás UTH finisher pólóm volt vagánykodás, persze mennyivel vagányabb lenne ugye a piros a 115 km távról... Józsa Gábor olimpikon maratonistánk pl. nem vitt magával semmit, nyilván csak a cipekedés hiánya okozta, hogy annyival előbb ért be, mint én, ja meg azért fiatalabb is a srác.

sopron_trail_nyomvonalak_150dpi2.jpgHa egyszer erre jártok, akkor a 11-17 km közötti szakaszt érdemes megfutni, az a legszebb szerintem.

 

sop_259km-800m_szintmetszet_555.jpgEKG görbéd, amikor meglátod Józsa Gábort

Lacival egészen jól átnéztük a szintrajzot, szóval a rajtpisztoly hiányában mikrofonba előadott "DURR" után magabiztos lassúsággal vágtam neki a kezdeti emelkedőnek, miután a szokásos "Futni mentem, majd jövök!" szöveggel elköszöntem kis feleségemtől, aki egyébként a 10,7 kiris túrán botozott végig, mialatt mi az egy számmal nagyobb körön krosszoztunk. Sok futót vitt a lelkesedés felfelé, de nem értem egészen mire számít az, aki egy három órás verseny első 30 percében már a fülén is veszi a levegőt a megfutott dombok után. Nekünk amatőr terepfutóknak azokat a dombokat megfutni, amelyek a fejünk fölé emelkednek, pláne amelyeknek nem látjuk a tetejét, tulajdonképpen tilos. Nem érdemes, több erőt veszítünk a magas pulzus és a savasodás miatt, mint amennyi időt a sebességgel nyerünk. Vagy négyszer előzött meg felfelé egy nagyobb társaság, hogy aztán újra és újra elmenjek mellettük síkon és lefelé (pedig nem vagyok bátor lefelé), majd végül örökre el is veszítsük egymást a 11 km-nél lévő frissítőponton. DK Gergőtől vett taktikám, hogy ha már egyszer cipelem magammal a zsákban a vizet, meg a kaját, akkor nem állok meg percekig büfézni, csak lendületvesztés nélkül haladok tovább a dugókázás után. Ettől a ponttól rám ugrott a flow: futható, hosszú, de enyhe emelkedő után két kilométer rendkívül suhanós erdei rekortánnal (tűlevelek) borított szép szintút következet, majd völgybe ereszkedős, patakátkelős, hidas lejtőn haladhattam nagy lendülettel.

sop_erdo_555.jpg

Teljesen meg is lepődtem, amikor a következő ponton elmondták, hogy már 17,5 km-nél járunk én meg a völgy hűse és az ereszkedés miatt tulajdonképpen teljesen kipihentem magam, a fülemen kihabzó endorphin-rush miatt pedig egyfolytában vigyorogtam és vmi buta dallamot dudorászva előzgettem a megborul kollégákat az elmaradhatatlan hellóhajrát odamondva nekik. 150 méter szint 2,5 km alatt nem vészes, simán feldöcögtem rajta, talán meg sem előzött már senki, de én újabb meg újabb embereket fogtam meg lefelé. És innen már csak lefelé volt, bár a szintmetszet szerint valahol még akadt egy hupli, de már észre sem vettem, örültem hogy a tervezett 3 óra helyett 2:30 körüli időt megyek. Tök jó volt beérni, TomTom célkapu, homokmarásos üveg érem, technikai póló ízlés szerint, citromos Gösser (a fotón szereplő Sopronit magunk vittük, ha már ott vagyunk ugye) és a Kocsmatemplom hívogató hűse... Az átizzadt cuccokban szinte fáztam, szóval az itókám bedöntése után mondtam kis feleségemnek, hogy eltűzök az öltözőbe, ahol megint csak Józsa Gábor olimpikonnal futottam össze.

so_sor_555.jpgJövőre szeretettel várjuk a szponzorajándékokat a helyi márkától, ha értik a célzást! :D

