Hosszútáv blog

Futótársunk, Varga Szilvi 2020-ban elsőre körbeért Közép-Európa leghosszabb ultrafutóversenyén

Sikerült! (Fotók: Ultrabalaton.hu, saját)

Pár éve bukkant föl az edzéseken, sose hagyott ki egyet se. Általában futva érkezett, egy vagy két cuki ikerlány rolleres kíséretében. Szédületes gyorsasággal jutott az egyéni Ultrabalatonig, muszáj volt rendesen kifaggatni a titkairól. Spoiler: egyáltalán nincsenek neki!

Mikor kezdtél rendszeresen futni, mekkora távokat mentél? Mi volt benne a jó?

Pontosan 2015. január 4-én kezdtem egy hideg estén, kimentem kiszellőztetni a fejem egy ócska gatyóban, cipőben (ez nem követendő :)). Mondhatom, ettől kezdve rendszeresen futottam, hiszen ha aznap este kimentem, akkor gondoltam, csak kellene másnap is. Itt elsőre az utcában futottam fel-le, ami 600 m hosszú, így mindenféle kütyü nélkül ki tudtam számolni, hogy mennyit tettem meg. Ez általában 4-5 km volt, igaz, nagyon lassan. Jó volt benne a tudat, hogy most jót teszek a testemmel, olvadni fognak a kilók. Sokáig hiába vártam ezt... :)

Hogy jutottál el a félmaratonig, maratonig?

Folyamatos futással és fokozatos távnöveléssel jutottam el a szeptemberben az első félmaratonig, amit nagy örömömre akkor még a Tűzoltó utcai Gyermekklinika futónagyköveteként teljesítettem. Ezután már nem volt megállás, teljesen természetesen jött magától a maratoni cél.

Honnan szedted az ultratávok ötletét?

Ez sem volt tudatos elhatározás, vagy konkrét cél, egyszerűen csak azt éreztem a maraton után (3.45 a legjobb ideje - a szerk), hogy ha ment a 42, lehet, hogy megy az 50 is? Nézzük meg! Neveztem az OptiVita 50-es távjára, valamint akkortájt futottam az első dupla Velencei-tó kört egy versenyen, mindenhol sikerélményem volt, hála az égnek.

Mit tapasztaltál közben?

Az OptiVita 50 volt az első, élveztem . Az otthoni szorgalmas futásaimmal készültem rá, persze egyre több, egyre hosszabb futással zárva a heteket.

Milyen volt a visszajelzés a környezetedtől?

Hogy nem vagyok normális… :) de persze kaptam dicséreteket is, ami tovább motivált.

Hogy változtak a távok, amiket megcéloztál?

Nagyon fontos, hogy mindig fokozatosan növeltem a távokat, és sosem néztem távolabb a következő célnál, csak azt akartam elérni. Sőt, olyannyira nem láttam előbbre, hogy egykét éve el se tudtam elképzelni, hogy lehet olyan extrém távokat lefutni, amiket azóta túl vagyok. Minden közben jött, egyre változtak az álmok.

A heti edzésszám, a kilométerek mennyit változtak?

Azokat is a céloknak megfelelően változtattam, hétköznap is próbáltam többet futni, a kezdeti 40 km-ből lettek 60-ak, aztán 70-ek, és így tovább. Persze hétvégén is egyre inkább hosszú futásokat iktattam be. Ezt tudatosan felépítettem, figyeltem , hogy a kitűzött heti kilométerszám legyen meg.

Változott az életed, mióta egyre többet futsz?

Nem változott alapvetően, jól tudok egyensúlyt tartani, rugalmasan kezelem a napokat, hogy ne sérüljön semmi más. Inkább azt mondhatom, hogy nyertem vele: utazásokat, élményeket. Belföldön, hétvégenként amikor családi kirándulással köthettük össze, de a legnagyobb élmény a New York-i maratonról, hároméves álmomról, ami tavaly megvalósult, így a futásnak köszönhetően jutottunk el együtt a családdal is először Amerikába.

Felszerelésed mennyit változott?

Az első ócska cipőm óta már a legjobb , de legalábbis legdrágább :) cipőim vannak, erre nem sajnálom a pénzt. Lett egy szuper órám, ami elengedhetetlen, de más nem mondanám, hogy sokat változott, ruhákat nem cserélgetem sűrűn, a futómellényem is ugyanaz három éve, szeretem.

Edződ nincs, nem gondolkodsz ilyesmin?

Nincs, még mindig nem, sőt talán MÁR nem. Amit szerettem volna, elértem egyedül is, többre pedig nem vágyom. Persze lehetne fejlődni, pláne gyorsulni nyilván, ha szeretnék egy 3 óra 20 perces maratont, kellene edző, de nem szeretnék. Nekem így jó, az én céljaimhoz, élményeimhez, az ultrákhoz eddig elég volt  a magam kút feje, erre büszke is vagyok, hogy teljesen magamtól, munka mellett, édesanyaként, 40 éves fejjel kezdve el tudtam érni ezeket. Első nem szeretnék lenni, meghagyom másnak, akik komolyabban foglalkoznak ezzel.

Kitől, kiktől tanulsz?

Tőled, Rókától, mindig ittam szavaitokat, habzsoltam a tudást, tapasztalatot, ami nektek volt, amikor én még „sehol” sem voltam, sok jó tanácsot adtatok. Mindig felnéztem rátok. (Minden szó igaz, pont így volt. Figyelt, kérdezett és eskü, minden tanácsot megfogadott, most már tőle kérdeznek az újabb futótársak – a szerk.)

Azóta már sokat tapasztaltam én is, sok csodás és tehetséges emberrel sikerült megismerkednem, összebarátkoznom, már rájuk is hallgatok, figyelem a tanácsokat, ötleteket. De persze minden hosszú futás alkalmával magamtól tanulom még mindig a legtöbbet.

Edzőtábor: milyen tapasztalataid vannak?

Első ilyen élményem volt augusztusban, imádtam, ott is okosodtam sokat, ha lesz lehetőségem , biztos részt veszek hasonlón máskor is.

Pulzusalapon futás: próbáltad?

Nem szoktam jellemzően pulzusalapon futni, az eddigi években pláne nem, mostanában inkább előfordul, hogy nézem , ez alapján csinálok futásokat, vagy jobban figyelem, de abszolút nem jellemző.

Mit szeretsz jobban: terep vagy aszfalt?

Tereeeeeep! Tavaly 17 óra 6 perc alatt teljesítettem az Ultra-Trail Hungaryt, a legnagyobb, legnehezebb hazai terepversenyek egyikét.

Egyedül vagy társaságban?

Ez is változó, imádok nekiindulni egyedül, pláne terepen egy hosszabb futásnak, de nagyon szeretem a hétköznapi futásokat társaságban intézni. Ha van alkalom, bárki hív, ott vagyok, szinte biztos.

Sérüléseid voltak?

