Megkaptuk bitliszbától a második napi futás összefoglalóját, ami ha lehet még sztorisabb és viccesebb, mint az előző volt. :)
Ahogy a címben is látható a második szakasz majdnem 53 kilométer volt, ami már nem csak kicsivel hosszabb egy maratonnál, hanem 10 egész kirivel, ráadásul benne van az emberben az előző nap is... Minden tiszteletem továbbra is bitliszbáé, és a piros rajtszámos egyénieké!
"Balaton Szupermaraton 2010.03.19. 2. nap
Peti kicsit horkol. Nem panaszként mondom, de néhány endurokkal foglalkozó motorgyártó szerintem ha lehallgatná, akkor a gyári beállításokhoz simán felvenné, hogy a teszteken hozzá igazíthassák a „versenyhangot” – esetleg szinkronstudióba is elmehetne a lyukas kipufogós Ladák hangmintájának.
No keljünk fel itt a fél hét. Az esti svédasztalos vacsorán jól bezabáltunk. Reggel a szintén svédasztalos reggelinél tétováztam. Müzli vagy rántotta. Végül rántotta, sültszalonna sültkolbász. A mustárt és a tormát nem kockáztattam meg bár nagyon kívánatosak voltak. Két pohár narancslé egy kis löttyös kávé, valamint a reggeli kalcium-magnézium pezsitabi volt az ami belémkerült a második reggelen. (Az ilyen reggelire szoktam azt mondani - a feleségem nagy örörmére -, hogy "Finom, csak fosat!" - rrroka)
A második nap sem ígérkezett kevésbé melegnek mint az első, ezért a ruházat is ugyanolyan maradt. Csak a cipőt cseréltem le, mert bár végig jó volt az előző napi Nike Skylon 11, de úgy gondoltam fáradt lábaimnak jobb lesz most a puhább Nike Vomero. Bár emlékeim felsejlettek arról amit DaMartian beszélt a változó szélirányokról meg, hogy három oldalról fog a szél elkapni minket, de valahogy ez nem nagyon érdekelt. Jó idő lesz és kész. Ha már életem leghosszabb távját kell futnom dögfáradtan és merev izmokkal, akkor legalább az idő legyen jó!
Csomagok be a buszba mi fel a buszba irány Fonyód. Tényleg messze van Siófoktól –kezdtem büszke lenni magamra, de lehet hogy csak próbáltam az adrenalint felnyomni, mert rájöttem hogy amit ma készülök csinálni – 47 km után 53 km-t futni – az már nem normális. És ha nem is normális, akkor legalább legyen férfias. A Start ez előző napi célból történt, és azért pont ¼ 11-kor, mert az első vasúti átjáró kb 80 méterre volt és 10 óra 13-kor nyitottá fel a sorompót.
No ez a második rajt már egyéni indításos volt.
Az egyéni 80. helyemnek megfelelően a mezőny második felében, na jó a végén, indultam (Mi abban a logika, hogy később indulnak a később beérők? Hatásosabb lenne fordítva, nem? - rrroka). DaMartian szerintem kapott vagy 10 perc előnyt a szervezőktől, úgyhogy vele esélyem se volt a második és harmadik napon futni. Így ismét Zollkával kezdtem a napot. Na nem sokáig, mert megint kb 3 kili után úgy éreztem enyém a világ. Elmúltak az izmok merevségei, bár éreztem, hogy lassabb mint tegnap, de MOZOGTAK!
Kezdtem meglepődni saját magamon. Én az amatőr itt a sok-sok profi között… De úgy látszik még 1-2 km-t csak lefutok. Na hát akkor menjünk!
Jött is szépen előbb az első frissítőpont, ahol egy idősebb és rutinosabb kolléga dohogott kicsit, hogy a zsíroskenyeret magának kell megkennie. Majd Fenyvesen jobbra tisztelegve megtekintettem „Gizi Néni Házát” aholis gyermekeimmel első balatoni nyaralásunkat töltöttük ’96-’97 tájékán – egy hét zuhogó esőben…
Vittek a lábaim és elhagytam a második frissítőpontot is. A frissítőknél a tegnapi kóla-sör-banán kombinációnál (Az ilyenre meg azt szoktam mondani, hogy kifele biztos gusztább lesz. A feleségem ilyenkor szintén örül. :) Az esküvőnkön végig attól félt, hogy elsütöm valamelyik aranyköpésemet, ha megkérdik milyen a kaja. :)))- rrroka) maradva csak annyit változtattam, hogy mindig sört tettem a végére nehogy valami émelyítő cukros ízzel számban kelljen futnom.
A második frissítőpont után utolértem egy piros rajtszámos (egyéni induló) futót. A mozgásán látszott, hogy friss izomgörcs, de nyomta és nyomta. Beszélgettünk kicsit és bekapcsolódott egy harmadiknak egy szintén egyéni induló futótársunk is. Gábor aki szenvedett az izmaival Olaszországból utazott haza a verseny kedvéért és nemcsak egyéniben, hanem párban is indult úgyhogy keménysége nemcsak saját magának, hanem társának is szó
lt. Na ez volt az első olyan jel ami megmutatta azt, hogy itt a verseny nem az izmokról szól. Gábornak hál’ isten volt saját biciklis kísérője és így a váltóhelyig elbicegett velünk – egyedi futóstílusa volt egyébként is, és fájós lábbal is elég jól mozgott.
