HTML

Licenc

Creative Commons License
Ezek a művek Keratomi, Lemúr Miki és rrroka, valamint vendégszerzők írásai. Ők ezen a blogon Creative Commons Nevezd meg!-Ne add el!-Ne változtasd! 2.5 Magyarország License alatt publikálnak.
A felhasználáshoz kérd az engedélyüket!

Havi talpalávaló

Ehavi talpalávalónk Keratomi ajánlásával:

Scorpions: We were born to fly



 

fbcsoport.jpg

Kövess minket a Facebookon is!

 

erdifutovagyok.jpgÉrdi futó vagy? Én meg a BSI érdi futónagykövete! Ha szívesen futnál egy érdi közösséggel, akkor:

Csatlakozz a futócsoportunk FB oldalához!

Utolsó kommentek

Címkék

10 km (1) 12 órás futás (1) 15km (1) 20 (1) 2011 (1) 2030perc futás (2) 2S (1) 3vulkán (3) 6 órás futás (1) alacsony-tátra (1) Ambit (1) amorf lovagok (1) Anna-hegy (1) áron (1) Athén (1) Athén Authentic Marathon (1) átmozgatás (1) a hátunk mögött (6) balaton (9) balaton maraton (5) balaton szupermaraton (8) Balaton Szuper Maraton (2) Balaton Trail (1) Balboa-kör (4) bánya (3) bátortábor (1) bécs-pozsony-budapest (6) bejárás (1) betegen futni (1) betegség (1) betonnt (1) beurer pm45 pulzusmérő óra (1) BGy (1) bitliszbá (10) blog (4) blogajánló (3) borvidék félmaraton (1) Börzsöny (1) Börzsöny Trail (1) bozót (1) Breaking2 (1) bringázás (2) BSZM (2) budai trail (2) budapest (1) Bükk (3) camelback (1) chifutás (4) chifutás tanfolyam (1) Classic Balboa (1) Csobánc (1) Csobánc Vertical (1) csonthártyagyulladás (2) csősál (1) csúszásgátló (1) decathlon (2) délibáb félmaraton (1) dioptriás futónapszemüveg (1) diósd (1) dobzse (1) domb (7) dombos útvonal (46) duna gát (68) dupla decaironman (1) dupla élmény (2) eBay (1) edzés (251) edzésterv (5) éhség (1) elmaradt (1) első maraton (3) endomondo (2) endorfin (3) érdekesség (1) érdifutóvagyok (1) érdi hendikep (13) Érdi szilveszteri futás (1) érdkörbe (1) Erzsébet-kilátó (1) európa bajnokság (1) fartlek (4) felkészülés (1) félmaraton (26) fényvisszaverő mellény (2) foci (1) fogyás (1) fotók (3) fotókutya (3) fundoklia (45) fuss csepel (1) futapest (1) futás (358) futás. (2) futas. (1) futócipő (16) futócipő app (2) futócipő mosása (1) futócipő tapasztalat (4) futócipő teszt (3) futócucc (18) futódzseki (1) futófotó (2) futóiskola (1) futókutya (5) futónagykövet (1) futóparti (6) Gánt Trail (1) garmin (1) gát (2) Gazdagréti Tavaszindító Futóverseny (1) generali futógála (1) gerecse trail (2) gerinctorna (1) GPS (5) gpx (1) GTX (1) GTX futócipő (1) gútai vízkereszt maraton (5) hárosi-öböl (1) hátunk mögött (24) havi (1) havi powersong (15) hendikep (8) heti powersong (2) hideg (1) hipotermia (1) hírek (4) (2) holtpont (1) hőségriadó (2) hosszutav (9) hosszútáv (1) hosszutav. (2) hosszutav blog (1) humor (1) húszszoros ironman (1) ilovebalaton (1) instagram (21) interjú (1) intersport (1) it szalag (5) jazz (1) jótékonyság (1) jótékonysági futás (3) k100 (1) kalenji (7) kalenji kiprun trail mt (1) Kalenji Protect 1000 (1) Káli-medence (6) Káli futás (1) karmelegítő (1) kékes (2) keresztedzés (1) kihívás (1) kinizsi százas (1) kolozsvár (1) komáromi erőpróba (1) közkút (2) közösségi futás (1) kropkó péter (1) ktf20 (2) kutya (3) lágymányos (1) limonádé (1) linz (1) Linz Marathon (2) magasles (4) marathon (2) maraton (45) maratoni felkészülés (17) maratoni tervek (5) maratonka (1) maratonman (1) maratonszűz (1) margitsziget (1) maszk (1) mátra (3) medvedisznóember (1) mikulás futás (2) minimaraton (1) mp3 (1) nagytétény (10) nemmegy (10) night run (1) nike (6) nike+ app (3) nike alvord (1) nike futóklub (1) nike lunarglide (1) nike pegasus (1) nike vomero (2) nordic-walking (1) nordicwalking (5) Normafa (1) Nulladik Balaton Trail (1) nyújtás (2) omni 10 (1) omni 12 (2) Optivita (2) optivita100 (1) optivita ultrafutó kua (1) orfű (1) orrszarvúbogár (1) Őrség (1) oruxmaps (1) p.o.d. (1) pannonfunk (3) peldakepeink (2) phoenix (1) phoenix 5 (1) phoneix 6 (1) piros85 (6) polar (2) Polar RCX5 (1) polar rs800 (1) powersong (34) puki (1) pulzuskontroll (4) pulzusmérés (5) pulzusmérő (6) rádió (1) résztáv (7) Róka és a komák (2) Róka és a komék (1) Runners World (1) runtastic (10) saaby (1) Salomon Szentendre Trail (1) sár (1) sárd utca (4) Sárvár (1) saucony (9) scorpions (1) sean conway (1) sérülés (5) siófok (2) Sopron Trail (1) sóskút (1) sparmaraton (3) spar maraton (13) staféta (1) Suhanj!6 (1) Süle Zsolt (1) süti (1) Suunto (1) szekszárdi borvidék félmaraton (1) szelidi-tó futás (3) Szentendre trail (1) szentivánéji futás (1) szigetkör (1) szíjcsere (1) tajga trail (1) talpalávaló (55) talpbetét (1) talpi ín gyulladás (1) tapasztalat (1) tárnoki tófutás (2) tartósteszt (1) tátra (1) térdkoptatás (1) terep100 (1) terep50 (2) terepfutás (63) terepfutócipő (2) terepfutó edzésterv (1) terepverseny (27) terep hétvége (1) terheléses vizsgálat (2) teszt (1) titkos edzésterv (3) (3) tókör (1) tóparti (5) tóparti futóparti (10) túra (1) turistafutás (3) tv műsor (1) Ultra-trail Hungary (1) ultrabalaton (19) ultrafutás (21) ultramaraton (10) ultratrail (4) UTH55 (1) útvonal (3) vacsora (1) vadlán (1) Vadlán Ultra Trail (1) váltó (2) vélemény (1) velencei (8) velencei tó (8) verseny (102) versenynaptár (1) Vértes (3) Vérteskozma RocknRoll (1) Vértes Terep Maraton (2) vertical (1) videó (2) vivicitta (1) Vonyarcvashegy (2) VTM (4) we were born to fly (1) wps (1) yi chi (1) yoloka (1) yourstruly (10) youth of the nation (1) yt25 (5) yt50 (4) Címkefelhő

Fuss, ahogy jól esik!

2018.04.10. 06:00 rrroka

Tóparti futóparti, ahol mindig jó barátok vannak és házi sportszelet

Címkék: futás tóparti futóparti közösségi futás tókör

9 óra 56 perc, Agárd, Tóparti Futóparti. Két, abban a pillanatban érkezett futó gyanakodva nézi a rajtkapu mögött állókat.
Róka: - Tomi, mikor van a rajt?
Tomi: - Úgy emlékszem negyed 11-kor.
Szpíker: - Négy perc van a rajtig!
Róka: - Aha, negyedkor. :DDD

Utolsó pillanatban döntöttem el, hogy csatlakozom Tomiékhoz a velencei tókörre, a VTM-es szarakodás után rájöttem, hogy kellene a sok-sok kilométer a lábamba és ehhez most minden lehetőséget megragadok.
A mi tókörünk nagyjából eseménytelenül telt, kivéve hogy ebben az évben először lehetett rövidgatyában és pólóban futni, illetve esetleg említésre érdemes Tomi intermezzója egy sukorói étteremben, miszerint: "- Most elmondom, mi fog történni."
Vendégbloggerünk, kicsivir viszont eddigi leghosszabb távját futotta le, így amikor megkért, hogy "ha lehet még egy vendégposzt, akkor a világra árasztom a futás szeretetét", akkor nyilván nem mondtam nemet. :) 

Az én kétharmadom

Földrajzból mindig is gyenge voltam. Fogalmam sincs, hány kilométer egy Velencei-tó kör, és ha pár hónapja megkérdezte volna valaki, kb. annyit mondtam volna, hogy annyi, amennyit én biztos nem tudok lefutni. Pár nappal a Böllhoff Tóparti Futóparti előtt elkezdődött a mozgolódás az érdi futócsapatban, hogy ki az, aki megy. Elolvastam az esemény honlapján, hogy mi is ez, és az egész annyira klassz dolognak tűnt, hogy elkezdett motoszkálni a fejemben, hogy de jó lenne elmenni. De az ezer fős nevezés már januárban betelt. Nem baj, mindig maradnak rajtszámok, jó buli lesz, menjünk! (Az esősnek kinéző idő miatt sokan nem jöttek el, így Tominak és nekem is lett rajtszámunk 3 perccel rajt előtt, így kaptunk érmet a végén, de ami még jobb, lehetett falatozni a batyus frissítésből. Házi sütik, csoki, gyümölcs, amit csak szeretnél. - rrroka)
Különösebben nem készültem erre az eseményre. Januárban és februárban már lefutottam egy Yours Trulyt, 25 és 26 km-t, tudtam, hogy mi az, amit bírok, és kellett egy új kihívás. Szerdán futottam egy nagyot (13 km-t) Budafokon, ebből 2 km kaptató. Külön kiemelném, hogy az edzés indulásakor a helyi sportpályán épp Hevesi Tamás énekelte, hogy „Ezt egy életen át kell játszani.” Pont ez járt a fejemben a legutóbbi futóverseny óta, és ez most olyan volt, mintha nekem szólna. Csütörtökön elmentem a világ legjobb jóga órájára (jóga futóknak és sportolóknak), tökéletesen átmozgatta a csípőt, a vádlit, a vállamat. Még hosszú távra való kulacstartó övet és víztartályos terepfutó hátizsákot is szereztem. (Nem tudtam dönteni, hogy melyik legyen, úgyhogy mindkettőt megvettem, előbb-utóbb úgyis kelleni fog.) Pénteken lazítottam, kialudtam magam, elmentem a PIM-be az Arany János- és a Szabó Magda-kiállításra, répatortát sütöttem.