Szerencsésen megúsztam az első éveket, sajnos most az idei év viszont tartogatott számomra is kellemetlen meglepetést. Idén folyamatosan küzdöttem a piriformissal (a híres farizmok egyike, a körtefejű), de a futással nem álltam le hosszabban, mert nem láttam hasznát, sőt érdekes módon a hosszabb futások után mindig jobban éreztem magam. Folyamatos gyógytorna, és egyéb kezeléseken is részt vettem, becsülettel nyújtok, mint még soha…..

Erősíteni, keresztedzésre járni szoktál?

Jajjjj de cikiiii, de neeeem…. nekem a keresztedzés a munkám, mert rengeteget cipekedek, pakolok és talpalok egész nap.

Hogy fér bele a futás a munka, gyerekek, háztartás mellé?

Hétköznap esténként simán, hétvégén pedig úgy alakítom a hosszú futásokat is, hogy az ebédre legyen idő, vagy előre készülök vele, vagy a programot alakítjuk úgy, hogy mindenkinek jó legyen. A tanuláshoz én már nem kellek, máshoz se nagyon, a lányok 15 éves kamaszok, örülnek, ha nem látnak, ami félig vicc persze, de csak félig  :)

(A kérdező eddig is igyekezett kideríteni, nincs-e szó edzésfüggőségről, ami már nem javít az életminőségen, hanem elvesz belőle. Még tesz pár kísérletet, de hiába, ez nem kóros függés :) )

Egyáltalán: miért futsz?

Mert jó. Csak jót adott nekem.

Bármi más szabadidős dolog fér még a futás mellé?

Nem fér sok minden, de ha utazni lehet, azt megtesszük, sokszor ez még kombinálható is a futással. Utazni, élni imádunk!

Térjünk a lényegre: honnan tudtad, hogy itt az ideje az UB-nak?

Még közvetlen előtte sem voltam biztos, hogy itt az ideje, de ami miatt végül nevezni mertem, az a Korinthosz 160 tavalyi teljesítése. Az UB-t párban 2018-ban futottam, mégsem éreztem, hogy 2019-ben egyéniben kellene indulnom, sőt! Nemhogy nem éreztem, akkor még azt mondtam, na ezt soha! De a 160 km teljesítése és 2020 ezt is felülírta.

Hogy készültél, mennyi időd volt rá?

Semmi extra készülésem nem volt a szokásos futásokon kívül, persze a heti kilométerszámot megemeltem 120-130-ra, minél több hosszabbat futottam akár terepen, akár aszfalton hétvégente.

Táplálkozás: változott valami a futóévek során? Mit eszel előtte, utána, közben?

Az általános étkezésem nem változott semmit az évek alatt, mindent eszem, mindig. Imádok enni. Viszont futás közben mai napig tanulom, mikor mi a jó, mit egyek, igyak, ez egy folyamatos tapasztalás, aminek úgy érzem, épp most érek a végére. Ez sokat változott az évek alatt, ahogy tapasztaltam magamat, gyomromat. Most már tudom, az evésre nem tudok alapozni , nekem az ivás, a megfelelő italok - az UB alatt az I:am meggyes ízű energiaitala - a segítőim, hogy 20 óra után is be tudjak vinni tápanyagot a szervezetembe. A banán a jolly jokerem, a kabalám, nem is egy, rögtön kettő. Futás után este viszont a mai napig változatlanul megiszom egy liter jéghideg tejet, kis kakaóporral ízesítve. Vitaminokat is eszem már.

Ultrabalaton: milyenek voltak a megelőző napok?

Sajnos kevés, majd nulla alvással teltek, ez a része rossz volt és aggasztó, de amúgy érdekes módon, ahogy közeledett a nagy nap, úgy kezdtem egyre inkább várni. A félelmet egyre inkább felváltja a várakozás nálam ilyenkor. Persze tudat alatt mégsem, lásd alvás, pedig tényleg ezt érzem.

Mit csomagoltál, mire volt szükség, mire nem?

Sok pólót és nadrágot csomagoltam, készültem esetleges sokszoros átöltözésre, ha muszáj lesz, de nem szerettem volna. Szerencsére nem is volt rá szükség, összesen kétszer cseréltem csak pólót. Két tartalék cipő is velem volt, de rájuk sem volt szükség. És sok ételt vittem, ami mint fentebb említettem, felesleges volt, persze az italokból is maradt bőven, de biztosra mentem.

Kik kísértek?

Jól bevált csapaton minek változtass ugye….Timi barátnőm volt az UB-párom két éve, Gábor, a férje pedig biciklivel végig kísért minket már akkor is. Csaba, a párom pedig az autós, mindenhova odatalálós profi sofőr. Így amikor kitaláltam, nem volt kérdés, hogy nekik szólok először, és nagy örömömre azonnal boldogan igent mondtak. Most Timi szintén az autóban kísérve segített végig, kivéve amikor futott mellettem, hogy mentálisan segítsen, vagy éppen kedve tartotta. Büszke vagyok rá, 53 kilométert futott miattam azon a hétvégén! Elvileg annyit nem akart…:)  Csodálatosan segítettek, etettek, itattak, mikor mire volt szükségem, örökké hálás leszek nekik!

Éjszakai meglepetés-kíséret Tárnokról

Mekkora esélyt adtál magadnak?

Folyamatosan hullámzott ez bennem, hol azt mondtam, megyek, megcsinálom, másnap már jesszus, mit keresek én ott….de aztán az utolsó héten már le szokott ez csillapodni, most is ez történt, MEGCSINÁLOM!-ra. Amikor a rajtban állok, már nincs kérdés bennem.

Milyen szakaszokra tagolnád ez a 223 kilométert? Mi sikerült, mi nem? Mi volt a legkönnyebb, mi volt a legnehezebb?

Sajnos nem úgy indultam, ahogy szerettem volna a nem alvás miatt, a szervezetem tiltakozott rendesen. Így az eleje úgy 50 kilométerig nem úgy telt hangulatilag sem, ahogy megfelelő lett volna, de aztán helyrerázódtam, így utána klassz utazás volt egész 130 kilométerig , élveztem. Ott éjjel jött az első mélypont, de szerencsémre akkor sem voltam egyedül, Tárnokról lejöttek futni hozzám a futóklubos barátnőim, ők ott sokat segítettek, megnevettettek. Aztán a vége, az utolsó 30 volt egyértelműen a legnehezebb. Az első 190 esküszöm, kis túlzással egy élmény volt az utolsó 30-hoz képest. Most értettem meg, hogy benne voltam, hogy miért van az , hogy valaki kiszáll mondjuk 180-nál. Amikor egy kívülálló azt mondaná, hogy ha már odáig elment, hogy lehet ott feladni… Hát lehet. Nagyon is. Itt kell a kőkemény fej és minden utolsó apró erő összeszedése.

Hol érezted, hogy tuti nem jön össze és hol, hogy tuti összejön?

