HTML

Licenc

Creative Commons License
Ezek a művek NezumiKeratomi, Lemúr Miki és rrroka, valamint vendégszerzők írásai. Ők ezen a blogon Creative Commons Nevezd meg!-Ne add el!-Ne változtasd! 2.5 Magyarország License alatt publikálnak.
A felhasználáshoz kérd az engedélyüket!

Havi talpalávaló

Ehavi talpalávalónk Keratomi ajánlásával:

Scorpions: We were born to fly



 

fbcsoport.jpg

Kövess minket a Facebookon is!

 

erdifutovagyok.jpgÉrdi futó vagy? Én meg a BSI érdi futónagykövete! Ha szívesen futnál egy érdi közösséggel, akkor:

Csatlakozz a futócsoportunk FB oldalához!

Utolsó kommentek

Címkék

10 km (1) 12 órás futás (1) 15km (1) 20 (1) 2011 (1) 2030perc futás (2) 2S (1) 3vulkán (4) 4up4down (1) 6 órás futás (1) achilles (1) achilles-ín (1) alacsony-tátra (1) Ambit (1) amorf lovagok (1) Anna-hegy (1) aonijie (1) Arberland Trail (1) arberland ultra trail (1) áron (1) Athén (1) Athén Authentic Marathon (1) átmozgatás (1) Auerhahn trail (1) aurerhahn trail (1) autós (1) a hátunk mögött (6) balaton (11) balaton maraton (5) balaton szupermaraton (10) Balaton Szuper Maraton (2) Balaton Trail (1) Balboa-kör (4) bánya (3) bátortábor (1) bécs-pozsony-budapest (6) bejárás (1) betegen futni (1) betegség (1) betonnt (1) beurer pm45 pulzusmérő óra (1) BGy (1) bitliszbá (10) blog (4) blogajánló (3) borvidék félmaraton (2) Börzsöny (1) Börzsöny Trail (1) bozót (1) Breaking2 (1) bringázás (2) BSZM (4) Budai Kilátások (1) budai trail (3) budapest (1) Bükk (3) camelback (1) chifutás (4) chifutás tanfolyam (1) Classic Balboa (1) Csobánc (2) Csobánc Vertical (1) csonthártyagyulladás (2) csősál (1) csúszásgátló (1) decathlon (2) délibáb félmaraton (1) dioptriás futónapszemüveg (1) diósd (1) dobzse (1) domb (7) dombos útvonal (47) Dömösről jöttünk (1) duna gát (68) dupla decaironman (1) dupla élmény (4) eBay (1) edzés (251) edzésterv (7) éhség (1) elmaradt (1) első maraton (3) Eltévedés (2) endomondo (2) endorfin (3) érdekesség (1) érdifutóvagyok (1) érdi hendikep (13) Érdi szilveszteri futás (1) érdkörbe (1) Erzsébet-kilátó (2) európa bajnokság (1) fartlek (4) felkészülés (1) félmaraton (27) fényvisszaverő mellény (3) foci (1) fogyás (1) fotók (3) fotókutya (3) fundoklia (45) fuss csepel (1) fuss te is (1) FutaNyerges (1) futapest (1) futás (359) futás. (2) futas. (1) futócipő (18) futócipő app (2) futócipő mosása (1) futócipő tapasztalat (4) futócipő teszt (4) futócucc (19) futocuccok.hu (1) futódzseki (1) futófotó (2) futóiskola (1) futókutya (5) futónagykövet (1) futóparti (6) futottak már (1) Gánt Trail (1) garmin (1) gát (2) Gazdagréti Tavaszindító Futóverseny (1) generali futógála (1) gent (1) gerecse trail (2) gerinctorna (1) GPS (5) gpx (1) GTX (1) GTX futócipő (1) gútai vízkereszt maraton (6) hárosi-öböl (1) hátunk mögött (24) havi (1) havi powersong (15) hendikep (8) heti powersong (2) hideg (1) hipotermia (1) hírek (4) (3) holtpont (1) hőségriadó (3) hosszutav (9) hosszútáv (1) hosszutav. (2) hosszutav blog (1) humor (1) húszszoros ironman (1) ilovebalaton (1) instagram (21) interjú (1) intersport (1) it szalag (5) jazz (1) jótékonyság (1) jótékonysági futás (3) k100 (1) kalandfutás (3) kalenji (7) kalenji kiprun trail mt (1) Kalenji Protect 1000 (1) Káli-medence (9) Káli futás (3) karmelegítő (1) kékes (3) kékkút (1) keresztedzés (1) kihívás (1) kinizsi százas (1) Kiskör (1) kolozsvár (1) komáromi erőpróba (1) konfliktus (1) közkút (2) közösségi futás (1) kropkó péter (1) ktf20 (2) kutya (3) lágymányos (1) limonádé (1) linz (1) Linz Marathon (2) Lőrincz Olivér (1) magasles (4) marathon (2) maraton (46) maratoni felkészülés (17) maratoni tervek (5) maratonka (1) maratonman (1) maratonszűz (1) margitsziget (1) maszk (1) mátra (4) medvedisznóember (2) meztelen (1) mikulás futás (2) minimaraton (1) mp3 (1) Nagykör (1) nagytétény (10) nemmegy (10) night run (1) nike (8) nike+ app (3) nike alvord (1) nike futóklub (1) nike lunarglide (1) nike pegasus (1) nike vomero (2) nike zoom structure (1) nordic-walking (2) nordicwalking (8) Normafa (1) No pasarán! (1) Nulladik Balaton Trail (1) nyújtás (2) omni 10 (1) omni 12 (2) Optivita (2) optivita100 (1) optivita ultrafutó kua (1) orfű (1) orrszarvúbogár (1) Őrség (1) oruxmaps (1) őszibarack (1) p.o.d. (1) pannonfunk (3) peldakepeink (2) phoenix (1) phoenix 5 (1) phoneix 6 (1) piros85 (6) plandurance (2) polar (2) Polar RCX5 (1) polar rs800 (1) powersong (34) puki (1) pulzuskontroll (5) pulzusmérés (5) pulzusmérő (6) rádió (1) résztáv (7) Róka és a komák (2) Róka és a komék (2) Runners World (1) runtastic (10) saaby (1) Salomon Szentendre Trail (1) Salomon Ultra-Trail Hungary (1) sár (1) sárd utca (4) Sárvár (1) saucony (10) scorpions (1) sean conway (1) sérülés (6) siófok (2) Sopron Trail (1) sört adni ér (1) sóskút (1) sparmaraton (3) spar maraton (13) stabil cipő (2) staféta (1) Suhanj!6 (1) Süle Zsolt (1) süti (1) Suunto (1) szekszárdi borvidék félmaraton (2) szelidi-tó futás (3) Szénás-kör (5) Szentendre trail (1) szentivánéji futás (1) Szentlászló Trail (1) szigetkör (1) szíjcsere (1) Szőlőskör (1) Tájékozódás (2) tajga trail (1) talpalávaló (55) talpbetét (1) talpi ín gyulladás (1) tapasztalat (1) tárnoki tófutás (2) tartósteszt (1) tátra (1) térdkoptatás (1) terep100 (1) terep50 (2) terepfutás (82) terepfutócipő (2) terepfutó edzésterv (1) terepverseny (34) terep hétvége (1) terheléses vizsgálat (2) teszt (1) titkos edzésterv (3) (3) tókör (1) tóparti (5) tóparti futóparti (10) túra (1) turistafutás (3) tv műsor (1) Ultra-trail Hungary (2) ultrabalaton (22) ultrafutás (25) ultramaraton (10) ultratrail (5) UTH (4) UTH55 (2) útvonal (3) vacsora (1) vadlán (2) Vadlán Ultra Trail (2) váltó (4) városnézősfutás (1) vélemény (2) velencei (8) velencei tó (8) verseny (102) versenynaptár (1) Vértes (3) Vérteskozma RocknRoll (1) Vértes Terep Maraton (3) vertical (1) videó (2) vivicitta (1) Vonyarcvashegy (2) VTM (5) we were born to fly (1) withwind (1) wps (1) yi chi (1) yoloka (1) yourstruly (10) youth of the nation (1) yt25 (5) yt50 (4) Címkefelhő

Fuss, ahogy jól esik!

2019.09.02. 06:00 rrroka

Budai Kilátások 21 - instant A-ból B-be túra by Amy

Címkék: terepfutás Budai Kilátások

Az ELTE futónagykövete Annamari (ismerős lehet a NyergesiSzomszédoló posztból), nemrég megkérdezte, merre menjen, ha félmaratont szeretne futni erdőben, sok szinttel. Jó lehet, hogy ez utóbbit én gondoltam hozzá, mert a Budai Kilátások 21 km-es távját ajánlottam neki, ahol majdnem 700 méter szintet lehet összeszedni a kilátóba felmászásokkal. Logisztikailag kicsit bonyolítja a túrát, hogy ez egy A-ból B-be pálya, Széchenyi-hegyi kezdéssel és Hűvösvölgybe érkezéssel, így BKV jegyre vagy bérletre is szükségünk lesz a szokásos terepfutó cuccokon kívül.
Amy most elküldte alapos beszámolójót sok képpel, Íme:

 

Egy meleg augusztusi reggelen indultam neki a túrának – futva persze – s mint a korábbiak, ez is jó ötletnek tűnt gondolati síkon. Néhány nappal korábban (kb. 2...) döntöttem úgy Róka javaslatára, hogy ezt választom egy gyalogtúra pótlására. Ha a futóagyam valamit elhatároz, hogy szüksége van rá, az úgy is lesz...

bk1.jpeg

A túrához okostelefon kell a pontok rögzítésére, az útvonalat online térkép és az itiner segítségével követtem. Ha a szemem képes lenne szkennelni valószínűleg nem megyek el 3x rossz irányba és kevesebbszer veszem elő a térképet, de legalább tudom, hogy van hová fejlődni! Az indulásnál be kell lőni a geogo oldalán, hogy elküldje a telóm a lokációt. Persze ez sem ment simán, előző este check otthon, aztán itt derül ki hogy még se működik (hülye technika, véletlenül sem a felhasználó a béna). Egy kósza pillanatig azt hittem nem lesz túra – ... – de aztán a kezdeti nehézségeken felül kerekedve bele vetettem magam az aszfaltos körön induló kilátózásokba. (Azt mondják, hogy GPS kód olvasás nélkül is szabad/lehet futni! Őrült ötlet!!! :D - rrroka)

A csodás szombati napra kánikulát hirdettek, egy felhő sincs az égen. Így a legkönnyebb ujjatlanomat és a tuti rövidgatyámat választottam terepcipővel. Vittem magammal müzlit, zabszeletet és hypotoniás lötyit frissítésnek, kb 1 litert.
A könnyű kör után a Széchenyi-hegyről a Normafáig kihívás nélküli terepen lehet haladni, szinte egyenes. Ez itt a bemelegítés helye, a fákkal kísért úton kb 3 km-en át. (Itt még átértékelheted az életedet aztán indul az igazi hullámvasút.) Az emelkedőkön való felfelé futást hamar elengedtem, inkább nézegettem a kilátásokat. Az Erzsihez felvezető lépcsők előtt egyből kitértem, hogy megnézzem hová is megyek ma! Jól megjegyeztem a HHH képét, hogy a lelki szemeim előtt tartsam a mai programot. (Jobb lett volna a szinttérképet ugyanígy bevésni, dehát tapasztalatból tanulunk....)