Érdeklődtem megnyerte-e, és nem kérdezte nagy nevetve, hogy "Szarik a medve az erdőben...?", hanem csak szerényen elmondta hogy 111 percet ment, és tök jól érezte magát. Aham, szóval az 1:51, akkor a hivatalos időmnél (2:37:33, kicsit kicsúsztam a hat perces átlagból, a fenébe!) alig 45 perccel, vagyis kilométerenként két perccel gyorsabb tempót ment. Hát jó, mégiscsak profi, aszfaltos maratonon is nagyjából ennyivel nyom le... Egy másik sráccal is beszéltem, ő mintegy véletlenül megjegyezte, hogy bár csak 2:02-t ment, de ő már a 40+-os korosztályhoz tartozik (sőt megnyerte). Mondtam, hogy akkor van egy-két évem fél órát javítani, az végül is alig több, mint egy perces tempónövelés, sima ügy.

so_celban_555.jpgCéges felsőben megtekintem a verseny helyszínét 

Mire átöltöztem Laci is beért, voltak bajok a térdével de csak lefelé, így ő a feljebb vázolt amatőr terepfutás első számú szabályának pontosan az ellenkezőjét művelte, vagyis felfelé tolta, lefele meg sétált. Bedobtuk a jól megérdemelt, gulyás-sör-kávé kombót, megtapsoltuk a győzteseket az eredményhirdetésen, majd szépen elhagytuk a tetthelyet, megígérve, hogy visszajövünk jövőre.

so_dobogo_555.jpgEredményhirdetés a hosszútávon

Sopron Trail 25,9 km | 800m+ szint | 2:37:33 | 6:05 tempó

 

11 komment

2017.06.05. 14:00 rrroka

Salomon Szentendre Trail - de fincsi hőség volt...!

Címkék: terepfutás terepverseny Ultra-trail Hungary Salomon Szentendre Trail

A Szentendre Trail nevezést karácsonyra kaptam érdi futócsoportunktól, nagyon örültem neki, bár először megijedtem, hátha a 115 kilométeres hosszútávra neveztek be, de szerencsére a teljesíthető 54 km-es középtáv volt a meglepetés. Huhh, azt a megkönnyebbülést...! :)
Na szóval a versenyre nagyon meleg időt jósoltak, fejben rá kellett készülni, hogy nem, nem, NEM futjuk meg az elejét. Nézegettem a szintrajzot is, felét bejártuk Zsolttal, nagy meglepetések nem voltak, csak a Vörös-kő után kellett tudatosítani, hogy lesz még egy ugyanolyan nagy mászás. Onnan meg már végig lejtő, könnyű préda.

uth55_pakk_555.jpg

Rajt előtt én szeretek bőőőven odaérni, most is így volt, 8:30-kor már leparkoltunk Zsolttal és kis feleségemmel a rajtközponttól 10 percre, becaplattunk, majd megkezdtük a szokásos procedúrát, az amúgy 100%-osan összekészített cuccok rendszerbe állítását, vagyis még átraksz ilyenkor egy zselét innen oda, feltöltöd a zsákot, majd realizálod, hogy klóros és meleg a víz, bekened még egyszer ott lent, majd karod, tarkód, arcod bevonod vastagon napkrémmel (minimum 30 faktor), nézed a többi indulót, barátkozol kicsit a versenyhaverokkal, megeszel egy utolsó szilárd ételt. Árnyékban is izzadsz. Pisilsz. Reggel óta megittál egy liter vizet, mégis sötétsárga a pisi. Jó móka lesz.

uth55_check_555.jpg

A kötelező felszerelést ellenőrizték, azok nélkül nem lehetett belépni a rajtzónába. Az esőkabát kötelezőségét sokan megkérdőjelezték, de tudjuk, hogy Csanya nem olyan, aki három nappal a rajt előtt átírja a másfél éve kint lévő kiírást csak azért, mert véletlenül éppen 30ºC van. Összetekerve, összegumizva szépen elfért a táska alján a kis széldzsekim, mondjuk nem volt egyszerű megmutatni a föléje gyűrt többi holmi miatt, de megoldottuk.