tokor_pocsolya.jpg

A futás napján fél hétkor keltem, és nem örültem a szakadó esőnek. Aztán úgy voltam vele, hogy ez vagy el fog állni a kedvemért, vagy nem áll el, és akkor pont úgy lesz a jó. Minden helyzetre tudok egy dalt. Erre például ott a Mrs. Columbótól a Rainbow: „A little rain never killed anyone.” Meg anyám is mindig azt mondta, hogy nem vagyok cukorból. Az egész nappal kapcsolatban az volt az előérzetem, hogy ami ennyire spontán és görcsmentes, az csakis jól sülhet el. Külön tetszett a kiírásban, hogy ez nem verseny. Persze ha az lett volna, akkor sem az én távom, pusztán a teljesítés volt a célom. Így megfogadtam a bölcs Obi van Róka tanácsát, és úgy voltam vele, hogy futok, ahogy jól esik. (Bár ezt nem úgy gondoltam, hogy az eső esik.) Eredetileg nem akartam reggelizni, aztán rájöttem, hogy csak órák múlva fogok elrajtolni, és vagy egymillió kalóriát el fogok égetni, úgyhogy bedobtam két tükörtojást, egy kávét és egy teát a hétféle vitamin meg a kollagénkoktél után. (Erre rá kell dobni még némi indokolatlan szénhidrátot! - rrroka)
Fél óra alatt lent voltam Agárdon. A vonaton olvasgattam a könyvemet, ugyanis az egyik idióta célom ebben az évben napi száz oldal elolvasása. Ahogy leszálltam, és a felhők közül előtörtek a napsugarak, az a kegyelem pillanata volt. Lesétáltam a partra, és megláttam két gyönyörű hattyút. (Imádom a hattyúk, kacsák és sirályok látványát.)

tokor_hattyu.jpg

Az egyik kiállítótól kaptam magnéziumtablettát és árnika krémet, amit rögtön szét is kentem a térdemen. Nem volt nálam rövid ujjú felső, ezért hosszú ujjúban futottam, amire csak azért húztam rá a Rolling Stones emblémás pamut trikót, mert annyira vagány. (Nos, ez a kör végére csurom víz lett, és amúgy sem látszódott a rajtszámtól.) Ja igen, lett rajtszámom, és a mosdóba is eljutottam. (A futók jól tudják, hogy amit nem akarsz magaddal vinni, attól jobb megszabadulni, beleértve az előző esti répatortát is. (A csillagrombolók is kidobják a hulladékot, mielőtt fénysebességre kapcsolnak. - rrroka) A guggolás, meg a szék póz, mint tudjuk, kiváló erősítő gyakorlatok. :)
A rajtzóna elején megláttam az egyik érdi futótársamat, és megkérdeztem, milyen tempót tervez. 5:10-5:20 körülit mondott, és jó futást kívánt. (Vajon brit tudósok felfedezték már, hogy egy érintés hegyeket mozgat meg?) Na, hát én átlag 6:00-ás kilométerekre gondoltam (órám továbbra sincs). (Szerezz! Egy jó tipp: Huawei Band 2 Pro okoskarkötő. 20 rongy körül van, csuklón mér pulzust, és van benne GSP, lépést, kalóriát, tempót számol, telefonon visszanézhető! - rrroka) Összességében három órát szántam a futásra, mondván, hogy akkor tök jól elérem hazafelé a vonatot. Ehhez képest, ahogy elindultunk, az első tíz kilométeren végig tudtam követni a szememmel, sőt utol is értem, aztán úgy voltam vele, hogy jobb, ha visszaveszek egy kicsit, nyugodtan lélegzem stb. Ő meg csak ment előre rendületlenül. (Jó döntés, Szilvi tud két kört futni a tó körül ilyen tempóban. :) - rrroka)
Az első néhány kilométeren a vasúti kerítés mellett futottunk. Erről eszembe jutott Albertfalva, ahol először tudtam lefutni a kb. 3 km-es kört. Ez itt most annak majdnem a tízszerese lesz.
Egy éve azért kezdtem el futni, mert el akartam menni a női futógálára. Úgy voltam vele, hogy 5 km-t bármikor lefutok. Húsvét vasárnap kimentem az érdi Duna-partra a túracipőmben, a polár felsőmben és egy pamut leggingsben. Erős másfél kilométer lett belőle. Nem kaptam levegőt, és tele ment a szám meg a szemem muslincákkal. Aztán másnap megint kimentem. Nem tudom, melyik volt az a pillanat, amikor beleszerettem. De ha egy konkrét élményt kellene felidézni, akkor az első érdi hendikep futásom, ahogy suhantunk az erdőben, és az első 5 km-es kör végén Róka megkérdezte, hogy nem megyek-e még egy kört – és mentem.
Az első szakasz olyan gyorsan elrepült, hogy észre sem vettem. Az első frissítőpontnál nem akartam elhinni, hogy már 5 km-t megtettünk. Utána láttam egy zöld 8-as számot felfestve az útra, és csak később esett le, hogy az a kilométert mutatja. Aztán jött a 11. A 12. és 13. kilométer között azt gondoltam, hogy mind a 160 m szint itt van egyben. Meg is álltam lefényképezni az emelkedőt (Sehol sincs az érdi Szuszogóhoz képest! - rrroka), belesétáltam, aztán jött egy kis lejtő, mentem tovább. 14, ez már a fele. 16-nál Pákozdnál jártunk. Könnyednek és energikusnak éreztem magam, én biztattam másokat, hogy „hajrá”.

tokor_emelkedo.jpg

Fejben már írtam a blogomat, és rájöttem, hogy ettől olyan az egész, mintha már megcsináltam volna. Tudtam, hogy célba érek, csak most még megnézem, hogyan. Közben a fejemben szólt, hogy „nekem azt mondták, ez a rock ’n’ roooll”, meg a Mulan („Erős légy!”). Nem volt semmi nyígom. Szerencsére pár nappal előtte beszakadt a köröm a jobb hüvelykujjamon, így előre eldöntöttem, hogy ha bármiféle fájdalommal fogok foglalkozni futás közben, akkor az ez lesz. Eszembe jutott, amikor még a SPAR maraton 10 km-es távjára készültem. Előző nap az 5 km-es versenytől úgy megfájdult a térdem, hogy mindenféle krémeket, fájdalomcsillapítókat meg gumicukrot tömtem magamba(Ööö... Gumicukrot...? - rrroka) , tornáztattam a lábamat, és attól féltem, hogy nem fogok célba érni. Persze most is lehetett volna gond a térdemmel, vagy vérhólyagom, izomgörcsöm, akármi. Erről is eszembe jutott egy örökbecsű darab: „Kibírom én, akárhogy is fáj!” :D

tokor_huszar.jpg

Pákozd után utolért Róka, és kérdezte, hogy „Még jó?” Mondtam neki, hogy minden rendben. 20 km-nél jött egy végtelen róna erős szembeszéllel. (És sunyi hosszú enyhe emelkedőve - rrroka) A 21-nél megálltam lefotózni a számot. 4 perccel jobb voltam, mint januárban. 23-nál újra mellettünk volt a tó. Arra gondoltam, hogy már csak 5 km van hátra, és 5 km-t bármikor lefutok. 25 km-nél arra, hogy hoppá, ez egy Yours Truly! 26-nál meg arra, hogy innentől minden egyes lépéssel „túlszárnyalom önmagam”, ahogy Sri Chinmoy mondja. Jól voltam, és boldog. Nem foglalkoztam vele, hogy kielőz valaki, vagy én előzök ki valakit. Csak mentem. Még beértem, mielőtt esni kezdett az eső. 2 óra 36 perc – mondta a hangosbemondó.
A futóparti igazi örömünnep. Kedves önkéntesek (többek között nagymamák), batyus frissítés, menő érem, retró zene.
Most már tudom, hogy egy Velencei-tó kör, az kétharmad maraton. És hogy egy klasszikussal zárjam soraimat: „Nobody puts Baby in the corner.”

 

Ha tetszettek a beszámolók, kérlek nézd meg a Tűzoltó utcai Gyermekklinikáért indított jótékonysági kampányomat!

 

 

Szólj hozzá!

2018.03.30. 17:00 rrroka

Valami elromlott bennem - Vértes Terep Maraton 2018

Címkék: futás terepfutás terepverseny ultratrail VTM Vértes Terep Maraton

vtm.jpg

Az UTH Szentlászló Trailre készülve nagyon fontos mérföldkőnek éreztem az 50 kiris VTM ultrát, szerettem volna 5 óra alatt beérni, jó ötletnek tűnt 11 perc javítást tervezni, hiszen kemény vagyok, bátor és fényes a szőröm.

Csak nem futottam eleget. Meg valami keresztbe tett a gyomromnak. Tipp: a sportcsarnok csapvize. Feljegyzés későbbi versenyekre: otthoni vizet tenni a zsákba vagy ásványvizet. Most már mindegy.

vtm_volgy.jpg

Szóval 33 kilométerig tök jó voltam, 3 óra 20 alatt megtettem a táv nagyobb felét, a még fagyott földön futni még tök jól lehetett. Mária-völgy, Várgesztes, Vérteskozma a zsebemben, nem voltam friss, de tök jól tudtam menni fel is-le is, sőt 32 km körül utolértem, majd egy ideig együtt futottam a méltán híres Lubics Szilvivel (gondolom könnyű edzősversenyt futott. :)).

vtm_bot.jpg

Hatperces tempóm ekkor változott nyögvenyelőssé, kicsit meg kellett állnom beljebb az erdőben egy koponya mellett.
Dermedt izmokkal, fázva meg kellett másznom azt a rohadt köves, kanyargós vízmosást.
5 km alatt 120 méter szint nem sok, de az addigra felolvadt sumák sárban kínlódtam a kapberek-pusztai pontig, ahonnan "már csak lejtő" és alig több, mint tíz kiri. Éhes voltam, miközben vadul kanyarogtak dolgok a hasamban. A pocak-rally odáig fajult, hogy a hasamhoz intézett "nem hiszem el bazmeg, hogy nem bírsz ki még fél órát" kijelentés után megtudhattam, hogy az ember kb. ugyanazt a pontot választja az erdőben vécézésre, mint a szarvasok.
Dermedt izmokkal, fázva le kellett kocognom a maradék lejtőn.
Az utolsó 3 km már egészen jó volt, újból megelőztem pár erejével elkészült, vagy fájdalommal küzdő, sérült futót, akiket épp negyed órája hagytam el, remélem arra gondoltak, hogy csak eltévedtem kicsit.

vtm1.jpg

A célban ment a szokásos buli, a már beérkezett futók és a közönség szenvedélyesen szurkolt, a célkapuban vidám és szervezett rendezők precízen célidőt dugókáznak (5:29, annyira nem rossz, de hol van az öt órás tervhez képest?!), érmet adnak, visszaveszik a mérőeszközt és adják a letétet KP-ban, hibamentesen és barátságosan. A csarnokban már várt a coca-cola, ami ilyenkor életmentő, az öltözőben volt meleg víz és még papucsot sem felejtettem el hozni (tusfürdőt igen), és felfrissülve kanalazhattam be a  gulyást teljes kiőrlésű kenyérrel amíg futotársamat és fuvarozómat Csempát vártam, aki pont hat óra alatt teljesítette első terepultráját. Ehhez gratulálok, a fuvart meg itt is köszi szépen!