bk2.jpeg

bk3.jpg

screen_shot_2019-09-02_at_7_14_27.png

Erzsihez lépcső fel, meredek sziklás út le. Futókkal találkozom, de valahogy mindenki csak szembe jön és lefelé, amikor én felfelé küzdök. Társaság nélkül jól megvagyok, csak magammal kell így vitatkozni és amikor pont nem figyelek lefelé, egyből majdnem le is nyomtam életem első terepseggesét...  Az ismerős úton, jó lendületesen leértem a Budakeszi úthoz ahol vizet kellett volna töltenem, de annyira elégedett voltam a tudásommal, hogy jól elfelejtettem a vizet. Ami fontosabb volt, hogy tutira a kijelölt úton haladjak, nem mintha bárki is látná ezt rajtam kívül, de precizitás, kérem szépen! Parkolóban futó biccent, kulacs a kezében – az agyam továbbra sem kapcsol, csak felfelé a Hársra. Ahogy küszködök fel a következő kilátóba, rájövök, hogy már úgyis mindegy, a hegyen víz, bizony nem lesz... Szembe megint futó, hegyi zergéket meghazudtoló mozgással, hát bárcsak felfelé is így menne nekem. Csessze meg az emelkedő! Nem tudom értelmezni, hogy itt fut egy csomó ismerősöm a Balboán évente többször. Közben mantrázom magamban: Ez is beépül, csak beépül. Róka szavaival biztatom magam: te jól tudsz futni síkon, úgyhogy nem baj, ha nem megy felfelé, fuss az egyenesen. Oké, lássuk mire megyek vele. Végül használ.
A kilátókat szépen fogyasztom; nagy boldogságom a Makovecz-kilátó, ami a kedvenc kilátóm, ahonnan körpanoráma nyílik az övező hegyekre, beazonosítom a túra első és utolsó kilátópontját. Feldob. Lenyűgöz. Újra és újra.

bk4.jpeg

Inenntől ismeretlen a terep: beérek a városba, csodálkozom, hogy ez is Budapest, II. kerület. Idióta futó kivetődik a dzsindzsából, aszfalt a talpa alatt és azt hiszi tudja merre tart. Beszentségelek egy autóba – ismét – véletlenül. Nem ő tehet róla, hogy nincs víz és nincs meg a kutas térképem, talán nem is veszi magára. Pont olyan érdektelen mint a pirosnál megálló autó. Én át a zebrán, villamos alatt alagút – amivel haza megyek majd – és a várva várt lépcsők.
Ez még megy fejből. Próbálok nem arra gondolni, hogy utálom minden egyes darabját ennek a csodás lépcsősornak, mert én választottam.
Kútnak kellett volna lennie a lépcsők előtt az iskolánál. Nem láttam (már azt se). Csak no more lépcső, please! Soha véget nem érős... nem számít. A helyi macska gyorsabb nálam felfelé, pedig dagi... nem számít. Dejavou az utca, de az se számít. Nincs víz, az számít de nem pörgök rajta, mert innivalóm még van, épp tudom hogy elég, csak ez a meleg ne lenne. Valami folyton el akarja terelni a figyelmemet a felfelé szenvedésről. (Igen, innen már nagyon beleléptem az igazi emelkedésbe.)

bk6.jpeg

Apáthy-szikla, rossz levegő, megjött a hőség. 12,6 kilométernél kéne tartanom, de már most több. (Az ilyen QR-kódos túrák távjára szokták mondani, hogy ennyi és ennyi, minimum. - rrroka) Innen kb. 360m szintet kell majdnem egyben megmászni. (RIP). Aszalódom az aszfalton egy kicsit, aztán ösvény megint. Hűsítő szellő, Erzsinek integetek, kép a kilátóponton.

bk5.jpeg

Innen szép út nyílik: a korlátokkal védett kis ösvény, izgalmassá teszi a kanyargós utat a sziklafal oldalában. Az útvonal sokat változik, fás – elhullt faleveles, köves – sziklás, széles és keskeny utacskák, amibe próbálom nem beletörni a kisbicskám. Séta-kocogás-séta-anyááám-séta-levegővétel. Árpád kilátó. Innen fák keretezik az ismét kiváló kilátást, Citadella, Duna meg hidak.

No lehet még felfelé menni bőven... az út békés, árnyékos. Találkozok futókkal, bringással, túrázókkal, legalább nem vagyok elveszve. Egy kis kanyargással lassan elérem a HHH-ra felvezető utat. Olyan 5-600 méteres meredek rész ez, de már rég kitikkadtam, az agyam kifolyt... Itt eszembe jut a kovászos uborkám a bérlakás hűtőjében, de jól is esne most. Uborkasaláta illata csapja meg az orrom.. dejavou?! Aztán jön a rántott hús és a nyomott krumplit... Off, Amy... ez már nagyon off. ("Nyomott" krumpli? Az milyen...? - rrroka) Aztán megnyugtatóan tányérok csattognak. Hm. Nincs baj a fejemben, csak egy újabb vendéglátóegység. A víz kereső funkció bekapcsolt. A hegyen egy jó délibábos kékkút vár: elveszett túrázóknak, akik azt hitték itt fognak elszáradni. Telefonomat gyorsan besuvasztom a felső kis zsebbe (újabb útvonal keresésgyanús pillanatok után). A fejem egy másodperc múlva már a kút hűs vize alatt ázik. Plotty. Teló a kis áttetsző vizű tócsában hever, ömlik rá a csobogó friss víz. Álomszépen csillog, de kevésbé praktikus. Utána kapok, sutty ki a fűre. Már mindegy, csak tudjak róla becsekkolni... amúgy ”elvész” az egész túrám.... micsoda 21. századi gondolatok, el is szégyellem magam, de inkább élvezem a vizet, ami után 10 km óta sírok belül.

Enni is elfelejtettem annyira beakadt a víz. Az új Gömb kilátó igen menő, innen sok helyet látok amerre már jártam

bk7.jpeg

Eszek végül, mert az is eszembe jut. Lassan tovább indulok, de nehezen találok vissza a kék útra, mert visszafelé kell menni. Még egyszer rontom el az utat a célig, „a sárga jól be jobbra az erdőbe” helyett, nem tudom értelmezni a balrát az itinerben, de nem akarok az aszfalton futni, hamar visszafordulok. A vége kellemes, erdőben lejtős, ereszkedős. Jól célbaérős. (Persze a vasúthoz fel kell mászni az út túl oldalán, de ez már részletkérdés).

A túra végén checkpoint, megkérdezi hanyasra értékelem a túrát... én ülök a kút mellett, és csak bámulom a képernyőt... Kellemes túra és útvonal, némi tapasztalat kell hozzá és minusz két kilométer. Akkor legyen: jövőre újra találkozunk, ugyanitt!

Szólj hozzá!

2019.08.16. 18:53 nezumi

A második ezüstérem, plusz nyeremény övtáska és maga a MEZ

Címkék: Szénás-kör

 67969376_10157637524374455_7977977756061270016_n.jpg

Na pont nem miattuk vágtam bele az újabb mászásnak, hanem mert annyira hiányzott az az átok gyönyörű Nagy-Szénás, hogy már fájt. Mintha a szeretteidet nem tudnád meglátogatni, de csak azért, mert hülye vagy. Nem bírsz fölkelni hajnalban, meg ilyenek, nyugi, kifogás mindig lesz. Fárasztó a munka, azért is hajnalban kell fölkelni, család, főzés, lengéscsillapító, kuplung, nyaralás. Persze már az utolsó menet óta is neveztem, csak halogattam az indulást. Majd a nagy nyári szabadság alatt.

Hát nem, az elején még mindig fáradt voltam. Majd holnap. Végül maradt három napon a szabadságból. Este mindent összeraktam, mintha mondjuk Balaton-kerülésre indulnék. Hajnali négykor meg úgy gondoltam, aludni muszáj! Megyek szombaton. Viszont ettől az milliomodik buktától egész  nap olyan bánatos lettem, hogy a végén közölte a ház ura, hogy másnap hajnalban keltsem őt is hajnali félnégykor, ötre kivisz Solymárra. Mert látja rajtam, hogy mennyire gáz.

Akkor már úgy szégyelltem magam, hogy szombat hajnalban hang nélkül ki az ágyból, öt tízkor Solymár, kódolvasás, hopp, megelőzött egy úr, legalább valaki lepókhálózza nekem az ösvényt!

Szédítő illatok a Hel pékségből a derengésben, aztán be a Paprikás-patak völgyébe, ami porzik az aszálytól. A sűrűben még nem kelt fel a nap, csíp a hideg, szerencsére már hallani a Budai legnagyobb vízesését, bár a zombis félhomály miatt a fotón alig látszik szegény. De még van víz!

69097247_10157637524029455_3330509428788035584_n.jpg

A fotón vízesést rejtettünk el, a hajnali pára és a félhomály is segített.

Hatodszor futottam fölfelé Budaliget döbbenetesen puccos házai között, asszem,  eljött a pont, hogy oda se bagózok, ca y est! Pedig hogy bámultam még egy éve!

Hamar odaértem a Remete-hegy híres „sziklás, meredek” lejtőjéhez, koncentrálni kell, futni majd utána. Hopp, vége, és egyszer se ültem le, pedig úgy tudtam, én itt csak fenéken tudok leereszkedni, hogy utána napokig izomláz van a bicepszemben. Basszus belejöttem! Még az is lehet, hogy egyszer lefutok!

Remeteszőlős, hidegvíz, kód, aztán hajrá, föl a pirosakon a Kopaszra. Az első jelzésváltásnál meg kellett állnom: na itt van, ahol el lehet kavarni, de engem már nem ver át, nyomás balra a piros keresztről a pirosra a mindig csodás Vöröspocsolyás-hátra, aztán a piros háromszögre jobbra.

68729248_10157637524194455_7797369686865215488_n.jpg

Na itt lehet elbaltázni! Ugye a piros sáv nyila kétfelé mutat (helyesen), de nem ver át, nekem itt jobbra kell mennem! Északnak!

Ott jött szembe az első ember, egy szenior futó, jó nagyot köszöntünk, kölcsönösen jár a pont a korán kelésért. Mondjuk egyedül addig se voltam, pár millióan jöttek velem, irdatlan és tökéletesen szemtelen zümmögőkórus, berepültek a szemembe-számba, rám ragadtak, lassítani se mertem miattuk. Az avarban is folyton surrogtak a kis vendéglátók, de még két őzet is láttam elszaladni, persze csak a fehér bugyis hátsójukat.

Kihagytam a Csergezán kilátót, így az első nagy szépséggel  a Homok-hegyen találkoztam, és persze a lejtőn csapatva minden sokkal boldogítóbb. Nagy kovácsi elején még láttam egy bicajos hölgyet, még mindig jó korán volt a vigyorgáshoz. Kemények vagyunk, na!

67880475_10157637524224455_8942480454141870080_n.jpg

Vigyázat, itt kell bemenni a kilátóhoz, ami az útról sehogyse látszik, simán el lehet száguldani mellette. A tábla se ordít teli torokból.

A kék kútnál a szokásos, a nagyon hosszú bringaút kezdődött fölfelé, már a hátamat sütötte a nap, lassultam, de nem érdekelt, fél óra és ott leszek a csodás Szénás tetején.  Minden lépéssel közelebb, már látom, még egy kis mászás és már fújt a szél, körülöttem kinyílt a világ, végtelenek a távlatok, annyira rabul ejtett, mindegy, hányadszor jöttem, hogy alig tudtam tovább szaladni, pedig innen már szinte lejt…

69133407_10157637524499455_4552721606421512192_n.jpg

Itt fúj a szél és süt a nap és minden a helyére kerül, a Nagy-szénás.

Az utolsó akadály: kiértem az erdőből a solymári aszfaltra, már elmúlt tíz óra és gyomorszájon vágott a meleg. A pokol minden tüze, amit visszasugároznak a beton tetőcserepek, a burkolt utak, finoman ráül a szombat délelőtti lecsószag… de innen már csak le kellett gurulni, kánikulai ötödik hivatalos teljesítés 4:45, soha rosszabbat!

A Mandula kávézóról tudtam, hogy zárva, már indultam is volna haza, amikor a szervező felhívott, hogy várjam meg, hozza az érmet! Hoppá, nem is számítottam rá!

Hát még arra, hogy mivel aznap a harmadik teljesítő voltam, nyertem egy  kulacsövet! És nincs vége, hoztak nekem egy eredeti, dizájnos Szénás-mezt! Logóval, távval, szinttel, a hátán a szintrajzzal! (Ez nem ajándék, mindjárt utalom az árát.)