Olyat, hogy tuti nem jön össze, talán egyszer azon a 130-as mélyponton egy pillanatig lehet, hogy éreztem, de nem volt komoly, inkább hiszti kifelé és magamnak. Azt, hogy tuti összejön, Füredre beérve éreztem igazán biztosan, amikor újra tudtam mosolyogni.

Kik vártak a célban?

A legnagyobb boldogság pont ez, ami miatt minden méter szenvedés megérte, hogy a kislányaim, anyukám, apukám vártak a célban egy nagy öleléssel. Na, ez a pillanat feledtet el minden rosszabb érzést. Persze sokan szurkoltak futók, barátok is, ők is sok erőt adtak végig az úton.

Mi volt szerinted a siker titka?

Nincs titok, csak sok munka, szorgalom és kitartás. És persze a nagyon erős akarat, erős fej, ami nélkül nem ment volna.

A rendezés: mi tetszett, mi nem, javasolnál bármit?

Nekem tetszett ez a pénteki rajtoltatás, egy nappal a csapatok előtt, nyugodtabb, csendesebb volt minden. Nem volt, ami ne tetszett volna, talán a célban jó lett volna, ha valaki irányít, merre tébláboljak, mert hirtelen nem tudtam, mitévő legyek, merre kell menni… :)

Hogyan tovább? Eltelt egy hét, most mit gondolsz, jövőre újra mennél?

Nem! Na de mi lesz 2022-ben, ki tudja…

Jótékony futó vagy, mondj valamit az alapítványról, amelyiknek a mezében futsz!

Igen, futónagykövete vagyok a Bátor Kicsi Lélek Alapítványnak, 5 éve hozták létre barátaim, akikkel az Amerikai úti idegsebészeten találkoztunk, mint sorstársak, akkor lettünk életre szólóan barátok. Mindketten a kislányaink életéért harcoltunk, az alapítvány is ehhez kapcsolódik. Ahogy csak lehet, anyagilag, különféle támogatásokkal próbáljuk segíteni a daganatos és leukémiás gyermekeket és családjaikat. Ennél fontosabb dolog nincs is. Amit lehet, megteszek, hogy ha csak porszemként is, de hírét vigyem, milyen borzalmak, betegségek vannak gyerekek között, amiknek nem is szabadna létezniük sem. És mennyire természetes az egészség, amíg van, pedig nem az, dehogy! Mindenkinek tudnia kell, amíg egészség van, minden van. Becsüljük meg!

Disclaimer: nem, nem személyesen beszélgettünk, igen, víruspara van. Igen, az Ultrabalatonon is az volt, viszont az évente egyszer van!

Ott hagytuk abba 2019 tavaszán, miután párosban megkerültük a Balatont, hogy na, ez tetszett, csak ne kelljen már ennyit futni! Kéne még egy csapattag. Vagyunk páran az érdi futócsapat környékén, de jóban is kellene lennünk, ugye, hogy együtt oldjuk meg a Balaton-kör 24 órájának minden váratlan problémáját, amik persze fel se merülnének, ha nem akarnánk körbefutni megint. (És idén is ezzel a mondattal zártam... :D  Pedig veletek újból lefutnám bármikor, a szakaszokat cserélgethetjük, hogy ne unjuk meg!- rrroka)

És mivel egy ideje együtt erősítettük már a gyenge törzs- és még gyengébb farizmainkat, mert sajnos kiderült, a futáshoz óriási szükség van rájuk, persze elkezdtük győzködni Zsuzsit. Ő meg legyőzött minden akadályt és eljött velünk.

(Annyira nem egyszerű egy csapatot összehozni, nekem az idei a hetedik, Rókának a nyolcadik UB-ja, de olyat nem láttunk még, hogy a nevezéskor összeállt társaság a rajtban is együtt fotózkodik… persze alap, hogy a csapattag fusson, de meg is lehessen benne bízni, ne gondolja meg magát, és akkor még mindig csúnyán lesérülhet.  Az se mindegy, miért megyünk, mert mással állj össze, ha győzni akarsz, és mással, ha futni és jól érezni magad, na hát ennyire nem mindegy, kivel mész.)

Egy pillanat alatt sikerült nevezni, sőt a nevet is szépen kicsiszoltuk addigra, mondjuk lehetett volna Gyúrunk vaze vagy 2 szoknya, egy nadrág, mert végül tényleg így futottuk körbe, ketten szoknyában, egy nadrágban. Aztán lett 2 szőke megy egy Róka. (Volt már jobb nevünk az igaz. Nekem a No pasaran! viszi a pálmát. - rrroka)

Tavasszal elmaradt, valahogy az se tűnt ésszerűnek, hogy ősszel megrendezik az UB-t. Sorra dőltek be a világversenyek meg a kis magyarok is, közben a járvány a tavaszihoz képest irgalmatlan méreteket öltött. De nem tilos megrendezni, maszk van, fertőtlenítő is, hát majd vigyázunk magunkra.

Hideg szeptemberi napokban állítottuk össze az úti csomagot, téli kabát, takaró, négy váltás futóruha… erre ott álltunk a rajtban október másodikán reggel és ragyogott a nap. Aha, naptejet senki nem hozott. Miután Zsuzsi elszaladt a többi trió első futójával együtt, átgurultunk a balatonfüredi Tescóba, a gyógyszertárban már elpakolták a naptejeket, ami a raktárból előkerült, annak az árából mondjuk egy hétig tudtam volna enni, szóval leégtem, mielőtt leégtem volna. (Az a cucc a naptejek Rolls-Royce-a! Szerezzük meg őket szponzornak! - rrroka)

Zsuzsi 30 kilométerrel nyitott, Füred-Zánka. Ahol lehetett, megálltunk nézni a futókat, szurkolni meg fotózni. Borzalom, de nem publikus, agyonpletykáltuk a mezőnyt meg úgy mindenkit, akit láttunk és akit nem. Róka szerint a futó nőknek jó nézni a fenekét (HELLÓ! :D Azt mondtam a futó nőkre sokkal jobb ránézni, mert sokkal fittebbek, mint a futó hapsik! Fenékről nem beszéltem! :D - rrroka), szerintem meg inkább a fiúkét, komolyan, még ez volt a leginkább pc. Ha tudtam volna, hogy  legközelebb a célban dumálunk, mennyi marhaság fért volna még bele...

Idén az északi parti útvonal egész más volt, mint eddig: kimaradt Pécsely, Vászoly a pulzusgyilkos dombokkal, helyette lett egy három kilométeres oda-vissza Dörgicsére. Gondoltuk, legyen Zsuzsiról fotó emelkedőn és lejtőn, ilyen volt, ilyen lett, de semmi poén, végig mosolygott.