uth55_rajtban_555.jpg

Tök jó helyen volt a rajt, a Duna-parthoz közel az óvárosban, keskeny és gonosz kis macskakövekkel borított utcákon, turistacsapda boltok és kávézók között. Kétszáznegyvenegy tarka ruhás, zsákos bolond sorakozott fel izgatottan, szerintem marha jól nézhettünk ki, remélem lesz drónos felvétel, az tök menő, amikor fentről mutatják, ahogy az embertömeg kezd emberkígyóvá alakulni. Beálltam a kígyó közepére, nem siettem, néztem a pulzust és már az elején gond nélkül sétáltam a napnak kitett murvás emelkedőkön felvont szemöldökkel nézve azokat, akik tempósan futnak a forróságban a valószínűsíthető a végzetük felé. 

uth55_domb_555.jpg

Piliszentlászlóig emelkedtünk majdnem 500 métert, a checkpoint system szerint 128. helyen, vagyis bőven a mezőny fele mögött értem el az első 15 km végére, majdnem két óra alatt. Az nem túl acélos, de bakker van még vagy öt óra futás. Mivel a tevepúpom félig volt, kajám is akadt bőven, meg sem álltam a frissítőponton, ahol akkora sor volt, mintha zsaruknak fánkot osztanának. Ott szurkolt régi ultrafutó barátom Erika és a férje Kálmán, utóbbitól kaptam egy kulacsot frissen kékkútból eresztett jéghideg vízzel, amit kb. két nagy korttyal el is tüntettem, örök hála érte! :)
Jött majdnem 8 km leejtő, itt mentem bátran, fékezéssel pont ugyanannyi erő menne el, mint a haladással, szóval nincs miért tötymörögni. Volt vagy hat patakátkelés, minden másodiknál megmerítettem a sapkám a hideg vízben, tök jól jött, próbáltam nem gondolni arra, hogy vaddisznók és túrázók tuti belepisilnek. Egyszer csak haladt visszafelé Zsolt, valahol elhagyta a telefonját, azt kereste. Szopó. :/ Plusz kilométerek, meg úgy továbbmenni, hogy a kötelező felszerelés hiánya miatt ki is zárhatnak, nem egy könnyű teher fejben...
Mentem lefelé bátran, a terepfutó mondás szerint ugye arra a szar is gurul, de szerintem csak a kemény. Visegrádi Duna-part közelében lévő pontra be is értem 88. helyen, ráadásul itt sem kellett sorbanállnom a vízért, mert két sarokkal korábban kékkútból megtöltöttem a zsákot amennyire tudtam. Jött a mászás a fellegvárig, ilyenkor praktikus kicsit lassítani és enni-inni, káliumot, magnéziumot fogyasztani, mert alacsonyabb pulzusnál ezek még felszívódnak, viszont ha futni akarnád ezt az emelkedőt csak az érnéd el hogy besavasodott combokkal érsz fel, és még féltávnál sem vagy, és még az 1800+ szintemelkedés fele sem volt meg... 