Na és akkor most a maradék hét hétben alaposabban és tervezettebben kell az UTH-ra készülnöm, mégiscsak 84 km vár rám, bár ott már nem kell sietni, azon a terepen nemhogy hat, de nyolc perces tempó is szép lesz.

4 komment

2018.03.28. 22:23 Keratomi

A fényevő Kis Puki

Címkék: balaton puki bringázás balaton szupermaraton BSZM Balaton Szuper Maraton

Főleg késésről lesz szó. Lehet, hogy kicsit futásról is, de nagyrészt késésről.

Azt azért szögezzük le: késni nem szép dolog, de néha úgy alakulnak bizonyos körülmények, hogy el kell engedni az időben érkezést. Volt a múlt héten ez a BSZM nevű futóverseny, ahol négy nap alatt kell megtenni egy kört a Balaton mentén, naponta kb 50 km-es etapokban. Az nulladik feladat, hogy csütörtökön oda kell érni a rajtba, ami nem túl korán, 10:45-kor van. Nehezítésként Zoli, aki fut még nem vette fel a rajtcsomagját, így arra is kellene idő. Még nehezítésként én, aki meg szállítja Zolit, illetve biciklizik vele szemben vagy mellette, 8:30 körül indultam el Budapestről Érdre. A reggeli budapesti forgalomban már lehetnék feszült, hogy az idő megy, a kocsi meg a rakparton áll, de olyan szépen süt a nap, meg szól a zene, szóval nyugodt vagyok, és még tankolni is megállok Érd előtt. Zoli ekkor már hívott, de mivel kihangosítva szól a telefon nem értettem, hogy mit mond, de mondtam neki, hogy mindjárt ott vagyok, és személyesen majd hallani fogom. Kiderül később, hogy azt mondta, hogy hol vagyok már. Nem is tudtam, hogy ilyen türelmetlen.
A csomagokat tehát bepakoltuk az autóba, és beállítottuk a navin a Hotel Magisternt. Hm, 10:38-ra már oda is érünk a kütyü szerint, ez tök jó, mert akkor lesz még hét perc átvenni a rajtcsomagot. Láttam, hogy Zoli már futócuccban van, szóval öltözni nem kell. Én az úton végig csukva tartottam a szemem, szóval nem tudom, hogy mi történt, de végül odaértünk 10:29-re. Még fotózkodni is volt idő a rajtban!

p_20180322_104116.jpg

Jogosan örül Zoli, hiszen odaértünk a rajtra

p_20180322_125319.jpg

A Balaton szép a déli partról is

Fonyódon volt az első napi cél, mi mind a négy napot itt töltöttük, innen indultunk minden reggel és ide tértünk vissza este. A pénteki rajt mindössze 5 percnyire volt a szállásunktól. Gyalog. Sikerült is elindulni 10:26-kor a 10:30-as rajthoz kocsival. Még szerencse, hogy a viszonylag sok rajtoló miatt elhúzódott a procedúra, és parkolással együtt is időben odaértünk. Sőt, miután átmentünk a vasúton pont lecsukták a sorompót, mert jött a vonat. Aztán elment, majd a futók is. És még fotózkodni is volt idő a rajtban!

p_20180323_103022.jpg

Ebben minimum két jel van

p_20180323_170314.jpg

100 km-nél

p_20180323_123743.jpg

A harmadik nap eseménytelenül telt. Reggel napsütés, 26 (!!!) perccel a rajt előtt már Badacsonyban voltunk a benzinkúton. Kávézni és fotózkodni is volt idő.

p_20180324_101015_bf.jpg

Nyomás!

p_20180324_141016.jpg

Csárdás

p_20180324_154421.jpg

Balatonfüred

Vasárnap reggelre több nehezítő körülmény is kialakult egymástól függetlenül, amelyek összeadódva majdnem megakadályozták Zolit futástevékenysége elkezdésében. Sorrendben: volt egy óraátállítás. Mondjuk ez mindenkinek volt, szóval ennek alapján még egyenlőek voltak az esélyek a többi indulóval. Nehezítésként mi ugye Fonyódon voltunk megpihenve, onnan kb egy órás út Balatonfüred a rajt. Sikerült is időben felkelni, nyugodtan megreggelizni, összepakolni, és majdnem időben elindulni a 8:00-as rajthoz, 7:09-kor. Lehet, hogy kicsit sietni kellett, de végül 8:03-ra odaértünk a rajtba. Közben azért jelzett az autó, hogy kifogyóban a benzin. Elmentünk három benzinkút mellett, de azon az állásponton voltam, hogy a büntetlen előéletemet kockáztatva összegázolt pár percet, amit a navi előzetes becsléséhez képest sikerült elérni nem vesztegetném el pár liter üzemanyag kedvéért. A Zoli nem ezen a véleményen volt, de Ő már nyilván rajtlázban égett, szóval nem tudta tiszta fejjel megítélni a helyzetet. Csopak után láttunk jópár futót jönni, ezek szerint lehetett valami rajt 8 óra előtt is, nem baj, mi a hivatalos eseményre megyünk. A benzin és a kilóméterek fogytak szépen, és végül odaértünk a Tagore sétányra 8:02-re. Épp csak lassítottam, Zoli kiugrott, de aztán még arra is volt idő, hogy keressek egy félig legális parkolóhelyet valahol a rajt közelében. Siettem Zolit bátorítani, ő inkább valami melegségre vágyott, mert nagyon fázott, de nem öleltem meg mégsem. Fotózkodni persze volt idő.

p_20180325_080905.jpg

Rajt!

p_20180325_131447.jpg

Magaspart

Miután lement a rajt, nekiindultam tankolni, mert már tényleg lényegében fénnyel ment a Kis Puki. Így hívják a kék közlekedőedényt, ami a családi autó szerepét tölti be nálam. Csak kicsivel nagyobb, mint egy Smart. Még nem fing, de azért már érzékelhető. Pont, mint egy puki. Jelen esetben fényevő a Kis Puki, olyannyira, hogy a benzinkúthoz kanyarodva elkezd kicsit rángatni, majd illedelmesen leáll a motor, végül a megmaradt lendület utolsó energiáit kihasználva állunk meg egy kútoszlop mellett. Kitalálni sem lehet szebb forgatókönyvet, van az úgy, hogy összejönnek a dolgok. Tankolok, és reménykedem, hogy be fog indulni. (Volt már dolgom olyan autóval, amiből, ha kifogyott a benzin, akkor sokat kellett ügyeskedni, mire sikerült beindítani.)

A futás egyébként jól ment a Zolinak, egyenletes tempóban, szinte végig futva teljesítette a négy napot.

p_20180325_141527.jpg

Minden nap előrementem a célba, és bicikliztem visszafele, majd haladtunk együtt. Ez így jónak bizonyult, amit legközelebb máshogy csinálnék az a szállás: két éve hasonló futás-kerékpár kombót csináltunk, csak akkor mentünk a futással, és a rajtok környékén aludtunk mindig. Idén egy helyen voltunk, most azt gondolom, hogy jobb a futást követős változat.

3 komment

2018.03.22. 07:00 rrroka

Mint aki halkan belelépett I-II.

Címkék: verseny terepfutás Gánt Trail Vérteskozma RocknRoll

Eldőlt a kérdés, vérszemet kapott. :) Nagyon helyes! Kicsivir  a Gánt trailen bemelegített, majd a Vérteskozma Rock'n'Roll-on aratta le a babérokat.

Két héttel az első terepfutásom, a Tajga trail után újra hagytam magam bevinni a málnásba. Last minute sikerült átvennem egy nevezést, így nem a lakóhelyem, Érd, hanem a szülővárosom, Kecskemét „színeiben” indultam, és ez nagy büszkeséggel tölt el.
A Gánt trail különlegessége a vöröses, marsi táj, ami a bauxitbányászattal függ össze. Ez volt a legfőbb ok, amiért neveztem, már azon túl, hogy Vértes, terep, kihívás. Na, ebből semmit nem láttam, ugyanis húszcentis hó borította a vidéket.