67779054_10157637524704455_3035571069634215936_n.jpg

Övtáska, mez a méretemben, már abban mentem hazafelé kávét inni a Hüvibe, hazaérve meg azonnal neveztem a következő körre. Aztán jöhet a Bükkös, a Kilátások meg a többi, gyertek, jó móka!

Mindenki tudja, milyen a Szénás-mez elölről, csak a biztonság kedvéért:

68492457_10157637524644455_2295333627967307776_n.jpg

Ennyi kellett, hogy végigmenjek:

68350156_10157637524784455_7228968225944371200_n.jpg

Egyik puha kulacsban víz, a másikban furcsa ízű izó, három decathlonos gyümölcspüré, három sótabletta kiszárított magnézimos ampullában, iratok, papír zsepi, szájfény, zacskó, hátha esne és beázna a telefon meg a kocsikulcs, plusz egy Kalenji-szemellenző, amit napszemüveg helyett próbáltam ki, mert rájöttem, hogy abban nem látom a turistajelek színét. Egy Salomon-mellénybe pakoltam bele őket.

 

3 komment

2019.08.05. 19:30 rrroka

III. NyergesiSzomszédoló Futóverseny

Címkék: terepfutás terepverseny FutaNyerges

rajtutan_555.jpg

Fotók: FutaNyerges Sportegyesület

A Duna és a Gerecse által ölelt Nyergesújfalu futói vonzódnak a szóközök kihagyásához, hisz a "NyergesiSzomszédoló" elnevezésű versenyt a "FutaNyerges' sportegyesület rendezte meg három városi és egy terep útvonalon, jól tippelitek, engem nyilván a terep táv vonzott be, nem a hosszával (15,5km@350+), hanem a helyszínével, errefele ugyanis még sosem jártam, a múltkor Csolnokon pont a Gerecse másik felét jártuk be, ott mondta Almási Kati futónagykövet társam, hogy náluk lesz ez a verseny és ott több árnyékra számíthatunk. Mivel épp egy csenevész bokor mikroméretű hűsében próbáltam életre kelni a délben megtett félmaraton után (és a gyümölcsös sör előtt), ez nagyon jól hangzott.

palya_555.jpg
Útvonal GPX trackje

 

UTH után minden évben megfogadtam és be is tartottam - nem, nem az "Ezt soha többet!" nyilatkozatra gondolok - , hogy nyáron nem futok hosszú távokat, mert bár elég jól bírom a hőséget és szeretem a meleget, valahogy nem arra vágyom, hogy délben, tűző napon legyen még hátra 40 km a megtett előző 40 után. Ráér azt októberben a Vadlán Ultrán, nem? Jó mondjuk most oda sem megyek, mert eldöntöttem, hogy helyette demonstrálok a városi futóversenyek létjogosultsága mellett a SPAR maratonon való részvétellel, és már elterveztem, hogy nemsokára fogok egy edzéstervet nézni, hiszen kb 8 hét van hátra, szóval ideje lenne minőségi edzésmunkának, de lángossal strandon, nyaralás közben ezt valljuk be, nehéz egy picit kivitelezni.

Szóval, szombaton - imádom a szombati versenyeket, többet kéne szombatra szerveznetek T. Szervezők! - kis feleségemmel átautóztunk Nyergesújfaluba, tök kafa autóút, kis forgalom, szép táj, Gyermelyi gyártelep, Gerecse, szokásosnál nem kirívóbb kátyúmennyiség az alsóbbrendű úton, takaros sváb falu, egyetlen hátránya talán, hogy bár van Duna, meg vannak tavak, egyikben sem lehet csobbanni, pedig milyen szép lett volna sáros és izzadt terepfutó testünkkel lassítás nélkül beleszaladni a hűs vízbe, egyből megoldva a koszos láb és büdi táska problémáját.

Oké, mostmár mindenkit nyilván az érdekel, hogy DonRazzino Andrew megnyerte-e a terepfutást! Hát el kell mondjam, hogy piszok erős mezőny jött össze, hét percet vertek rám az élen futó srácok, és nagy hajrá döntött a dobogós helyek között, Andrew a harmadik helyen ért be. Pedig senki sem akart a rajtkapuban az élre állni, hiába hívogatott mindenkit a szpíker, Almási Annamari (Kati lánya, szintén futónagykövet, jó kis család! :) ), szerényen hátul maradtak az árnyékban, hogy aztán az első aszfaltos kilométeren nevetgélve elhúzzanak. Andrew insta story-ján úgy láttam eléggé nyomta az emelkedőket az élmezőny, bevallom én 165-ös pulzus fölött átváltottam ballagásra, és próbáltam nem túlhevülni.

elit_555.jpg

Fotó: donrazzino.hu

Ahogy ígérték tényleg árnyas erdő volt a táv nagy részén, pont olyan közepesen meredek szivatós emelkedőkkel, amiknél nem tudod, hogy most megfusd és meghalj, vagy sétálj és élj túl. Köztes megoldásként árnyékban futottam, napon sétáltam, megoszlanak a vélemények, hogy fordítva jobb-e. 
Ami kicsit megdöbbentett, már azon túl, hogy egy lejtős kis ösvényről kirobbanva a merőleges szekérútra, alig fél méterre satuzott tőlem egy bazi nagy szürke terepjáró "mifaszvan!?" kiáltással, hogy a következő emelkedőn előtt befogott nem is egy, hanem két futótárs, és a dombon aztán sétálva, igen SÉTÁLVA hagytak le. Kövér vagyok, öreg és lassú, jutott eszembe a lelkesítő mantra, amit ilyenkor mondogatni kell (nem), és elkezdtem nézni jobban mozognak-e, mint én, hiszen alapszabály, hogy hiába gyorsabb épp valaki, ha nagyobbakat és lassabbakat lép nálam, akkor általában a lejtőn (aka: "lefele a szar is gurul") és a sík részeken be szoktam őket hozni.
Sajnos mindketten nagyon jól mozogtak, de azért csillant némi remény, amikor hallottam, hogy párszor "beköhög" az egyikük, ami biztos jele annak, hogy messze elhagyta az anaerob küszöbét és tüdeje plusz levegőért sikít. Ha egy emelkedőn krákogni hallasz valakit, biztos lehetsz benne, hogy a dombtetőn betonná keményedett lábakon, nagyon lassú léptekkel tud majd csak továbbhaladni, és ha te jól csináltad a felfelét, akkor vidám, fürge 180-as lépészámmal suhanhatsz el mellette. "Aki dombon felfele előz, az megfeledkezik az apja arcáról" - mondaná gileádi Roland és ez egy Setét torony utalás, annak aki nem velem azonos ponyvaregény szubkultúrán él.
Na, szóval szép nyugisan felzárkóztam a srác mögé a lefelék utáni sík részen (az erdő az ígéreteknek megfelelően szép volt és árnyas), "Vártam mikor jössz." - mondta nekem mikor tempót váltva elhaladtam mellette, és elkezdtem nagyon-nagyon figyelni a mozgásomra, hiszen így 170-es pulzus felett, nagyon mással már nem tudtam sebességet növelni, ha nem akartam, hogy a szívem kiszakadjon a koponyám tetején. Az aszfaltos résznél megláttam a másik csávót, passogott hátrafele (nekem ez egy másik szignál arra, hogy valaki az ereje végén van, én sosem nézek hátra, bár bevallom hallgatózni szoktam), és láttam, hogy maradt benne még erő, hiába mentem az utolós 3-4 km-en 4:20 alatti tempót, nem tudtam behoznia köztünk lévő kb 50 métert a célig, ahol Annamari minden befutót nevén tudott szólítani a chipes időmérésnek köszönhetően, ugyanis a cél előtt 50 méterrel is volt egy leolvasó szőnyeg és egy tablet valós időben mutatta neki, hogy épp ki ér be. Elég menő!
"Hát azt hittem hamarabb jössz, Róka!" - mondta Amy, én pedig nevetve beértem a célba, ahol azonnal tudtam, hogy büdös lehetek, mert az érem adó kislány nagyon-nagyon messziről akasztotta a nyakamba a medált, amit amúgy teljesen meg tudtam érteni.

befuto_555_1.jpg

Lerogytam kis feleségem mellé, szereztem dinnyét, megittam a célsört, vigyorogtam elégedetten, jó kis verseny volt.

Külön tetszett, hogy a célcsomag és az egész rendezvény kifejezetten zöld hozzááállást mutatott, nagy betűkkel jelzett szelektív hulladékgyűjtők, külön komposztos a dinnyehéjnak, zacskó helyett szövetszatyor.

nyujt2_555.jpg

Remek szolgáltatás volt a verseny utáni közös nyújtás, ilyet még soha sehol nem láttam, nagyon nagy szükség lenne pedig rá. Oké, olyan gyakorlatok voltak, amiknek a felét sem tudtam rendesen megcsinálni, mutogattam is a lánynak aki a nyújtást tartotta, hogy micsoda? Hogy fognám meg a bokám feltartott lábbal? Viccelsz-bolondozol!? :D
Nagyon nevetett a hülye pofákon, amiket vágtam.
Külön ki szeretném emelni a nyújtás remek pillanatát, amikor teljesen mást, és rossz irányba csinálok, mint kéne.

nyujtasnemjo_555.jpg

Az ünnepélyes eredményhirdetés előtt volt még egy közös futónagykövet fotózás, ahol mind vigyorgunk, pedig Agócs Robi kollégám talán megorrolt rám, amikor nem sokkal utánam beért, és én azt kérdeztem tőle: Mi tartott ennyi ideig?

fnk_555.jpg

2 komment

2019.07.16. 06:00 nezumi

Ledarál és kiköp a Nagy-Gete

Címkék: terepfutás kalandfutás

66016318_10214139623381287_3528609821743906816_n.jpg

Hőségben nem futunk – fogadtam meg Róka tanácsát, szeptemberig nincs is nevezésem. (És már augusztusra is megvan a program... :D - rrroka) Logikus, hogy mentem velük Csolnokra futni a 35 fokban július 6-án, amikor napok óta olyan rohadt meleg volt, hogy nem naptej kellett, hanem a grillfűszer. Gondoltam, mégis több ott az árnyék, mint a Duna-gáton, miután megkaptam az útvonalat, benne a híres kinizsis Nagy-Getével, amin három éve már végigosontam, lefelé persze segítséggel, magyarul kézen fogva.

getevissza_555.jpgNagy-Gete, onnan jöttünk (másztunk) le erre a keskeny ösvényre

Szokás szerint bemagoltam az útvonalat, hogy vannak az irányváltások, de titkon azért a szalagozásban is bíztam :) Mondjuk a kék szalag ruhán jól mutat, zöld lombon már véleményes, hogy mennyire szembetűnő… de ne akadjunk fönn minden tüskés szederindán, Róka minden kalandfutáson volt, miért ne bíznék bennük.

 A hőség amúgy is régi kihívás, mindig tanulok róla valami újat. Most lefagyasztottam a két félliteres kulacsomat úgy, hogy még fért beléjük víz, reggel kivettem, rátöltöttem és bele a mellénybe! A szívem fagyott meg! Nyakba meg a régi hűtősál, attól meg a vér az ereimben, szóval indulásra kész voltam.

Persze utánaolvastam, hova megyünk, mert ugyan nagyon romantikusan hangzik, hogy bányász félmaraton, de ugye, mitől bányász. Meg hol van Csolnok. Hát a dorogi szénmedencében és német családok alapították, hogy ott bányásszanak szenet. Amúgy az útvonal is tárnák mellett vezet és nincs vége a romantikának, olyan helyek mellett visz a track, mint Csolnok XII. akna, Annavölgy, Sárisáp, de lesz Mókus-hegy is.

