HTML

Licenc

Creative Commons License
Ezek a művek NezumiKeratomi, Lemúr Miki és rrroka, valamint vendégszerzők írásai. Ők ezen a blogon Creative Commons Nevezd meg!-Ne add el!-Ne változtasd! 2.5 Magyarország License alatt publikálnak.
A felhasználáshoz kérd az engedélyüket!

Havi talpalávaló

Ehavi talpalávalónk Keratomi ajánlásával:

Scorpions: We were born to fly



 

fbcsoport.jpg

Kövess minket a Facebookon is!

 

erdifutovagyok.jpgÉrdi futó vagy? Én meg a BSI érdi futónagykövete! Ha szívesen futnál egy érdi közösséggel, akkor:

Csatlakozz a futócsoportunk FB oldalához!

Utolsó kommentek

Címkék

10 km (1) 12 órás futás (1) 15km (1) 20 (1) 2011 (1) 2030perc futás (2) 2S (1) 3vulkán (3) 4up4down (1) 6 órás futás (1) alacsony-tátra (1) Ambit (1) amorf lovagok (1) Anna-hegy (1) áron (1) Athén (1) Athén Authentic Marathon (1) átmozgatás (1) a hátunk mögött (6) balaton (9) balaton maraton (5) balaton szupermaraton (8) Balaton Szuper Maraton (2) Balaton Trail (1) Balboa-kör (4) bánya (3) bátortábor (1) bécs-pozsony-budapest (6) bejárás (1) betegen futni (1) betegség (1) betonnt (1) beurer pm45 pulzusmérő óra (1) BGy (1) bitliszbá (10) blog (4) blogajánló (3) borvidék félmaraton (1) Börzsöny (1) Börzsöny Trail (1) bozót (1) Breaking2 (1) bringázás (2) BSZM (2) budai trail (2) budapest (1) Bükk (3) camelback (1) chifutás (4) chifutás tanfolyam (1) Classic Balboa (1) Csobánc (1) Csobánc Vertical (1) csonthártyagyulladás (2) csősál (1) csúszásgátló (1) decathlon (2) délibáb félmaraton (1) dioptriás futónapszemüveg (1) diósd (1) dobzse (1) domb (7) dombos útvonal (46) duna gát (68) dupla decaironman (1) dupla élmény (4) eBay (1) edzés (251) edzésterv (5) éhség (1) elmaradt (1) első maraton (3) endomondo (2) endorfin (3) érdekesség (1) érdifutóvagyok (1) érdi hendikep (13) Érdi szilveszteri futás (1) érdkörbe (1) Erzsébet-kilátó (1) európa bajnokság (1) fartlek (4) felkészülés (1) félmaraton (26) fényvisszaverő mellény (2) foci (1) fogyás (1) fotók (3) fotókutya (3) fundoklia (45) fuss csepel (1) futapest (1) futás (359) futás. (2) futas. (1) futócipő (16) futócipő app (2) futócipő mosása (1) futócipő tapasztalat (4) futócipő teszt (3) futócucc (18) futódzseki (1) futófotó (2) futóiskola (1) futókutya (5) futónagykövet (1) futóparti (6) Gánt Trail (1) garmin (1) gát (2) Gazdagréti Tavaszindító Futóverseny (1) generali futógála (1) gerecse trail (2) gerinctorna (1) GPS (5) gpx (1) GTX (1) GTX futócipő (1) gútai vízkereszt maraton (5) hárosi-öböl (1) hátunk mögött (24) havi (1) havi powersong (15) hendikep (8) heti powersong (2) hideg (1) hipotermia (1) hírek (4) (2) holtpont (1) hőségriadó (2) hosszutav (9) hosszútáv (1) hosszutav. (2) hosszutav blog (1) humor (1) húszszoros ironman (1) ilovebalaton (1) instagram (21) interjú (1) intersport (1) it szalag (5) jazz (1) jótékonyság (1) jótékonysági futás (3) k100 (1) kalenji (7) kalenji kiprun trail mt (1) Kalenji Protect 1000 (1) Káli-medence (7) Káli futás (2) karmelegítő (1) kékes (3) keresztedzés (1) kihívás (1) kinizsi százas (1) kolozsvár (1) komáromi erőpróba (1) közkút (2) közösségi futás (1) kropkó péter (1) ktf20 (2) kutya (3) lágymányos (1) limonádé (1) linz (1) Linz Marathon (2) magasles (4) marathon (2) maraton (45) maratoni felkészülés (17) maratoni tervek (5) maratonka (1) maratonman (1) maratonszűz (1) margitsziget (1) maszk (1) mátra (4) medvedisznóember (2) mikulás futás (2) minimaraton (1) mp3 (1) nagytétény (10) nemmegy (10) night run (1) nike (6) nike+ app (3) nike alvord (1) nike futóklub (1) nike lunarglide (1) nike pegasus (1) nike vomero (2) nordic-walking (1) nordicwalking (6) Normafa (1) No pasarán! (1) Nulladik Balaton Trail (1) nyújtás (2) omni 10 (1) omni 12 (2) Optivita (2) optivita100 (1) optivita ultrafutó kua (1) orfű (1) orrszarvúbogár (1) Őrség (1) oruxmaps (1) p.o.d. (1) pannonfunk (3) peldakepeink (2) phoenix (1) phoenix 5 (1) phoneix 6 (1) piros85 (6) polar (2) Polar RCX5 (1) polar rs800 (1) powersong (34) puki (1) pulzuskontroll (4) pulzusmérés (5) pulzusmérő (6) rádió (1) résztáv (7) Róka és a komák (2) Róka és a komék (2) Runners World (1) runtastic (10) saaby (1) Salomon Szentendre Trail (1) Salomon Ultra-Trail Hungary (1) sár (1) sárd utca (4) Sárvár (1) saucony (9) scorpions (1) sean conway (1) sérülés (5) siófok (2) Sopron Trail (1) sört adni ér (1) sóskút (1) sparmaraton (3) spar maraton (13) staféta (1) Suhanj!6 (1) Süle Zsolt (1) süti (1) Suunto (1) szekszárdi borvidék félmaraton (1) szelidi-tó futás (3) Szentendre trail (1) szentivánéji futás (1) Szentlászló Trail (1) szigetkör (1) szíjcsere (1) tajga trail (1) talpalávaló (55) talpbetét (1) talpi ín gyulladás (1) tapasztalat (1) tárnoki tófutás (2) tartósteszt (1) tátra (1) térdkoptatás (1) terep100 (1) terep50 (2) terepfutás (66) terepfutócipő (2) terepfutó edzésterv (1) terepverseny (27) terep hétvége (1) terheléses vizsgálat (2) teszt (1) titkos edzésterv (3) (3) tókör (1) tóparti (5) tóparti futóparti (10) túra (1) turistafutás (3) tv műsor (1) Ultra-trail Hungary (1) ultrabalaton (20) ultrafutás (22) ultramaraton (10) ultratrail (4) UTH (1) UTH55 (1) útvonal (3) vacsora (1) vadlán (1) Vadlán Ultra Trail (1) váltó (3) vélemény (1) velencei (8) velencei tó (8) verseny (102) versenynaptár (1) Vértes (3) Vérteskozma RocknRoll (1) Vértes Terep Maraton (2) vertical (1) videó (2) vivicitta (1) Vonyarcvashegy (2) VTM (4) we were born to fly (1) wps (1) yi chi (1) yoloka (1) yourstruly (10) youth of the nation (1) yt25 (5) yt50 (4) Címkefelhő

Fuss, ahogy jól esik!

2018.06.20. 18:47 nezumi

Svungos csapatnév, fél siker!

Címkék: No pasarán! dupla élmény

Előző este: a felvétel sorrendjében kikészítettem a játszóruhát, betömtem mindent a hátizsákba, az ivós hátizsákot is, a rajt előtt már csak meg kell tölteni vízzel a ”hólyagot” és mellé gyömöszölni, ami fér, plusz naptejfújás, szuku, hajfonás és végtelen idegesség, hiába a sok barát meg ismerős, kellemes zsongás már egy órával a rajt előtt, reggel hatkor.Vasárnap reggel hétkor indult Mátrafüredről a móka azoknak, akik két 36,6 km-s körre neveztek, 3360 méter szinttel.Addig párszor megnéztem, igaz-e, hogy terepultrán nincs sor a lánymosdó előtt J. Hát nincs.

Még egy fotó a rajt előtt, Sört adni ér-csapat, harmadszor, No pasarán!-csapat hirtelen szeszélyből először, neki a kétkörös, 73 kilométeres, 12 órás Mátrának, benne többek között négyszer föl a Kékesre. Meg négyszer le.

 img_20180617_065622_1.jpg

Nem igazán értem, mit siet annyira mindenki már az első egy kilométeren, az aszfalton, senki nem tartalékol egy kicsit se? Emelkedőn meg ugye nem futunk, ahogy lépcsőn se!

Első szakasz: föl a kék háromszögön. Nem tudtam, hogy már itt minden eldől… Mentem már én ilyenen, nem várok tőle semmi kellemeset. Nade gyorsan kiderül, hogy ez nem egyszerű lakossági emelkedő, ez egy fal! Még baromi sziklás is! Kapaszkodom, de egyre lassabb vagyok, pedig hónapok óra erősítek, guggolás, kitörés, gumiszalag, hogy bírjam a mászást! Csak nem kapok levegőt! Sutty, oda a szintidő, na ettől féltem, nem érünk föl 75 perc alatt… hát ennyi volt. Még ránézek egy méteres horogkeresztre, amit egy sziklára fújt valami tahó…

Mondanám viccesen, hogy figyu, mindjárt belehúzok, de basszus ez most van belehúzva!

Aztán Róka Koma mondja, hogy nem baj. Ja? Akkor menjünk már végig! Nekem semmi kedvem visszafordulni, a csúcs után nem sokkal jön a rettegett Sombokor! Egy hónapja direkt ide utaztunk, hogy leosonjunk rajta! Megláttam akkor, majdnem sírva fakadtam, na én ezt neeem, hogy kerülök már megint ilyen képtelen helyzetbe! Csúszik a meredek oldalban a por, nem tudom hova tenni a lábamat, a kövek kigurulnak alóla, FÉLEK! Összetöröm magamat!

Azóta gyakorlom a leereszkedést. Titokban, egyedül az Anna-hegyen. Szóval ki nem hagynám, szintidő ide vagy oda. Ráadásul most még esett is egész héten, állítólag finoman tapad, sokkal jobb, mint a sunyi por.

Közben fölérünk, frissítőpont, nem állunk meg, még van fél kilométer a Sombiig, lehet tolni neki. Jó reggelt, köves az út, ki gondolta volna, már meg is van az első esésem,

És egyszer csak ott volt maga a Nagy Rémséges, amin én bátran levonulok! Persze csapatban!

Ezért húztam dögmeleg térdnadrágot, hátha fenéken kell lecsúszni, közben irigykedem a szoknyás futókra…

És csodaszépen leosontunk! El is kavartunk kicsit, “mert arra vitt a flow”, a keresztúton ellenőrzőpont, valahonnan még fotózták is, ahogy hóekében a lejtőnek fordultam!

35652666_1806593329423419_1015542543238037504_o.jpg

Na, MEGAGRIP, kiderül, hogy marketingbullshit vagy-e! A megagriphez itthon meg kellett néznem a cipőm talpát. Direkt ide kértem a boltban, adjanak valamit a Sombokorra. Aztán egy héten át Challengernek hívtam, alig fértem a bőrömbe, úgy örültem, hogy végre vettem magamnak valamit!

Most látom, ez egy speedgoat. Majdnem bocsánatot kértem tőle! Végig tökéletes volt!

Mivel Róka Koma már bejárta az északi kört, tudtam, hogy jön az egybe 7 km futható erdei menyország le Parádsasvárig, sima, kemény erdei talajjal! És miután a nagy frász, a szintidő elszállt, lehet viccelni, mert beértek ám már a nyolckor induló egykörösök, de nagyon sürgős nekik!

“Utol kell érnem!” – kiáltotta egy szoknyás, és tényleg, elöl fut a fiú, ő utána. Dobáld meg valamivel! – tanácsolta a csapatkapitányom, nem mertem nevetni, akkor megint hasra esem.

Aztán még egy csomóan mentek így külön, ez lehet a szintidős taktika, sajnos nem nekem való. A parádi ponton belefutottunk 2up-os egykörös gyorslábúakba, meg-meg kérdezték, hogy hohó, két kört mentek, hogy a ***-ba? Mondom, dehogy, hármat.

De van, akit tényleg érdekel, hát mit mondtam volna, kicsúszott valahogy a számon, mint a csapat a szintidőből, hogy ki van fizetve, na. Jaaa, ilyen egyszerű?

Most mondtam volna el, hogy basszus tudom, tudom, ennyi – 9 – év futás után hogyne szedtem volna össze valami kis önismeretet! Persze évekig futottam ultrákat, csak eltört egy csontom két éve, és azóta nem jön vissza a tempó, hiába kergetem magamat. A hegyek se akarnak átengedni, na. Nem számít, mennyire szeretem őket.