g_mars.jpg

g_rajt.jpg

Már az eléggé demoralizáló volt, amikor bemondták a két pole-pozícióból rajtoló Alba triatlon ifjúsági bajnok fivér nevét, aztán ez fokozódott azzal, ahogy rögtön az első kanyarban kilőttek, és többé nem is láttam őket. (Sose kell az elit atlétákhoz, versenyszerűen sportolókhoz mérni magunkat, bármilyen versenyen rommá verik a mezőnyt nevetve. Gondolj bele, egy 2 ór 40 perces maraton, vagy egy 30 perces 10000m  nem számít jó időnek a versenyzőknél... - rrroka) Az elején elég jó tempót mentem, de ahogy kiértünk a faluból, jött az első kaptató, és bele kellett sétálnom. Elég sokan lehagytak az emelkedők miatt, mert ők bírtak futni, én meg nem. Persze később néhány embert vissza is előztem, mert volt, amikor meg én bírtam futni, és ők nem.
A dimbes-dombos táj pazar látványt nyújtott, viszont amikor egy keskeny párkányon kellett előrehaladni, előjött valami halálfélelemféle, és igyekeztem tyúklépésben (futva) haladni. Aztán jöttek a meredek lejtők, na, az első ilyennél úgy befékeztem, hogy ott is elhagytak hárman. Ahogy haladtam előre a végtelennek tűnő időben, rájöttem, hogy a lejtőket el kell kapnom, mert az az én pályám, ott tudok előrejutni. Komolyan, már a sík, egyenes szakaszok is bosszantottak, ahogy tapostam a havat, nyomkodtam a szúró oldalamat, és próbáltam nyugodtan lélegezni. (Kb. annyi sikerrel, mint Darth Vader.)
Sok mindent tanít a terep. Egy szóval mondhatnám azt, hogy elengedést. Amit konkrétan arra is érthetünk, hogy előre kell engedni azt, aki gyorsabb nálad, másrészt el kell engedni az egódat és az abból származó összes negatívumot. A tudatod azzal van elfoglalva, hogy az előrehaladásod minden várakozásodat alulmúlja. Meg azzal, hogy mi a fene ez a szúrás, nyomás az oldaladban, és mikor fog már elmúlni. És megint bokáig merültél a hóban, érzed, ahogy bemegy a cipődbe. (Terepen a terepcipő beasics.) (Jól megragadtad a terepfutás lényegét szerintem. :) Sok a szívás, mégis vmiért ez a legnagyobb móka. - rrroka) Próbálsz, vagyis én próbálok megragadni valamit, ami átlendít. Mert ilyenkor belül dalokat szoktam dúdolni, de ezt nehéz irányítani, véletlenül bukkannak fel a tudatalatti mélyéről. Aztán eszembe jutott a Jégvarázs betétdala: „Legyen hó, legyen hó!” Meg amit a Tajga előtt poénból tanácsolt Obi van Róka, hogy „az út maga a cél”. (Haha, a közhelyszótáram tele van ilyesmivel! :D - rrroka) És mentem tovább.
Találtam pozitívumot. Például közeledtünk egy bazi nagy dombhoz, de nem kellett fölfutni rá, csak előtte. Utolértem valakit. Ki tudtam fújni az orrom. Itt a frissítőpont. Nem állok meg. Átfutok a pár centi vastag, befagyott pocsolyán, és nem szakad be alattam. Suhanás.
Hallottam, hogy valaki azt mondja, hogy ez már az utolsó kilométer, és ettől olyan endorfinmámor öntött el, hogy hangosan kacagtam volna. Jöttek a meredeknél meredekebb lejtők, és csak repültem. El az utamból! Kiértem az aszfaltra, nem törtem össze magam, integetnek az emberek. Őt még utolérem. Meg őt is. Száguldok. Az utolsó méterig teljes erőmből futottam. Leelőztem egy srácot közvetlenül a cél előtt. Bemondták a nevemet (igaz, rosszul, de már megszoktam). Nyakamba akasztották a szupervagány érmet, utána egy néni meleg teával kínált (és volt pohár).

g_cel.jpg

A mosdóban, mikor öltöztem, megkérdezte az egyik lány, hogy hogy sikerült, meg hogy mik a tapasztalataim a kompressziós zoknival. Mondtam neki, hogy átázott. (Ilyen időben futás előtt a lábfejet érdemes átkenni lanolinnal (Gumikesztyűben! Mert a lanolin aztán nem jön le könnyen.), akkor átázhat, mégsem lesz kellemetlen. - rrroka) És közben örültem és csodálkoztam, hogy kikérte a véleményemet. Aztán bejött egy veterán, aki huszonöt kilométeren indult, de tizenháromnál ki kellett szállnia, mert „megrottyant a térde”. (Ugyanmár, nyirmogás! :D - rrroka) A másik lánnyal a triatlonról meg az Ironmanről kezdtek el beszélgetni. Ahogy kimentem az udvarra (a művház olyan kicsi volt, hogy egyszerre csak kevesen fértek el benne), és végignéztem a társaságon, láttam, hogy itt kőkemény terepfutók indultak, nem is értettem, hogy mit keresek ott. (Ó, elég könnyű kőkemény terepfutónak kinézni... Csak magunkra kell aggatni 60 000 Ft márkás cuccot. Aztán majd a dombon kiderül. - rrroka) Aztán kaptam a sok kedves nénitől paprikás krumplit, lángost meg szarvaspörköltet, és máris sokkal jobban éreztem magam.

g_langos.jpg

g_kaja.jpg

Otthon jó sokáig zuhanyoztam, jógáztam egy kicsit, és örültem, hogy milyen jó nekem a sajgó izmaimmal és az icipici vízhólyagommal. Megnéztem az eredményeket, a nők között 15. lettem 112-ből, összesítettben 51. a 228 indulóból. Idő: 1:25:47.
Utóirat: Két hét múlva Vérteskozma rock ’n’ roll.

Beültünk az időgépbe....

A sors (vagy nevezhetjük a saját hülyeségemnek is) úgy hozta, hogy két héttel a gánti heves-jeges 13K után ismét hóban és hidegben versenyezhettem, méghozzá Gánttól nem is olyan messze, a Vérteskozma Rock ’n roll futáson.
Erre a versenyre az egyik érdi futónagykövet hívta fel a figyelmemet, amikor év elején elkezdtük töltögetni a versenynaptárunkat. A nevezésemben nyomós érv volt, hogy ez a kedvenc versenye, na meg szuper Rolling Stones-emblémás trikót és ördögvillás befutóérmet adnak. (Ördögvilla szinte minden futócsoportos futás fotóján van! \m/ - rrroka)

k_ho.jpg

Persze amikor neveztünk, még senki nem gondolta, hogy kora reggel még azon fogunk izgulni, hogy egyáltalán megtartják-e a versenyt. Szerencsére fél hétkor a rendező, Kaufer Tamás kiírta, hogy mehetünk, a bekötőút tiszta, és felbuzogott az amazon harci kedvünk (négyen mentünk egy kocsival Érdről), bár azért erősen aggódtunk, hogy időben és épségben lejutunk-e. A mesebeli havas tájak hamar elterelték a gondolatainkat, és hipp-hopp oda is értünk… a fogvacogtató hidegbe.
Nálam a fogvacogás egészen addig tartott, amíg el nem rajtoltunk, ugyanis erre az esetre az a taktikám, hogy olyan gyorsan futok, hogy ne fázzak. :D (Remek taktika, nekem is bejön, pl Gútán a -12ºC... - rrroka) A rendező a szócsövén keresztül külön felhívta a figyelmet arra, hogy az első kb. két és fél kilométer lejtő, ami visszafelé majd emelkedő lesz. (Ejha, micsoda logikus pálya! - rrroka) Az eddigi tapasztalataim alapján az emelkedőn le szoktam fulladni, ezért van még egy taktikám: a lejtőket meghúzom, ahogy csak tudom.
Nem tudtam eldönteni, hogy melyik cipőt vegyem fel, mivel aszfalton futottunk, de az aszfalton volt kb. öt centi hó. A terepfutó cipő mellett döntöttem, és ennek megfelelően igyekeztem mindig a havas felszínt követni.
Eleinte olyan hideg volt, hogy kicsordult a könnyem. Utána azzal voltam elfoglalva, hogy levegőt vegyek. Később olyan érzésem volt, mintha a vádlimat gumikötéllel húznák hátrafelé, de én csak feszítettem a képzeletbeli kötelet, és apránként mentem előre. Ahogy a sima aszfaltos szakaszra értem, arra gondoltam, milyen kár, hogy a futás nem olyan, mint a Forma 1, hogy kiállsz, és kilenc másodperc alatt kereket (jelen esetben cipőt) cserélnek neked. Hólepte fák között haladtunk, és volt egy kilátós rész is. Próbáltam arra gondolni, hogy hű, de szép helyen vagyok, ahelyett, hogy mi a francot keresek én itt. Kívül-belül tiszta víz volt a cipőm, de ezzel nem törődtem, csak azzal, hogy milyen nehéz. (Lanolin! Jókor szólok. - rrroka)
Futás közben nem használok semmilyen ketyerét, nálam az működik, ha megy a fejemben egy zene. Ez általában véletlenül akad be, de ma előre kitaláltam otthon, hogy ha elakadnék, a Mulan című rajzfilm betétdalára fogok gondolni. Ebből a meséből semmire nem emlékszem, csak hogy a főszereplő lány fiúnak adja ki magát, és beáll katonának. A dalból pedig kb. annyi van meg, hogy „Erős légy!” meg hogy „kölykökből férfit gyúr”. (Na de amikor egy több órás versenyen valami szörnyű dallam tapad meg, annál nincs rosszabb. "Nézését meg a járását". Kész. - rrroka)
Pontosan úgy éreztem magam, mint egy véletlenül a férfiak közé keveredett kölyök. Jöttek velem szembe az elsők, és néztem, hogy sorban férfi, férfi, férfi. Úgy voltam vele, hogy most belesétálok, és akkor kielőzött egy lány térdnadrágban és zöld felsőben. Rátapadtam, és mentem tovább, és amikor a fordítóhoz értünk, akkor derült ki számomra, hogy második vagyok, és ami még hihetetlenebb, egészen addig első voltam! (Ejha! - rrroka) Ittam egy korty vizet, gondoltam, ezen már ne múljon, és lelkesen fordultam rá a lejtőre. Még egy darabig nem láttam nőket, aztán egyszerre vagy tízet is. Nem akartam elhinni, hogy második vagyok. „Hajrá, Kati!” – kiabálták a zöldujjas lánynak, én meg mentem utána, Nevesincs Királylány. Akkor hittem el, hogy tényleg második vagyok, amikor szembejöttek velem az érdi futótársaim, és kiabáltak, hogy „A második csaj! Teperj!” Jó, teperek – gondoltam. És hogy micsoda sztori lesz, hogy egy adott időpillanatban második voltam. Egy másik időpillanatban pedig első. De az nem számít, olyan, mint a fociban a kapufa.
Végig kb. húsz méterrel az első lány mögött haladtam, és lehetetlennek tűnt, hogy utolérjem. Igaz, nem is ez volt a célom, csak hogy dobogós legyek, ha már idáig eljutottam. De tudtam, hogy ha egy lányt is magam elé engedek, akkor az rögtön tíz lesz. Fogalmam sem volt, hogy mennyi van még hátra. Az is olyan elképzelhetetlennek hangzott, hogy a fordítónál volt a fele, úgy tűnt, mintha még csak öt kilométert mentünk volna. Rettegve gondoltam az utolsó emelkedős szakaszra, ahol én majd elvérzek, és mindenki elsuhan mellettem. Arra gondoltam, hogy ez milyen szemétség, mikor én ilyen sokáig tartottam magam. Eszembe jutott, mikor egyszer a Forma 1-ben megkérték Barrichellót, hogy engedje előre Michael Schumachert. Aztán arra gondoltam, hogy ez hülyeség, az az első, aki elsőnek ér be, második a második stb. Ez az egyetlen szabály. Vagyis van még a fair play. Azt például eldöntöttem, hogy ha véletlenül utol is érném az első lányt a véghajrában, nem előzném ki orvul az utolsó ötven méteren. (Pedig nyugodtan. A verseny a célig tart. - rrroka) De hát hogyan lehetne hajrázni 2,5 km emelkedőn? És mikor jön már az a 2,5 km-es szakasz?
Úgy éreztem, mintha folyamatosan csak emelkedőn futnánk, mint egy Escher-illúzióban. Országomat egy lejtőért! – mondtam jobb híján magamnak, és fújtattam, mint egy vastüdő, de most meg úgy éreztem, mintha elölről húzna valami erő, és ez nem lehetett más, mint a másik lány. Végig őrá szegeztem a tekintetemet, és nyomtam a fejemben a Mulant. Ha trappolást hallottam hátulról, csak annyit néztem meg, hogy férfi vagy nő, és nem törődtem semmivel. Úgy tűnt, mintha a másik lány is velem együtt vonszolná magát, de haladtunk. Eszembe jutott még egy belső zene, Hofitól a Lazítani: „Szeretlek, édes, amire képes vagyok, azt mindig megteszem, de már a tempó, amit te diktálsz, nem való nekem!” Ilyenekkel szórakoztattam magamat. A zöldujjas lány ekkor már lehetett vagy ötven méterre tőlem, és arra gondoltam, hogy ha kell, négykézláb fogok bemászni a célba. Aztán rögtön arra, hogy az nem elég jó, talpon kell maradni. (Ó, simán lehet mászni, csak maradjon a helyezés. :) - rrroka)
Amikor végre kiértünk az erdő szélére, az adott egy nagy lelki löketet. A faluhoz közeledve az emberek tapsoltak és kiabáltak. Eldöntöttem, hogy most már másodikként futok be, ha a fene fenét eszik is. Néztem, hogy vajon hol lehet a cél, hány métert kell még megtenni. Leolvasták a rajtszámomat, és elkérték a nevemet. Gratuláltunk egymásnak a másik lánnyal, felvettem a kabátomat, majd pár perc múlva beért a harmadik lány is (Pár perc? Akkor nem nagyon értek volna utol a négykézlábnál sem. - rrroka), és megtartottuk a rögtönzött eredményhirdetést. A póló, a befutóérem, a befutósör és a Sport szelet mellé kaptam még egy romantikus regényt is.  Na meg a dicsőséget. Állati boldog voltam! Utoljára a nyolcadikos Zrínyi matekversenyen értem el helyezést.