Zánkán Róka nekilódult a 43 kilométeres első szakaszának, Zsuzsi meg a Zabszalma turistaszálló füves sztyeppéin még hengerezett, nyújtott egy alaposat, míg mellettünk egy győri csapat réti kávét főzött rezsón, kotyogóval. Szédítő illata volt, alig vártam, hogy odaérjünk a Varga Pincészet nagy ellenőrző pontjához, ahol találkozót beszéltünk meg. Hát fröccsterasz nem volt éppen, ahol kávét rendelhettünk volna, hiába kerestük sokan, be volt zárva az egész épület, szóval a mosdóálmok szertefoszlottak. Oké, szüret, járvány, mit akarunk. Volt viszont krumplis tészta, lásd a képet, valamint instant kávé, hát az sajnos nekem nem megy le.

Rókáról gyorsan kiderült, hogy futás közben is muszáj kommunikálnia, nemcsak fotózott, de sűrűn sms-ezett is. (Hát, ti kérdeztétek, mi kell? Én meg válaszoltam. :) - rrroka) Badacsonytomajba kért egy kis megállást, gyors szelfi, vitatigrisek, aztán ő tovább, mi meg a kikötői MOL-kúthoz. (Atyaég micsoda mélypontom volt ott 26 km-nél! Eskü sétálni lett volna kedvem, de akkor ugye több idő, mire váltunk. Meleg, eléhezés, a gyomrom, kedvem... El nem tudtam képzelni, hogy futok ebből másodszorra 39 km-t - rrroka)  Innen rajtol a BSZM harmadik napja, szóval nekem a szívem közepe, hatalmas latte, tiszta mosdó, beragyogta a délutánt!

Rókát a balatongyöröki Szépkilátónál kellett leváltanom, haladtunk gyönyörűen a délutáni napsütésben előre, mutattam Zsuzsinak, nézd, balra a váltópont. Örült neki nagyon, aztán simán továbbhajtott. Mondom, hol fordulunk vissza? Miért? Hát a váltás, tudod :) Jól kifárasztotta élete leghosszabb aszfaltos futása, gyors is volt, tartotta a hatperces átlagot. (Polarosoknak, triatlonosoknak, bringásoknak: óránként tíz kilométer.)

A Szépkilátónál várta a futóját a másik érdi trió, a fiúk szépen haladtak, jó sűrűn váltottak, valamiért ez tetszett nekik. Nekünk meg a kevesebb hosszabb szakasz, közben rendes pihenők, nagy adag kaja. Mondom, nem nyerni mentünk :)

Lassan felfutottunk a reggel hétkor indult egyéni teljesítőkre, volt sok ismerős, jólesett drukkolni nekik is, nekünk is.

Aztán végre nekivághattam. Ha lehet, én mindig a tó két csücskét kérem, annyira szép mindkettő! Nekem mindhárom szakaszomra volt edzői tervem, elindítottam az órát, majdnem a legalacsonyabb pulzussal kellett volna haladnom. Jó, de akkor sose érek Balatonmáriafürdő túlsó végére. Szaladtam, ahogy tudtam, ezt a 34 kilométert csak végigtolom csőgázon. Ment ez így Keszthelyig, ott volt meleg leves, emlékeztem, milyen tökéletes volt tavaly. Most láttam, mekkora a sor, oké, kihagyom, ez legyen az egyénieké, én sietek. Hopp, egy futóceleb előttem, de nagyon sántikálva. Odaértem, köszöntem, láttam, párosban tolja, kérdeztem, 110-et? Kiderült, hogy bizony, de nem az a baj, hanem törött lábujjal fut. OMG. (Láttam a lábujjáról képet, kis műanyag sapka volt azon, meg a szomszédoson. Miért mutogatunk mi futók ilyesmit egymásnak...? - rrroka)

Az én óriás lendületemből az lett, hogy a magas pulzus az szépen megmaradt, csak a tempó lassult, pedig beleadtam mindent. Ott, ahol a fákat kivágták és minden csupa beton meg aszfalt lett, a Zala hídja előtt, már nem volt jó egyáltalán, pedig hűlt az idő, ilyen ez az október, hat után már sötétedett. Rókáék megleptek Berény körül, kértem a karszárat és leadtam a sapit, de nekem tényleg nem kell segítség, nem akarom, hogy lássák, mennyire küzdök. Harmincnál aztán végem lett, minden elfogyott, a végtelen egyenes utcákon vonszoltam magam a sötétben, nyilván késtem is, de beértem végre. Zsuzsi indult a második, 25 kilométeres szakaszára, én meg lerogytam, száraz póló, kocsiba ülés, bocs, mindjárt rendben leszek, takaró a fejemre, aztán snitt. Szerintem mentünk is valamerre, meg is álltunk, volt mindenféle pakolás (Ettél pizzát, és egyszer beindítottad belülről a riasztót mikor messzebb voltam, meg halálra rémülve keltél fel mikor megszólítottalak. Amúgy szerintem magamhoz képest világrekord csendben voltam. . - rrroka), hirtelen már Zsuzsi vezetett, mert Róka elindult az újabb negyvenesére. Mondtam, menjünk a váltópontra Siófok-Sóstóra és aludjunk!

Zsuzsi nagyon megszenvedte a 25 kilométerét. Nem biztos, hogy jó ötlet volt még egy ekkora szakasz. Az UB utáni edzői konzultáción megtudtam, hogy ezek a szakaszok összeadódnak, szóval simán lehet úgy számolni, mintha egybe futnánk az összeset, amit vállaltunk. Kiújult a sérülése, azt mesélte, végig kellett csoszognia az egészet. Aztán aludtunk föltett lábbal, amennyit csak tudtunk, felhúztam az órát a váltásra. Egy közelben parkoló csapat várakozó tagjai valami éktelen zenehallgatásba kezdtek, de mikor megkértem őket, hogy hadd aludjunk, simán kikapcsolták. Na ezt is imádom az UB-ban, tök ismeretlenekből hozza ki az összetartozást a közös nagy kaland. (De jó fejek! Direkt mindig messze álltam meg a többi csapattól, mert hülyét kapok a fél percenkénti ajtócsapkódástól, ami ilyenkor elkerülhetetlen. - rrroka)

Olyan hajnali háromkor futott be Róka, megint teljes erőből, mintha nem lett volna mögötte már egy maraton. (El nem tudom képzelni honnan jöt az erőm akkor, amikor amúgy legjobban alszom, de 23 és 3 óra között szundi helyett stabil 6 percesben futottam boldogan, iszonyú alacsony pulzussal 39 km-t.  - rrroka) Én meg kicsit kockás mozgással, de beleszaladtam az éjszakába, Sóstó-Fűzfő, 22 kilométer. A legszebb 22. És végig lakott terület, ugye, már Füredig.