És akkor jött ez a kis félreértés tavaly, hogy induljunk csapatban a 18-as Dupla Élményen. Naná, hogy rávágtam, persze! Egy év alatt annyi mindent lehet… erősödni, gyorsulni, ilyenek. Végül az se derült ki, kinek az ötlete volt, de ahogy közeledett a nevezés, láttam én, hogy kevés leszek ide.

Szépen el is mondtam jó párszor, hogy basszus, egy klasszis futó ne égesse már magát velem, keresek én olyat percek alatt, aki lazán végigmegy vele!

(Azt nem mondtam, hogy ennyi időt egyszerre soha nem futottam senkivel, nem tudom, mennyire vagyok kibírhatatlan a hőségtől, fáradtságtól, bogaraktól, csalántól, irigységtől, hát ja.)

De mondtam bármit, az lett, hogy megyünk. Akkor viszont mindent bele: vettem új MEGAGRIPes tereplépőt, gyümölcspürét, mágikus l-carnitint mojito ízben, edzettem, pihentem… és hülyére izgultam magam, százszor elképzeltem, hogy mégis sikerül! A-terv: 2 kör, szintidőben, B-terv: kicsúszva, C-terv: egy jó kör. Na így vágtam bele!

Nagy lelkiismeret-furdalásom nem volt, hogy elfoglalom más, arra érdemesebb futók helyét, ötven hely volt a duplán, 19 csapat nevezett. Nem akartam zavarni senkit.

 Megint eszement emelkedő jött Parádóhuta felé, gyorsan meg is előzött egy fiúpáros.

“Minden ponton levettek valamit magatokról?” – kérdezte Róka, mert a fiúkon fölül már csak hátizsák volt.

Parádóhuta előtt is volt egy csodásan futható rész, aztán a faluban érve: MÁLNA! Nem tudom, maradt-e az utánunk jövőknek…

35521269_1806616802754405_5177023960780374016_o.jpg

Plusz három kék kút! Azért fut az ember sokat a hőségben, hogy élvezhesse, ha a nyomós kútból a nyakszirtjére ömlik a jeges víz, aztán végigszalad a gerincén…

Gabi-halálához (ez a neve, kész, totál szabálytalan) érve végre vigyorgok, szeva, Gabeszbá, itt már voltunk, innen egy ugrás a Kékes, emlékszem! Aha, csak akkor nem volt a lábunkban 25 km!

Beért egy lány arrafelé a Sötét-lápa előtt, annyit mondott, olyat szeretne futni, amitől sehol se fáj a feneke!

Futni? Itt? Tántorogni fölfelé!

Egyszer lejteni kezdett az út, ócska trükk, rögtön utána vissza is vágott, de gondoltam, uzsgyi, futás, durr, már lent is voltam megint.

Esküszöm, nem tudom, hogy értem a tetőre, de ott végleg felszabadultunk! Innentől csak lejt! Ezt Niki mondta a crew-ból, el is hittük, na annyira azért nem volt igaz, de nem baj.

Azt rég feladtam, hogy ami elveszett fölfelé, azt behozzuk lefelé, mert ebből lesz a zakó, volt is, most már mindkettőnknek!

Viszont megérkeztünk egy rétre, ami tele volt piros szamócával, kinek lett volna szíve ott hagyni? Még a többi futó kezébe is nyomtunk, finom izó, jobban megy tőle!

A köveken tipegés közben eszembe jut, hogy tényleg, hosszú lábúaknak külön kategória kellene, ez így nem ér!

Egy bércen kivágták a fákat, lélegzetelállító a kilátás, muszáj fotózni, gondoltam, addig én futok kicsit, az jól mutat majd :)

img_20180617_123659.jpg

Fú, mennyien nem tudnak botozni! Rókának mintha fájna rájuk nézni! “Lejjebb fogd! Vedd le a kupakját, ami az aszfalttól védi!” De nem hallotta meg senki.

Nagyon melegszik közben, egyre lejjebb érünk, nem bírom a meleget! De most nem zavar! Hát nem behúztuk a kört? Nem? Úgy, hogy semmim se fáj? Végigvicceltük az egészet, óriási volt!

És már az aszfaltos kilométer jött, mondtam, figyu, na ez a lejtő! Ezen lehet futni!

Így is csodás beérni a célba! Oké, nem mehetünk ki a második körre, de pont jó volt!

Az ebéd közben megállapítottuk, hogy így azért menne ám még egy kör!

És ez is olyan jó, ez a levezetés, a zsongás a tornateremben, kóla, kávé, bulika, ebéd, csupa boldog, fáradt ember (kivéve egy, az a lány valamiért kiabál középen, hát ő tudja, elég tájidegen nekem).

Dögnehéz volt és gyönyörű! Sose jöttem volna magamtól, nagyon köszönöm!

Na ez lett a svungos csapatnévből No pasarán! Hát egyszer azért átengedett a hegy :) négyből kettő meglett!

 A kötelező kör: hibátlan szervezés, útjelölés, kedvesség, mennyei kaja, ez a terepfutás.hu, mivel sokat járok ide segíteni, mindig jólesik, ha megjegyzik.

Azóta is folyamatosan tervezgetek, lehet, hogy be kéne költözni az erdőbe és naponta gyakorolni?

(Fotók: terepfutás.hu, saját)

2 komment

2018.06.20. 11:24 Keratomi

Harmadszor sem

Címkék: mátra futás kékes terepfutás dupla élmény 4up4down sört adni ér

Idén tényleg minden rendben volt. Az első körben.

Van ez a nemfutóverseny, sokkal inkább önszívatás a Mátrában rendezvény, a 4up4down/2up2down (Dupla/Szimpla élmény), amikor egy 35 km-es körön kétszer kell feljutni a csúcsra, és ebből lehet menni kettőt is. Párban kell haladni, szóval, ha anyázni támad kedve az embernek valamelyik felfele mászás vagy lefele csúszás során, azt biztosan hallja valaki. Idén harmadszor veszek részt Zolival a 4en (Duplán), és idén harmadszor sem lett dögcédulám (Neki sem). Először végigmentünk, de egy órával a szintidő után fejeztük be a második kört. Tavaly eleve hátrányból indultunk, mert sérült volt a derekam. Idén viszont azt a pár plusz kilót leszámítva teljesen rendben voltunk. Vagyis félig. A felének a feléig. Szóval a két emberből az egyik teljesen a másik félig. Bonyolult dolog a matematika, de szerencsére a futás közhelyszerűen egyszerű tud lenni: amennyit edzel, annyira leszel erős; amennyit beleteszel, annyit tudsz kivenni belőle. És ezen még az olyan szabópéteres motivációs gondolatok sem segítenek, hogy ha elhiszem, megcsinálom. Én komolyan elhittem, jelentem, csak a lábaim nem. Van ez így.


1_6.jpg

Itt még vigyorgunk

Egyébként minden szuper ezzel a terepfutásos rendezvénnyel is: flottul megy az adminisztráció, jó a pálya jelölés (az, hogy az ilyen balfékek, mint én mégis el tudnak menni rossz irányba, igazán nem a szalagozás hibája, ami sűrű, és jól látható, csak hát fent van a fán/bokron, így amikor én megbabonázva bámulom a földet, hogy el ne bukjak egy kiálló valamiben, mert amint nem koncentrálok átváltok egy nekem kényelmesebb, lábat kevésbé emelős futómozgásra, igazán nem a szervezők hibája), a frissítő pontok személyzete és kínálata is pazar, és nem utolsó sorban a lényeg: a Mátra, ami gyönyörű. Hol sziklás-mohás a táj magas hosszú fákkal, hol sűrű és sötét. Itt egy kis tó a fák között, amott pedig tisztás, ahonnan gyönyörű a kilátás. És amikor felérsz 1014 méterre, és felnézel, sehol egy felhő: az ég is olyan Kékes.

2_4.jpg

3_3.jpg

4_5.jpg

Nade vissza a valóságba: az első kör első felében szépen mentünk a bollyal, séta-futás kombóval, 7,5 km-en keresztül, fel a csúcsra. Az első szintidőn belül szépen felértünk, csináltunk egy szelfit, töltöttünk kicsit a frissítőn, és már indultunk is lefele. Jó erőben, vidáman, majdnem dalolva. A Sombokor szépen csúszható volt, fától-fáig kiválóan lehet közlekedni. Utána kellemesen futható rész, majd megint egy kis mászás, és ismét Kékes-tető. Itt én vásárolgattam némi szuvenírt otthonra, közben a Zoli morcosan várt a szelfi-ponton, hogy lőhessük a következő képet. Meg is csináltuk, és már csak 9 km lefelé volt hátra az első körből.

5_2.jpg

Ne a nyelvemet nézzétek!

6_2.jpg

Második

Ez az ereszkedés nekem nagyon rosszul ment. Féltem, hogy elesek valami kőben, így tök lassan haladtam, Zoli valami 10 perccel korábban ért Mátraházára, mint én. Mondjuk itt volt az eltévelyedésem is, nem tudom, hogy egy nyíl egyenes úton miért fordultam balra. Mindenesetre feltűnt, hogy nem jó fele megyek viszonylag hamar, és visszatértem a helyes útra, ahogy annó a szüleim tanították. Elindultunk a második körre, 13 perccel a hat órás szintidő előtt, de azért ez így is neccesnek látszott, mert már az első körben megfutott kisebb dombokon is gyaloglásra váltottunk. Végül nekem fogyott el az erőm: nem volt dráma, egyszer csak nem tudtak a lábaim futni, mintha elfogyott volna az energia. Lemerült az elem. Kifogyott a benzin. Megpróbáltam még egy energia szeletet betolni, de kis gyaloglás után tisztán látszott, hogy ebből most egy ideig nem lesz futás, és akkor meg nagyon kicsúszunk a szintidőből. Öt kilométerrel a mátraházi depó után tehát visszafordultunk, és túra üzemmódban, beszélgetve, fotózva a természetet visszasétáltunk az erdészeti iskolába. Ennyi sikerült most: 6 óra 44 perc, és 40 km. Megint én voltam a gyenge, a tavalyi hátfájásom után idén csak szimplán kevés voltam edzettségileg. Úgy tűnik, hogy hiába futok darabszámra eleget, ha szinte sosem megyek 10 km fölé, akkor ennyit tudok megtenni. Szóval mostantól jönnek az egyre hosszabb futások. Jó lesz. Szeretek futni.

A Mátrába pedig visszanézünk jövőre is, most már addig csináljuk, amíg meg nem fordítjuk az eredményt, ami jelenleg: Mátra-Sört adni ér: 3-0.

Szólj hozzá!

2018.05.21. 20:00 rrroka

UTH Szentlászló Trail - "Vöröskő bekaphatja!" avagy 105 ezer lépés a Pilisben

Címkék: terepfutás UTH Szentlászló Trail Salomon Ultra-Trail Hungary

logo.jpg

"Sohatöbbet. A hosszú táv meg pláne kizárt!", mondtam a 84 kilométeres verseny után, ami a "Salomon Ultra-Trail® Hungary Magyarország legrangosabb és legnépszerűbb terep ultra versenyének" második leghosszabb távja volt 3000 méter hullámvasúttal. De persze kis feleségem nem hitt nekem, hallotta ezt már sokszor, szinte minden ultra verseny után ezt dünnyögöm a bajszom alatt. 
Tényleg nem igazán gondoltam komolyan, az elnyűttség és a meleg mondatta ezt velem, a zuhany (épphogy nem jéghideg, jól esik), gulyás (finom, de nem tudom még megenni), kávé (forró, imádom), fagyi (közben kellett volna) után szebb lett a világ.
Fél órával jobbat mentem, mint amit legbátrabb elképzelésem volt, az itinerre vetett saccoláshoz képest Visegrádon és a Pap-réten egy és negyed óra előnyöm volt saját magamhoz képest, amiből aztán -  a nemsokára kifejtett elpürésedés folyamán - jókora adagot vesztegettem el a Skanzenig. Azt nem értem, hogy az itinerbe miért írtam 30 percet az utolsó 6,6 kilométerre a táv végére, de ne is firtassuk. :D

A versenyt az érdi futónagykövetes csoporttól kaptam karácsonyra, nagyon köszönöm nekik, sokat gondoltam rájuk (irónia nélkül tessék érteni!) a táv közben. Amikor megkaptam a nevezést egy dolog döbbentett meg: rajt hajnali kettőkor. Hajnali. Kettő. MIVAN? Akkor vagyok REM fázisban! Júúújdejólesz.
Közben kiderítettem magamról a 2030 perces váltófutásunkon és UB-n, hogy gyakorlatilag bármikor tudok aludni (ebéd utáni 26 perc szundi a NASA ajánlásával), és bármikor fel tudok kelni (mondjuk néha ahhoz is kell egy kávé, hogy tudjak főzni egy kávét), így a hajnali rajt tulajdonképpen egy nagyon frappáns ötletnek tűnt a nappali hőség elkerülésére, nem pedig Csanya gonosz tervének.