Csolnok messziről is gyönyörű, csupa bucka, a legnagyobbikon fehér templom, a falu közepén cuki tanösvény, a parkban ott a nevezés, rögtön kaptunk kerámia emlékplakettet, oklevelet, rajtszámot, a polgi helyettese lőtte el a rajtot, előtte megvizsgáltuk a kocsmát, a kávét (320 Ft volt a HÁROM kávé! A valódi vidéki kocsmahangulat azonban megfizethetetlen. - rrroka) és a mosdót, rendben voltak.

rajt_555_2.jpgBalogh Tomi mutatja az irányt

Tudtam, hogy az eleje a Gete tetejéig emelkedik, nem is nyomtam nagyon, meg az UB óta nincs is minden rendben a futóművekkel. (Nekem meg az UTH óta. :( - rrroka) A faluhoz tartozik egy csodás parkerdő is, még mielőtt támadna a hegy, finom hűvös volt benne, bár a két fagyasztott kulacs hibernálva tartott.

A meredek viszont már a napon futott, a lábaink előtt az egész medence, csak nem volt erőm fotózgatni, kilégzés, belégzés, állj, tovább, újra, szóval mint mindig, elfogyott a levegőm. A Gete szereti a viccet, ott a tetőn a szép kereszt, mint a Szénáson, de azért még tud ám emelkedni egy kicsit.  A föléréssel nem volt gond, lassú, ez van, a rettegés lefelé jött, már vártam.  Meglepődtem, hogy volt, akit beértem. Mesélte, hogy neki tilos sietni fölfelé, pulzust kell tartani, vasat kap éppen. Á, a vas. Lehet benne valami… azóta se hagy nyugodni.

Akkor és ott persze nem tudtam érdemben kitárgyalni, mert éppen fenékre ültem és karizomból ereszkedtem a szakadék felé. Na itt beértek mások, bátrabbak, ők tudják… A borzalmas meredek után vízmosta lösszel folytatódott az ereszkedés, az csak nem gyors, a parának vége. És megtaláltam a balra fordulást is, szép lejtős széles erdei út… imádom! Legyőztelek, Gete!

koves_555.jpgIzgalmas köves lejtőt importáltak nekünk a Marsról

Hopp, egy tó. Lesz tó az útvonalon, persze, milyen szép. Csak a kék szalagok fogytak el nagyon. Nyomás vissza. Fölfelé. Aha, megvan, jobbra be kellett volna csapatni a dzsumbujba.(Pont ugyanitt mentem el én is rossz irányba a hat szalag és a felfestés ellenére. Franc se akar egy nagy széles ösvényről beugratni a dzsindzsába, ennek ez a lelki oka! - rrroka) Leszaladtam Anna-völgybe, de ott már tudtam, hogy nem fogom Rókáékat váratni, szépen átvágok tökön-paszulyon, visszasunnyogok Csolnokra, nice try, majd legközelebb megnézem a tárnákat.

És ott a frissítőponton meg is kérdeztem, ugyan hogy jutok vissza. Van-e busz, taxi, traktor, ló, csacsi. Ja semmi. Mondom, bárkit ismernek, aki elvisz? Na majd ő elkísér, amíg egyenes nem lesz az út. Ez egy meghatározhatatlan korú, kukásmellényes ember volt. És tényleg, jött velem, magyarázott, aztán mutatta, hogy arra van a falu, onnan futottam, egyszer csak Unbekannter Deutscher Soldat-sírok sora mellett vitt az út, már bent az erdőben. Hát ez a rövid táv pályája, szuper, ki is van jelölve, zúgtam le a faluba, visszaértem, megúsztam, Róka meg Zöldi Ati persze már túl is voltak rajta, gyorsan elhárítottam a gratulációkat, neeem, dehogy, ez csak 14 kilométer volt, de jövök még, a Gete állítólag megvár!

napraforgo_555.jpg

Utána is klassz volt, kocsmázgatni, tapsolni a dobogósoknak, dumálni a visszaúton meg tervezgetni a további marhaságokat. () A hőség mondjon le, de két órát gyönyörűen bírt a két jeges kulacs meg a hűtősál, egy szavam se lehet! (Én a végén azt mondogattam a tűző napon: Mit keres én itt délben, DÉLBEN?! - rrroka) Másnap izomláz a felkarban, én a lejtőn ugye bicepszre gyúrok, olyan nincs, hogy túl erős kar!

 

(Nekem ez lett a kedvenc csapat képem, mert nem nézünk a fotósra, de van rajta kistraktor, meg bolt hátulja! :D - rrroka)

rajtban_555.jpg

Szólj hozzá!

2019.07.02. 07:00 rrroka

Új cipő! Nike Zoom Structure 22

Címkék: nike futócipő stabil cipő nike zoom structure

Biztos emlékszik mindenki, mikor a Nike szuperfutó csapata megpróbált két óra alá menni maratonon, én meg Nike cipőre váltottam. Akkor is mondtam, hogy ez aligha véletlen, az idő pedig igazolta ezt. Minden marketing túl hype ellenérzésem alaptalan volt, a Nike cipőgyártó Zoom Structure stabil futócipője hozza az elvárást, kényelmet, védelmet, csillapítást és a remek ár/érték arányt: akcióban ki lehet fogni 25 000 Ft alatt a cipőt, és outletben még 20 rongy körül is. Ha ehhez hozzávesszük, hogy 1300+ kilométert lehet benne futni, akkor elég jó km/Ft  index jön ki.

Szóval mikor a 22-es verziót megláttam ugyanígy 25000 Ft körül és kb ugyanakkor realizáltam, hogy az UB és a 2030 perc futás teljesen elkoptatta a talp kopórétegét (ugye milyen beszédes név?), akkor bátra megvettem az eddigi legrondább Structure verziót. Szerintem még mindig a 18-as néz ki legjobban, utcára fel is szoktam venni, hiszen semmi baja felülnézetből, sétához meg se stopli, se csillapítás nem nagyon kell.

 

Szponzorok ne kíméljenek minket, jövőre elkopik! :)

 

img_20190607_172633.jpg

A jobb oldali az új verzió, szerintem túl kék, de nekem nagyon finnyás ízlésem van, persze futócipőben majdnem tök mindegy, csak ne nagyon üssön el a többi cuccomtól.

img_20190607_172727.jpg

Oldalról a kevés talpminta miatt az jutott eszembe, hogy kihagytak belőle valami technológiát. Sok csík, meg sáv, meg prücni, az biztos valamit csinál.

img_20190607_172810.jpg

A talp nem változott, a stoplik laza terepen is megállják a helyüket, próbáltam az Anna-hegyen kis hóban, sima ügy.
De látható, hogy eléggé elkopott, a jobbos cipőmről kb eltűnt a kék réteg, ilyet még sosem láttam. Ebből nyilvánvaló, mennyire nem egyformán terhelek, ezt ugye megmondta Tatár Szilvi is.
A korábbi verzió jobban bírta, az 1500+ km után sem vásott el ennyire.

img_20190607_174905.jpg

22 vs 20 verzió. Túl kék már a huszas is.

img_20190607_175004.jpg

18 vs 20. Bejött ez a kötött hatás és a színek.

img_20190607_174810.jpg

22 vs 18. KÉK!

Szólj hozzá!

2019.06.11. 21:30 rrroka

UTH 112km@4200+, ahol elfogy a víz, dallam tapad, kidörzsöl, de mégis tök jó

Címkék: terepfutás terepverseny UTH Ultra-trail Hungary

uth_rajt_555.jpg

Fotók: terepfutás.hu, Szőke Dorka, saját

Az éjféli rajt előtt tudtam egy jót aludni, ettem, kávéztam, megnéztem a Star Wars 7 végét (Az ébredő erő, vágod), csokis keksz is jutott, és semmi kötelező cuccot nem hagytam a szálláson, bár nem lett volna baj, mert sikerült 300 méterre a rajttól szóbát kivennünk. Konkrétan láttam szobánkat a rajtkapuból. Pályaszállás, ennél stresszmentesebb megoldás nem nagyon van rajt előtt, tétmeccsen ez tök fontos lehet. Nem autóztam másfél órát alvás nélkül, nem kellett kapkodni a csomagátvétellel, nyugis flowba kerültem, beszélgettem az ismerősökkel, érdi futópajtikkal, megint elmondtam Szilvinek, hogy előttem fog beérni, de nem hitte el, én meg nem forszíroztam, csak annyit kérdeztem, hogy hány 70 km fölötti futottál idén...? Nem tudta egy kezén leszámolni. Nekem egy ujjam is elég volt.
Nos, nem titok, hogy nem egészen így kell egy 112 km-es távra edzeni, de felkészültnek éreztem magam, egyedül abban nem volt friss tapasztalatom, hogy 8-10 óra után mi lesz velem, később kiderült persze, nagy meglepetés: semmi.

uth_rajtban_555.jpg

Dobogókőig régi futótársammal beszélgettem, olyan erős lámpája volt, hogy ha mögöttem futott, akkor a saját árnyékomtól nem láttam semmit, pedig legerőssebb fokozaton világított a Petzl Tikka. Lehet, hogy cserélhettem volna elemet, gondoltam akkor, de aztán Dobogókő után rájöttem, hogy kapcsolhatom ki a pilacson a kis filtert, amitől a szórt fényből végre fénycsóva lett, ha nem is olyan, mint azoké, akiknek a lámpája leperzselte a karomról a szőrt. Komolyan, nappali fényt tudtak csinálni. Durva. Hol marad a kaland? A sötétből villogó szemek? A sárba bokáig merülés?

Volt egy kis itinerem, kockás papír, kék toll, rajta hogy kb mikor kéne odaérni egy pontra, mekkora a táv, mennyi idő a szakaszt megtenni. Elég optimista voltam, a 18 órás teljesítéshez valamiért azt írtam hogy "laza". Nos, annyira nem laza.

Futok a lejtőkön, botozok az emelkedőkön, rácsodálkozom a Salomon tartóba pedánsan eltett Leki botokra, nagyon jó helyen vannak azok ott, nem kopik, koszolódik, szuper, de itt befejezem a futóbot nácizást. Abból túl sok lett ma a terepfutás FB csoportba, ahol elég undormány fikázás szintig sikerült eljutni a az úri közönségnek a témában, már-már az Alaptörvénybe foglaltatták volna, hogy kinek-mikor-milyen távon szabad botot használnia és akkor is csak külön jogosítvánnyal, meg ha szépen csinálja persze, és ha nincs senki hatvan méteres közelben. Kisült pl. hogy ha a mögötted lévő rátapos a botodra, akkor nyilván te vagy a hibás. Szóval találtak egy jó témát, ahol lehet egymást lekezelni, meg kigúnyolni, marha jó.
Ugyanígy kijön a terepfutás sznobizmus, ha aszfaltos futás kerül szóba. Miért kell ezt? Elmegy egy jó aszfaltos futó a Mátrabércre, mondjuk Józsa Gábor olimpikon maratonista, és rommá veri a mezőnyt, 9 perccel megelőzve a második helyezett. Á, az nem sok! Másfél kilométer.