uth55_visegdradkilatas_555.jpg

A várnál volt kút, félrelöktem a turistákat (bár lehet, hogy az alakuló szagom lökte félre őket), sapkamártás, kulacstöltés, lefetyelés, tovább. Úgy emlékeztem, hogy a következő pontig, a Pap-rétig van egy kis emelkedő, aztán meg jól futható lejtő következik, és arra is figyelmeztettek, hogy ott mindenképp töltsem magam fullra, mert a leghosszabb, legszintesebb, legforróbb szakasz következik utána a Skanzenig. Haladtam is vidáman, összefutottam egy hosszútávon induló (115km@4200+, éjfélkor rajtoltak. Durva.) régi futótársammal, annyira megörültem neki, hogy kicsit idétlenkedtem, meg is lett az eredménye, jól elnyaltam, a jobb kezemen az összes ujjam fájdalmasan furcsa szögben hajlott hátra, amikor megpróbáltam felfogni az esést. A mutatóujjamról lejött jó mélyen húsig a bőr, de csak megvontam a vállam, visszadugtam a kiálló csontvéget és futottam tovább. Na jó, törés az nem volt! :D Csak lenyaltam a vért és koszt, ez tűnt a legjobb megoldásnak, az alkoholos kézfertőtlenítőm semmi pénzért nem borítottam volna rá.

uth55_visegrad_555.jpg

Nem lett komolyabb bajom, mehettem tovább, tempós lejtő vitt a a kék jelzésen a Pap-rétig. A részidő táblázat alapján 59. helyen értem oda, az tök jó (persze ezt csak most utólag nézegetem az eredménylistában, ott nem tudtam, nem is számított volna), utána már tartottam ezt a pozíciómat a végéig.
Pap-rét = kánaán. Jeges kóla, jég + hideg víz a zsákba. Jég a sapkába. Jég a pólóba. Már szinte fáztam. Az esésnél kidurrant az egyik vitatigrisem, ezt sikerült szépen magamra kennem. Nyakon öntöttek, csurgott rólam a víz. A sapkám hülyén állt a beletukmált jégtől. Éreztem, hogy marha kriplin nézhetek ki, szóval természetesen kértem egy sztárfotót az egyik pontőrtől. Óvatosan nézzétek! Volt ennek egy ijesztőbb verziója is, ahol még szenvedős arcot is vágok, azt sikerült elküldenem kis feleségemnek, nem szándékosan a szívbajt hozva rá, mert az epres vitatigris eléggé úgy néz ki, mintha vérezne az ember.

uth55_papret_555.jpg

Szóval Pap-réttől felfrissülve, feltöltekezve indultam tovább 4 óra 15 perc után. Hátra volt még 20km és 1000+ szint, vagyis durván 3 óra futás... (Ha terepen a távhoz hozzáadod a szint tízszeresét, akkor megkapod azt a távot amit síkon, aszfalton jelentene. Így az ottani tempóval egészen jól lehet kalkulálni teljesítési időt. Pl itt most a 20 km + 1000 szint = 30 km, az hat perces tempóval három óra.)
Volt egy csodaszép kanyargó lejtőnk, de tudjuk, hogy ez csak azt jelenti: később fel is kell majd mászni. A Vörös-kőhöz vezet fel a sárga pötty jelzés, itt nemhogy futni, mászni is alig lehet. Mondtam a pontőröknek az emelkedő tövében, hogy a távolból mintha Csanya nevetését hallanám...

uth55_szint_555.jpg

A két bottal tök jól elvoltam, nekik köszönhetően nem csak a lábamban, hanem a karjaimban is lesz izomláz. Visegrád óta előzgettük egymást egy Zsófi nevű lánnyal, az emelkedő remek lehetőséget adott arra, hogy szóba elegyedjünk, szerintem összesen 8-10 mondat is elhangzott, ebből háromszor legalább a "Basszus...!" vitte a prímet. Jó ütemben széthullás nélkül felértünk, pont akkor kezdtünk futni megint, amikor egy fotós rejtőzött a bokorban, micsoda mázli. Nekem ugye muszáj a Vörös-kő rókás festésénél egy képet csinálnom, de nem szelfit, isten ments, még Rezsiszilárd is jobban néz ki majdnem mint én akkor, remélem a hivatalos fotós képén valamennyire vállalható leszek.