Naszóval már péntek aklimatizálódtunk Szentendrén, ami a legdrágább parkolású város lehet az országban, mert a panziónk előtt 5 percről kétszáz forintos SMS-t kaptunk, viszont a sétálóutcán egymást váltja a kávézó a fagyizóval és a hamburgeres élőzenés étteremmel, majd ugyanez folytatódik a Duna-parton is. Mi mondjuk egyik nap a helyi Prímában vásárolt sonkát és sajtot vacsoráztuk egy dunaparti padon ülve, de feketeerdő sonka és menő mimolette holland sajt volt!
Jótanács, hogy parkolni pedig a 11-es út túloldalán kell az ingyenes részen, nem az óváros felé. A régi rész nem nagy, percek alatt át lehet sétálni a Duna-partra.

Tehát nem kell aggódni, a rajt előtt volt időm egy beauty sleepre, a hátizsákom már össze volt készítve (3x ellenőrizve), szóval a fél egyes vekkercsörgéskor, csak a csipát ki és fogaimat kellett megmosnom, elkészítenem a a kis termoszomba egy forró kávét és megennem az előző napi ebédről meghagyott Bosco pizzát. Igen, az egyik legnagyobb gondom volt, hogy hogyan iszom majd kávét az erdőben. :D Ez ugyanolyan fontos kérdés, mint amin előző nap hőzöngtem a FB-on, hogy miért adnak langyos kakaót szinte mindenhol, forró csoki helyett.
Összerámoltam, adtam egy csókot félig alvó kis feleségemnek és lecsattogtam a rajtzónába, készítettem egy kötelező Szörnyű Szelfit, amin hülye fejet vágok és fura a hajam, szokás szerint.

rajtbanahajam.jpg

A hajam, a hajam!

 

A kötelező felszerelést még a rajtba lépés előtt ellenőrizték, kabát, lámpa, pótelem, igazolvány, telefon, ivózsák+pohár vagy kulacs és izoláció fólia mind begyűrve, utóbbival kicsit csaltam bevallom, a kiírásban szereplő 140x200-as méret helyett 130x210-es volt nálam, de úgy gondoltam ez belefér. PRO tippet hallottam előző héten, hogy a nagy erejű (néhányon olyan reflektort hordanak a fejükön, hogy már közepes fokozaton leégeti a vaddisznóról a sörtét), de ezért nehéz fejlámpákat a depóban lecserélik vmi könnyűre, hiszen ez a 10 deka is számít, ha hegyen völgyön át cipeled, és tudni kell, hogy a terepfutas.hu versenyeken bárhol, akár a célban is ellenőrizhetik a felszerelést, nem egyszer előfordult, hogy ennek hiányában dobogós helyezettek lettek kizárva. Csanya gárdája senkivel sem kivételez, a rajt után láthattuk, ahogy a nyolcszoros "A Kör" teljesítő Csipi kis késéssel követ minket, mert nem hozott magával valamit a fentiek közül.

rajtban.jpg

Futónagykövet találkozó és terepfutó divatbemutató.

 

Hajnal kettőkor megindult a mezőny, a főutcán italozók legnagyobb derültségére kétszáz fejlámpás-zsákos alak vágtázott át köztük a macskaköves utakon. Az élmezőny úgy megindult, hogy a felvezető bringások alig tudták tartani az iramot.

rajt_2.jpg

Az első 20 kirin 1000 méter szinttel kellett megküzdenünk a sötét erdőben kanyarogva, és a mezőny nagy része neki is vágott nagyon lelkesen, nekem egy tervem volt az elejére: nem kinyírni magam Dobogókőig, nem kell itt még versenyezni, korai. A laza tempóm miatt rengetegen mentek el mellettem, örömmel láttam hogy mennyien futnak bottal, majd szomorúan, hogy mennyire nem tudják azokat használni. Az első nagy emelkedőn egy srác mellettem küzdötte le a zsákjáról az összehajtható botját, szerencsétlenkedett az összeállításával, megszúrta magát, majd megkérdezte, hogy ezt hogyan is kell használni. Tartottam neki egy szószerinti gyorstalpaló tanfolyamot.

minekabot.jpg

Ez az, amikor soha nem fogod elővenni a botot, mert annyira macerás leszedni. Ráadásul ez egy túrabot kerek heggyel, ami futásnál nem szúr eléggé, ráadásul az összecsukható, teleszkópos fajtából, ami nehéz és terhelés során össze is mehet.  Nagyon dögös, de majdnem fölösleges vinni. Csipinek SEM ilyenje van.

 

A következő lejtőn is befogtam két embert, aki a botokat csak tartva futott, mondtam legalább itt használjátok, ha már elhoztátok, az egyik válasza az volt, hogy most gyakorolja. Érted? Elhozta egy 84 kiris versenyre, és MOST gyakorolja. Látta, hogy Csipi is bottal fut, akkor neki is kell. Nemár.
Május 26-án nordic walking képzés Érden, jöjjön el aki nem csak divatból, csalán csapkodásra, szalonnasütéshez szeretné használni. Vagy ne cipelje, tök idegesítő fél napig hurcolni ezeket a szarokat.

Dobogókő fele kezdett világosodni. Nagyon hamar odaértem, nem hittem el, hogy már ott vagyunk, 25 perccel hamarabb odaértem, pedig tartottam a 150 körüli pulzust. Alacsonyabb kellett volna elvileg, de ahogy Keratomi mondta az Optivita 100-on, nem baj, ha egy ultra elején picit magasabb a pulzus, a vége fele már akkor sem tudnánk felvinni, ha akarnánk. Mennyire igaza lett. Erről is később.

panorama.jpg

Meglett a napi ajánlott 10000 lépés hajnal négyre, az elég jó nem? Eddig ennél korábban egyszer sikerült ezt elérni, a 2030 perces váltófutásunkon egy félmaratonnal kezdtem, akkor éjjel 1 óra 47 perckor szólt a telóm, hogy mára megvan a kitűzött cél. :)

Lefele Dömösre lehetett csapatni. Itt már nem kellett a lámpa, de én bekacsolva hagytam, mert a szalagozás fényvisszaverőit így sokkal könnyebb volt követni. Visszanéztem a checkpoint systemben, 8. leggyorsabb voltam lefele ezen a szakaszon. Tudom, tudom, lefele a szar is gurul, de csak a kemény!!!
Prédikálószék előtt volt a Suunto Sprint külön csippantása, aki ezen a szakaszon a leggyorsabb, az kap egy szipiszupi Suunto Ambit 3 órát. Hát én nem szálltam versenybe, nem 25 kilométernél fogok sprintelni egy 2,5 km hosszú 500 méter emelkedést tartalmazó sziklás bércen. Mentem is egy 15:45-ös átlagtempót felfele. Nem elírás, tizenöt negyvenöt. :D A csúcson a Suunto mérők pont az emelkedő napban álltak, nem hitték el hogy koncepció, hogy fénnyel szemben fotózom őket, pedig tényleg.

suuntosprint.jpg

Suunto Sprint Team, ugye hogy volt koncepcióm?

 

Aztán kiálltam a Prédikálószékre panorámát nézni, fotózni. Gyertek el ide, nagyon szép a kilátás.

predikaloszek.jpg

Kértem külön, hogy egy hajó haladjon el a Duna-kanyarban, mikor odaérek

 

Legurultam Lepencére. Végre egy futható rész, 5:45-ös tempó, tralala. Sárdi Tomi épp akkor indul, mikor én odaérek, egymásra csodálkozunk, ő 10 órás teljesítést tervez én 12-t, nem kellett volna találkoznunk. Később néztem az eredményét, okosan beosztva az erejét 12. helyre ment fel, itt kb 20. volt. A lányok mezőnyében második helyezett Zsófi is épp akkor tűz elfele, mondja hogy siet, mert csak pár percre van az első, a harmadik meg épp érkezik a depóba. Előző évben a Vörös-kőre mászva találkoztunk, idén nem terveztem már utolérni. (Második lett, 11 órán belüli idővel... Kemény csaj.)
A frissítőnél Nezumi a pontfőnök, kap egy puszit azért, mert megszervezte nekem ezt a szép ajándék futást, és csinálunk egy összekapaszkodós képet, pedig nagyon izzadt vagyok. Megiszom a kávém, rá egy epres smoothie és egy fél sajtos crossiant, én ilyen veszélyesen élek.

kaveee.jpg

Kávét erdőben termoszból csak elegánsan, kecsesen eltartott kisujjal!

 

Beér az első hosszú távos is  depóba, a legendás Kiss Miki, sokat szöszmötől, nem látszik vidámnak így fél táv körül. 2-3 km múlva egy lejtőn ér utal, félre állok, szurkolok, mondom neki, hogy mindig szerettem volna látni, hogy megy az elit lefele, azt válaszolja, hogy most elég szarul, de én nem így látom. 

lepenceerdo1.jpg

Pilisszentlászló előtt elfogyott az erőm. Ennek nem örültem, akkor sem ha lejtő következett. Valami nem volt rendben. A ponton a futóbolond fórumos Tompustól kérdeztem igyak-e egy harmadik izót is, jobb lesz-e tőle, azt mondta igyak. Ittam. Kicsit jobb lett. Elindultam lefele Visegrádra, közben a második 112 kiris, egy szlovén srác is elhúzott mellettem, úgy mozogva, mintha most kezdte volna.
Nekem nem volt annyira jó, a sokadik patakátkelés közben azon gondolkodtam, mivel van a baj tulajdonképpen? Scott Jurektől tanultam (ahogy kis felségem szokta mondani "Scott haverod"), szóval a könyvében olvastam, hogy amikor rottyon van végigveszi mivel van a gond tulajdonképpen. Megpróbáltam: lábam fáj? Hm ha nagyon csapatom lefele akkor tudna görcsölni. Ok, akkor erre be kell venni egy káliumot és sót pótolni az aszalt paradicsommal. Pulzusom okés? Ja, tök okés, a hűs lejtőn 140 körül ketyeg. Levegőm van elég. Simán. Törzsizmom rendben, zsák nem húz, nem dörzsöl? Nincs vele semmi baj, tök jól vagyok. Akkor mire ez a picsogás? Fogalmam sincs, fussak már!
A következő emelkedőn séta közben megettem a paradicsomot meg a kálium cuccot, tök jól lettem. Megtöltöttem egy kék közkúton a zsákom, itt picit gyorsabb, mint a ponton a tartályokból és nincs sorban állás (akkor még nem tudtam, hogy eléggé elől vagyok, sehol sem lesz sorban állás). Visegrádi ponton meg sem álltam, csak gyors pitty és irány az emelkedő. Itt is elég jól haladtam, annak ellenére, hogy egy kiránduló család három gyermeke közül az egyik azt találta mondani a testvérének, hogy gyakorolj sokat, akkor te is úgy tudsz majd futni, mint az a BÁCSI. Mondtam neki, hogy ez a bácsi, ez fájt.

visegrad_2.jpg

Szépen felbotoztam, felfutottam a fellegvárig, majd tovább arra a nagyon napfényes mezőre, ami után az a sok nagy domb jött, amire előző évről nem emlékeztem. Itt jött el az, amikor másodszor nem tudtam rendesen futni. Pulzusom lement 130-ra, lépten-nyomon sétára váltottam indokolatlanul a kis emelkedőkön is, pedig ettem-ittam, de úgy látszik keveset. Kellett volna lehet még egy kávé. Volt egy-két pont, ahol lehetett volna futni, de ott meg alibiből megálltam fotózni. Mindent a blogolvasókért! Pap-rét rohadtul nem akart jönni. A verseny folyamán először ért utol valaki az én távomból, olyan könnyen reppent el mellettem, hogy muszáj voltam utána szólni, hogy a verseny ezen pontján már nem illik így futni! Azt mondta bocs, mindjárt sántítok kicsit! :D
Na azért mégiscsak elértem Pap-rétre, ahol sokat pepecseltem a ponton. Kedves ismerősünk Hanga segített, kent vajas kenyeret, amire egy hegynyi sót sikerült borítanom, kínált mindennel, a kovászos uborka nagyon be is jött. Csinált rólam egy fotót, előző évben itt sikerült egy horrorisztikusra sikerült fotót küldeni kis feleségemnek, pedig csak az epres vitatigris folyt végig rajtam, most teljesen jól néztem ki, már ahhoz képest, hogy tíz órája futottam. A tervhez képest egy és negyed órával voltam hamarabb itt, mint gondoltam volna. Hanga mondta is, hogy akkor nagyon jól megyek, de mondtam, hogy a titok az, hogy lazán kell tervezni. :D