De futás közben nem ezen morfondíroztam, hanem beragadt egy dallam, a Pumukli címdala, "Haló-haló, nagy baj van kérem riadó, Haló-haló, eltűnt egy kis manó" és ez ment a fejemben két órán át, aztán meg, nem hiszitek el, beugrik a Lambada dallama és halandzsa szövege... Kész. Honnan jönnek ezek, nem tudom. Van baj.

uth_pilismarot_555.jpg

Így visszaemlékezve nagyon jól haladtam, egyszer csak hajnal lett, két madárcsicsergés és már világos is van, én meg Pilismaróton ittam a borsólevest meg a kávét, az már 44 km, megvagyunk egy maratonnal reggeli előtt.
A pontról kifele menet szembe jött Szilvi (volt 100 méter közös szakasz az érkezőkkel), pacsiztunk, vigyorogtunk, tudom, hogy ő fele annyit sem eszik és gyorsan depózik, hamarosan utol fog érni, így sokszor képzeltem azt, hogy Varga Szilvi vagyok, könnyű léptű, gazella lábú, 60 kg-os lány és futok olyan helyeken, ahol a 75 kg + felszereléses tömegű Róka a drótkötél köteg combizmaival amúgy nem fut.
Ilyen szakasz például a Prédikálószék, ahova most megmondom, hogy kötelező egyszer felmásznia mindenkinek, csak hogy tudjátok mivel szívtunk 55 km futás után reggel fél nyolckor, pedig csak 2,5 km, 500 méter szintemelkedéssel és szerintem van a szakaszban 200-300 méter is ahol lehet futni, meg vagy húsz méter sziklafal, ahol konkrétan mászni kell és akkor hirtelen kiérsz egy szakadék peremére, ha van egy kis eszed itt megállsz és körbenézel, mert innen északra döbbenetes a kilátás, persze egy szarrá izzadt lencséjű telefonnal fotózva nem adja annyira.

uth_predifel_555.jpg

Volt haszna is a mászásnak, a tetőre érve elhallgatott a rohadék Lambada, kitörlődött, átvette a helyét a "Miért nem töltötted meg lent a zsákodat vízzel te fasz, azon a két percen mi múlt volna?". Haha, másfél órát írtam az itinerbe erre a 12 km-re, abból az első 2,5-re elment 45, és maradt 3 dl vizem. Hát ezt is át tudom ám vészelni, megvannak trükkjeim, tudom úgy hörpölni a vizet, hogy dupla annyinak tűnjön a szervezetemnek, annyi a teendő, hogy minden kortyot alaposan megfogatsz a szádba, így sokkal jobban múlik a szomjúság érzet.

uth_suunto_555.jpg

Egy óra alatt legurultunk én, meg az üresre szívott tartályom Lepencére, ahol most is Nezumi volt a pontfőnök, nagyon örültem neki, de valami reggeli búbánat volt rajtam, csurom izzadtan nem kaptam el egy közös fotóra, csak raktam el az újabb adag vitatigrist (kb. 15 db fogyott) az előre küldött csomagból, eszegetek az asztalról, beszélgetek érdi futópajtimmal, meg fotós barátunkkal, pózolgatok, látom, hogy Szilvi bejön, pikkpakk tölt, indul tovább, intek, hogy menjen, én piszmogok, Nezumi már ott tartott, hogy ki fog zavarni a pontról.
Tudtam, hogy egy kis mászás után futható szakasz fog jönni, de nagyon elnehezedett a gyomrom és el is álmosodtam, körülöttem nem volt senki, csak a szép erdő, meg szép fények, meg ronda emelkedő és egy jó kis hányinger. Bakker, soha nem hánytam még versenyen, nem most kéne elkezdeni. Egyszer 16 évesen futottam 4x300 métert 45 másodpercre, akkor hánytam kb. utoljára (ok, futástól), ja meg mikor Lemúr Mikivel bevertünk futás után 2 liter kólát 5 perc alatt. Szóval ritka pillanat lenne. 
Kiértem a Spartacus ösvényre, arról tudni kell, hogy szintút, vagyis nagyjából egy magasságba kanyarog a hegy peremén, vagyis teljesen jól futható. Eldöntöttem, hogy a következő frissítőpontig nem eszem, nem iszom, csak öblítem a számat, kiköpöm, és akkor addig a futástól felpörögve vagy helyre áll a gyomrom, vagy jöhet sorsdöntő a két liter kóla.

uth_spartacus_555.jpg

Tök jó fej a hasam, mire a pontra értem éhes volt. Töltöttem előtte 3 percet fejjel egy kék kút alatt, szerintem ez tett igazán helyre, itt még Szilvit is láttam, a pályán utoljára, innen szakaszonként 5-10 perccel jobban ment, 5:17-es tempóban tette meg pl az utolsó 7 kilométert a Skanzentől "Siettem, hogy beérjek már." mondta utána.
A hasam kapott egy reszelt sajtos paradicsomleves, közben valaki megtöltötte a tartályom vízzel, ittam két pohár kólát, és kértem, hogy tegyék már ki a szűrömet, mert ez így nem állapot. Hiszen innen csak lejtő Visegrádig, legjobb rész.
Ja kaptam egy kávét az érdi futópajtimtól, meg Serpától, aki közben sajnos offolta a 112km-es távot, amihez kicsit nagyvonalú felkészületlenséggel állt neki, de legalább reálisan felmérte, mikor kell kiszállni, ehhez is kell tapasztalat.

Lekocogtam Visegrádra, közben nem történt túl sok érdekesség és szerencsére semelyik dallamtapadás nem tért vissza, odalent viszont megint kávéval vártak, és Serpa megkért mondjak neki edzéstervet, hogy jövőre teljesíteni tudja a távot. Néztem rá, valami tömöret szerettem volna megfogalmazni, úgyhogy 25 év sportbölcsességét sűrítettem egy szóba: fuss. Aztén kibővítettem: fuss sokat. És megálltam, hogy a mellette álló Siket Andi pólójára mutassak, amin az áll "Fuss, baszod!"
Tudja így is.

Na, Visegrádról a Dunapartról fel kellett menni a fellegvárba, ami nevéhez híven fent van, lehetett közben trécselni a többi klímamenekülttel. Szép kettes sorokban haladtunk felfele, ahol a hőség sújtotta, napégette népek víztartályokkal a hátukon feküdtek be a kút alá.

Itt realizáltam azt, hogy az intim szférám védelmére felkent vazelin valószínűleg szublimált a hőségben és bizony kezdett kidörzsölődni ott lent, amit nem tudok kitrükközni, akkor sem ha fél óráig iszom egy korty vizet.
Rohadt nagy volt az autóforgalom a domb tetején (kirándulás = elmentünk valahova kocsival, és ettünk egy fagyit), UTH crew dirigálta ki merre mehet, ilyen napégéses időben biztosra vettem, hogy van náluk valamilyen krém, volt is, a többit nem részletezem.
Felfrissülve továbbszökelltem.
Felfedeztem, hogy van nálam aszalt paradicsom kis műanyag zacsiban, mikor mutattam a mellettem futónak, kérdezte, hogy az meg mi, mondtam kaki zacskóban, hisz semmit nem hagyunk az erdőben, amit magunkkal hoztunk, Csanya erre nagyon háklis.
Megkínáltam, elfogadta, furák ezek a futók.
Itt megint tudtam egészen sokat futni, kivéve persze ott, ahol fotós ücsörgött, "szép kiránduló tempó", mondták az itt készült fotómra.

uth_borjufo_555.jpg

Mondtam már, hogy itt túl voltunk a déli harangszón és 85 kirin? Lényegében itt kezdődik a verseny, aki ide eljut jó állapotban, az már szinte biztosra veheti, hogy beér. Az itinerbe azt írtam, 5 óra végéig a "laza" teljesítéshez, újból elgondolkodtam, hogy nem véletlenül szólalnak meg random idióta zenék a fejemben, hiszen néha a realitásérzékem nem teljes.

Valamiért Pap-rét (a következő ellenőrzőpont) és Visegrád között van a világ leghosszabb 11 kilométere, még nem jöttem rá, hogyan lehet két és fél órát eltölteni ezen a szakaszon úgy, hogy közben sokat és jó tempóban futok

Na Pap-rét a híres versenyző marasztaló! Barátok a crewban! Kaja-pia! Jég! Neogranormon!
Könnyek szöktek a szemembe, mikor újra átkrémeztem ott ahol kell, és csípett, csípett, én meg csak álltam és arra gondoltam, hogy ha jeget teszek oda be, akkor sem segít, így a sapkámba tettem.
Elindultam, mert tudtam, hogy annál hamarabb be fogok érni, és kevesebb ideig fáj. Nem volt vészes fájdalom, de nagyon-nagyon kellemetlen, amit nem akarsz még több dörzsivel tetézni.
Irigykedve néztem előttem a lányok futószoknyáját.
Sok lefele futás következett a Vöröskő hírhedt nagy szivatós megmászása előtt, amely lejtőnek az volt az előnye, hogy a kicsit már megduzzadt lábfejemet elkezdte végni a cipőfűző, ami miatt viszont nem éreztem a kidörzsölődés fájdalmát, így tudtam futni. Milyen praktikus, nem?

Na a Prédikálószéket ajánlottam kirándulni, ha viszont valaki azt mondja, hogy a sárga pötty útvonalon menjetek fel Vöröskő felé, akkor nyugodt szívvel mondj nemet, mint okos iskolás a drogra, mert nincs benne semmi látvány, csak gyökerek, kövek, ágak, és ez is eltart vagy egy fél órát. Fel lehet menni a rókás emlékműhöz másik útvonalon is, kanyargós szerpentin, az sokkal murisabb.

uth_vorosko_555.jpg

Lefele nem. Nem volt muris. Teljesen beállta a combizmom, csak totyogni tudtam lefele, sorra mentek el mellettem a zöld rajtszámos 54 km-es futók, meg néhány szerencsésebb, fejlett comb és farizmú piros rajtszámos 112km-es. Hát innen ez volt, ezt kellett szeretni. Meleg, sőt hőség, még egy rohadt nagy emelkedő, Vöröskő 2.0, és sok-sok lejtő a Skanzenig, amin egyáltalán nem tudtam futni. Szerettem volna, lépegettem, de nem emelkedett a lábam rendesen felfele, és minden becsapódásnál fájt lefele. Ha jött egy kis sík terület, megint tudtam futni. Elkezdtem számolgatni, hogy a "laza", LAZA 18 óra meglesz, ha csak el nem nyalok.

Nem nyaltam el. Skanzenhez már aszfalt vezetett, szépen haladtam. Kicsit tököltem még, kaptam nyakamba hideg vizet, megtöltöttem a tartályt is, ne ezen múljon és lehúztam három pohár kólát, aztán nekieredtem és 5:50-es átlagtempóban megközelítettem a célterületet, közben két sétáló nagytávos cimbit is újra futásra ösztönöztem. Száguldottunk.

A táv végén sok macskakő rontja a haladást, de mit számít már az 100 km erdei út után, senki nem itt spórol a lábkörmével és a térdfájással. Kis feleségem várt az utolsó előtti kanyarban, kézen fogva befutottunk, sok tapsot és bíztatást kaptunk, és végül 17 óra 40 percnél áthaladtunk a célkapunk.

uth_befuto_555.jpg

Végre az a szám szerepel a célfotón, amennyit tényleg futottam, ezért csináltam ez egészet igazából, tökre zavart, hogy a tavalyi Szentlászló Trailen magyarázni kellett, hogy bár 15:30 van a célfotón, 11:30-at futottam "csak".

A célba érve elmondtam, amit ilyenkor mindig szoktam, vagyis hogy "Soha többet ilyet!", de most az a különbség, hogy még három nap múlva, mikor megint tudok lépcsőzni, elég valószínű, hogy csak egy körmöm fog leesni, és ami a legfontosabb, hogy a kidörzsölődés is teljesen rendbe jött, szóval most is így gondolom. Nem szeretnék nyári dög melegben 17-18 órát futni, most már tudom, hogy meg tudom csinálni, és többnyire jól is érzem magam közben.
Ja és a legfontosabb: nincs nagyobb táv. Nincs újabb kihívás.

Csanya, ugye nem is csinálsz?

 

Salomon Ultra-Trail Hungary, 112 km, 4200 m szint, 17 óra 40 perc.
Köszönöm a szurkolást és a figyelmet!

8 komment

2019.06.07. 13:46 nezumi

Megint Szénás? Bárcsak! A közelébe se jutottam!

Címkék: terepfutás Szénás-kör

img_0383.jpeg

Pont a Szénás-kör szülinapján persze. Ki nem hagytam volna, neveztem.

