Még tavasszal beneveztünk Rókával a Vadlán Ultra Terep 108 km-es távjára párosban. Ő már tavaly is volt hasonló módon, én először. De remélem nem utoljára. Nagyon szuper volt minden ezen a rendezvényen. A pálya tök jól futható, kiválóan jelölve (még én is csak kétszer mentem rossz irányba), szép helyeken vezet; a befutópárna nekem nagyon tetszik, a frissítőpontok és a versenyközpont kínálata pedig terülj-terülj asztalkám jellegű.
Sokat nem akarok írni, két-két futással tudtuk le a távot, először 22-23 km-t, másodjára 29-34 km-t mentünk, ezzel Róka kicsit többet futott. Sikerült bejönnünk a 3-ik helyre a két fős férfi csapatok között, ötből. Ehhez főleg Róka gyorsasága kellett, és hogy - mondtam már? - csak kétszer tévedtem el. :)
Az időnk 13 óra 14 perc lett, és csináltunk egy csomó képet:
Finisher párnák
Rajt előtti készülődések
Összeálltunk egy fotóvá
Rajt előtt
Kilátás a Rezi várból
"Na mi van, elfáradtál?" - kérdezi Róka az első váltásnál
Egy kis Sztúpa
Róka rohan váltani
Róka váltás után nyújt
Szép kilátás
Én mára befejeztem.
Két boldog ember: az egyik éppen abbahagyta, a másik éppen elkezdi
Meseszép
Finisher párna közelről
Kapcsoltam
Igényes és szép
Köszönjük Andinak és Renátának, hogy ott voltak, és kísértek!
Utolsó kommentek