papret.jpg

Elindultam Skanzen felé. Darabosan, döcögősen, alig-alig haladtam, mintha az állami bürokráciába próbálnék elintézni valamit. Pont olyan kanyargós is volt lefele a szerpentin, mint néha az ügyintézés.
Alig tudtam rendesen menni, a lejtőkön még lassultam is, mert nem ment a hosszabb lépés. Elpürésedtem. Pulzusom ijesztőn visszaesett, 130, majd csak 120... Láttam egyszer 116-ot... Ketten megelőztek a kék rajtszámosokból (piros volt a 112, sárga a 30, zöld az 54 km, a miénk - a 84 kiri - a kék). A futóbolond fórumos Csempától tudom, hogy ez a szénhidrát hiány biztos jele, amikor nincs semmi baj, csak nincs erő. Gondoltam felhívom, hogy mit csináljak, de rájöttem, hogy ő pont fut a zöld távon. Akkor megoldom magam. Kockáztatva a túlzott CH bevitellel járó hasmenést, betoltam két vitatigrist, pár perc múlva egy, majd még egy magnéziumos szőlőcukrot, és ettem egy fél fehérje szeletet is. Egyelőre nem lett jobb, és jött a Vörös-kő. Erről a mászós részről nem lehet olyan fotót készíteni, ami visszaadná a meredekségét. Köves, gyökeres, és nem látod a tetejét. Nem nehéz rajta menni, mert itt senki nem siet, szerintem az élboly sem fut, nem lehet itt futni. Egyik kézzel a botokba kapaszkodva, másik kézzel a sziklákat, ágakat fogva másztam fel, örömmel láttam a pulzusmérőn újra 136-os pulzust. Felértem, visszanéztem, a Vörös-kő bekaphatja, mondtam a rohadt lejtőnek.
Érdekes következménye lett az intenzív mászásnak, hogy megint tudtam futni. Ez végül is jó jel! A Vörös-kő emlékműnél lőttem is egy nem annyira Szörnyű Szelfit örömömben, ráadásul hosszútáv blog olvasókkal is összefutottam, nekik megígértem, hogy ezt az egész szívást "rohadtul, megírom a blogomban!" :D

vorosko.jpg

A lejtőn kezdett beérni a sárga mezőny, mentek mint az állat, félreálltam, menjenek csak, nekem épp az IT szalagom (külső térdszalag, nem valami szám.tech-es baromság) kezdett el alkudozni, hogy lefele ő nem venne részt az előrehaladásban a táv hátra lévő részében, és ebből nem szeretne engedni. Na most mit kéne tennem? Végül arra jutottam hogy akkor nincs más választásom, meg kell futnom az emelkedőket... Már ugye amiket lehet, ahol nem, ott meg vadul botoznom kell. Ez be is vállt, még Csipit is utolértem, akinek valami baj volt a hasával, nagyon keserves arcot vágott és lemondóan haladt. Én nem nagyon akartam reflektálni arra, hogy megismertem, mert tudom, hogy vannak olyan pillanatok amikor ezt a futó sztárok sem akarják, de egy bozótban hugyozó rövidebb távos csávó képes volt hangosan üvölteni vizelés közben hogy "Csipiiii, mivan veleeeed?". Érted, csövelés közben. Ki ne találd, hogy kezet is akarsz vele fogni.
A lefeléken továbbra sem tudtam futni, szépen kivitelezett diagonál technikával kápráztattam volna el a nézőközönséget, ha lett volna, de csak a sárga rajtszámosok zúgtak el mellettem, majd holnap az ő IT szalagjuk fog sztrájkolni. Csipi visszaelőzött szintén bottal gyalogolva, olyan volt az egész jelenet, mint amikor az M0 autópályán egy 88-al haladó kamiont elkezd előzni egy 91-el haladó. A nagy rohanásban majdnem el is rontotta a pályát, van egy balos letérő itt, ami nagyon nehezen látható, mert egy erős ösvény visz előre, lefele, és mindenki arra akar menni. "Csipiiii, erreeeee!" - most biztos jobban örült, hogy a nevén szólították.

szentendre.jpg

De rohadt messze van még innen Szentendre!

 

Skanzenig rohadt sok volt itt a lejtő. IT szalag nyafogott, jól van, akkor nem futok, hanem a csalánba állva engedem el a mezőnyt, rohadj meg IT, most szarrá maratlak a csihány csípős levelével.
Az aszfaltra kiérés utolsó előtti pillanatában előttem fordult ki egy lány bokája. "Semmi baj, visszaugrott", ebbe nem is akartam belegondolni. Nem futott tovább, Skanzen ponton hallottam, hogy mentek elé menteni. A frissítésnél érdi futótársam, Effe dolgozott, örültem, hogy látom. Váltottunk pár szót, itt már nagy volt a nyüzsgés, minden távról érkeznek be a futók a kimerültség különböző stációban. Én rohadtul húztam az időt, pedig már csak hat és fél km volt hátra, az pedig lejtő és beton, szeretni fogja a lábam.
Küldtem kis feleségemnek a jelet, hogy érkezem, de tudta, a checkpoint sytem valós időben küldte a jelet.
A betonon az enyhe lejtőn ment a futás, nem fájt semmim. Egy sárga rajtszámos sétálónak szóltam, hogy ugyan már, 1 km van hátra, ha én tudok futni, neki is fog menni, megkérdezte melyik távon voltam, aztán jött is velem, relációba helyezte a saját fáradságát.
Az utolsó fél kilométer nagyon érdekes élmény volt. Befutottam a sétálóutca apró macskakövére, büdösen, összetapadt hajjal, hátizsákkal, botokkal és gyakorlatilag rajtam kívül semmi jele nem volt annak, hogy futóverseny befutója zajlik éppen. Csámborogtak a fagylaltozó vasárnapi népek, mintha nem éppen ezer ember készülne átfutni köztük. Valószínűleg az lehetett, hogy még nagyon ritkás volt a mezőny, nem realizálták teljesen, hogy jön a mezőny, utánam egy-két órával jött a nagyobb része a futó népeknek. Jelzés alig volt, vagy nem látszott a sétálóktól, de már ismertem a járást, befordultam a szponzoros kordonok közé, ahol kis feleségem várt. Egymás kezét fogva befutottunk, hitetlenkedve néztem az órát, még nem volt fél kettő, vagyis bőven a tervezett 12 óra alatt értem be, 11:28 lett a végső időm.

andival.jpg

A célban szurkoló érdi futótársaim elmondták, hogy huszadik helyen végeztem, ha ezt tudom akkor elfogadtam volna az osztogatott a vizes törcsik egyikét, mert még nem dörgölte magához több tucat csatakos ember, így csak leültem egy padra és vigyorogtam.

Hát ez jó volt, de azért soha többet. (Kamuzok.)

Ma néztem, hogy a telefon lépésszámlálója szerint 105 000 lépést tettem meg vasárnap. A Vadlánon és a 2030 futáson is csak 65 000 volt. Nem tervezem megdönteni mostanában. :)

84 km, 3000 m szint, 11:28 perc, 112-ből 20. helyezés.

rajtszamerem.jpg

 

Nagyon köszönöm az UTH CREW-nak a segítséget!
Jók vagytok!!!

crew.jpg

 

 

14 komment

2018.05.18. 08:00 rrroka

Róka és a komék hatodik felvonás - UB2018

Címkék: ultrafutás váltó ultrabalaton Róka és a komék

ubfelirat.jpg

Az UB pénteki tésztapartis napjában az a csodálatos, ahogy a hideg, kevés túróval adott kicsit túlfőtt tésztát ellenpontozza a naplemente-pornó, az egészet pedig aláhúzza a rajtcsomagban kapott Varga borból készült fröccs kerek sava. Átsétálsz a pogó zónán és közben húsz ismerősbe botlasz: mikor indulsz, hány fős csapatban? De jó látni! Hajrá! Jó lesz! Á nem lesz eső, pirosra sülünk.
Így is lett.

naple.jpg

naple2.jpg 

este_1.jpg

A megszokott csapatnévvel, hat fős legénységgel és dedikált sofőrrel álltunk idén rajthoz, olyan rutinnal, hogy a szakaszbeosztás percek alatt lett kész, késés nélkül indultunk Kelenföldről, és senki nem aggódott a távja miatt. A lányok 30 km, a fiúk 40 km körül vállaltak összesen, ezek nekünk már nem ijesztőek, ha nem is könnyedén, de problémamentesen tudjuk teljesíteni őket. Idén én sem vagánykodtam délben futott 50 kirivel, a jövő heti UTH Szentlászló trail 84 km távja és 3000 méter szintjére nem árt rápihenni.

part.jpg

Rajt 12:45-kor, késői, a Káli-medencében már ránk fog sötétedni, de legalább rajt előtt van idő rendesen reggelizni, pakolni, miegymást intézni. Sokan kérdezték van-e bármi ráció az időpontok elosztásában, szerintem semmi, gyorsabb csapatok épp úgy indulnak kora reggel, mint lassúak késő délután. A rajtidőpontokra mindig érkezik egy csomó kifogásoló komment az UB facebook oldalán, sosem lesz mindenkinek ideális, de 1200 csapat esetében 10-20 hozzászólás szerintem nem vészes. A szervezőgárda híres, sőt hírhedt arról, hogy nagyon otrombán bánnak azokkal, akik problémáznak velük, rendszeresek a "nem kötelező ide jönni, 300 csapat áll várólistán" jellegű válaszok, és az, hogy a legvégén különösen hanyag és szervezetlen a frissítés, bezárnak a pontok. Idén ilyenről kb. két kommentet láttam, mi magunk nem is érzékeltünk bajokat az egész buli kellős közepén haladva.
Arról igazán nem az UB szervezői tehetnek, hogy a tízezer ember egy része körbe hugyálja és kakálja az egész Balatont, ha ötször ennyi Toi-toi WC lenne, akkor is lenne olyan aki a csúszda alá kummant. Világosban rossz is volt látni a papírzsepi csomókat szerteszét, ezeket talán össze lehetne szedni magunk után, a pisit úgysem látja senki.
Nagyot fejlődött a parkolóhelyek kijelölése, Köveskálon pl. eddig mindig az út két oldalán eldobta mindenki a buszt (Bár 220 kirit futunk, de van akinek attól még muszáj 5 méterre parkolni a váltóponttól, ne kelljen sokat gyalogolni.), ezzel egy sávra szűkítve az utat, majd beállt a maradék három méter széles helyre szurkolni, meg váltani. Se futóknak, se autóknak nem maradt hely. Most a kocsik el voltak terelve egy külön útra a pont mellett, az úton csak a futók és a rebellisek maradtak, teljesen jó volt a közlekedés, legalábbis amikor mi ott voltunk.
Viszonylag sűrű váltásokkal dolgoztunk idén, Dani éjjeli 38 kilométerén kívül minden szakaszunk 10-20 km volt csak, így pörögtek az események, arra azért maradt idő, hogy Almádiban a Porció étteremben viszonylag nyugisan megegyünk egy rántott husit. Fontos sarokköve a megfelelő étkezés egy ilyen egész napos váltónak, az éhségtől az emberek nagyon mogorvák tudnak lenni, érdemes előre kitalálni hol lesz idő beülni valahova, vagy rengeteg szendót csomagolni.  De az az igazság, hogy kell az a meleg étel a komfortérzethez, ha már egész nap az izzadságunkban pácolódunk.

rajt_1.jpg

Szóval a rajtban most nem néztünk ki annyira szedett-vedetten mint előző évben, mert mindannyian az idei UB pólóban feszítettünk, ami az eddigi legjobb eseménypóló lett szerintem. A közös rajt után viharos tempóban megindultam, itt kaptam plusz egy kilométert még a rajtterületen a hűs erdőben, mert ezzel az UB teljes távja 221 km-re emelkedett, ami az egyéni teljesítőknek Spartathlon kvalifikációt ér. Micsoda figyelmes kiegészítés!
Kicsit elfutottam az elejét, mert egy benga izmos csávó rohadt gyorsan futott előttem és elkapott a versenyszellem, nehogy már egy hosszú léptű ámátőr lenyomja az ultrákon kifejlesztett takarékos kis lépteimet. 170-es pulzusnál 30 Cº-ban aztán hamar meggondoltam a dolgot, menjen, izzadjon, én nem nyírom ki magam. Mégsem lehetett annyira ámátőr, mert nem is értem utol később sem, pedig egyre több olyan embert fogtam be, akik már 5-6 km után kipurcanva gyalogoltak. Mi lesz a további 24 órában? Nagyon bátrak, vagy vakmerők. Vagy nem tudom.

Már kétszer-háromszor megírtam váltásról-váltásra az UB-t, most inkább megpróbálok kiemelni pár benyomást, pláne hogy az előbb olvastam felemelő posztban Vízer Dani egyéni teljesítését Marcsinkó Peti blogján: "Ilyen nincs, hogy ilyen kibaszott sokáig tartson valami."

Ami eszembe jut:

Almádiban az Aldi mögötti árnyékban várjuk Endrét, távol a háttérben szóló zene ritmusát véletlenül sem eltaláló kongás csávótól. Szerintem ez világrekord lehet a legtöbb ideig legritmustalanabbul dobólás kategóriában, hiszen a pontok személyzete is itt tölt vagy 30 órát, míg elhalad a mezőny.
Endre minden futása után sokkolja a többi futót a fejenállós jóga mutatványaival, nyújtás címén.

valtas.jpg

Áronnak megígérjük, hogy a Porcióból ő is kap egy jó kis kirántott csirkét rizzsel.