Az első váltóhelynél igazi fesztiválhangulat fogadott minket. Egy egész alsó tagozat szurkolt és biztatott minden futót. Nagyon jól esett.
Gábor itt lemaradt, mint később elmondta a mentőcsapattól kapott MagneB6-ot meg némi izomlazítót.
Attilával folytattuk utunkat a következő frissítőig. Némi nyújtásra mindkettőnknek szüksége volt úgy kb. 22 és 25 kili között, de kb. 26-nál már ott várt Peti a kísérőm.
Itt én láttam a kerékpárúton frissen felrajzolt – „az erő legyen veled” feliratot. Ám amikor a két lézerkard alá nagybetűkkel ki is volt írva, hogy „DARTH MARTIAN” (Váááááá, ez mekkora!!! :DDD - rrroka) már azt is tudtam ki írta oda :). Nagyon ráfért a biztatás, mert Peti mondta, hogy mikor elment előtte rettenetesen húzta a lábát – nem Peti, hanem DaMartian…
Itt Fenékpuszta táján a nyújtások és pihenők közepette figyeltünk fel Attilával egy igen furcsa figurára, aki szintén egyéniben küzdött. Illetve nem is küzdött. A figura leginkább egy NDK-s turistához hasonlított, aki kocogva leugrott 2 zsemléért a boltba. Mozgása meg leginkább C3PO és Chewbacca között helyezkedett el. És ezt később megfigyelhettük minden nap.
A litván fiút semmi nem zökkentette ki mozgásából, sem a biztatás, sem a frissítőpontok. Gediminas, merthogy így hívták, és Attila a későbbiekben kölcsönösen egymást tekintették a legfőbb riválisuknak.
A fenékpusztai frissítőnél (kb 28km) nekivetkőztem és vékony fölsőt Petire bíztam. Valamint megkértem, hogy menjen előre a váltóhelyre ami cca. 2,5 kilire van és szerezzen nekem ragtapaszt. Ugye kedves férfifutó kollégák mindannyian tapasztaltuk már milyen is amikor mellbimbónkat kidörzsöli a sókristály és póló?!
No itt elkezdtünk beindulni, mondván ezt az igen rövid kis távot már gyorsan lenyomjuk, ám ekkor másfajta késztetés is kezdtem érezni. Mély szimpátiát keltett bennem a vasúti töltés túloldala (Nem megmondtam a reggelinél? - rrroka), a bokros részek a parton, de felvillant agyamban, hogy eddig az összes váltóhelyen volt az amire én vágyom: a ToiToi!
No ezen a váltóponton csak átfutottam és a frissítést később ejtettem meg. Meg is jegyezték, hogy milyen jó pont ez, mert egyes futók inkább visszajönnek ide frissíteni :). No ez a pont hozta meg igazán a futókedvemet. Tényleg. Túl voltam 30km-en és már csak egy bő félmaraton volt hátra. Beindultam. Még a következő váltópont előtt befogtam Attilát, Gediminast és még jópár emberkét aki nem használta ki a kék fülke relaxációs hatását :) (Attól inkább eltekintek, hogy megkérdezzem, gusztább lett-e. :D - rrroka).
Bár ez a szakasz a vasút és a nádas között halad végig és elég unalmas, a futás viszonylag jól ment. Ezzel a lendülettel elértem a napi maratonnál lévő frissítőhelyet. Ezután éreztem, hogy erre a maradék két szigetkörre már nincs akkora szükségem, de amikor a nádas mögött felbukkant a szigligeti vár, már nem is tűnt olyan messzinek. Itt már több beszélgetve sétáló egyéni indulót is lehagytam, többek közt Ivánt és Robit. Robi látássérültként vágott bele ebbe az őrültségbe és Iván aki kétszer már lefutotta, az idén mint „Robi szeme” kísérte (Hősök. - rrroka). „Már csak 9 kili!” próbáltam bíztatni őket, de ők azt felelték, hogy majd még mérlegelik, hogy MÁR CSAK vagy MÉG az a kilenc!
Na az utolsó frissítőpont után szembe kezdett fújni a szél. Rájöttem nincs is olyan közel Szigliget. Ám amikor a hegy és a vár is valódi közelségbe került és a parkoló autókból látni lehetett az út meredekségét, kezdtem átértékelni, hogy mennyire is van erre nekem szükségem. A hegy aljában jött szembe Kocsis Árpi a kismotorján.
- Itt jön az a gyilkos aki a hegy tetejére teszi a célt! :) - mondtam neki.
- Már tavaly is ott volt – felelte mosolyogva.
- Ez nem mentség – lihegtem és saját magam számára is hihetetlenül felfutottam a célba, ami kb 300 méter enyhe emelkedő (mint amikor a Jászai Mari térről futsz fel a Margit hídra) majd még 300 méter nagyon durva emelkedő (a szigetről föl az Árpád hídra).
6 óra és 15 perc – de legalább túl vagyok a leghosszabb szakaszon.
Még szurkoltam kicsit a mögöttem jövőknek. Toncsónak aki aznap volt 60 éves (Boldog szülinap, én is szeretnék ilyen hatvanast majd. - rrroka), Ivánnak és Robinak. Beért Attila és Gediminas is."
Garmin adatok:
Utolsó kommentek