Viszont hiába a telihold és a fejlámpám fénye, rohadt sötét volt, hogyhogy én erre nem emlékeztem? Sehol egy lélek, se előttem, se utánam… oké, öt kilométerenként frissítőpont, de hol van az már… és még. Persze tudtam az utat, de volt, hogy elbizonytalanodtam, hú, ott egy kivilágított bicajos, tuti az UB-n kísér valakit. Odakiálltottam, erre? Abban a pillanatban a fickó fölborult bringástul (a p****ba, tette hozzá). Én meg halálra rémültem, belehúztam, de éreztem, hogy jön, bár hátra nézni nem mertem. Kanyar jött, láttam is, hogy halad mögöttem. Kilométereken át rettegtem egyedül, mire végre futólépteket hallottam, egy lány ért utol. Végre megnyugodtam, le is mertem nézni az akarattyai magaspartról a nagy fekete vízre, körben a pislákoló fényekkel. Gyönyörű volt. Nem tudom, hol tűnt el a félelmetes bringás.

A pulzusom meg magas volt, mint a part, sebesség említésre se méltó, de haladtam rendületlenül. A kenesei frissítőhöz már közel volt a vég, de Fűzfőig még ott az a három kilométer erdő! Egyedül basszus! Legyünk túl rajta! És ahogy a sűrűbe értem, megpillantottam jóval előttem egy kivilágított futó alakját. Egyéni harcos, már fáradt, de hát alig több mint 30 kilométere van hátra, innen hajnali fél hatkor hason csúszva is meglesz neki! Ahogy beértem, drukkoltam egyet, és megköszöntem, hogy nem kellett rettegnem egyedül. Örült neki :) (Néztük a térképen ahogy jössz, 4 km, már csak 3... aztán egyszer csak HOPP, áttett a térkép Almádiba! 5 kilométerre elénk! Betojtam először, aztán gondoltam frissítem párszor. Akkor már a Balcsi közepén voltál, szóval rájöttünk, hogy úszni támadt kedved, de rossz helyen másztál ki. - rrroka)

Eszünkbe se jutott, hogy biciklis kísérőnk legyen. Volt nálunk telefon, követtük egymást a térképen, ugyan mi történhetett volna? Tavaly ugyanilyen sötétben tettem meg ugyanezt a szakaszt, persze akkor vihar volt és szakadt az eső, na akkor nem féltem! (Másnap éjjel megkaptak egy nagyobb vihart a nagy csapatok! Az egész Balaton fölött midnehol szakadt! - rrroka)

Az erdőből kiérve lestem az eget, hátha világosodik, de a madarak is hallgattak, hol vannak azok már…

Viszont abban a pillanatban, ahogy a váltóhoz értem, kivilágosodott. Fejlámpa, rondamellény le, ez nekem idén már nem kell. Zsuzsi indult az utolsó tízesére – majd 200 méter után fordult is vissza, ahogy megbeszélték, nem bírta a sérült térde. Róka bemosakodott és már repült is az utolsó tízes helyett egy huszasra.

Zsuzsi közben észrevette, hogy a pont mögött épület áll, benne egy fullos mosdó! De komolyan, mintha még be is fűtöttek volna! Tükrök derékig! Papír! Istenem, milyen kevés kell a boldogsághoz!

A 24 óra legcukibb pillanata: a mosdóból visszafelé láttam, hogy Zsuzsi nincs egyedül. Ott állt mellette a férje és az egyik kislánya. Mondom, reggel 6 óra volt. Tomi fél ötkor becsomagolta a lányokat, hogy a váltás előtt meglepje Zsuzsit. A nagyobbik lány még Ultrabalaton-érmet is festett anyának, kész, be lehet csukni a netet mára, ennél cukibb nem lesz! Forró teát is hoztak, finom volt! Aztán indultak is haza Érdre.

Rókára már nem kellett ránéznünk,  mehettünk a váltópontra Csopakra.  A ponton megint ismerősök, éppolyan nyúzottak, mint mi. Na többek között ez tetszett ebben a kétrészes UB-ban, ami idén volt először: hasonlóan fáradunk, a két-háromfős váltókat nem előzte full gázon egy tizensok fős csapat frissen beállt titánja.

Negyed kilenc körül berobogott Róka, egy lépést nem lassított a húsz kilométeren, de közölte, hogy ez azért már „beszabehu” volt. Kiderült, hogy a száz kilométerén senki se előzte meg, viszont az utolsó szakasz végén rácuppant egy pár kipihent vitéz, de hiába harcoltak szegények :D

Csopakra megérkezni is óriási, onnan már kevesebb mint nyolc kilométer a cél! Minden kövét ismerem, szerintem 2012 óta mindig kérem ezt a szakaszt. Föl a partról a 71-es útig, ott egy kis hullámvasút, aztán be a hűvös erdőbe, és már látszik az arácsi út, ami levisz a világ egyik legszebb sétányára, a Tagoréra. A legnehezebb idén is, hogy elfussak a szállásunk előtt, de onnan már látszik a dombtető a körforgalommal! Teljes erőből toltam végig, ahogy az óra diktálta, meg a vágy, hogy a végén vigyorogjunk egy nagyot közösen – és talán még jusson a reggeliből a szállodában (langyos diós csiga… nem akartam rágondolni!).

Az akvapark tetején ott várt Róka és Zsuzsi szépen átöltözve Szénás-körös egyenpólóban, amit én végül el se hoztam. Pacsi, fotó, Kozma Andris, a szpíkerek királya megismert, akkorát ünnepelt, hogy belepirultam, szép vége lett a 2020-as Ultrabalatonnak.

A járvány. Ugyan szinte minden szabadtéren zajlott, és a rajt/célban mindenki feltette a maszkot, a pontokon sose kellett keresni a fertőtlenítőt, azért amikor az aszfalt egy kis huplijában megbotlottam és estem egy rendeset valahol Márián, eszembe jutott, mit kockáztat, akit most kórházba kell vinni. Szóval annyira nem veszélytelen ilyenkor egy futóverseny. Később láttam, ahogy az egyik Balaton-felvidéki falu lakói szörnyülködnek, hogy mennyi pesti, hozzák nekünk a vírust… nem nevetek, megértem őket. Most mondjam, hogy mi hárman vigyáztunk?
(Nekem néha egy kicsit kevés volt a maszkviselés, főleg a nagy csapatok rajtjában nem figyeltek erre a versenyzők, ahol pedig kötelező volt és öt percenként kérte a szpíker. Ételt sehol sem vettem el a közös tálakból, amúgy ez teljesen okés, most nem éreztem szükségesnek. - rrroka)

A rendezés. Először volt háromnapos, pénteken csak az egyéniek és a duók, triók indultak. Nekem tökéletes volt, a tömeg láthatóan csökkent, barátibb volt az egész. Nem találtam hibát (igen, a raglán szabású mez nekem pocsékul áll :)). Lehet, hogy más reklamál, mert ennyi nevezési díjért kapott egy érmet meg egy pólót, de engem ez a kettő pont nem érdekel. Inkább a szuper ellátás, a lelkes pontszemélyzet, a tökéletes útvonaljelölés, na ezek megfizethetetlenek.
(Ingadoztam közben, hogy jó-e, hogy voltak szakaszok, ahol senki sem volt a közelünkben és hogy nem volt az a megszokott nyüzsgés, de utólag azt mondom így sokkal jobban éreztem magam.- rrroka)