Dani a melegben a pulzuskontroll miatt kapja a többi futótól a sok biztatást, mert jó lassan kellett futnia, így azt gondolják, hogy ki van purcanva, pedig csak spórol a maraton közeli második szakaszára.

Kinézzük magunknak a csőrös Scania kamiont, hogy jövő évben hasonlóval kéne végigmenni, de Anikó azt mondja nem ígéri, hogy ekkora batárral is mindig árnyékban tud majd parkolni.

aszofo.jpg

Aszófő - Dörgicse, dombok, előzgetek, mindenkinek felhívom rá a figyelmét, hogy ez a legjobb rész és ne felejtsenek el visszanézni, mert csodaszép, de nem mindenki érti miről beszélek.

Ágival megbeszéljük, hogy csak szép nyugisan fusson, betartja, fél óra múlva mikor elmegyünk mellette, az út szélén áll és a Hegyestűt fotózza. :D

valtas2.jpg

Katival megbeszéljük a távjait és újra rájövünk, hogy mindketten rosszul emlékszünk mikor mennyit fut, de szerencsére pont a jó a valóság és amire emlékszünk, az lenne a rossz felosztás, majd átkel a sötétedésben a Káli-medencén, aggódik, hogy nem látszik, pedig nagyon jó nadrágja a fényvisszaverője. 

Bevisszük az egyéniben indult Bitliszbát a Varga Pincéhez. :(

Dani elfelejt a 38 kilométerére krémezni ott lent, rendőrkanyarral fordulunk vissza, és gumikesztyűvel vastagon lanolint ken szét a combján. Hosszú órák múlva aggódva kérdezi, hogy le fog-e jönni valaha ez a ragacsos, fura máz.

fenyfestes.jpg

Fél óra alvás éjjel, majd csillagfény alatt várakozás a váltásra. Véletlen találkozás az egyéni induló cimborámmal, akiről épp az előtt egy perccel meséltem Anikónak.

valtas3.jpg

Megdöbbenni, hogy egyszer csak reggel lesz, majd újra megdöbbenni, hogy az egyik érdi futótársam adja a kávét a váltóponton. Aztán az életmentő kávéval nézni az északi part tanúhegyeit a napkelte fényében, majd összefutni Marcsinkó Petivel, aki már nem friss. Milyen lehet az egyéni futója...?

peti.JPG

Balatonszemesen végre lemosni magam egy hideg közkútban, miközben a többiek mind alszanak a buszban. Csendben melegedni az erősödő napsütésben, mosolyogni és tapsolni a zöld rajtszámosoknak. 
Aztán egyéni futóval beszélgetve haladni 3-4 km-en át, jól mozog, rendben van, de nem tudja magáról, nyűglődik, megállna aludni. "Szoktál te is hosszabbakat futni? Száz km? Áhh... Ez az igazi önszopatás."

reggel_1.jpg

Szárszón találkozom kis feleségemmel, megölelem, megcsókolom, fut velem a checkpointig.

Szárszó után egy nagyhangú csapat friss embere miatt vérszemet kapni és lenyomni 4:30-as tempóban...

Siófokon az erősödő napsütében megint egyénieket nézünk. Van elgyötört, megtört, de a madagaszkári srácnak még arra is van ideje, hogy a három gyermekét pesztrálja. :)

A befutóra várva összetalálkozunk a fáradt mosolyú Bogárdi Szilvivel, a női egyéni első helyezettel, aki a szalagját magára borítva bandukol a szállására. Libabőr most is.

Egymás kezét fogva befutni, realizálni, hogy a tervező táblázat szerint 10 óra 37 perckor kellett beérnünk, és tényleg 10 óra 37 perc van...

befuto_1.jpg

Visszazsúfolódunk a buszba és rituálisan meglátogatjuk a siófoki mekit.

VÉGRE lezuhanyozni és aludni pár órát.

Jövőre újra találkozni.

dobogo.JPG 

Róka és a komék, 21:49:24, 5:55-ös átlagtempó. 7 fős csapat kategóriában 62-ből 34. hely, az 1200 csapatből 598. hely.

 

Szólj hozzá!

2018.05.09. 07:42 Keratomi

Végre sikerült!

Címkék: terepfutás medvedisznóember nordicwalking Káli-medence Káli futás

Lekésni a rajtot. Mert próbálkozás azért volt elég, de valahogy mindig odaértünk, időben. Most hétvégén viszont Kővágóörsön megtörtént az áttörés.

A Káli futás tippjét még tavaly év végén kapta a menyasszonyom Rókától. Mint kiderült, ez egy elég régi rendezésű futás, idén már tizedik alkalommal rajtolt el (már aki elrajtolt). Nagyon családias, barátságos rendezvény, de olyannyira sikerült titokban tartani, hogy Kővágóörsön a szállásunk szomszédjában lakó néni sem hallott róla. A szállásunk pedig nagyon közel volt a rajt helyszínéhez, lényegében párszáz méterre. Ezen a ponton muszáj beszúrnom, hogy a településen az a kis ház, amiben ezt a hétvégét töltöttük, valami csodálatos. Ízlésesen berendezett, tiszta, gyönyörűen karbantartott kert, segítőkész, barátságos tulajdonos. Ha valaki ezen a környéken keres szállást, akkor érdemes ezt is számításba vennie. Valamiért nincs fent a szallas.hu-n. És ha már itt tartunk, akkor, ha valaki Kővágóörsön jót akar enni egy különleges múltú épületben, ahol barátságos és gyors a kiszolgálás, és finomak az ételek, akkor a Mozi éttermet csak ajánlani tudom. Nagyon szuper.

De vissza a futáshoz. Szóval karácsonyi ajándékba kaptam egy ilyen szép hétvégét, benne egy jó kis aszfaltos-terepes futással. Nagyon szépen alakultak a dolgok, pénteken munka után átvettük a szállást, sétáltunk, pihentünk. Szombaton a különböző távoknak eltérő időpontban volt a rajt, a 30 km-t futóknak 10:30-kor, a 20 km-eseknek meg a Nordic Walkingosoknak 11:30-kor. Mi kimentünk 10:30-ra, hogy találkozzunk Rókáékkal, és megnézzük az Ő indulását. A rajt után mi visszamentünk a szállásra készülődni. Nagyjából időben el is indultunk, kb 5 perccel a rajtom előtt, mivel 2 perc sétára voltunk a helyszíntől. Mire odaértünk, gyanúsan kevesen mászkáltak erre-arra, és nem úgy néztek ki, mint akik perceken belül futni fognak. Megkérdezve a szervezőt derült ki, hogy mivel mindenki itt volt már, egy kicsit előrébb hozták a rajtot, így már kb 10 perce megy a futás. :) Gyorsan (?) nekiiramodtam én is, reméltem, hogy nem fogok eltévedni egyedül (meg ugye a medvedisznóember, de az talán napközben alszik). Eltévedés nem volt, köszönhetően a nagyon jól jelölt pályának. A 20 km-en sok szintet sem kellett megmászni, egy nagyobb emelkedő volt, kb. 14 km-nél. Mentünk bőven aszfalton is, szóval ez ilyen mindenből egy kicsi rendezvény volt. Szépen sütött a nap, az első 2-3 km után elkezdtem élvezni a futást, és ez ki is tartott a végéig, gyors nem voltam, nagyjából hatperces ezrekkel mentem végig. A célban aztán a menyasszonyom várt citromos sörrel, amit megbocsátottam már azóta Neki. Kicsit megizzadtam, kicsit lepirultam, és közben egy jót futottam. A rajtcsomag-befutócsomag pedig tök jó cuccokat tartalmaz: van agyag érem (névre szóló!), oklevél, csősál, a célban gyümölcs és meleg étel.

p_20180505_100012.jpg

Ezeket mind kaptuk a futás előtt - na jó, a virágot nem


A futás után megvártuk az eredményhirdetést, már csak azért is, mert Róka felesége Andi Nordic Walkingban második lett!

img_20180505_151047.jpg

Andi (középen) második lett a Nordic Walking-ban 

img_20180505_145138_mod.jpg


Délután még sétáltunk egyet a környéken, ami közben nekem nagyon megtetszett Kővágóörs: csendes kis utcák, barátságos emberek, és itt egyben van a dimbes-dombos táj, és pár km-rel arrébb pedig a vízpart, a Balaton. A nyugdíjas éveimet valami ilyen helyen szeretném majd tölteni. :)

3 komment

2018.04.10. 06:00 rrroka

Tóparti futóparti, ahol mindig jó barátok vannak és házi sportszelet

Címkék: futás tóparti futóparti közösségi futás tókör

9 óra 56 perc, Agárd, Tóparti Futóparti. Két, abban a pillanatban érkezett futó gyanakodva nézi a rajtkapu mögött állókat.
Róka: - Tomi, mikor van a rajt?
Tomi: - Úgy emlékszem negyed 11-kor.
Szpíker: - Négy perc van a rajtig!
Róka: - Aha, negyedkor. :DDD

Utolsó pillanatban döntöttem el, hogy csatlakozom Tomiékhoz a velencei tókörre, a VTM-es szarakodás után rájöttem, hogy kellene a sok-sok kilométer a lábamba és ehhez most minden lehetőséget megragadok.
A mi tókörünk nagyjából eseménytelenül telt, kivéve hogy ebben az évben először lehetett rövidgatyában és pólóban futni, illetve esetleg említésre érdemes Tomi intermezzója egy sukorói étteremben, miszerint: "- Most elmondom, mi fog történni."
Vendégbloggerünk, kicsivir viszont eddigi leghosszabb távját futotta le, így amikor megkért, hogy "ha lehet még egy vendégposzt, akkor a világra árasztom a futás szeretetét", akkor nyilván nem mondtam nemet. :) 

Az én kétharmadom

Földrajzból mindig is gyenge voltam. Fogalmam sincs, hány kilométer egy Velencei-tó kör, és ha pár hónapja megkérdezte volna valaki, kb. annyit mondtam volna, hogy annyi, amennyit én biztos nem tudok lefutni. Pár nappal a Böllhoff Tóparti Futóparti előtt elkezdődött a mozgolódás az érdi futócsapatban, hogy ki az, aki megy. Elolvastam az esemény honlapján, hogy mi is ez, és az egész annyira klassz dolognak tűnt, hogy elkezdett motoszkálni a fejemben, hogy de jó lenne elmenni. De az ezer fős nevezés már januárban betelt. Nem baj, mindig maradnak rajtszámok, jó buli lesz, menjünk! (Az esősnek kinéző idő miatt sokan nem jöttek el, így Tominak és nekem is lett rajtszámunk 3 perccel rajt előtt, így kaptunk érmet a végén, de ami még jobb, lehetett falatozni a batyus frissítésből. Házi sütik, csoki, gyümölcs, amit csak szeretnél. - rrroka)
Különösebben nem készültem erre az eseményre. Januárban és februárban már lefutottam egy Yours Trulyt, 25 és 26 km-t, tudtam, hogy mi az, amit bírok, és kellett egy új kihívás. Szerdán futottam egy nagyot (13 km-t) Budafokon, ebből 2 km kaptató. Külön kiemelném, hogy az edzés indulásakor a helyi sportpályán épp Hevesi Tamás énekelte, hogy „Ezt egy életen át kell játszani.” Pont ez járt a fejemben a legutóbbi futóverseny óta, és ez most olyan volt, mintha nekem szólna. Csütörtökön elmentem a világ legjobb jóga órájára (jóga futóknak és sportolóknak), tökéletesen átmozgatta a csípőt, a vádlit, a vállamat. Még hosszú távra való kulacstartó övet és víztartályos terepfutó hátizsákot is szereztem. (Nem tudtam dönteni, hogy melyik legyen, úgyhogy mindkettőt megvettem, előbb-utóbb úgyis kelleni fog.) Pénteken lazítottam, kialudtam magam, elmentem a PIM-be az Arany János- és a Szabó Magda-kiállításra, répatortát sütöttem.

tokor_pocsolya.jpg

A futás napján fél hétkor keltem, és nem örültem a szakadó esőnek. Aztán úgy voltam vele, hogy ez vagy el fog állni a kedvemért, vagy nem áll el, és akkor pont úgy lesz a jó. Minden helyzetre tudok egy dalt. Erre például ott a Mrs. Columbótól a Rainbow: „A little rain never killed anyone.” Meg anyám is mindig azt mondta, hogy nem vagyok cukorból. Az egész nappal kapcsolatban az volt az előérzetem, hogy ami ennyire spontán és görcsmentes, az csakis jól sülhet el. Külön tetszett a kiírásban, hogy ez nem verseny. Persze ha az lett volna, akkor sem az én távom, pusztán a teljesítés volt a célom. Így megfogadtam a bölcs Obi van Róka tanácsát, és úgy voltam vele, hogy futok, ahogy jól esik. (Bár ezt nem úgy gondoltam, hogy az eső esik.) Eredetileg nem akartam reggelizni, aztán rájöttem, hogy csak órák múlva fogok elrajtolni, és vagy egymillió kalóriát el fogok égetni, úgyhogy bedobtam két tükörtojást, egy kávét és egy teát a hétféle vitamin meg a kollagénkoktél után. (Erre rá kell dobni még némi indokolatlan szénhidrátot! - rrroka)
Fél óra alatt lent voltam Agárdon. A vonaton olvasgattam a könyvemet, ugyanis az egyik idióta célom ebben az évben napi száz oldal elolvasása. Ahogy leszálltam, és a felhők közül előtörtek a napsugarak, az a kegyelem pillanata volt. Lesétáltam a partra, és megláttam két gyönyörű hattyút. (Imádom a hattyúk, kacsák és sirályok látványát.)