uth55_vorosko_555.jpg

És akkor nemsokára jött még egy ugyanilyen emelkedő, csak előtte le kellett kacskaringózni egy csúszós, ágas egyemberes ösvényen vagy száz méter szintet. 
Beértem megint Zsófit, és jöhetett a beszélgetés felfele. A férje az edzője, de csak két éve fut. Itt egy kicsit megakadtam, hiszen szemlátomást jobb erőben volt pillanatnyilag, mint én, pedig ugye én 14 éves korom óta futogatok.... Mondom azért egy kis profi sportolói múltad csak van, vagy ilyesmi? Hát volt hosszútávú bringázás, de a három gyerek után átváltott a futásra. Pfff kész lettem. Kicsit le is maradtam, pisilhetnékre fogtam.
A Skanzen nagyon nehezen jött el, pedig tényleg végig futható lejtő volt már csak hátra addig. Ha a Scott Jurektől vett elemzéssel módszeresen végigvettem, hogy mi-hol fáj, csekkoltam külön-külön a testrészeim, vagy a szív-tüdő állapotát, a szomjúságot, akkor önmagában egyik összetevő sem volt vészes. Láb nehéz, de nem görcsöl. Váll fáj, merev a zsáktól, de leengedem. Pulzus oké, még alacsony is. Szomjas nem vagyok, éhes nem vagyok, és van kajám-piám, akár egy kulacstöltéssel is bejutnék a célba. Mégis nehezen lépek, zökkenek, lóg a fejem, a legkisebb emelkedőbe is belesétálok, gyorsítani esélyem sincs, hiszen minek is, semmit nem jelent, ha két perccel hamarabb érek be. Őszintén elemzem az állapotom és végül konkrét tudományos nevet tudok adni a tünetegyüttesnek, ami ezt a szindrómát okozhatja: fáradtság.
Így aztán a Skanzennél indokolatlanul sokat tökölök. Van jeges kóla, jeges víz, jég. Terep már szinte nincs is hátra, útszélen és patakparton fogunk futni. Induljak már!
Újra tudtam futni, lejtőn könnyű, mosolyogtam, élveztem a napsütést. Kínosan hosszúnak tűnt ez a hat kilométer, de végre elértem a kényelmetlen apró macskaköves szakaszt, és tudtam, hogy már csak egy kicsit kell kerülgetnem a turistákat és beérek a célba. Ismerősök dobták fel a hangulatom az utolsó kétszáz méteren, majd kis feleségem várt a cél előtt, és kézen fogva futottunk be az utolsó pár méteren. Hú ez kemény menet volt. Lerogytam az első adandó alkalommal.
Realizáltam, hogy borzalmasan sokat izzadtam. A hátizsák vastag pántja teljesen átfehéredett, sófoltos, a pólóm pár helyen ropogós, a hajam pedig tincsekben össze van állva. Szerintem soha ilyen ágrólszakadtan nem értem még célba, pedig nem is hajtottam szét magam. Sok időt mondjuk nem hagytam a pályában, de nem is futottam ki a belem. Ücsörögtem egy sörpadon "nyújtottam", de valójában csak ismerősökkel bratyiztam, néztem a többi befutót. Leül mellém Zsófi, csodálkozom, hogy utánam ért be. Eltévedt, 3-4 km. Gratulálok neki az ingyen plusz kilométerekhez. :) Beér Zsolt, ha nem kell visszamenni a telefonját keresni ő is előttem ér be. Ilyen a terepszakma, nincs benne "ha".

uth55_poster_555.jpg

A rajtközpontban csoda történik, még van meleg víz a zuhanyzóban. Állnék alatta vagy negyed órát, de elég nagy a sor, így azt játszom el, hogy háromszor kell hajat mosni, valójában ez is elég kevés.
Nézegetem a finisher pólót, egészen jól néz ki. Zöld felirat jár a középtávnak, sárga a 33 kiriseknek és piros a 115-nek.
Jó-jó ez a  zöld is, de azt hiszem pirosban jobban tetszene...

 

07:17:33 | 54 km | 1800m+ | 08:06 tempó | 149 átlagpulzus

8 komment