Kaja. Hát én nagyon keveset vittem, a fele jött is velem haza. Hibátlan dínom-dánom fogadott minden ponton, legtöbb helyen a kezembe nyomták, amit kértem, így még a fertőzéstől se kellett félni, máshol adtak papírt, amivel kivehettem, mit is? Barackot, olívát, sós perecet, paradicsomot, sajtot, mindig, ami jólesett. Köszi! Sose fogyott el semmi, mindig kínáltak.
(Balatonföldvár! Leves és kávé! Örök-örök-örök hálám annak a pontnak, hogy másodszorra is megmentettek! - rrroka)

Megérte? A forró vízű medencéből az eget nézve, délután úgy tűnt, megint jó volt. Rengeteget készültem erre a 65 kilométerre, én szeretek edzeni. Pár éve ennek a duplájára volt ez elég, ami azt mutatja, hogy kicsit gondolkodni kell az „annyit vehetsz ki belőle, amennyit beleteszel” túl mechanikus értelmezésén. Én éppen nem a sebességet és a távot tudom kivenni, mint még nem túl régen is :)
(Megérte. - rrroka)

Ha sokszor indultál már NN Ultrabalaton váltóban, akkor bólogatni fogsz miközben ezt olvasod, ha most mentek először, akkor meg azt mondani, hogy "Aha!"
Kézzelfogható tanácsokat adunk a csapatoknak az UB sikeres teljesítéséhez.

Cuccolás

Kezdd időben a pakolást, osszátok meg egymással, ki mit visz! Elég egy henger meg polifoam matrac, akármekkora a csapat!

Váltás

Az NN Ultrabalaton ugyan egy váltóverseny, de nem olyan, mint az olimpia 4x100 méter: itt nem kell villámgyorsan válltani, ne legyen ez egy stresszes pontja a versenynek, hiszen a váltás kontaktusa az egyik legjobb csapatépítő pont. Nyugodtan beszéld meg az érkező társaddal, mi újság vele, hogy van, pacsi, ölelés, szelfi, majd haladhatsz tovább nagy mosollyal.

Szakaszbeosztás

Tudni kell, hogy 99% esély van arra, hogy a szakaszbeosztásotok felborul, más tempóba, máshol, máskor fogtok majd futni, mint az a szép színes sorokkal kiemelt excel táblában szerepel. Ez ne legyen stresszforrás, számítsatok rá, kezeljétek rugalmasan, ha szükséges akár váltsatok a pontok között, nem szabálytalan, csak nem annyira ajánlott, meg nyilván elmarad a váltópontokon szokásos buli.

Engedd el!

Láttad, hogy autóba száll a chipes futó? Gáz. Csak ne húzd fel magad, ő másik mozit néz, mi meg futni jöttünk. Nem versenyezni, az pár ember dolga, a többségnek semmi nem múlik az időeredményén.

Nyújtás

Van olyan elismert edző, aki szerint nincs tudományos bizonyíték arra, hogy a nyújtás megelőzi a sérülést, és igazság van abban amit mond, mert tényleg nem végeztek többezer fős, kontrollcsoportos felmérést arról, hogy mennyi ideig nem sérül le valaki, ha nyújt vagy ha nem nyújt futás után.
Valójában azonban más oldalról érdemes nézni nyújtást: az aktuális futással megszerzett kisebb-nagyobb sérülések kezelésére való, és erre remek empirikus példát tudunk szolgáltatni magunknak UB-n, amikor egy napon belül többször is futunk, regenerálódásra autóban virrasztott óráink vannak, nem pedig alvás és napok. Ha fáj itt-ott akkor jobban tesszük, ha az időmérő chip átadása után nem begörnyedünk egy személykocsi ülésére pár órára, hanem szánunk néhány percet arra, hogy valóban hasznos módon lenyújtsuk az izmainkat, vagy hengerezzünk kicsit.

Bringás kíséret

A kerékpáros kíséret nehezebb, mint a futás, és kevesebb öröm is van benne. Egész napot vagy szakaszokat megtenni egy futó sebességével igazán pepecs meló, elgémberedsz, kipurcansz, éhezel, szomjazol,nappal meleged van, éjjel fázol, nyakadba kaphatsz iszonyatos esőt. Ráadásul a cangáson van a felelőssége a futó sikeres teljesítésének.
Nehéz ügy, kétszer is gondold, meg, hogy vállalod-e, van-e egyáltalán szükségetek kerékpáros emberre, hiszen az Ultrabalatonon a legtöbb futónak nem kell folyamatos támogatás, a szakaszokat normál körülmények között gond nélkül teljesíti, és ha gond van pont ott van a csapata a többi futóval.

Evés

Amikor valaki hosszabb szakaszt fut, remek lehetősége van a csapatnak egy normális ebéd, vacsora elfogyasztására, mert nagyon fontos, hogy ne eléhezett futók induljanak neki a távjuknak, zsörtölődést, rosszullétet előz meg, ha tele a pocak. Az étteremben érdemes megkérdezni mi készül el hamar, van-e egytálétel, amit rövid időn belül megkaptok, pepecselős ételköltemények helyett.
Pizzériák előnyben, milyen jól jön majd a megmaradt szelet reggel, sőt a gyorséttermek kínálata is marha jól eshet ilyenkor.
Mindenképp kérjetek elviteles ételt az éppen futónak!

Ivás

Sok folyadék, és most az egyszer lehet szó cukros üdítőkről! A többszöri futás okozta gyomorproblémákra kiváló megoldást nyújthat a hideg kóla; az alkoholmentes, ízesített sörökkel tökéletesen lehet folyadékot, energiát és ásványi anyagokat tölteni vissza egyszerre; a kávé pedig tudjuk, hogy életmentő.

Pisi-kaki

A toitoi budik meglehetősen elhasználódnak a váltótagok rohamai alatt, így felértékelődnek a váltópontokon a hagyományos vécék, mint amivel a Varga pince büszkélkedhet (bár idén a  járvány miatt elképzelhető, hogy zárva lesz), de egy-egy benzinkút vagy kocsma is csodás fehér fajanszoázissá változik, a kéket barnával keverő látványvilágú pottyantósok után.
Nagyon fontos! Sötétben mindenki ott pisil, ahol nem látják, ezt tudjuk. DE! Könyörögve kérünk, ne hagyd ott a zsepit a tett színhelyén, mert reggel szörnyűséges látványt nyújtanak a frissítőpontok környékén kis csomókba gyűrt papírzsepik! Sétálj el vele egy kukáig.
Nagyon köszi. 

Öltözés

Nincs annál rosszabb, mint átizzadt ruhákban átvészelni a virrasztás óráit a következő szakaszodig, így nyugodtan vigyél magaddal a szükségesnél többnek tűnő gúnyát, jól fog jönni.
Éjjel és hajnalban a fáradság, a kialvatlanság miatt különösen fázós az ember, nem túlzás magunkkal vinni egy könnyű dzsekit, akár sapkát.