Eredmény: összetett 22. hely, női 2. hely, idő: 1:16:34. (Gratulálok! Mondtam hogy hozzatok érmet, nem? :D - rrroka)

k_erem.jpg

Mit tanultam a mai versenyen? 1. Hegyeset köpni. 2. Ne légy kishitű! 3. Mindig nézd meg, hogy megvan-e a cipőd!
(Következő lecke az orrfújás. - rrroka)

 

Ha tetszettek a beszámolók, kérlek nézd meg a Tűzoltó utcai Gyermekklinikáért indított jótékonysági kampányomat!

 

 

4 komment

2018.02.25. 17:04 Keratomi

Suunto Ambit 2S kálvária - avagy pulzus pánt és jeladó, valamint óraszíj csere könnyen, gyorsan, egyszerűen

Címkék: szíjcsere pulzusmérő Suunto 2S Ambit

Köszönöm azoknak, akik a nem túl rövid cím elolvasása után még itt vannak. A közszolgálatiság jegyében ma két tippet mutatunk arra az esetre, ha olcsón szeretnénk cserélni dolgokat a drága óránkon; kis bepillantást engedve az óratulajdonos viszontagságos, félremért pulzus értékekkel terhelt életébe.

Decemberben volt három éve, hogy vásároltam egy Suunto Ambit 2S-t. Előtte Garmin FR 410-em volt, és semmi bajom nem volt vele, csak... Na igen, a pulzus pánt/jeladó vagy nem tudom mi nagyon furán mért. Eleinte jól működött, majd egyre pontatlanabb lett (itt nyilván nem arra gondolok, hogy 141 helyett 145 ütést mért, hanem hogy néha 220-at, néha meg 40-et; egyikre sem éreztem, hogy reális), végül már néha nem is működött. Persze volt elemcsere nem egyszer, végül elvittem szervizbe, ahol javasolták, hogy vegyek egy új szettet. Vettem, és... kezdődött minden előről. Na ezt untam meg, és tértem át a Suuntóra. És tádám! Minden szép és jó volt, pulzusom remekül mérődött, grafikonok rajzolódtak a Movescounton, a madarak csiripeltek, én meg boldog voltam vagy fél évig. Ekkor ez a cucc is elkezdett vacakolni. Elemcsere, sűrűbb mosás - így ideig-óráig jól működött, aztán kezdődött minden előröl. Jó kis végtelen ciklusba kerültem.

Tavaly év vége felé aztán elkezdtem nézelődni, hogy milyen lehetőségek vannak pulzusmérésre. Nagyon rákívántam egy Scosche Rhythm+ nevű cuccra, ami egy optikai szenzoros, karra csatolható pulzus mérő, tudja az ANT+, ami a Suunto órámhoz kell, de Bluetooth-on is kommunikál. Kicsit ódzkodtam az optikai pulzusméréstől, de erről az eszközről DC Rainmaker is jókat írt. :) Az ára kb annyi, mint egy új Suunto pánt-jeladó szettnek, szóval ebből a szempontból mindegy lett volna. Ami miatt végül nem ilyet vettem az az üzemidő. Ez a karra csatolható kis mérő sajnos 7-8 óránál többet nem bír ki, utána tölteni kell. Na jó, nem mindennap futok vagy biciklizek ennyit, de évente párszor igen, és nekem ez egy szempont, hogy azokat is bírja ki. (Persze az órám sem bírja, de azt már kilogisztikáztam, hogy tudom tölteni futás közben is egy kis power bankkal.) Ekkor figyelmem megint a "hagyományos" övek felé fordult, és az egyik közösségi oldalon (az "egyik" :D ), egy csoportba valaki belinkelt egy ilyet. Ez egy majdnem noname cucc, de elég jókat írtak róla, meg hát olcsó is volt, szóval rendeltem egyet. Pár hete meg is érkezett, használom is. Egyelőre az a véleményem, hogy többnyire jó. Mondjuk ma mért 210-es pulzust, de biztos csak izgultam futás közben. :) Konklúzió: vagy az én testem alkalmatlan a pulzus mérésre, vagy ezidáig csak olyan öveket sikerült kifognom, amik nem teljesen jók, és akkor még enyhén fogalmaztam. Úgy döntöttem, hogy még nyomom az új pánttal, aztán, ha már teljesen rossz lesz, akkor nézek valami olyan órát, amiben van beépített optikai szenzor. Mondjuk egy Suunto Spartan-t. :) Remélem azért még egy-két évig kihúzom ezzel a kütyüvel.

p_20180225_161024_1.jpg

Az olcsósított pulzusmérő

p_20180225_161033_1.jpg

Közelről a jeladó

Már csak azért is, mert közben több, mint két év használat után eltört az óra szíja. Panaszra nem lehet okom, egészen sokat bírt, hordtam sokszor napközben is, meg eléggé hajlítgattam a szíjat, mikor le-, meg felvettem az órát. Szóval nem lepődtem meg, hanem gyorsan megnéztem, hogy miképpen lehetne pótolni. És hát itt is van a "hivatalos" út: megrendelem a Suuntótól, vagy beviszem egy szervizbe, ahol foglalkoznak ilyennel, és kicserélik, nyilván gyári áron; vagy keresek valami utángyártottat Kínából, és kicserélem magamnak. Végül persze az utóbbi lett, a filléres dolgokat ingyen szállítással kínáló csodabolthoz, az Ali Express-hez fordultam bizalommal, és bátran rendeltem egy ilyet. Küldtek hozzá kis csavarhúzót is, amivel kb. 3 perc alatt tudtam kicserélni a törött szíjat az újra. Mondjuk volt vagy két hónap mire ideért a cucc, de megérte várni, azóta újra a karomon tudom hordani az órát, és nem a zsebemben. Egyébként ahhoz képest, hogy utángyártott, egészen jól illeszkedik az órára, persze van egy kis kilógás itt-ott, de nem vészes. És hát fele annyiba kerül, mint itthon.

p_20180207_202923.jpg

Darabokban a szíj

p_20180207_202938.jpg

Az új szíj, szerszámmal

p_20180207_203442.jpg

Törött szíj leszerelve

p_20180207_203816.jpg

Óra az új szíjjal (5 perccel az első fotó készítése után)

Tehát most van megint egy karóraszerűen hordható karórám, egy majdnem jól működő pulzusmérővel. Egyelőre elégedett vagyok, na ja, nem kell sok a boldogságomhoz. :) Legközelebb majd már futásról is írok, addig is használjátok bátran az AliExpress-t, mert ott minden van, többnyire ingyen szállítással.

Szólj hozzá!

2018.02.21. 08:00 rrroka

Élvezd! - Tajga Trail 2018

Címkék: terepfutás terepverseny tajga trail

Nezumi szokta mondani, hogy a futásban nem az a veszélyes, hogy vérhólyagot kapsz, hanem hogy vérszemet. A terepfutásra szerintem ez hatványozottan igaz, érdi futótársam kicsivir tuti rákattant az első terepversenye, a Tajga Trail után, pedig az nem is a legegyszerűbb "beszálló" verseny, hiszen szint van benne, télen van, szóval hó/sár garantált, ja ÉS sötétedés után rajtoltak...
Olvasás közben legyetek szívesek meghallgatni a poszt végi számot!