tokor_hattyu.jpg

Az egyik kiállítótól kaptam magnéziumtablettát és árnika krémet, amit rögtön szét is kentem a térdemen. Nem volt nálam rövid ujjú felső, ezért hosszú ujjúban futottam, amire csak azért húztam rá a Rolling Stones emblémás pamut trikót, mert annyira vagány. (Nos, ez a kör végére csurom víz lett, és amúgy sem látszódott a rajtszámtól.) Ja igen, lett rajtszámom, és a mosdóba is eljutottam. (A futók jól tudják, hogy amit nem akarsz magaddal vinni, attól jobb megszabadulni, beleértve az előző esti répatortát is. (A csillagrombolók is kidobják a hulladékot, mielőtt fénysebességre kapcsolnak. - rrroka) A guggolás, meg a szék póz, mint tudjuk, kiváló erősítő gyakorlatok. :)
A rajtzóna elején megláttam az egyik érdi futótársamat, és megkérdeztem, milyen tempót tervez. 5:10-5:20 körülit mondott, és jó futást kívánt. (Vajon brit tudósok felfedezték már, hogy egy érintés hegyeket mozgat meg?) Na, hát én átlag 6:00-ás kilométerekre gondoltam (órám továbbra sincs). (Szerezz! Egy jó tipp: Huawei Band 2 Pro okoskarkötő. 20 rongy körül van, csuklón mér pulzust, és van benne GSP, lépést, kalóriát, tempót számol, telefonon visszanézhető! - rrroka) Összességében három órát szántam a futásra, mondván, hogy akkor tök jól elérem hazafelé a vonatot. Ehhez képest, ahogy elindultunk, az első tíz kilométeren végig tudtam követni a szememmel, sőt utol is értem, aztán úgy voltam vele, hogy jobb, ha visszaveszek egy kicsit, nyugodtan lélegzem stb. Ő meg csak ment előre rendületlenül. (Jó döntés, Szilvi tud két kört futni a tó körül ilyen tempóban. :) - rrroka)
Az első néhány kilométeren a vasúti kerítés mellett futottunk. Erről eszembe jutott Albertfalva, ahol először tudtam lefutni a kb. 3 km-es kört. Ez itt most annak majdnem a tízszerese lesz.
Egy éve azért kezdtem el futni, mert el akartam menni a női futógálára. Úgy voltam vele, hogy 5 km-t bármikor lefutok. Húsvét vasárnap kimentem az érdi Duna-partra a túracipőmben, a polár felsőmben és egy pamut leggingsben. Erős másfél kilométer lett belőle. Nem kaptam levegőt, és tele ment a szám meg a szemem muslincákkal. Aztán másnap megint kimentem. Nem tudom, melyik volt az a pillanat, amikor beleszerettem. De ha egy konkrét élményt kellene felidézni, akkor az első érdi hendikep futásom, ahogy suhantunk az erdőben, és az első 5 km-es kör végén Róka megkérdezte, hogy nem megyek-e még egy kört – és mentem.
Az első szakasz olyan gyorsan elrepült, hogy észre sem vettem. Az első frissítőpontnál nem akartam elhinni, hogy már 5 km-t megtettünk. Utána láttam egy zöld 8-as számot felfestve az útra, és csak később esett le, hogy az a kilométert mutatja. Aztán jött a 11. A 12. és 13. kilométer között azt gondoltam, hogy mind a 160 m szint itt van egyben. Meg is álltam lefényképezni az emelkedőt (Sehol sincs az érdi Szuszogóhoz képest! - rrroka), belesétáltam, aztán jött egy kis lejtő, mentem tovább. 14, ez már a fele. 16-nál Pákozdnál jártunk. Könnyednek és energikusnak éreztem magam, én biztattam másokat, hogy „hajrá”.

tokor_emelkedo.jpg

Fejben már írtam a blogomat, és rájöttem, hogy ettől olyan az egész, mintha már megcsináltam volna. Tudtam, hogy célba érek, csak most még megnézem, hogyan. Közben a fejemben szólt, hogy „nekem azt mondták, ez a rock ’n’ roooll”, meg a Mulan („Erős légy!”). Nem volt semmi nyígom. Szerencsére pár nappal előtte beszakadt a köröm a jobb hüvelykujjamon, így előre eldöntöttem, hogy ha bármiféle fájdalommal fogok foglalkozni futás közben, akkor az ez lesz. Eszembe jutott, amikor még a SPAR maraton 10 km-es távjára készültem. Előző nap az 5 km-es versenytől úgy megfájdult a térdem, hogy mindenféle krémeket, fájdalomcsillapítókat meg gumicukrot tömtem magamba(Ööö... Gumicukrot...? - rrroka) , tornáztattam a lábamat, és attól féltem, hogy nem fogok célba érni. Persze most is lehetett volna gond a térdemmel, vagy vérhólyagom, izomgörcsöm, akármi. Erről is eszembe jutott egy örökbecsű darab: „Kibírom én, akárhogy is fáj!” :D

tokor_huszar.jpg

Pákozd után utolért Róka, és kérdezte, hogy „Még jó?” Mondtam neki, hogy minden rendben. 20 km-nél jött egy végtelen róna erős szembeszéllel. (És sunyi hosszú enyhe emelkedőve - rrroka) A 21-nél megálltam lefotózni a számot. 4 perccel jobb voltam, mint januárban. 23-nál újra mellettünk volt a tó. Arra gondoltam, hogy már csak 5 km van hátra, és 5 km-t bármikor lefutok. 25 km-nél arra, hogy hoppá, ez egy Yours Truly! 26-nál meg arra, hogy innentől minden egyes lépéssel „túlszárnyalom önmagam”, ahogy Sri Chinmoy mondja. Jól voltam, és boldog. Nem foglalkoztam vele, hogy kielőz valaki, vagy én előzök ki valakit. Csak mentem. Még beértem, mielőtt esni kezdett az eső. 2 óra 36 perc – mondta a hangosbemondó.
A futóparti igazi örömünnep. Kedves önkéntesek (többek között nagymamák), batyus frissítés, menő érem, retró zene.
Most már tudom, hogy egy Velencei-tó kör, az kétharmad maraton. És hogy egy klasszikussal zárjam soraimat: „Nobody puts Baby in the corner.”

 

Ha tetszettek a beszámolók, kérlek nézd meg a Tűzoltó utcai Gyermekklinikáért indított jótékonysági kampányomat!

 

 

Szólj hozzá!

2018.03.30. 17:00 rrroka

Valami elromlott bennem - Vértes Terep Maraton 2018

Címkék: futás terepfutás terepverseny ultratrail VTM Vértes Terep Maraton

vtm.jpg

Az UTH Szentlászló Trailre készülve nagyon fontos mérföldkőnek éreztem az 50 kiris VTM ultrát, szerettem volna 5 óra alatt beérni, jó ötletnek tűnt 11 perc javítást tervezni, hiszen kemény vagyok, bátor és fényes a szőröm.

Csak nem futottam eleget. Meg valami keresztbe tett a gyomromnak. Tipp: a sportcsarnok csapvize. Feljegyzés későbbi versenyekre: otthoni vizet tenni a zsákba vagy ásványvizet. Most már mindegy.

vtm_volgy.jpg

Szóval 33 kilométerig tök jó voltam, 3 óra 20 alatt megtettem a táv nagyobb felét, a még fagyott földön futni még tök jól lehetett. Mária-völgy, Várgesztes, Vérteskozma a zsebemben, nem voltam friss, de tök jól tudtam menni fel is-le is, sőt 32 km körül utolértem, majd egy ideig együtt futottam a méltán híres Lubics Szilvivel (gondolom könnyű edzősversenyt futott. :)).

vtm_bot.jpg

Hatperces tempóm ekkor változott nyögvenyelőssé, kicsit meg kellett állnom beljebb az erdőben egy koponya mellett.
Dermedt izmokkal, fázva meg kellett másznom azt a rohadt köves, kanyargós vízmosást.
5 km alatt 120 méter szint nem sok, de az addigra felolvadt sumák sárban kínlódtam a kapberek-pusztai pontig, ahonnan "már csak lejtő" és alig több, mint tíz kiri. Éhes voltam, miközben vadul kanyarogtak dolgok a hasamban. A pocak-rally odáig fajult, hogy a hasamhoz intézett "nem hiszem el bazmeg, hogy nem bírsz ki még fél órát" kijelentés után megtudhattam, hogy az ember kb. ugyanazt a pontot választja az erdőben vécézésre, mint a szarvasok.
Dermedt izmokkal, fázva le kellett kocognom a maradék lejtőn.
Az utolsó 3 km már egészen jó volt, újból megelőztem pár erejével elkészült, vagy fájdalommal küzdő, sérült futót, akiket épp negyed órája hagytam el, remélem arra gondoltak, hogy csak eltévedtem kicsit.

vtm1.jpg

A célban ment a szokásos buli, a már beérkezett futók és a közönség szenvedélyesen szurkolt, a célkapuban vidám és szervezett rendezők precízen célidőt dugókáznak (5:29, annyira nem rossz, de hol van az öt órás tervhez képest?!), érmet adnak, visszaveszik a mérőeszközt és adják a letétet KP-ban, hibamentesen és barátságosan. A csarnokban már várt a coca-cola, ami ilyenkor életmentő, az öltözőben volt meleg víz és még papucsot sem felejtettem el hozni (tusfürdőt igen), és felfrissülve kanalazhattam be a  gulyást teljes kiőrlésű kenyérrel amíg futotársamat és fuvarozómat Csempát vártam, aki pont hat óra alatt teljesítette első terepultráját. Ehhez gratulálok, a fuvart meg itt is köszi szépen!

Na és akkor most a maradék hét hétben alaposabban és tervezettebben kell az UTH-ra készülnöm, mégiscsak 84 km vár rám, bár ott már nem kell sietni, azon a terepen nemhogy hat, de nyolc perces tempó is szép lesz.

4 komment

2018.03.28. 22:23 Keratomi

A fényevő Kis Puki

Címkék: balaton puki bringázás balaton szupermaraton BSZM Balaton Szuper Maraton

Főleg késésről lesz szó. Lehet, hogy kicsit futásról is, de nagyrészt késésről.

Azt azért szögezzük le: késni nem szép dolog, de néha úgy alakulnak bizonyos körülmények, hogy el kell engedni az időben érkezést. Volt a múlt héten ez a BSZM nevű futóverseny, ahol négy nap alatt kell megtenni egy kört a Balaton mentén, naponta kb 50 km-es etapokban. Az nulladik feladat, hogy csütörtökön oda kell érni a rajtba, ami nem túl korán, 10:45-kor van. Nehezítésként Zoli, aki fut még nem vette fel a rajtcsomagját, így arra is kellene idő. Még nehezítésként én, aki meg szállítja Zolit, illetve biciklizik vele szemben vagy mellette, 8:30 körül indultam el Budapestről Érdre. A reggeli budapesti forgalomban már lehetnék feszült, hogy az idő megy, a kocsi meg a rakparton áll, de olyan szépen süt a nap, meg szól a zene, szóval nyugodt vagyok, és még tankolni is megállok Érd előtt. Zoli ekkor már hívott, de mivel kihangosítva szól a telefon nem értettem, hogy mit mond, de mondtam neki, hogy mindjárt ott vagyok, és személyesen majd hallani fogom. Kiderül később, hogy azt mondta, hogy hol vagyok már. Nem is tudtam, hogy ilyen türelmetlen.
A csomagokat tehát bepakoltuk az autóba, és beállítottuk a navin a Hotel Magisternt. Hm, 10:38-ra már oda is érünk a kütyü szerint, ez tök jó, mert akkor lesz még hét perc átvenni a rajtcsomagot. Láttam, hogy Zoli már futócuccban van, szóval öltözni nem kell. Én az úton végig csukva tartottam a szemem, szóval nem tudom, hogy mi történt, de végül odaértünk 10:29-re. Még fotózkodni is volt idő a rajtban!

p_20180322_104116.jpg

Jogosan örül Zoli, hiszen odaértünk a rajtra

p_20180322_125319.jpg

A Balaton szép a déli partról is

Fonyódon volt az első napi cél, mi mind a négy napot itt töltöttük, innen indultunk minden reggel és ide tértünk vissza este. A pénteki rajt mindössze 5 percnyire volt a szállásunktól. Gyalog. Sikerült is elindulni 10:26-kor a 10:30-as rajthoz kocsival. Még szerencse, hogy a viszonylag sok rajtoló miatt elhúzódott a procedúra, és parkolással együtt is időben odaértünk. Sőt, miután átmentünk a vasúton pont lecsukták a sorompót, mert jött a vonat. Aztán elment, majd a futók is. És még fotózkodni is volt idő a rajtban!