Láthatóság

Óriási bérelt buszokat életükben először vezető fáradt sofőrök fognak idegesen sietni a következő váltóhelyre.
Tedd magad láthatóvá a számukra is, a fejlámpa remekül világít előre, de semmiennyit hátra, így egy fényvisszaverő mellény, vagy egy bringás lámpa hátulra sokkal stresszmentesebbé teszi majd neked is, és vezetőknek is az estét.

Autózás, parkolás

Óriási bérelt buszokat életükben először vezető fáradt sofőrök próbálnak majd meg a lehető legközelebb leparkolni a váltóponthoz, hiszen 220 km futásnál nagyon-nagyon számít, hogy még 200 métert sétálni kell a váltásig.
Állj meg nyugodtan kicsit messzebb, jó kis levezetés, bemelegítés lesz a pontig eljutni, és még szurkolhatsz is közben az elhaladóknak.
Éjjel próbáld meg nem percenként nyitni és bevágni az autó ajtaját, az éppen aludni próbáló saját és más csapattagok nyugalmának érdekében.

Rajt-cél

Nagy közös törzsi élmény az UB, a rajt és célfotók erre vannak kihegyezve. Ha szeretnétek, hogy csapatnak is nézzetek ki a képeken, akkor érdemes egyenpólóban vagy a kapott UB szerelésben rajtolni, befutni, így nem fogtok véletlenszerűen összeverődött emberek kis csoportjának tűnni.
Néha egy-egy időszak rajt- vagy célfotói rejtélyes módon sosem kerülnek fel az UB oldlaára, így nem baj, ha megkértek egy ismerőst is, hogy készítsen rólatok, ha nem is annyira profi, de legalább létező képeket.

Hellóhajrá UB 2020! Ott tali! :)

Nyáron tudatosult bennem, hogy őszre nem neveztem egyetlen futóversenyre sem. Gyorsan beneveztem a novemberi siófoki félmaratonra, mivel arra már egy ideje minden évben ellátogatok. Aztán arra gondoltam, hogy kellene terepen is futni valamennyit; meg is néztem a Vadlán Ultra Terep versenykiírását, de mivel későn kapcsoltam így már csak nagyon borsos áron lehetett nevezni. Le is mondtam az őszi terepfutásról, amikor Róka megosztotta a Nulladik Balaton Trail-es kalandjaink leírását azzal a kommenttel, hogy sajnos sem ezt sem a "Dömösről jöttünk" saját fejlesztésű rendezvényünket nem tudjuk idén megfutni. Óvatlanul válaszoltam, hogy végül is egy lazára vett Dömösről jöttünk-et futhatnánk valamikor. Ebből az lett, hogy Róka rajzolt egy tracket a budaiba, főleg a Budai Kilátások útvonalán, de kiegészítve azt 25 terepfutós kilométerre, ami persze 27-et jelentett a valóságban.

Vasárnap reggel találkoztunk Rókáékkal a Normafánál. Régen láttuk egymást, így jól elbeszélgettük az időt: többek között öltözködési tanácsokkal segítettek (a csíkos galléros póló tényleg öreges?!). Aztán ketten elindultunk futni, a feleségeink meg sétálni. Rókának sikerült egy olyan helyeket érintő tracket csinálnia - kilátókkal, sok magaslattal - ahonnan Budapest a szebbik arcát mutatta: a dombok és fák közé épült házakkal, a napfényt visszaverő Dunával és hídjaival. Nagyon érdekes volt így és innen látni azt a várost, ahol a mindennapjaink telnek, és egészen máshogy néz ki közelről.

Szerintem egészen jól haladtunk, futottunk, beszélgettünk, fotózkodtunk. Ettünk, ittunk. A pálya nagyrészt futható volt, azért néha belesétáltunk. Egyszer direkt eltévedtünk, csak hogy átvághassunk egy kis csapáson az erdőben. Láttunk felszállni vitorlázó repülőt. Én nagyon megörültem mikor láttam, hogy kiugrik belőle egy ejtőenyrős, de csak addig lelkendeztem, míg Róka nem közölte, hogy az csak a kötél amivel felhúzták a légi masinát a levegőbe. Leszállni is láttuk a vitorlázó repülőt. Meredek sziklára másztunk fel és le - persze csak vigyázva a testi épségünkre. :) Többször kereszteztük a gyermekvasútat felülről, és a Libegőt alulról.

Négy óra tizenkét perc alatt értünk vissza a kiindulási pontra.

Bár a futás az életem egyik fontos szegmense, nem vagyok hajlandó hihetetlen mennyiségű pénzeket költeni rá. Szívesen veszek futócuccokat, de van egy lélektani határ, ahol a mohó, akarnok gyíkagyam is megálljt mond.
Ezért marha jó dolog, amikor kinézel egy terepcsukát valahol az említett lélektani határon, 25 000 Ft körül, és egyszer csak megtalálod egy webshopban tízezer alatt. Szerintem még 19-el kezdődött az évszám, mikor utoljára négy számjegyű összegért láttam valódi futócipőt.

A kiválaszott Saucony Excursionnal szerencsém volt, pár éve elkoptattam már egy ilyet 9-es verziószámmal, így a mérettel nem futhattam zátonyra, abban pedig eléggé bízhat az ember, hogy rosszabb minőségű nem lesz egy nagy gyártó cipője, bár a kaptafa változás ritkán, de okozhat meglepetéseket.

Ránézésre nem is romlott a minőség, sőt az Excursion (ami közös, örömteli kirándulást jelent a Cambridge Dictionary szerint) már-már az eddig használt decathlonos Kalenji Kiprun Trail MT robosztusságát is eléri, pedig a szándékom kifejezetten egy könnyebb traktortalpú cipőt beszerezése volt, mert néha az aszfaltos Nike Structure-omban is ellátogatok erdőbe, és összehasonlíthatatlanul gördülékenyebb és fürgébb benne a lépés, most tekintsünk el attól, hogy pont egy korábbi Nike aszfaltos cipőmben nyaltam fel a Nyakas-kő alját a murvás vízmosta úton.

Évek óta a középtalpra érkezés és a 180-as lépésszám híve vagyok, ma már könnyedén tudok szinte minden tempóban (aszfalton) ilyen ütemet produkálni, de a Kiprun masszív, merev talpa nem nagyon kedvez a könnyed lépéseknek, bár a brutális a stoplik úgy marják fel az erdőt, mint egyszeri építési vállalkozó munkagépei a Natura 2000-ről építésire átminősített területet, és nincs az a karsztvízbázisról engedély nélküli földmunkák miatt lefolyó sárlavina, ami megállítaná.

Négy verziószám alatt a Saucony Excursion láthatóan komolyodott talpvastagság és morcos stoplik tekintettében, de belül maradt a nagyon kényelmes, párnázott kivitel, sajnos a nyelvére nem jutott kis tarisznya a fűzőknek, ami nagyon tetszett a Kiprun MT-ben.