Amikor megláttam a Tajga Trail versenykiírását (egészen pontosan a gyönyörű havas tájról készült képeket, ahogy a fák között átszűrődik a fény), gondolkodás nélkül eldöntöttem, hogy ott akarok lenni. A versenyekkel úgy vagyok, mint a nyaralással. Először megveszem a repülőjegyet, aztán a többi majd kialakul. Most is gyorsan lecsaptam a 10 km-es nevezésre, be is fizettem, hogy nehogy elbukjam, és csak futólag jutott eszembe, hogy mekkora királyság részt venni egy ilyen V.I.P. rendezvényen, ahol távonként 150 fő a limit. (Erdőbe - szerencsére - nem nagyon engednek egyszerre több száz embert. Öröm a futóknak, akadály a szervezőknek.- rrroka)

tajga_also.jpgForrás: www.donrazzino.hu

Szinte nulla terepes tapasztalattal indultam el. Futkároztam párszor az érdi gátnál, az erdőben, azonkívül voltam egy érdi hendikep hétvégén meg egy Nyakas-körön. A szintkülönbség jelentését a Budapest Urban Games nevű versenyen tapasztaltam meg a saját bőrömön (helyesebben a tüdőmön), amikor a Citadella körül kellett megtenni két 2 km-es kört 70 m szinttel. (Na meg az érdi Yours Truly futáson is, nyilván. - rrroka)
Ezidáig terepcipőm sem volt, egy nappal a Tajga előtt szereztem meg a kinézett Asics gel Sonoma 3-at. Igaz, hogy feketét szerettem volna, de az nem volt a méretemben, aztán meg rájöttem, hogy egy kilométer után úgyis mindegy lesz, hogy milyen a színe. Még frissiben szaladtam benne egy kört a nem túl nagy kihívást jelentő helyi terepen, aztán mentem a dolgomra.
Tíz hónapja kezdtem el futni, úgyhogy nem mondhatnám, hogy kialakult, mi a nekem való terep. Legtöbbször aszfalton, lakott területen futok, vagy az érdi gáton. Utóbbinak megvan az az előnye, hogy szemre követni tudom a százméteres szakaszokat, nem kell semmilyen ketyere, lehet játszani a tempóváltásokkal. Egy időben Újbudán laktam, és épp a közvetlen szomszédságomban kialakítottak egy négyszázméteres rekortán pályát; ott még sötétedés után is nyugodt szívvel köröztem. De ahogy fejlődtem, nőtt a kilométerigényem, és már inkább csak bemelegítésre és levezetésre használtam.
A terepfutás össze sem hasonlítható az utcai futással. Mindenki tudja, hogy a föld jobban elnyeli a becsapódás erejét, meg hogy a változatos felszín a lábfejet állandó alkalmazkodásra készteti, a dombozás megerősíti az izomzatot és a keringést stb. De a természet tud valami egészen különlegeset: lecsendesít, kikapcsol, energiával tölt fel.
Ahogy közeledett az esemény, szó szerint egyre nagyobb lámpalázban égtem. Ugyanis kiírták a szervezők, hogy kötelező az elemlámpa. Napokig szervezkedtem, hogy szerezzek egy elemlámpát, mire megvilágosodtam, hogy hiszen a fejlámpát is elfogadják, ami ugyebár sokkal praktikusabb is. Aztán jöttek a további parák, amik miatt még a verseny napján is izgatottan konzultáltam mesteremmel, Obi van Rókával. ("Mi van odabent? Csak amit magaddal viszel.", ahogy Yoda mondta a Dagobán. - rrroka) Nincs kulacsom, sem bögrém, akkor én nem fogok frissíteni? Nem. És mi van akkor? Edzésen sem szoktam. De mi lesz, ha eltévedek? (Van egy különdíj az adott távon legtöbb kilométert futóknak... - rrroka) Jó eséllyel még akkor sem igazodnék ki egy turistaösvényen, ha magamra tetováltatnám, hogy "Ön itt áll". Lássuk az itinert: piros, sárga, zöld, sá… Aztán beugrott ez a sor, hogy „semmi sem bonyolult annyira, hogy ráparázz”, és eltökéltem, hogy én ezt a napot élvezni fogom.
Az esemény bázisa egy retró művház volt (zöld linóleummal és bakelitlemezes dekorációval), ahol már akkor is átható hagymaszag terjengett, amikor megérkeztem. A kenyér-zsír-hagyma kombó és a futás kapcsolata még igényel némi harvardi vagy oxfordi kutatómunkát részemről. Azt viszont már az amerikai filmekből (például Rocky, vagy esetemben inkább Millió dolláros bébi) tudhatjuk, hogy bevetés előtt a főszereplőnek nyugalomra van szüksége, és erre nincs jobb hely, mint az öltöző. Esetemben sem volt ez másképp. Volt ugyan bent kutya is, meg egy öt-hat hónapos kismama, de ez már nem is lepett meg azok után, hogy a rajtszám-átvételnél egy tíz év körüli kislány állt előttem (Salomon surranóban!)

retro.jpg

Bevallom, az első kilométer (sár és emelkedő) volt a legnehezebb. Számomra eddig ismeretlen sportág volt a csoportos hóban totyorgás. Gondoltam, oké, nézem az előttem haladót, és azt csinálom, amit ő. Felváltva kocogás-séta-kocogás. Közben kapkodtam a levegőt, fújtam az orromat, és arra gondoltam, milyen szerencse, hogy a kiírás nem tiltja a köpködést. (Runners. Yeah, we're different. - rrroka) Majdnem megkérdeztem, hogy ez mindig ilyen? És végig ez lesz? (Igen, nem. - rrroka) Aztán szerencsére jött egy szuper lejtős rész, elkezdtem utolérni és lehagyni embereket. Az akkor előttem haladó férfi olyan jó tempót ment, hogy gondoltam, rátapadok, és akkor nem fogok eltévedni, meg baromi jó időt megyek. You and me, together forever. Azonban románcunk futó kalandnak bizonyult. Egyrészt mert nálunk otthon a szerelem Jókai bablevesben és gesztenyés palacsintában ölt testet, másrészt valami irtózatosan feszülni kezdett a hasfalam: nem tudtam rájönni, hogy a levegővételtől, az övtáskától, vagy esetleg az ebédre elfogyasztott öklömnyi nagyságú túrógombócoktól. Sétáltam, nyújtózkodtam, masszíroztam, mélyeket lélegeztem, és meg-megindultam. Éppen egy kisfiú és az apukája haladt előttem, amikor kiáltást hallottunk a sötétből, hogy „Hajrá, gyertek, ez már a vége!” Ami persze nem a pálya vége volt, hanem a frissítőpont, ahol ugyan nem álltam meg, de mégis hihetetlen energiát adott a tudat, hogy a felénél vagyok, ráadásul lejtő jön. Itt kapcsoltam fel a fejlámpámat is.

este.jpg

Egy sárosabb, keskeny ösvénytől eltekintve, ahol a lábaimat kétoldalra kellett kapkodni, a terep második fele szuper volt. Imádom ezt, ahogy suhanok, szinte repülök, és az út mondja meg, hogyan haladjak rajta. Volt egy szakasz a vége felé, ahol úgy elhagytam az előttem futó lányt, hogy utána senkit nem láttam, csak szökelltem a sötét, havas utakon, szalagtól szalagig. Amikor meghallottam a harangokat, és megláttam a város fényeit, megálltam fényképezni, aminek semmi értelme nem volt, ugyanis vagy öten megelőztek, és még értékelhető képet sem készítettem. Úgyhogy aztán újra Beatrix Kiddo üzemmódba kapcsoltam, és meg sem álltam, amíg a nyakamba nem akasztották az üvöltő farkast ábrázoló fa táblácskát. A nők között 15. lettem, összetettben 58. a 105 indulóból. (Idő? Legfontosabb adat! :) - rrroka) A piros száras lány odajött hozzám, és megköszönte a tempót. Ebben mondjuk részemről körülbelül annyi tudatosság volt, mint amikor egyszer Shakespeare-vizsga után a két sorral följebb ülő lány megköszönte, hogy segítettem a feladatsorban, de azért tök jól esett.
Nagyon-nagy élmény volt ez a verseny, már várom a következő sarazást! (Május végéig erre jó sok alkalom lesz. :) - rrroka)

cipo.jpg

6 komment

2018.01.08. 13:00 rrroka

Magyar maraton külföldön - 8. Gútai vízkereszt maraton

Címkék: maraton marathon félmaraton gútai vízkereszt maraton

Nezumi beszámolója az év első maratonjáról.

Már decemberben kérdezgettük, hogy akkor ki jön január első szombatján Gútára, a Vízkereszt Maratonra. Mert a csapatból sokan voltunk már, sokszor, és vakon bízunk a szervezőkben (lásd lejjebb), de nem mindenki rohan lelkesen a vesztébe, a Vág völgyében zúgó orkánba vagy a -12 fokos fagyba, ez minden gútai beszámoló kötelező pontja.
Viszont az újévi koccintáskor már látszott, hogy "győzött a meleglobbi", tudományosan a globális felmelegedés (Trump elnök hitetlenkedve felkapja a fejét. - rrroka), muszáj lesz idén ott kezdeni az évet! Róka Koma azt találta mondani, ő inkább félmarcsira nevezne, na mondom, én azért nem autózom kétszáz kilométert, ez meg is győzte, maradt a maraton :) Keratomi meg gyógyulófélben óvatosan mégis autózott velünk egy félmaratonért, csak akkor bánta meg kicsit, mikor kiderült, hogy ugyanannyi a nevezés, mint a 42-re :)
Szerintem mindenki tudja, miért nyerő Gúta (Kolárovo). Közel van, Komáromtól egy ugrás. Az ára verhetetlen önmagában is: egyszer neveztem online, úgy 10 euró, a helyszínen 15. Ha telekocsizunk Érdről, akkor is olcsóbb a magyar versenyek óriási többségénél. (Ráadásul Gúta címere olyan, mint egy suriken, annyira menő! - rrroka)
Ha ár-érték arányban nézzük, marad a döbbenet: ebbe belefér az útbiztosítás, a príma meleg öltöző (hát jó, közös, ettől kicsit kalandos, lásd később) (Később mondták, hogy a szomszédos sportcsarnokban van külön öltöző és zuhany. - rrroka), időmérés, 5 km-enként pazar frissítő, amit ők üdítőpontnak hívnak (vagy még jobb szlovákul, buffetnek), és tanítani kéne pár marha drága magyar versenynek: hát itt nem fogy el a meleg tea, a kóla, az étel... És a végén akkora kiadós, magyaros finiserkaja... ami mondjuk az UB-nak évtizede nem fér bele, ezt magyarázza meg valaki. (Profitmaximalizálás. Morgok is. - rrroka)
Oké, nem névre szól a rajtszám, hanem visszaadós, bebújós, textil sífutórajtszám, ami szerintem műholdról is látszik: a maratoné neonsárga, a félmaratoné neonnarancs. Nem is rossz, amikor a végtelen síkságon messziről látom, mennyien vannak előttem, mögöttem...
És amit nem adnak pénzért se: határtalan türelem és kedvesség, minden szervező mosolyog, ez itt valami ünnep szerintem.
Nem gond a helyszíni nevezés: a tavaszi idő kicsalta a futókat, elfogyott a félmaratin rajtszám, semmi baj, Keratomi olyat kapott, amit ott helyben vágtak ki egy lepedőből, tollal írtak rá egy számot, Reni, a barátnője meg rajzolt rá szívecskét, amikor nem figyelt oda. (Bezzeg hóembert nem csinált a nyolcasból, pedig úgy még szebb lett volna. És végre van egy rajtszámom Gútából, amit haza tudtam vinni. - Keratomi)
Szóval menőzés van: külföldi maratonnal indul az év, közben támogatjuk a magyar terméket, Gútán nem hallani más szót, csak magyart :) Ettől még jönnek szlovák meg német futók, de tuti, hogy a többség magyar. A honlap, a rajt előtti beszéd, a frissítők önkéntesei persze kétnyelvűek.
Az se rossz, hogy szintemelkedés alig van, szóval kenyaiak, lehet itt kísérletezni, úgyis melegednek a maratonok, de most nem találom az erről szóló cikket.
Parkolás a művház előtt, nahát, igazán nem kellett volna: szemben a verseny gyönyörű színes plakátja, rajta maga Róka Koma, mellette Iramszarvas. Szóval a magyar futónagykövetek Gútán találkoznak, nem mondjuk Ibizán. Ők tudják :)