p_20180323_103022.jpg

Ebben minimum két jel van

p_20180323_170314.jpg

100 km-nél

p_20180323_123743.jpg

A harmadik nap eseménytelenül telt. Reggel napsütés, 26 (!!!) perccel a rajt előtt már Badacsonyban voltunk a benzinkúton. Kávézni és fotózkodni is volt idő.

p_20180324_101015_bf.jpg

Nyomás!

p_20180324_141016.jpg

Csárdás

p_20180324_154421.jpg

Balatonfüred

Vasárnap reggelre több nehezítő körülmény is kialakult egymástól függetlenül, amelyek összeadódva majdnem megakadályozták Zolit futástevékenysége elkezdésében. Sorrendben: volt egy óraátállítás. Mondjuk ez mindenkinek volt, szóval ennek alapján még egyenlőek voltak az esélyek a többi indulóval. Nehezítésként mi ugye Fonyódon voltunk megpihenve, onnan kb egy órás út Balatonfüred a rajt. Sikerült is időben felkelni, nyugodtan megreggelizni, összepakolni, és majdnem időben elindulni a 8:00-as rajthoz, 7:09-kor. Lehet, hogy kicsit sietni kellett, de végül 8:03-ra odaértünk a rajtba. Közben azért jelzett az autó, hogy kifogyóban a benzin. Elmentünk három benzinkút mellett, de azon az állásponton voltam, hogy a büntetlen előéletemet kockáztatva összegázolt pár percet, amit a navi előzetes becsléséhez képest sikerült elérni nem vesztegetném el pár liter üzemanyag kedvéért. A Zoli nem ezen a véleményen volt, de Ő már nyilván rajtlázban égett, szóval nem tudta tiszta fejjel megítélni a helyzetet. Csopak után láttunk jópár futót jönni, ezek szerint lehetett valami rajt 8 óra előtt is, nem baj, mi a hivatalos eseményre megyünk. A benzin és a kilóméterek fogytak szépen, és végül odaértünk a Tagore sétányra 8:02-re. Épp csak lassítottam, Zoli kiugrott, de aztán még arra is volt idő, hogy keressek egy félig legális parkolóhelyet valahol a rajt közelében. Siettem Zolit bátorítani, ő inkább valami melegségre vágyott, mert nagyon fázott, de nem öleltem meg mégsem. Fotózkodni persze volt idő.

p_20180325_080905.jpg

Rajt!

p_20180325_131447.jpg

Magaspart

Miután lement a rajt, nekiindultam tankolni, mert már tényleg lényegében fénnyel ment a Kis Puki. Így hívják a kék közlekedőedényt, ami a családi autó szerepét tölti be nálam. Csak kicsivel nagyobb, mint egy Smart. Még nem fing, de azért már érzékelhető. Pont, mint egy puki. Jelen esetben fényevő a Kis Puki, olyannyira, hogy a benzinkúthoz kanyarodva elkezd kicsit rángatni, majd illedelmesen leáll a motor, végül a megmaradt lendület utolsó energiáit kihasználva állunk meg egy kútoszlop mellett. Kitalálni sem lehet szebb forgatókönyvet, van az úgy, hogy összejönnek a dolgok. Tankolok, és reménykedem, hogy be fog indulni. (Volt már dolgom olyan autóval, amiből, ha kifogyott a benzin, akkor sokat kellett ügyeskedni, mire sikerült beindítani.)

A futás egyébként jól ment a Zolinak, egyenletes tempóban, szinte végig futva teljesítette a négy napot.

p_20180325_141527.jpg

Minden nap előrementem a célba, és bicikliztem visszafele, majd haladtunk együtt. Ez így jónak bizonyult, amit legközelebb máshogy csinálnék az a szállás: két éve hasonló futás-kerékpár kombót csináltunk, csak akkor mentünk a futással, és a rajtok környékén aludtunk mindig. Idén egy helyen voltunk, most azt gondolom, hogy jobb a futást követős változat.

3 komment

2018.03.22. 07:00 rrroka

Mint aki halkan belelépett I-II.

Címkék: verseny terepfutás Gánt Trail Vérteskozma RocknRoll

Eldőlt a kérdés, vérszemet kapott. :) Nagyon helyes! Kicsivir  a Gánt trailen bemelegített, majd a Vérteskozma Rock'n'Roll-on aratta le a babérokat.

Két héttel az első terepfutásom, a Tajga trail után újra hagytam magam bevinni a málnásba. Last minute sikerült átvennem egy nevezést, így nem a lakóhelyem, Érd, hanem a szülővárosom, Kecskemét „színeiben” indultam, és ez nagy büszkeséggel tölt el.
A Gánt trail különlegessége a vöröses, marsi táj, ami a bauxitbányászattal függ össze. Ez volt a legfőbb ok, amiért neveztem, már azon túl, hogy Vértes, terep, kihívás. Na, ebből semmit nem láttam, ugyanis húszcentis hó borította a vidéket.

g_mars.jpg

g_rajt.jpg

Már az eléggé demoralizáló volt, amikor bemondták a két pole-pozícióból rajtoló Alba triatlon ifjúsági bajnok fivér nevét, aztán ez fokozódott azzal, ahogy rögtön az első kanyarban kilőttek, és többé nem is láttam őket. (Sose kell az elit atlétákhoz, versenyszerűen sportolókhoz mérni magunkat, bármilyen versenyen rommá verik a mezőnyt nevetve. Gondolj bele, egy 2 ór 40 perces maraton, vagy egy 30 perces 10000m  nem számít jó időnek a versenyzőknél... - rrroka) Az elején elég jó tempót mentem, de ahogy kiértünk a faluból, jött az első kaptató, és bele kellett sétálnom. Elég sokan lehagytak az emelkedők miatt, mert ők bírtak futni, én meg nem. Persze később néhány embert vissza is előztem, mert volt, amikor meg én bírtam futni, és ők nem.
A dimbes-dombos táj pazar látványt nyújtott, viszont amikor egy keskeny párkányon kellett előrehaladni, előjött valami halálfélelemféle, és igyekeztem tyúklépésben (futva) haladni. Aztán jöttek a meredek lejtők, na, az első ilyennél úgy befékeztem, hogy ott is elhagytak hárman. Ahogy haladtam előre a végtelennek tűnő időben, rájöttem, hogy a lejtőket el kell kapnom, mert az az én pályám, ott tudok előrejutni. Komolyan, már a sík, egyenes szakaszok is bosszantottak, ahogy tapostam a havat, nyomkodtam a szúró oldalamat, és próbáltam nyugodtan lélegezni. (Kb. annyi sikerrel, mint Darth Vader.)
Sok mindent tanít a terep. Egy szóval mondhatnám azt, hogy elengedést. Amit konkrétan arra is érthetünk, hogy előre kell engedni azt, aki gyorsabb nálad, másrészt el kell engedni az egódat és az abból származó összes negatívumot. A tudatod azzal van elfoglalva, hogy az előrehaladásod minden várakozásodat alulmúlja. Meg azzal, hogy mi a fene ez a szúrás, nyomás az oldaladban, és mikor fog már elmúlni. És megint bokáig merültél a hóban, érzed, ahogy bemegy a cipődbe. (Terepen a terepcipő beasics.) (Jól megragadtad a terepfutás lényegét szerintem. :) Sok a szívás, mégis vmiért ez a legnagyobb móka. - rrroka) Próbálsz, vagyis én próbálok megragadni valamit, ami átlendít. Mert ilyenkor belül dalokat szoktam dúdolni, de ezt nehéz irányítani, véletlenül bukkannak fel a tudatalatti mélyéről. Aztán eszembe jutott a Jégvarázs betétdala: „Legyen hó, legyen hó!” Meg amit a Tajga előtt poénból tanácsolt Obi van Róka, hogy „az út maga a cél”. (Haha, a közhelyszótáram tele van ilyesmivel! :D - rrroka) És mentem tovább.
Találtam pozitívumot. Például közeledtünk egy bazi nagy dombhoz, de nem kellett fölfutni rá, csak előtte. Utolértem valakit. Ki tudtam fújni az orrom. Itt a frissítőpont. Nem állok meg. Átfutok a pár centi vastag, befagyott pocsolyán, és nem szakad be alattam. Suhanás.
Hallottam, hogy valaki azt mondja, hogy ez már az utolsó kilométer, és ettől olyan endorfinmámor öntött el, hogy hangosan kacagtam volna. Jöttek a meredeknél meredekebb lejtők, és csak repültem. El az utamból! Kiértem az aszfaltra, nem törtem össze magam, integetnek az emberek. Őt még utolérem. Meg őt is. Száguldok. Az utolsó méterig teljes erőmből futottam. Leelőztem egy srácot közvetlenül a cél előtt. Bemondták a nevemet (igaz, rosszul, de már megszoktam). Nyakamba akasztották a szupervagány érmet, utána egy néni meleg teával kínált (és volt pohár).

g_cel.jpg

A mosdóban, mikor öltöztem, megkérdezte az egyik lány, hogy hogy sikerült, meg hogy mik a tapasztalataim a kompressziós zoknival. Mondtam neki, hogy átázott. (Ilyen időben futás előtt a lábfejet érdemes átkenni lanolinnal (Gumikesztyűben! Mert a lanolin aztán nem jön le könnyen.), akkor átázhat, mégsem lesz kellemetlen. - rrroka) És közben örültem és csodálkoztam, hogy kikérte a véleményemet. Aztán bejött egy veterán, aki huszonöt kilométeren indult, de tizenháromnál ki kellett szállnia, mert „megrottyant a térde”. (Ugyanmár, nyirmogás! :D - rrroka) A másik lánnyal a triatlonról meg az Ironmanről kezdtek el beszélgetni. Ahogy kimentem az udvarra (a művház olyan kicsi volt, hogy egyszerre csak kevesen fértek el benne), és végignéztem a társaságon, láttam, hogy itt kőkemény terepfutók indultak, nem is értettem, hogy mit keresek ott. (Ó, elég könnyű kőkemény terepfutónak kinézni... Csak magunkra kell aggatni 60 000 Ft márkás cuccot. Aztán majd a dombon kiderül. - rrroka) Aztán kaptam a sok kedves nénitől paprikás krumplit, lángost meg szarvaspörköltet, és máris sokkal jobban éreztem magam.

g_langos.jpg

g_kaja.jpg

Otthon jó sokáig zuhanyoztam, jógáztam egy kicsit, és örültem, hogy milyen jó nekem a sajgó izmaimmal és az icipici vízhólyagommal. Megnéztem az eredményeket, a nők között 15. lettem 112-ből, összesítettben 51. a 228 indulóból. Idő: 1:25:47.
Utóirat: Két hét múlva Vérteskozma rock ’n’ roll.

Beültünk az időgépbe....

A sors (vagy nevezhetjük a saját hülyeségemnek is) úgy hozta, hogy két héttel a gánti heves-jeges 13K után ismét hóban és hidegben versenyezhettem, méghozzá Gánttól nem is olyan messze, a Vérteskozma Rock ’n roll futáson.
Erre a versenyre az egyik érdi futónagykövet hívta fel a figyelmemet, amikor év elején elkezdtük töltögetni a versenynaptárunkat. A nevezésemben nyomós érv volt, hogy ez a kedvenc versenye, na meg szuper Rolling Stones-emblémás trikót és ördögvillás befutóérmet adnak. (Ördögvilla szinte minden futócsoportos futás fotóján van! \m/ - rrroka)