Aznap óra felhúz fél négyre, mert ajánlott csoportos rajtok vannak, az ötórás kiskörre például 9-kor, na de mikor futok én nyáron a tűző napon? Terv a szokásos, kódolok ötkor, tízre legkésőbb ott leszek a buliban, leadom a jótékonysági futómezeimet, a ki se bontottakat, aztán vissza, pacsi és haza 11-re.
Na most fél kilenckor ébredtem fel, egyszerűen meg se hallottam a telefon ébresztőjét...
Oké, fél 11-re kint voltam, a szervező a nevemen köszöntött, elmondta, hogy mekkora sztori volt az első indulásom azzal a 13 papírtérképpel, le is fotózta, hát valahol itt a siker titka szerintem, nemcsak a pazar útvonal meg a tuti honlap, hanem ez a hihetetlen személyesség mindenkivel, aki a körön fut :)

Most semmi nem volt nálam, csak óra meg teló, mondom, minden a fejemben van. Mondta, hogy maradt még egy induló, bár már minden rajtot lekéstem, be is mutatott a srácnak, kérdezte tőle, mit tervez, de az mondta, hogy 3:10-3:20 körül szeretné, najóvan, az egy másik sportág :)
Na el is rongyoltam, már meleg is volt, szép az erdő, a Paprikás-patak partja tele családokkal, kutyikkal, Budaliget tök kihalt, egyedül a sziklafalon ült egy pár, ott, ahol már szokás szerint fenéken ereszkedtem lefelé Remeteszőllősre, volt is izomláz a bicepszben egész héten! Külföldiek voltak, angolul mondtam is nekik, hogy na itt egy bátor magyar futó :)
Aztán tepertem fölfelé a piros kereszten, meg is találtam a jelzésváltást a piros sávra. Kicsit korábban esett le a tantusz, bakker, én tegnap nem állítottam le az órát... méri a szombati futással egybe... szóval nem is nagyon tudtam, mennyire vagyok a rajttól.

Fordultam az új jelzésre, futottam lefelé, hú, az ott basszus az Erzsi a János-hegyen meg a HHH! Vissza! De mit baltáztam el? Na jött szembe egy futó, spartan trifecta mezben, szóval komoly futó, mondom, elhagytam nagyon a piros háromszöget? Amelyik fölvinne a Nagy-Kopaszra. Mondta, onnan jön, mondtam, hova mész? Szénást fut, csak rossz irányba indult, a telója lemerült, az óráján a track semmit se ér, mert más az iránya.
Mondtam, arra ne menjen, az a János-hegy meg Keszi!
Mondtam, Solymárra, ha visszakísérem, az jó ? Jó! Ott hagyta a kocsiját. Hát akkor eldöntöttem, visszajön velem Solymárra, én tudom a visszautat.  Annyiszor ment már rossz felé, negyven km-nél tartott éppen a Kecske-háton. Addig harmincnál többet nem futott...
Mondjuk fura volt visszafelé, amerre sose jártam... de ment rendesen, a sziklafal fölfelé is iszonyat nekem, alig kaptam levegőt, ráadásul ott eredt el az eső is. 
De amikor felértünk, már lehetett szaladni, na akkor töröltem föl az ösvényt :) Azért kíváncsi volnék, elsőre ki találja meg Budaligeten a sárga kereszt kivezető ösvényét :)

Onnan fél óra alatt visszaértünk a faluba, meglett a kocsi, írtam a Szénás-oldalra, hogy ne várjanak, másképp döntöttem :)
Hazaindultam, Hüviben ittam egy kv-t, de a szemközti Lidl parkolójában álltam meg, ami fizetős volt, kivéve, ha vásárolok. Na erre olyan epret vettem... mennyei volt, teljesen el is felejtettem a kávémat!

Otthon csak az érdekelt, hol barmoltam el. Tudom az utat, mégis rossz felé mentem, vagy mi! Nem találtam meg a piros háromszöget! Otthon feltöltöttem és összenéztem a trackkel.
VÁÁÁ!!! Hát én balra fordultam a piros sávon, mikor eddig már százszor nem hibáztam el! Ott jobbra kell, basszus!!!
És  az iszony, hogy ez nekem nem jutott eszembe! Most komolyan! Ez milyen már!
Annyira bosszant, hogy újra neveztem és ahogy tudok, nekiszaladok még legalább háromszor a nyáron! Ez maradt bennem, vérszomj! És bosszúvágy! Nem lehetek ilyen béna még egyszer!

1 komment

2019.05.19. 21:00 nezumi

Ultrabalaton párban 26 és fél óra alatt

Címkék: ultrafutás váltó ultrabalaton futottak már

img_20190511_052205.jpg

A szemeteszsákra vettem föl a kukásmellényt, de arra még a futóhátizsákot is, így vágtam neki a 220 kilométerből rám eső két szakasz közül az utolsónak. Nem, erről nincs fotó, ha valaki megpróbálta volna, azt kikövetem az instán!
Éjjel fél kettő, Balatonvilágos, nincs mese, ezt nem úsztuk meg, a vihar lecsapott. 45 kilométerem volt hátra, én kértem ezt a szakaszt, mert nagyon szeretem. A keleti és a nyugati öblöt is.
Futottam a zizegő zsákban, tépte a vihar, az arcomba vágta a cseppeket. Futottam és hirtelen elkezdtem piszokul élvezni az egészet. Időnként megelőzött néhány hasonló öntött ürge, persze gyorsabbak voltak, valószínű, hogy nem volt a lábukban már hatvan kilométer. Néztem hosszan a fénypontjaikat, milyen jó, mutatják az utat :) És nem ez a legjobb! Hanem az, hogy megint itt vagyok az UB-n, már hatodszor! 12-ben hétfős, 13-ban hat, aztán öt, kétszer meg kétfős váltóban, 15-ben másodikok lettünk. Viszont két éve akkora vihar csapott le az UB-ra, hogy a letörő ágak között, a sötétben a vízparton egyszerűen azt hittük, mindjárt lefújják az egészet és nem mentünk tovább Réka barátnőmmel. 30 km volt hátra... nagyon fájt a feladás.
Na például ezért is el kellett még egyszer jönni. Tartozik nekem még ezzel az Ultrabalaton! De asszem magamtól nem szerveztem volna semmit, mert sok ez, több nap távollét, utazás, szállás, nemár. Aztán mégis megtetszett az ötlet és rá is csaptam a nevezés linkjére az első másodpercben, aztán még húsz percig izmoztam, mikor jött az üzenet, hogy elfogyott a 90 darab pároshely. Hát akkor heló, szia, szevasz, ennyi volt. Aztán még egy üzenet, hogy van várólista, nem került semmibe, hadd szaladjon, feliratkoztunk. És egy hónap múlva már az indulók közt voltunk :)

Ugyanolyan a vihar megint, mint két éve, hát ez már a karma, rohadjon meg, ez kellett nekem, most megkapja tőlem, én végigfutok Füredig, engem nem győz le még egyszer! Mert az már világos volt, hogy más nem győzhet le. Direkt lejöttünk egy nappal előbb, hogy ne kelljen hajnalban kelni, direkt tovább maradunk, hogy ne azonnal essünk vissza a gép mellé a gyárba. Sőt! Ennél is nagyobb áldozat! Direkt nem két 110 kilométeres szakaszra osztottuk föl a pályát! Hanem négy rövidebbre! Mivel nem verseny ez! Hanem akartunk két hosszabbat futni!
Én reggel fél tízkor indultam, Róka akkor ért Badacsonyörsre a Varga Pincészethez.

unnamed.jpg

(Helló, Szabolcs - mondom abban a pillanatban, amikor felismertem a fotósban egy régi futótársat, nyilván ezt a képet tette föl rólam, oké!)

Fél órával korábban a vártnál, na majd én tudok mit kezdeni azzal a kis extrával! Finom hűvös volt, csodás reggeli fények, ragyogtak a szőlőhegyek, hullámzott a köves Római út, pacsi a rengeteg futóismerőssel... és valahol Keszthelynél, miután már sapkát nyomtak a fejembe a segítők meg lefújtak naptejjel, szóval arrafelé, ahogy a strandon szaladtam át, 30 kilométerre Badacsonytól egyszerre lecsapott a meleg. Só, víz, banán, izó, az első csodálatos leves... de a gyomrom érezte, hogy nem lesz jó. Aztán Máriánál már minden lépésre vissza akart jönni, ami benne volt. Innen még 18 a váltásig, Alsóbélatelepig... basszus belesétáltam :( aztán 9 kilométerrel a vége előtt telefonáltam, hogy semmi értelme, elájulok, váltsatok :( leállt az üzem, nincs tovább...

ub_deli.jpg

Róka teljesen természetesen leváltott, gondoltam, majd korábban visszaveszem, mint megbeszéltük, ezután két óra csöndbe borultam, takaró a fejemre, nem tudtam semmiről, pedig nem aludtam. Este nyolc körül éreztem, hogy minden rendben, kiugrottam a kocsiból, ami épp várta Rókát. Tök jól nézett ki (haja is), épp talált egy futótársat, még fotóztunk is egy jót, aztán hajrá, szaladt tovább. Faltam két szendvicset, a levegő lehűlt, akár váltottam volna előbb is, de nem, maradt Világos. Ahogy odaértünk, a fejünkre zúdult a zápor, na, hiába reménykedtünk.

ub_csapat.jpg

Kukazsák, váltás Világoson. Kenese előtt egy molinóról leolvastam, hogy 500 méter múlva forró tea. Nem lehet délibáb... számoltam a métereket, és tényleg! Az semmi, hogy tea! Forró brokkolikrémleves! És az én alvó kísérőim :) jól tették, piszok kemény dolog futókat kísérni és parkolóért küzdeni a megbeszélt helyeken!

Négy óra után elkezdtem várni a napfelkeltét. Tudtam, mindig előtte van a legsötétebb :) Akkor szólalt meg egy madár, amikor valahol Fűzfő körül jártam, a bicikliút egyik legszebb részén. Aztán egy világos folt kelet felé, ami percről percre nőtt, betöltötte a felhős eget, erőt adott, mint a hirtelen felbukkanó frissítőállomások, a vacogó önkéntesek, a gyors váltósok... egyszer untam meg nagyon, akkor kicsit belesétáltam, hát nem pont a mi kocsink vette észre? Megálltak, én is, legalább lekaptam a kukacuccokat, atyaég, alatta minden csupa víz... de már nem érdekelt, 12 kilométer, hason csúszva is bemegyek. Hát nem is sprintelve :)

Végül a füredi Vitorlás téren megláttam Rókát, még egy jó kilométer volt hátra, de a körforgalom előtti emelkedőn nem bírtam már futni :(

Arra se emlékszem, ki mondta, hogy soha többet. Meg hogy jó ötletnek tűnt.

Reggel fél nyolc volt, amikor a nyakunkba kaptuk az érmet, utána nagy reggeli, alvás, kirándulás Tihanyba, merengés a víz fölött, aztán csobbanás a fedett, forró vízű medencébe, hanyatt fekve bámultam, ahogy a medencét fedő üvegtetőn koppannak a vízcseppek, az üvegfalon túl rázza a fákat a szél... és arra gondoltam, milyen jó lesz jövőre ugyanitt, valahogy.

ub_erem.jpg

Csodás, ahogy az Ultrabalaton fejlődik, el voltam ájulva a frissítők kínálatától, a rendező csapat kedvességétől, a parkolók szervezettségétől. Tisztelem és irigylem az egyéni teljesítőket és örülök, hogy minden évben több csapat fut, szurkol, boldog. Engem a magam százasa közben egy pillanatra sem zavartak, csak szurkolt mindenki. Magamat láttam bennük öt évvel ezelőttről.