guta_plakat.jpg

A művházban öltöztünk, három éve a szomszédos sportcsarnok volt a központ. A mosdó a lényeg: tiszta meg minden :)
Kerestük a ruhatárat, hát az nincs, de a nevezési szobában azt mondta a néni, tegyük csak le, "mindig itt fog lenni valaki". Fú, ez milyen klassz, akkor hallottam ezt utoljára, amikor diákkoromban Győrből Kanizsára költöztünk, ott mondják így azt, hogy "lesz".
Eszembe se jut, hogy kételkedjek bennük, vigyázni fognak mindenre. Nem tudom elképzelni, hogy eltűnjön valami. Nyilván ha ötszáz nevező lenne... á, meg fogják oldani azt is, tuti.
Akinek eltűnt a pulzusa, a rajtban megtalálta: olyan ágyúlövésre indulunk, hogy sikítottam ijedtemben.
Ismerem az utat, ez akkora előny! Nem mintha el lehetne tévedni! Nem elég, hogy mindig bemagolom az útvonalat, itt szép nagy sárga táblák jelzik, merre kell menni. Félóra örömfutás a városkában, ami akkora, mint mondjuk Diósd (ott lakom :)). Ragyog a nap, nem kell nekem se sál, se sapka, se kesztyű, 12 fok is lesz még itt! A met.hu szerint szélcsend vagy enyhe DNY-i szél, na erre őszintén kíváncsi vagyok!
Indulás előtt még a plusz mezt is levetem, egy szál hosszú ujjúban meg vékony nadrágban futok, nem is hiányzik semmi, csak nagyjából fél centi a rövid zokni meg a nadrág alja között, na ott lebarnul a bőr :) Arca-kézre ötvenes naptej! Napszemüveg helyett úgy döntök, jöjjön a D-vitamin!
(Rövidnadrágban futottam (!!!). Január elején. És nem fáztam, sőt, úgy éreztem kicsit túlöltöztem. Mondjuk inkább felülről, mert felvettem egy aláöltözőt, egy tök jó karmelegítőt, amit Rókától kaptam az esemény előtt, egy pólót és egy hosszú ujjút. Plussz sál, sapka, kesztyű. A gáton már kicsit izzadtam. - Keratomi)
(Végre ideális volt a karmelegítő, megérte a befektetett 1 $. - rrroka)

guta_gat.jpg

A városból kifelé ráfordultunk a meglepően széles Vág hídjára, utána már vár a végtelenség: a folyó töltése, majd a mellette vezető, csúzliszerűen nyúló aszfaltút. Ami mondjuk nem rosszabb, mint a Városligeté vagy az érdi utak, figyelni kell, na :) legalább van mire... egy ideig még dumcsiztunk egy bécsi úrral, aki azt mondja, ez nem is olcsó maraton, ez ingyen van, ki nem hagyná öt éve.
Innentől az ember vadászta az impulzusokat, mert a látványon nem csemegézhet sokat: két kilométerenként felbukkan egy tanya mondjuk... Az jutott eszembe, milyen szuper készülés ez az idei Korinthosz.hu-ra: töltés töltés után, oda-vissza. Örökkön örökké.
A frissítőnél vizet kérek, mondta a fickó, hehe, az van a töltés túloldalán :D ja, lassan leesett, a Vágban!
13 km-nél visszafordították a narancsokat, nem éreztem, hogy jó nekik, nekem jobb, még szoláriumozhatok pár órát :) Tudtam, fél óra és fordulunk Vágfüzes felé. Minden háznál külön megállapítottam, milyen tök rendben van ez az ország, benne a magyarok. És köszönnek ám minden házból minden futónak!
A falu után még egy kanyar, út a mező közepén a semmibe, rajta kis hidak, patakok vagy csatornák? Na már jönnek szembe az elsők, akik 23,5-nél fordultak: a fiút nem ismerem, a lányoknál Vámpiri vezet, utána Maráz Zsuzsi. Róka Koma sincs lemaradva, sőt messziről kiabál, hogy lekerülte a legendás Szőnyi Ferit. Aki viszont tíz maratont is tud futni egymás után :) csak a tények kedvéért. (És kb ugyanebben a tempóban… - rrroka)
Forduló után belekapaszkodik a szemem minden kis vacakba, kecske őrzi a juhokat, a töltésoldalban meg feltűnik két bársony vasúti ülés, intercity vagy mi :) Á, mindegy, nem érek rá! Külön köszönöm, hogy egyetlen csahos kutya se támadt ránk... ez utólag jutott eszembe, itt nem voltak kóbor ebek.
A fordulóig tényleg fúj szembe valami szellő és tényleg DNY-i, ááá, de jó, visszafelé a hátamba kapom! Meg a nap is odasüt. Erről később megoszlanak a vélemények: állítólag a nap folyamatosan szembe sütött!

guta_nezumi-befut.jpg

A célban forró teával vártak mindenkit, tapsoltak, elkérték a lakcímemet. Mert tavaly óta érem is van, csak  pont elfogyott :) Bakker, ebbe a nevezési díjba belefért az érem! Ráadásul szép is! Utánamküldik :)
Finiserkaja páros magyar kolbász (Hatalmas tepsziből adagolva :) - Keratomi) mustárral, kenyérrel meg túrós batyu. (És sör, ráadásul egész jó kis szlovák sör, 550 ml-es dobozban. Szóval tök jó frissítés, érem, ízletes kaja, sör, és folyamatosan hordták be a kólát, ásványvizeket, meleg teát a végén. És tényleg nagyon kedves mindenki. Hihetetlen. - Keratomi)

guta_dijak.jpg

Közben kétnyelvű eredményhirdetés. Mentem öltözni, akkor ébredtem rá (modoros keveréknyelven: realizáltam), hogy az öltöző, khm, gendersemleges. Bebújtam egy sarokba és próbáltam fesztelenül lekapkodni a vizes holmit, hát ha valaki leselkedett, ez legyen a legnagyobb öröme az életben :) (Maráz Zsuzsi már átöltözve beszélgetett az öltözőben mikor én mentem, kicsit zavarban voltam, de aztán jó előkészítés után két másodperc alatt gyatyót cseréltem, sőt még törölközővel is megtörölgettem ott lent. Nem látszott semmi. - rrroka)

Viszont a gútai maraton nemcsak hibátlan, évről évre jobb, hajrá!

guta_keratomi-befut.jpg

guta_rrr-befut.jpg

3 komment

2017.12.25. 15:00 rrroka

Veterán terepcipő mesél az újoncnak - Kalenji Kiprun Trail MT beavatás, Saucony Grid Excursion búcsúztatás

Címkék: terepfutás kalenji terepfutócipő kalenji kiprun trail mt

kalenji_kiprun_trail_mt.png

Karácsonyra kaptam a Kalenji Kiprun Trail MT terepfutócipőt és már másnap el is vittem futni, mert remek 10 Cº-os, napsütéses, saras, olvadt göröngyös, hatalmas pocsolyás időt hozott a Jézuska. 
A cipő majdnem ugyanolyan súlyú, mint a két éve beszerzett, most nyugdíjba vonult Saucony Grid Excursion TR9, ami 343, az Kiprun 373gramm (a bal lábas, némileg saras csukáimat lemérve patikamérlegen), szerintem ez nem nagy különbség úgy, hogy a Kiprunba be van építve egy csomó hárombetűs technika, meg egy rakás csillapítás. A talpak 5 mm-es barázdákat kaptak, amelyek kemény talajon ígérnek jó tapadást, de sárban sem fognak csalódást okozni. A cipő 10 mm-es dropja kicsit soknak tűnik 2017-ben, amikor a nodrop került előtérben, de ez terepen semmit sem számít szerintem. Érdekes, hogy kapott belső támaszt a csuka, ami nem jellemző a terepcipőkre, nem is igazán hiányzik, hiszen erdőben minden lépés különböző, ide-oda billen a bokánk, de bevallom nekem a Sauconyból hiányzott, a nagylábujjaim és a bokaszalagom mindig érezte az aszfaltos stabil alátámasztás hiányát. 
Ezeket nagyon szépen leírja a céges bemutató, meg van egy hangulatos terepfutós videó is amit érdemes megnézni náluk. Mondjuk minden terepfutós videó hangulatos, még az is ahol Kílian Jornet úgy ugrál lefelé bérceken és sziklákon, ahogy természetesen soha nem teszi versenyen, csakis promó videókon. Direkt nem linkelem, mert még valaki kipróbálja Erzsébet-kilátóból lefelé a Libegő alatt, azt ropogósra töri a bokáját majd 30 métert csúszik az arcán egy mázsa murvát építve az ábrázatába.
Nos egy terepcipő már a polcon sem olyan patika, mint a fenti bevilágított profin fotózott képen, szóval a parkváros-biai futókörünk változatos talaja mészkősziklákkal, réttel, avaros utakkal jóval életszagúbb környezetnek tűnt.

mt_elotte.jpg

First contact, a laminált padló után fincsi a "szarmata mészkőbe bevágódott karsztos aszóvölgy" árvalányhajas talaja.

mt_hegyen.jpg

Ha jól értem a gyár szavait, akkor a cipő talpbarázdái kifejezetten az ilyen sziklás részeken biztosítanak nagy stabilitást, az biztos, hogy nem csúszott sehol, ám elég vastag a talp műanyagja, így nem tűnt olyan fürgének és csendesnek, mint a Excursion. Mondjuk a sebességérzetemet a 10Cº meg a karácsonyi vacsora is befolyásolhatta...

mt_kozben-osszeszed.jpg

A félcentis stoplikban ragadva az erdő egészen nagy részét hazavihetjük.

mt_utana.jpg

Kocsiba pattanás előtt érdemes néhányszor összeütögetni a cipellőket, mert könnyen ki is jön a sár a taplból és nem kell zavart vigyorral néznünk az előszobán át vezető nyomainkat.