k_ho.jpg

Persze amikor neveztünk, még senki nem gondolta, hogy kora reggel még azon fogunk izgulni, hogy egyáltalán megtartják-e a versenyt. Szerencsére fél hétkor a rendező, Kaufer Tamás kiírta, hogy mehetünk, a bekötőút tiszta, és felbuzogott az amazon harci kedvünk (négyen mentünk egy kocsival Érdről), bár azért erősen aggódtunk, hogy időben és épségben lejutunk-e. A mesebeli havas tájak hamar elterelték a gondolatainkat, és hipp-hopp oda is értünk… a fogvacogtató hidegbe.
Nálam a fogvacogás egészen addig tartott, amíg el nem rajtoltunk, ugyanis erre az esetre az a taktikám, hogy olyan gyorsan futok, hogy ne fázzak. :D (Remek taktika, nekem is bejön, pl Gútán a -12ºC... - rrroka) A rendező a szócsövén keresztül külön felhívta a figyelmet arra, hogy az első kb. két és fél kilométer lejtő, ami visszafelé majd emelkedő lesz. (Ejha, micsoda logikus pálya! - rrroka) Az eddigi tapasztalataim alapján az emelkedőn le szoktam fulladni, ezért van még egy taktikám: a lejtőket meghúzom, ahogy csak tudom.
Nem tudtam eldönteni, hogy melyik cipőt vegyem fel, mivel aszfalton futottunk, de az aszfalton volt kb. öt centi hó. A terepfutó cipő mellett döntöttem, és ennek megfelelően igyekeztem mindig a havas felszínt követni.
Eleinte olyan hideg volt, hogy kicsordult a könnyem. Utána azzal voltam elfoglalva, hogy levegőt vegyek. Később olyan érzésem volt, mintha a vádlimat gumikötéllel húznák hátrafelé, de én csak feszítettem a képzeletbeli kötelet, és apránként mentem előre. Ahogy a sima aszfaltos szakaszra értem, arra gondoltam, milyen kár, hogy a futás nem olyan, mint a Forma 1, hogy kiállsz, és kilenc másodperc alatt kereket (jelen esetben cipőt) cserélnek neked. Hólepte fák között haladtunk, és volt egy kilátós rész is. Próbáltam arra gondolni, hogy hű, de szép helyen vagyok, ahelyett, hogy mi a francot keresek én itt. Kívül-belül tiszta víz volt a cipőm, de ezzel nem törődtem, csak azzal, hogy milyen nehéz. (Lanolin! Jókor szólok. - rrroka)
Futás közben nem használok semmilyen ketyerét, nálam az működik, ha megy a fejemben egy zene. Ez általában véletlenül akad be, de ma előre kitaláltam otthon, hogy ha elakadnék, a Mulan című rajzfilm betétdalára fogok gondolni. Ebből a meséből semmire nem emlékszem, csak hogy a főszereplő lány fiúnak adja ki magát, és beáll katonának. A dalból pedig kb. annyi van meg, hogy „Erős légy!” meg hogy „kölykökből férfit gyúr”. (Na de amikor egy több órás versenyen valami szörnyű dallam tapad meg, annál nincs rosszabb. "Nézését meg a járását". Kész. - rrroka)
Pontosan úgy éreztem magam, mint egy véletlenül a férfiak közé keveredett kölyök. Jöttek velem szembe az elsők, és néztem, hogy sorban férfi, férfi, férfi. Úgy voltam vele, hogy most belesétálok, és akkor kielőzött egy lány térdnadrágban és zöld felsőben. Rátapadtam, és mentem tovább, és amikor a fordítóhoz értünk, akkor derült ki számomra, hogy második vagyok, és ami még hihetetlenebb, egészen addig első voltam! (Ejha! - rrroka) Ittam egy korty vizet, gondoltam, ezen már ne múljon, és lelkesen fordultam rá a lejtőre. Még egy darabig nem láttam nőket, aztán egyszerre vagy tízet is. Nem akartam elhinni, hogy második vagyok. „Hajrá, Kati!” – kiabálták a zöldujjas lánynak, én meg mentem utána, Nevesincs Királylány. Akkor hittem el, hogy tényleg második vagyok, amikor szembejöttek velem az érdi futótársaim, és kiabáltak, hogy „A második csaj! Teperj!” Jó, teperek – gondoltam. És hogy micsoda sztori lesz, hogy egy adott időpillanatban második voltam. Egy másik időpillanatban pedig első. De az nem számít, olyan, mint a fociban a kapufa.
Végig kb. húsz méterrel az első lány mögött haladtam, és lehetetlennek tűnt, hogy utolérjem. Igaz, nem is ez volt a célom, csak hogy dobogós legyek, ha már idáig eljutottam. De tudtam, hogy ha egy lányt is magam elé engedek, akkor az rögtön tíz lesz. Fogalmam sem volt, hogy mennyi van még hátra. Az is olyan elképzelhetetlennek hangzott, hogy a fordítónál volt a fele, úgy tűnt, mintha még csak öt kilométert mentünk volna. Rettegve gondoltam az utolsó emelkedős szakaszra, ahol én majd elvérzek, és mindenki elsuhan mellettem. Arra gondoltam, hogy ez milyen szemétség, mikor én ilyen sokáig tartottam magam. Eszembe jutott, mikor egyszer a Forma 1-ben megkérték Barrichellót, hogy engedje előre Michael Schumachert. Aztán arra gondoltam, hogy ez hülyeség, az az első, aki elsőnek ér be, második a második stb. Ez az egyetlen szabály. Vagyis van még a fair play. Azt például eldöntöttem, hogy ha véletlenül utol is érném az első lányt a véghajrában, nem előzném ki orvul az utolsó ötven méteren. (Pedig nyugodtan. A verseny a célig tart. - rrroka) De hát hogyan lehetne hajrázni 2,5 km emelkedőn? És mikor jön már az a 2,5 km-es szakasz?
Úgy éreztem, mintha folyamatosan csak emelkedőn futnánk, mint egy Escher-illúzióban. Országomat egy lejtőért! – mondtam jobb híján magamnak, és fújtattam, mint egy vastüdő, de most meg úgy éreztem, mintha elölről húzna valami erő, és ez nem lehetett más, mint a másik lány. Végig őrá szegeztem a tekintetemet, és nyomtam a fejemben a Mulant. Ha trappolást hallottam hátulról, csak annyit néztem meg, hogy férfi vagy nő, és nem törődtem semmivel. Úgy tűnt, mintha a másik lány is velem együtt vonszolná magát, de haladtunk. Eszembe jutott még egy belső zene, Hofitól a Lazítani: „Szeretlek, édes, amire képes vagyok, azt mindig megteszem, de már a tempó, amit te diktálsz, nem való nekem!” Ilyenekkel szórakoztattam magamat. A zöldujjas lány ekkor már lehetett vagy ötven méterre tőlem, és arra gondoltam, hogy ha kell, négykézláb fogok bemászni a célba. Aztán rögtön arra, hogy az nem elég jó, talpon kell maradni. (Ó, simán lehet mászni, csak maradjon a helyezés. :) - rrroka)
Amikor végre kiértünk az erdő szélére, az adott egy nagy lelki löketet. A faluhoz közeledve az emberek tapsoltak és kiabáltak. Eldöntöttem, hogy most már másodikként futok be, ha a fene fenét eszik is. Néztem, hogy vajon hol lehet a cél, hány métert kell még megtenni. Leolvasták a rajtszámomat, és elkérték a nevemet. Gratuláltunk egymásnak a másik lánnyal, felvettem a kabátomat, majd pár perc múlva beért a harmadik lány is (Pár perc? Akkor nem nagyon értek volna utol a négykézlábnál sem. - rrroka), és megtartottuk a rögtönzött eredményhirdetést. A póló, a befutóérem, a befutósör és a Sport szelet mellé kaptam még egy romantikus regényt is.  Na meg a dicsőséget. Állati boldog voltam! Utoljára a nyolcadikos Zrínyi matekversenyen értem el helyezést.

Eredmény: összetett 22. hely, női 2. hely, idő: 1:16:34. (Gratulálok! Mondtam hogy hozzatok érmet, nem? :D - rrroka)

k_erem.jpg

Mit tanultam a mai versenyen? 1. Hegyeset köpni. 2. Ne légy kishitű! 3. Mindig nézd meg, hogy megvan-e a cipőd!
(Következő lecke az orrfújás. - rrroka)

 

Ha tetszettek a beszámolók, kérlek nézd meg a Tűzoltó utcai Gyermekklinikáért indított jótékonysági kampányomat!

 

 

4 komment

2018.02.25. 17:04 Keratomi

Suunto Ambit 2S kálvária - avagy pulzus pánt és jeladó, valamint óraszíj csere könnyen, gyorsan, egyszerűen

Címkék: szíjcsere pulzusmérő Suunto 2S Ambit

Köszönöm azoknak, akik a nem túl rövid cím elolvasása után még itt vannak. A közszolgálatiság jegyében ma két tippet mutatunk arra az esetre, ha olcsón szeretnénk cserélni dolgokat a drága óránkon; kis bepillantást engedve az óratulajdonos viszontagságos, félremért pulzus értékekkel terhelt életébe.

Decemberben volt három éve, hogy vásároltam egy Suunto Ambit 2S-t. Előtte Garmin FR 410-em volt, és semmi bajom nem volt vele, csak... Na igen, a pulzus pánt/jeladó vagy nem tudom mi nagyon furán mért. Eleinte jól működött, majd egyre pontatlanabb lett (itt nyilván nem arra gondolok, hogy 141 helyett 145 ütést mért, hanem hogy néha 220-at, néha meg 40-et; egyikre sem éreztem, hogy reális), végül már néha nem is működött. Persze volt elemcsere nem egyszer, végül elvittem szervizbe, ahol javasolták, hogy vegyek egy új szettet. Vettem, és... kezdődött minden előről. Na ezt untam meg, és tértem át a Suuntóra. És tádám! Minden szép és jó volt, pulzusom remekül mérődött, grafikonok rajzolódtak a Movescounton, a madarak csiripeltek, én meg boldog voltam vagy fél évig. Ekkor ez a cucc is elkezdett vacakolni. Elemcsere, sűrűbb mosás - így ideig-óráig jól működött, aztán kezdődött minden előröl. Jó kis végtelen ciklusba kerültem.

Tavaly év vége felé aztán elkezdtem nézelődni, hogy milyen lehetőségek vannak pulzusmérésre. Nagyon rákívántam egy Scosche Rhythm+ nevű cuccra, ami egy optikai szenzoros, karra csatolható pulzus mérő, tudja az ANT+, ami a Suunto órámhoz kell, de Bluetooth-on is kommunikál. Kicsit ódzkodtam az optikai pulzusméréstől, de erről az eszközről DC Rainmaker is jókat írt. :) Az ára kb annyi, mint egy új Suunto pánt-jeladó szettnek, szóval ebből a szempontból mindegy lett volna. Ami miatt végül nem ilyet vettem az az üzemidő. Ez a karra csatolható kis mérő sajnos 7-8 óránál többet nem bír ki, utána tölteni kell. Na jó, nem mindennap futok vagy biciklizek ennyit, de évente párszor igen, és nekem ez egy szempont, hogy azokat is bírja ki. (Persze az órám sem bírja, de azt már kilogisztikáztam, hogy tudom tölteni futás közben is egy kis power bankkal.) Ekkor figyelmem megint a "hagyományos" övek felé fordult, és az egyik közösségi oldalon (az "egyik" :D ), egy csoportba valaki belinkelt egy ilyet. Ez egy majdnem noname cucc, de elég jókat írtak róla, meg hát olcsó is volt, szóval rendeltem egyet. Pár hete meg is érkezett, használom is. Egyelőre az a véleményem, hogy többnyire jó. Mondjuk ma mért 210-es pulzust, de biztos csak izgultam futás közben. :) Konklúzió: vagy az én testem alkalmatlan a pulzus mérésre, vagy ezidáig csak olyan öveket sikerült kifognom, amik nem teljesen jók, és akkor még enyhén fogalmaztam. Úgy döntöttem, hogy még nyomom az új pánttal, aztán, ha már teljesen rossz lesz, akkor nézek valami olyan órát, amiben van beépített optikai szenzor. Mondjuk egy Suunto Spartan-t. :) Remélem azért még egy-két évig kihúzom ezzel a kütyüvel.

p_20180225_161024_1.jpg

Az olcsósított pulzusmérő

p_20180225_161033_1.jpg

Közelről a jeladó

Már csak azért is, mert közben több, mint két év használat után eltört az óra szíja. Panaszra nem lehet okom, egészen sokat bírt, hordtam sokszor napközben is, meg eléggé hajlítgattam a szíjat, mikor le-, meg felvettem az órát. Szóval nem lepődtem meg, hanem gyorsan megnéztem, hogy miképpen lehetne pótolni. És hát itt is van a "hivatalos" út: megrendelem a Suuntótól, vagy beviszem egy szervizbe, ahol foglalkoznak ilyennel, és kicserélik, nyilván gyári áron; vagy keresek valami utángyártottat Kínából, és kicserélem magamnak. Végül persze az utóbbi lett, a filléres dolgokat ingyen szállítással kínáló csodabolthoz, az Ali Express-hez fordultam bizalommal, és bátran rendeltem egy ilyet. Küldtek hozzá kis csavarhúzót is, amivel kb. 3 perc alatt tudtam kicserélni a törött szíjat az újra. Mondjuk volt vagy két hónap mire ideért a cucc, de megérte várni, azóta újra a karomon tudom hordani az órát, és nem a zsebemben. Egyébként ahhoz képest, hogy utángyártott, egészen jól illeszkedik az órára, persze van egy kis kilógás itt-ott, de nem vészes. És hát fele annyiba kerül, mint itthon.

p_20180207_202923.jpg

Darabokban a szíj

p_20180207_202938.jpg

Az új szíj, szerszámmal

p_20180207_203442.jpg

Törött szíj leszerelve

p_20180207_203816.jpg

Óra az új szíjjal (5 perccel az első fotó készítése után)

Tehát most van megint egy karóraszerűen hordható karórám, egy majdnem jól működő pulzusmérővel. Egyelőre elégedett vagyok, na ja, nem kell sok a boldogságomhoz. :) Legközelebb majd már futásról is írok, addig is használjátok bátran az AliExpress-t, mert ott minden van, többnyire ingyen szállítással.

Szólj hozzá!