Ebben a pillanatban sem tudom, hányadikok lettünk - hát nem verseny ez :) én sokkal gyorsabb voltam a csonttörés előtt és lehet, hogy még leszek olyan gyors, ha nem azzal telik az idő, hogy a sérüléseket kezelgetve készülök :) Róka meg biztos többre ment volna egy gyorsabb párral, hát ennyire futotta :)

 

Róka része

Nekem könnyű dolgom volt, nekem csak futni kellett. Se tűző nap, se zuhogó eső. Najó, reggel korán kelni, de az megy, 3:30-kor kisurrantam kis feleségem mellől az ágyból, kaja, kávé, harci dísz, mehetek. Elég hihetetlen volt 4:30-kor a rajtzónába lenni sok más őrülttel, mert egy kupacban indították a 2-3 fős csapatok lassabbnak ítélt felét. Márkus Öcsi mondja: "Hasonló mentális problémákkal küzdő barátokkal szebb a hétvége". Mennyire igaz!

ub_rajt.jpg

Füredről a Varga pincéhez tartottam, 53 km, nem vészes, csináltam már ilyet korábbi UB-n, minden pontját ismerem a pályának, tudom, hogy az Aszófő utáni dombok nem nehezek, viszont visszanézve annál szebb a táj, tudom, hogy a Káli-medence sunyi emelkedő, ami eszi az erőt, de nem haladsz rendesen, és tudom, hogy az utolsó 3 km Salföldtől sosem akar véget érni.

ub_nap2.jpg

Haladtam, ahogy a lábamnak kényelmes volt, és örömmel láttam, hogy ez 5:00-5:30 közötti iramot jelent, meg tök normális pulzust, a hajnali hideg ugye. Rövidgatya, póló, karszár, eltaláltam a kombinációt. Zánka körül már szóltam is pár embernek, hogy a 20 Cº-ban tán sok a fekete hosszú felső, de nem nagyon hallgattak rám, én meg aztán hagytam annyiban a dolgot, volt nekem feladatom, kérlelhetetlenül kellett előre haladnom.
Kővágóőrs ismerős utcáin haladva volt egy nagy holtpontom, ezeket a perceket igyekszem megragadni és jól az emlékezetembe vésni, nehogy valaha is eszembe jusson egyéniben indulni, mert ott nem lesz 1-2 óra múlva vége a távnak, majd csak 25 óra múlva. Nemnem. Sőt hastag-nemnem!

ub_koveskal.jpg

Mentem, mendegéltem, egyszer csak 5 óra múlva a Varga pincéhez értem. Ahogy előre sejtettem, az utolsó 3 km már nem volt vidám annyira. Nezumi eltűzött, én szereztem kaját, piát, és örömmel vettem, hogy még mindig patyolat WC-k vannak az épületben a futók rendelkezésére bocsátva, meg persze KÁVÉ.

ub_varga.jpg

Eszembe sem jutott akkor, hogy Nezumi a nagy napsütésben kezd el futni, és hogy 7 órát fog az egyre jobban tűző napon tölteni.

Valamivel fele távja után déli parton vártuk egy random palacsintázónál, szurkoltunk a szorványosan elhaladó váltótagoknak. A széthúzott indulásnak (04-18 óra között indultak a csapatok) köszönhetően volt, hogy percekig nem jött senki, a járda és a büfék csapattagok teltek meg, ha mégis jött egy futó, akkor úgy kellett szólongatnia az embereket, hogy ugyan már engedjék tovahaladni. 
Itt derült ki, hogy rettenetesen hangosan tudok tapsolni, ami már-már zavaró tud lenni, szóval próbáltam úgy konfigurálni a tenyerem hajlatát, hogy ne akarjanak a teraszon kávézók agyonverni egy napernyő nyelével.
A futóknak nehéz ilyenkor mit mondani, nem tudod mióta fut, mikor vált majd, nekem az "Ez az, nagyon jó, hajrá, csak mosolyogva, vidáman, jó vagy!" kombináció tűnt megfelelőnek. Ledöbbentem, mikor egyik lány azt válaszolta a szurkolásra "Jó a blog!".

Nezumi elég elnyűttnek, de jó erőben lévőnek tűnt, kicsit meglocsoltuk, itattuk, mentem vele pár száz métert, beszélgettünk, haladt tovább. Egy óra múlva mikor újra találkoztunk nagyon megijedtem, mert megállva dezorientáltnak tűnt, azt vártam leül, behunyja a szemét. Kérdeztem váltsunk-e most, mondta nem, megy tovább, szól, ha baj van. Elkezdett futni és futva meg teljesen okés volt a mozgása, energikus, semmi bizonytalanság.
Azért megegyeztünk a férjével és kis feleségemmel, hogy ránézünk egy óra múlva is. Addig én elkezdtem a szerelésem összerakni, lábat lanolinoztam, vételeztem vizet a zsákba, szereztünk egy kávét. Igen a kávék nagyon fontos oszlopai ennek a versenynek, én gyakorlatilag mindent két kávé között csináltam most, szeretem a kávét, üresen, forrón, feketén, bár lehetne belőle végtelent inni.

Akkor telefonált Nezumi, hogy nincs jól, szédül, hányingere van, így Máriafürdőn a 107 km-es pontnál váltsunk, mindössze 7-8 km-el korábban a tervezetnél. Ahogy beért nem rohantam egyből tova, még ettem-ittam-pakoltam, és közben meggyőződtem róla, hogy nincs baja, nem lesz rosszul.
Fél hat körül kezdetem neki a távnak, 62 helyett így majdnem 70 km-em lesz, az majdnem ugyanaz, gondoltam akkor.
Úgy két és fél óra múlva éreztem először, hogy nem haladok rendesen. Kedvtelen, erőtlen voltam. Rájöttem, hogy nem ettem napközben eleget, nincs energiám. Két napi kaját égettem el az 53 km alatt, és egy rántott hús rösztivel, meg három palacsinta valahogy nem volt elég. Elkezdtem agyalni, azon is, hogy mennyit fogok futni. A tervező táblázatból a 60 km-re hat és fél óra volt beírva, aszerint éjfél előtt váltanánk, de ahogy nézegettem a km jelzőket a pontokon, szép lassan összeállt és megdöbbentett a matek, hogy itt bizony több mint nyolc óra futás lesz, nem hat.
Vagy egy fél órát agyaltam ezen, sehogy sem fér a fejembe. Ha két óra futás után, menet közben jössz rá, hogy van még hat, akkor az lesújt. Rádnehezedik. Cukorra éhező aggyal nehéz feldolgozni. Egy órát tudsz azon gondolkodni, hogyan kéne átnevezni az UTH 112 km-es távjáról a 84-re, nem is, inkább a 54-re. Vagy - micsoda remek ötlet! -  a 33 km-es Videgrád Trailen még sosem indultam, nem arra kéne...?
Csanyától jó érzékkel az UB befutó vasárnapján kaptuk az "UTH átnevezési határidő: ma éjfél" tartalmú levelet, mikor bátortalanul megemlítem Nezuminak, hogy elgondolkodtam a lehetőségen, azt írja: aludj rá egyet. Leesik, értem én, igazad van, tökre bánnám, ha megfutamodnék.
Aztán picit kirángatott az egész negatív gondolatmenetből, hogy Balatonszemesen, gyerekkori nyaralóhelyünkön, az állami üdülős stég előtt haladt el pont az útvonal. Nagyon furcsa érzés 20 év után újra egy ismerős, mégis tök más helyen lenni.

ub_szemes.jpg

Ebbe kapaszkodva sikerült kitalálnom egy tervet, hogy akkor enni kell, meg inni. Ugye milyen furmányos terv? Írtam Andinak, hogy a földvári frissítőpontra szerezzen nekem kávét vagy energiaitalt, addig pedig hármasával toltam a kólákat. Egy részen beszélgettem egy másik páros tagjával, de mondtam neki, hogy most van az, amikor egyedül kell mennem, saját tempómban, saját ideális mozgásommal, zenével a fülemben. Teljesen megértett, elléptem tőle.
Fogalmam sincs hogy jutottam el Balatonföldvárra, mert ott már sötét volt, zajos, nyüzsgő pont, este tíz óra. Az előbb még világos volt, nem? Vagy várjunk csak, Szemesen csináltam egy naplementés fotót, ok. Kis feleségem kezében kávé. KÁVÉ!!! Előtte három kóla, meg valami csokis energiaszelet, amit a frissítőpont kínálata. Kis feleségem szól, hoyg itt van leves is. LEVES?! Nekünk jár leves? Igen a zöld rajtszámos egyéniek, párosok, triók kapnak meleg ételt. Én ezt miért nem tudtam? :D Ez egy csoda! Éhes gyomorra meleg leves. Nyamnyamnyamnyam. Kávé. De szép a világ? Mennyit kell futni? 4 óra még? Akkor gyerünk! Tépjük fel az aszfaltot hatharmincasban. Hétpercesben. Hétharmincban.

ub_pont.jpg

Siófok. Rövid szó, de maga település mégsem akar soha, soha, soha véget érni. Csak mész az egyenes, kihalt utcákon, néha kijutsz egy műútra, unalmas. Egyszer csak 160 km-es felfestést látsz az aszfalton, amit azt jelenti, megtetted ma a második 53 km-ed, 106, azaz ennyit még sosem futottál egy nap. És már egy huszas sincs hátra.

Akkor meg eleredt az eső. Nekem már nem volt sok távom, de arra gondoltam Nezuminak zuhogó esőben kell befejeznie... Azt senki sem szereti igazán. Elkezdtem az állapotfelmérést, tervezgetést, hogy ha nagyon megázna, akkor végülis pár óra pihenú után 10-15 km nekem még beleférne. 

Balatonvilágos, magaspart. Bizony, fel kell mászni. Nyolcpercesben. Esőben. Meglátom Andit és Nezumit, Végre átadom a mérőkénket. Mondom, hogy ha szükséges váltsunk, de kukazsákba bújt jókedvű és friss futótársam csak lassan nemet int a fejével, nem lesz szükég ilyenre. Legyen ez a Zsé terv akkor, amúgy ahogy megbeszéltük, egy kilométerrel a  befutó előtt találkozzunk a  Tagore sétányon. Jóutat.
És indul szemeteszsákban, kukásmellényben bele abba a zivataros éjszakába. Én meg átöltözöm, nem nyújtok, nem csinálok semmit, csak befekszem a kocsiba, megkönnyebbülten és elégedetten. Elszundizok, kapok levest valamelyik ponton Nezumi férjétől, valahol máshol kiszállunk megnézni Nezumit, hogy halad. Tök vidám, kap ő is levest a férjétől. Andi és Lajos remek kísérőink voltak, nagyon köszönjük nekik itt is!
Partizós, zajos pont, a szpíker dumál, biztos örülnek a szomszédos lakótelepiek. Mikor a kocsival kikanyarodtunk, akkor realizáltam, hogy ez Almádi volt, alig százszor jártam itt, mégsem ismertem fel.

Csopakra elállt az eső, megszabadítottuk futótársamat a zsáktól. Még mindig jó kedélyű, picit sétáltunk együtt, ezek a séták voltak az egész verseny legjobb részei, komolyan mondom.