 

Jöjjön pár összehasonlító kép a veteránról és az újoncról.
Mi baja lett a réginek nagyjából 1000 km és két év alapos nyüstölés után? Mindkettő gyöngyvászna kiszakadt a lábfej külső oldalán ott ahol hajlik, de a cipővarázsló egy ezresért meg tudta javítani. Az alátámasztás hiánya miatt a jobb lábas cipőm talpának elejébe árkot mélyített a nagylábujjam (erősen befele dől a lábam). Az orroknál meggyengült a talpragasztás és szemmel láthatóan összeesett a felsőrész kissé. Kb ennyi. El kell mondani, hogy lehetne még futni a Sauconyban, de nem érzem biztonságosnak, bár még mindig nagyon kényelmes.

mt_overview.jpg

"Hát igen, a mi időnkben még rendes sarak voltak. Egyszer a Balboán öt centi mély csokipudingnak tűnőr sárba mártogattak két órán keresztül."

mt_bekotes.jpg

"Ha kényelmes cipő leszel talán téged is bekötnek rendesen az utolsó lyukba fűzött hurkon át."

mt_talp.jpg

"Nekünk nem voltak 5 mm-es karmaink, azt mégis végigtoltuk a Piros 85-öt óraátállítás után, zoknicsere nélkül, nevetve."

mt_sarok.jpg

"Dicsőséget jelent, amikor felragasztják rád a kamásli tépőzárjait, ez egyfajta beavatás amin mindenkinek át kell esni."

 

Hát köszi szépen Saucony, jó terepcipő voltál, talán még megyünk egyszer-kétszer túrázni vagy futni. :)

6 komment

2017.12.14. 17:00 rrroka

Budai Trail - Hóban, sárban, napsütésben, vidáman

Címkék: terepfutás budai trail

bt_csukak.jpg

Bár hitem szerint pálinka nélkül is csak toporgás az élet, de azt a rajtzónában nem nézik jó szemmel.
Ez jutott eszembe a plusz-mínusz határán fázva Nezumival és Atival a Budai Trail rajtjában, ment a morfondír, hogy hó lesz vagy sár, Csanya rendezés, persze hogy volt mind a kettő, pont megfelelő mértékben adagolva, bár sárban bokáig merüléssel és ebben a masszában dugóka elhagyással csak a poszt végén találkozhatunk.

A Budai Trailről azt kell tudni, hogy 26,7 km-ben 800m szint van (az L távon), mindezt háromszor durva mászásban egyszer meg sunyi emelkedésben kapjuk meg. Eléggé megijedtem, mert a Csergezán kilátó nincs az L útvonalában, én meg erre nem emlékeztem és a verseny végén azon gondolkodtam, hogy most levágtam valahol a kilátós kanyart, vagy annyira el voltam borulva, hogy nem vettem észre azj, lenyűgözően szép formájú kilátót a Budai-hegység legmagasabb pontján, az 559 m-es Nagy-Kopaszon"...
A szint ellenére meglepően gyors a pálya, a futam előtt az edzésnaplóm visszanézve azt láttam, hogy '16-ban majdnem 6 perces tempóban mentem végig, ami terepen nem számít nálam rossznak. Gondoltam hú de jó formában voltam egykor, most két hét megfázós kihagyás után majd jól végigdöcögök, elnézelődök három és negyed óra alatt, azt jólvan. Szépen sütött a nap, majdnem kiránduló idő.

Indokolatlan nagy lendülettel indult neki a tömeg a Telkiből kivezető meredek aszfaltos, majd fagyott saras emelkedőnek, mintha nem lenne holnap még 3 óra terepezés előttünk, beszélgettük is a hátramaradókkal, hogy mondjuk van ebben logika, itt az elején kell tempósan futni, amikor még tud az ember, nem a végén, mikor már nem.
Elégedetten botladoztam át a dermedt földön, lám nem lesz koszosabb a csukám, sőt majd a hegyekben a hóban jól le is mosom, ezzel le is tudom az évi rituális cipőmosást, kettőt egy csapásra, így kell ezt.

bt_nagyszenas.jpgSzaszafotó

Rengeteg embert előztem meg a futható egyenes vagy lejtős szakaszokon, hogy aztán az emelekedőkön fujtatva visszaelőzzenek, majd ismét elsuhanjak mellettük. A Nulladik Balaton Trailen megismert Ary barátommal kerülgettük egymás, a Nagy-Szénásra felfele kértem, hogy fent majd várjon zsíroskenyérrel, de aztán kiderült hogy nagy a szám, úgy ment el mellettem Nagykovácsi irányába a piros jelzésen lefele , mintha nem ótvar csúszos sziklák között kanyarogna az az ösvény. Az aszfalton kellett belehúznom, hogy beérjem, mondanom sem kell terepcipőben műúton csattogni csacskaság.
A frissítőnél elváltunk, nem áltam meg, szokás szerint mindent hoztam magammal, víz a zsákban, zabszelet és vitatigris a farzsebben, ennyi elég ide. Jött a nagykovácsis aszfaltos mászós rész, aminek ösvényes mászós a folytatása, belem lógott, lábaim tiltakoztak, emlékszem '16-ban is kb itt kezdték el ígérgetni, hogy görcsölni fognak és a fagyott susnyásba hullva végezzük, szóval bevettem gyors ütemben három magnéziumos szőlőcukrot, hatása nyilván kb semmi, de a realista agyam elnyomtam, és a palcebónak tapsikoló naívitást hagytam kibontakozni.
Itt kellett észrevennem, hogy a felfelé gyaloglós módszerem nem mindig jön be, három srác kerülgetett, mentek felfelé mint az állat, lefele épphogy beértem őket, máris újból megléptek a következő emelkedőn, és sehogy sem sikerütl annyit pihennem, hogy ezt a lemaradást behozzam a Tarnai-pihenő látványos lejtős szakaszán.
TODO jövőre: futni felfele is, ehhez megfelelő edzettség elérése.

bt_hegy.jpg

Na és akkor jött az a rész, amikor egy széles múrvás érzésre kétszázezer, valójában tán másfél kilométer hosszú enyhe, illetve akkor már durvának tűnő emelkedő jött. Jól kiszúrtam vele, elkezdtem megebédelni a zabszeletet felfele sétálva és beszélgettem egyik érdi futótárs lánnyal, aki az M távon indult és '16-ban is pont itt beszélgettünk, pont ugyanígy. A tető előtt elköszöntünk egymástól, gondoltam jól kipihentem magam, pulzus lent, lábak frissek, energia feltöltve, már csak futni kell. Úgy háromszáz méter múlva estem el először, amikor az egyik kanyarban megcsúsztam, a görcsbe álló lábam nem tartott meg, suta piruett végén majdnem lementem trehány sprágába, jól meg is húztam vmi izmot középen ott lent. Ja persze, mert Vadlán trail után sikerült a nordicwalking botjaimat a keszthelyi üdülőben hagyni, és még nem kerültek fel, szóval ezek segítsége nélkül kellett végigmennem.
Ebből nem tanulva toltam tovább, vagánykodva a vízmosásban, csapatva csúcssebességgel addig amíg megint sikerült odavernem magam alaposan, vállal próbáltam kárt tenni a kövekben csekély sikerrel. Na itt eldöntöttem, hogy nem fogom behozni a rövidnadrágos lányt, hanem szépen, nyugisan becsorgok a lejtőn.

bt_sarimg_20171210_123905.jpg

Akkor jött az a saras rész, ahol nem lehetett futni, itt még jobban lelassítottam, a végén sárban meghemperegni igazán lúzer dolog volna, amúgy sem hallottam még a telki agyag gyógyhatásáról zúzódásokra vagy izomhúzódásokra. Ki tudja miért eddig tudtam kesztyűben fotózni, most vmiért a cipőm sarasságának megörökítéséhez levettem, hogy aztán a cél előtt 300 méterrel realizáljam, hogy a mozdulattal az időmérő dugókámtól is megszabadultam... Mit tesz ilyenkor egy tapasztalt futó? Befut a célba, lenyomja az óráját, hogy meglegyen a végeredmény (2:42, hogy a brébe voltam gyorsabb, mint egy éve...??!!), majd szépen visszaindul a poszt elején emlegetett rohadt nagy emelkedőn, és úgy tesz, mintha csak szurkolna a befutóknak.
Állati mázlim volt, egy ismerős lány jött szemben egészen hamar, és már kérdezte is, hogy a dugókámat keresem-e, mert ő megtalálta, és ha már itt tartunk elcserélhetjük a Csanya-poharainkat is, ahogy azt korábban megbeszéltük (rózsaszínt kékre, találjátok ki kinek melyik volt).

A cipő levétel még könnyen ment, a sorompóként funkcionáló tornatermi padot átlépni már nehezebben sikerült, de a görcsöt megúsztam. Volt még langyos víz a zuhanyzóban, gyors izomlazító zuhany, mire vékony hajam megszáradt Évi és Ati is beért, együtt fogyasztottuk el a gulyást, a zöldséges rizst (gluténmentes menü) és a répás-cukkinis tortillát (vega választék). Legalább hatszor elmondtuk, hogy ez nagyon jó volt és jövőre is jövünk. Így legyen.

2 komment

2017.11.06. 04:43 Lemúr Miki

A New York-i maraton néhány képben

Címkék: maraton

Jó sorsomnak és kis feleségemnek köszönhetően indultam a New York-i maratonon. A fotók közül igyekeztem a kevésbé kínosakat beválogatni -- milyen lehet a többi!

img_20171102_113646.jpg

A rajtcsomagot a Jacob K. Javits Központban lehetett átvenni (jegyezzük meg ezt a nevet!). Az óriási épületet betontömbök és marcona, gépfegyveres terrorelhárítók védték.

2 komment