Célegyes, Tagore sétány. Várom a párom. Biztatom a beérkezőket. Összecsapkodtam a zajos tapsos tenyerem, mindenkitől kaptam egy mosolyt vagy biccentést a biztatásomra válaszul, akkor is, ha elég romos az illető. Vagyunk egy páran romosak.
Láttam jön Évi, kicsit előre szaladtam, hogy fel tudjam venni a ritmusát, de nagyon nehezen mozogtam. Azt beszéltük meg, hogy nem beszélgetünk a végén, de azért fél perc múlva kinyögtem, hogy ilyet többet ne csináljunk. Nagyon jól megcsináltuk, nem lett bajunk, de piszok fárasztó. Helyeslő választ kapok, nem KELL ennyit futni, senki nem kényszerít minket, kipróbáltuk, pofonért jöttünk, kaptunk is, de nem olyan földre küldőset, hanem nevelő jellegűt. Hogy tudjuk hol a helyünk. 

ub_rom.jpg

Mégis beszélgettünk, csendesen, de vidáman, megközelítettük a görög romokat, felcaplattunk a célegyenesbe vezető köves részen, milyen muris lenne itt pofára esni, de nem estünk. Csippantás, jelentem be vagyunk érve. Már csak sorba kellett állni a célba befutós fotóért, megérte, mert végre nem két totál másnapos, kellemetlen ürge vezényli a célkapun áthaladást, hanem egy nagyon kedves télikabátos lány. Igaza van Nezimunak, jó irányba fejlődött az UB idén.
Micsoda remek érzés ketten áthaladni egy 13 főre tervezett kapun. Sosem gondoltam, hogy gyorsabb párral többre mennék!
Kéne jönni jövőre is valahogy...

ub_befuto_1.jpg

 

3 komment

2019.05.08. 21:00 rrroka

uBéterv - "Futottak már" páros

Címkék: ultrabalaton

ubeterv.png

Nem emlékszem már rá, hogy melyikünknek jutott eszébe, Nezuminak, vagy nekem, hogy menjünk idén egy UB-t párban. Biztos valami kritikus pillanat volt, mikor -10 Cº-ban álltunk Gútán az ágyus rajtban, vagy mikor a Dupla élményen botorkáltunk lefele a 30 Cº-ban, szóval jó ötlet volt, bajtársias, együtt futunk, együtt nevetünk szituáció. Nagyon szeretek Nezumival futni, akkor is, ha éppen a leghülyébb dolgokon röhögcsélünk, és akkor is, ha éppen hallgatásra van szüksége  (utóbbi nekem nehezebb).
Amire nem gondoltunk most, hogy a váltásokat leszámítva alig fogunk találkozni az egy nap alatt. Lemúr Mikivel azt beszéltük meg régen, hogy ha egyszer UB-t csinálunk párban, akkor egy igazi amerikai izomautót bérelünk az eseményre és avval robogunk pontról-pontra, mondtam ezt Nezuminak is, azt mondta nehéz azokkal parkolni, ezért végül maradtunk a megbízható VW egyterűnél és házastársaink kíséreténél. Megjegyzem szerintem a kis feleségemnek és Nezumi férjének lesz nehezebb dolga a több, mint egy napos tókör alatt, és ez vonatkozik minden kísérőre, akármivel közlekedik, bringás kíséret esetében szorozd meg hárommal. Öttel.

Eleve egy "B" tervvel készülünk (UB B-terv, értitek? Ezért elnézést kérek,  "Szóviccért ütök."), "A" terv nincs, "C" terv meg ugye mindig is a Célbaérés, magabiztosak és tapasztaltak vagyunk, csak egy jó nagy, viszonylag sík aszfaltos kör, nincs benne se kettő, se négy Kékes, se Sombokor, Prédikálószék vagy Vörös-kő, nem kell sietni, nem verseny ez.

Mi a francnak állít maga elé ilyen kihívásokat az ember? Donald Shimoda szerint (aki Indiana szent földjén született messiásnak, de abbahagyta, mert idegesítette a hajbókoló tömeg,) két dologért jövünk a Földre, illetve vágunk bele dolgokba: tanulni és szórakozni.
Mennyire igaz!
Amikor a B terv szerint két-két 50-60 km-es részletben nekivágunk a Balaton megkerülésének, akkor nyilvánvalóan azt csinálhatjuk órákon át, amit olyan nagyon szeretünk, és közben rengeteg tapasztalatot szerzünk. Kettő egy áráért, hát nem remek?

Azt hiszem kicsit túlagyalom, meg túlgondolom ezt a kört, pedig megcsináltuk már hatszor csapatban. Nezumi és Keratomi is volt már párban. Tomiék  jönnek most is Zolival, "Sört adni ér", #otttali, 4:50-kor rajt, minek annyit aludni, az izgalomtól úgysem megy.

Megvan Nezumitól a lista, hogy mi kell, olyan, mint egy Camino-lista, csak itt az dominál, hogy minden bajra legyen megoldás, nem pedig az, hogy beleférj egy nem túl nagy hátizsákba.

Utálnám, ha esne az eső, kérlek szurkoljatok, hogy bírjon ki egy bő napot legalább.

 

Szólj hozzá!

2019.05.07. 08:00 Keratomi

Rapszodikus hétvége

Címkék: borvidék félmaraton szekszárdi borvidék félmaraton

bor_szekszard.jpg

Régen voltam már a Borvidék Félmaratonon, akkor még a 23 km volt a leghosszabb táv. Már egy ideje viszont van 30 km is, és idén ráadásul Bohém Rapszódia lett a rendezvény témája. Amikor megláttam a rajtcsomag pólót egyből beindult az azonnal kell érzés. Amikor neveztem sütött a nap, és nem gondoltam, hogy május 4-én esős-szeles, egyáltalán-nem-futó-idő lesz. De elég a kötőjelekből: amikor szombaton egy óra előtt megérkeztünk Szekszárdra, akkor nagyon cudar idő volt. Még kabátban is fáztam, és el nem tudtam képzelni, hogy én ezt le fogom venni, és úgy fogok futni.

Megérkezés után átvettem a rajtcsomagot - benne a szuper grafikájú pólóval -, és arra gondoltam, hogy haza kellene menni. Ültünk egy sátor alatt, és néztük a gyermek futam rajtját, meg azt, hogy esik az eső. Hideg van. Haza akarok menni. Végül nem mentem, és milyen jól tettem, hiszen nem is értem hogyan, de közeledve a két órához, amikor a rajt volt, egyre tisztább lett az idő, elállt az eső, és még a nap is kisütött.

A rajt előtt összefutottunk Rókáékkal, Ő egy kicsit alul öltözöttnek tűnt, de mint később kiderült, Neki lett igaza. A rajt eszméletlen jól volt megkomponálva. Szólt a Queen, volt eo-eo, aztán indulás, immár napsütésben. Azzal kezdtem, hogy a hosszú felsőm ujjait feltűrtem. Az elején minden táv együtt ment, jó sokan voltunk, de azért lehetett haladni. Nekem egy kényelmes tempó volt a tervem, teljesen edzés jelleggel. Arra gondoltam, hogy amíg bírom, addig megkocogom az emelkedőket is, lássam, hogy milyen formában vagyok egy héttel az UltraBalaton előtt. Kb a feléig tudtam is így menni, addig tényleg csak a (számomra) nagyon meredek részeken váltottam gyaloglásra.

bor_dombteto.jpg

A második felében már éreztem hogy fogy az energia, meg a hirtelen jött meleg miatt kezdtem egyre szomjasabb is lenni. A jó kis fröccsökből, meg pálinkából, amik itt szerves részei a frissítőasztal kínálatának nem ihattam, mert még haza is kellett vezetni. Itt már több volt az emelkedőn gyaloglás, de azért ahol lehetett futottam, mert annyira azért mégsem voltam ki. :)

27 km-nél viszont jött a Félelmetes Vádligörcs, ami már egy ideje jelentkezik minden hosszabb futásom alkalmával. Nem tudom, hogy miért, naponta megiszok kb 3 liter folyadékot, szedek magnéziumot, a kajálásom is azt gondolom, hogy kiegyensúlyozott. A BSZM-en úgy tudtam többé-kevésbé elkerülni négy napon át, hogy az ajánlott magnézium mennyiség kb 10-szeresét ettem/ittam meg, de az se volt jó, mert akkor meg minden toi-toi-nál meg kellett állni. Most csak akkor ittam egy pohár magnéziumot amikor jött a görcs, szerencsém volt, hogy pont egy frissítő előtt történt pár száz méterrel. El is múlt a magnéziumtól, de fura, hogy naponta kb 500 mg-ot szedek be és ez van.

bor_szurdok.jpg

Aztán összefutottam Rókáékkal, és csináltunk egy jó fotót, meg kaptam tőle magnéziumos szőlőcukrot, amit nem sokkal később meg is ettem, mert megint jött a görcs, és próbált belém állni. De innen már csak másfél km volt a célig, az is lejtő, úgyhogy valahogy begurultam, mert hát lefelé még én is.

59106097_1216551735192269_3871450200258117632_n.jpg

3 óra 19 perc lett az eredményem, és pont 30 km-t mért az órám, úgyhogy elégedett vagyok, és nem görcsölök rá az UB-ra sem.

60022759_906088146228151_7701233367999578112_n.jpg

És tök jó, hogy most nem késtem le majdnem a rajtot, viszont hazafelé az M6-on kifogyott a kocsiból a benzin, de ez egy másik történet. :P

 

bor_csomag.jpg

Róka része

(Bakker Tomi, nem mondod h kifogyott a fényevő kis büdiből az üzemanyag? :O)

El kell áruljam, hogy a napsütést a rajt előtt én intéztem. Mikor megérkeztünk 13 órakor dörgött, villámlott, erős szél fújt, bevonultunk az épületbe, kerestünk egy klotyót, de olyan zavaró nyüzsgés volt, hogy hamar leléptünk és a rajt mellett egy nagy fa alá vonultunk. Ezt a versenyt régóta terveztük kolléganőmmel Lizával, náluk van egy 15 hónapos kisfiú, így nehezebb volt a felkészülése, de nagyon bátran és elszántan állt a rajthoz. Megbeszéltük, hogy minden emelkedőn gyaloglunk, fél óránként eszünk-iszunk, így tuti nem lesz gond a teljesítéssel. Az esővel nem számoltunk. Mikor a fa alatt állva azt mondta, nem jó ez az eső, mondtam viccesen a felhők felé intve, hogy jó, akkor intézem a napsütést. Nem gondoltam volna, hogy ez annyira jól sikerül, hogy rövidnadrágos-pólós futóidőt varázsolok. Kis feleségemtől még azzal a kéréssel köszöntünk el a rajtban, hogy a szállásról hozzon le plusz hosszú felsőt a beérkezésre, de erre nem lett szükség.

Nem vagyok oda a Queenért, de a rajtban a hangos zúzósabb számai teljesen jók voltak, megadták az alaphangulatot. Tetszik, hogy nem rajtzónák vannak, hanem az egész térről indulunk, mindenki a maga iramában. 
Sokan jönnek jelmezbe, idétlen ruhákba öltözve erre a versenyre, meg piálni, ami nekem picit furcsa, de lehet rá tudnék érezni a dologra. A fröccsös részére, nem tülszoknyában futásra.

Nem nagyon nézegettem a pályarajzot, így nem tudtam, hogy a félmaraton 22 km-e alatt lesz vagy tíz bazi meredek emelkedő a szőlődombokra, így jó sokszor váltottunk sétára, de nem volt baj, mert a köztes részeken és a lejtőkön meg nagyon jól tudtunk futni. Beszélgettünk, fotóztam a tájat, találgattuk, hogy ez már az utolsó emelkedő-e (nem, sosem az volt), mert a végén azért 3 óra futás után Liza lábizmai lázadoztak kicsit. Pedig az utolsó, tényleg utolsó domb tetejéről, a kilátóból nagyon klassz kilátás volt.

bor_taj.jpg

Nekem kapóra jött, hogy az emelkedőkön gyaloglásra váltunk, mert az UB előtt nem akartam tovább szekálni a romos achillesem, ami csodás narancs színű tape-pel lett megtámogatva (Köszi Nóri, Tündi! :) ...ide látom, ahogy Nezumi a fejét ingatja! :D), miután a szakember egy hegyes vasrúddal péppé nyomta azt a pontot a bokám alatt, ahol mert fájni. Jelzem azóta nem is mer fájni. UB előtt megint megyek egy kezelésre, szóval sakkban van tartva rendesen!

bor_tape.png

A befutó nagyon jó volt, Andi várt engem, Lizát pedig férje Attila és kisfia, Bence, aki aztán Liza karjában fejezte be a versenyt, Szélesen vigyorogtunk mindannyian. Érdekes volt látni, ahogy én megnyugszom és kiengedek a futás után, Liza pedig azonnal anya módba vált és szinte pihenés nélkül megy az örökmozgó gyerek után. Este láttam rajta hogy kimerült nagyon, reszketett, fázott a fáradtságtól, de reggelre okésnak tűnt.

59519747_2365952743457058_7796989152762789888_n.jpg

Még nem mertem megkérdezni, hogy jövünk-e jövőre... :D

 

3 komment