A fotóim alapján a terepcipők felsőrésze idővel komolyan megroggyan, a korábbi Saucony és a Kalenji MT is jelentős állagváltozáson ment keresztül.

Előbbi egyszer ki is lyukadt az oldalán, amit egy ügyes kezű cipő- és táskajavító ember egy ezresért szépen megjavított.

Utóbbi ma is masszív, ha így hagynám egy árnyékosabb helyen, akkor szerintem 50 000 év múlva is lehetne benne futni, meglátjuk. 2,5 év alatt elég sokfele jártam benne, külön kiemelném, hogy az UTH-n egymillió speedcrossban versenyzőt utasítottam benne magam mögé. 

Terepen az új cipőm hozza az elvártat: szinte eszembe sem jut, hogy új cipő van rajtam, annyira kényelmes, csak a gyorsabb részeken érzem, hogy igenigen, ezzel bizony lehet jól haladni.

A szerda esti közös terepfutáson például új cipőben néztem a naplementét.

A Csobánc Vertikálon pedig nagyjából 28 perc alatt felsprinteltem a 4,5km/300m+ pályán a vulkán tetejére a várromhoz.

De a legfontosabb paraméterét Nemmaratonman Divatdiktátor Péter barátom fogja legjobban megérteni: színben megy a táskámhoz.

Egyfelé nézni nagyon tudunk! (Fotók: Hosszútáv, Rackatrail)

Nem bug, ez feature, mondta el többször is a szervező, akinek karakteres szakálla egyébként a Rackatrail logójában is meg lett örökítve. (Vagyis én felismertem, más meg nem, ha véletlen, akkor bocs!) A pálya - terepfutós szóval - technikás részeire gondolt, igaza lett!

 Az első feature a 4. és az 5. kilométer között figyelt. De hát tudtam, mert egy hete sasoltuk már a térképeket, és volt is három vörös szakasz, ahol fenyegetően összecsúsztak a szintvonalak, szóval tudtuk, lesz két mocsok föl, egy gatyán csúszós le. Ahogy az elsőn négykézlábaztam fölfelé, mellettem szakadék, körülöttem a szenvtelen erdő, a hátam mögül vaddisznók patáinak dobogását hallottam, na ott találkoztam a futók nagy ellenségével, a kétséggel. Mi a poros, sáros, száraz leveles, verejtékes bánatot keresek én itt egy siratófalon kaparva fölfelé?

Itt nem én mászom, hanem Zsuzsi, én még el se rajtoltam ekkor :)

Úgy kezdődött, hogy Rókát, a futócelebet meghívták a versenyre, mert olvasták a mesekönyvét, a Büdi lábú futót. Róka meg Zsuszsit és engem is rávett a nevezésre. Március elején voltam utoljára futóversenyen, bár júliustól már rendeznek, de sajnos aszfalt nyáron nekem ki van zárva. (Még éjszaka is tolja vissza a meleget az utca meg a házak, minek ment oda, na.) Pedig nagyon hiányzik az egész elveszett tavasz… A Black Sheep nincs messze, a külső-somogyi dombok azért nem a Prédi, se a Csóványos, ugye, és az erdőben hűvös van! A Balaton meg közel Ságvárhoz, aminek addig a nevét se hallottuk, viszont azonnal elkezdtem utánanézni, és találtam barlangot, várat, képesfát, székelykaput, emellé a szervezők balatoni street foodot meg élő rockabillyt kínáltak, menni kellett.

Elég jól ki lett ez találva, érem, -tartó, retró sportközpont, nekünk bejött :)

Nagyjából tíz éve, amióta sokat futok, először éreztem, hogy edzettem, amennyi kellett. Sose volt még ilyen, pedig évente 3000-3500 km körül futok. Na, világos, erre kellett nekem egy futóedző. Meg azért, hogy ne lassuljak tovább és ne eddzem magam rendszeresen sérülésig. Amitől megint nem lesz jobb. Szóval január óta kapom az edzéseket, nagyon izgalmasak és változatosak, így készültem a BSZM-re, aztán kifordult a világ, azt hittem, a mi karanténunk is eldurvul, mint az olasz meg a francia, és napi egy órára lehet majd kimenni egy kilométeren belül... de nem lett. Lemondtam az edzéstervet, versenyek nem lesznek, hova eddzek... tíz napig bírtam :) nagyon hiányzott  a sokféle, strukturált, szellemes edzés és visszakértem. Azóta volt virtuális félmaraton, mert mért ne, újabb tesztfutás, csupa izgalom. És most gondoltam, nekimegyek egy 22 kilométeres, 600 méter szintes terepnek, mert heti 7-9 órákat edzek, egyet nem hagyok ki, még akkor se, ha a melegben pokoli lassú tempó tartozik a megadott pulzushoz. Kértem tanácsot a Black Sheephez is, megkaptam, engedjem el az időt és élvezzem.

Róka már azon csodálkozott, hogy nem a leghosszabb távra neveztem, mert ők meg arra. Szerintem az augusztusi napon nekem nem szégyen kevesebbet menni, nem akarom, hogy a napon szenvedésről szóljon az egész. Négy óra van a 22 kilométerre, hát az azért hátrafelé is meglesz valahogy, az eredménylistát meg trükkösen ki se nyitom :)

Rajtol a 30-as táv! Mit mondott a végén Róka? Legközelebb a legrövidebbre jövünk! Itt még őszinték a mosolyok!

Ezek után óriási volt felérni a Betyár-barlanghoz! Megcsináltam! Jutalmul hosszú kilométereken át lankásan lejtett a finom erdei út, előbb embermagas löszfalak közt, majd a fák alatt, sötét árnyékban, aztán frissítőpont, aszfaltos erdei út teherautókkal, nem zavart, kicsit neki lehetett engedni. Föl se merült, hogy eltévedhetek. Egy hete tanultam a tracket, összenéztem az AllTrailst a Turistautak.hu-val, kijegyzeteltem, hogy 3 km után jobbra föl az erdőbe meg ilyesmi, a telefonra letöltöttem az appot. Térképes órám meg nincs, úgy akarom ezt ide leírni, hogy emiatt nem vagyok kiborulva, hogy másnak meg van. Nincs, ezért másképp segítek magamon :) mint kiderült, egyik segítség se kellett, luxusszalagozás, eligazító táblák, pink festék: az útvonaljelölést kimaxolták, nem tudok hibát találni, respekt!

A barlang volt az első meglepi, a földvár a második, az már nem annyira anyázós mászás. Tudtam, hogy jön még egy lefelé, szerencsére ott beért egy futó, és mivel ismerős volt a meze (2014-es Budapest Terepkupa, maratonon indultam, utolsó rendezés volt, ronggyá áztam a végén és nem találtam be a célba, gyorsan meg is beszéltük), megkértem, vezessen le engem ott szépen kézen fogva, aztán futhat tovább. Köszi!

Az egyik hosszú egyenes végén kiértem a dombtetőre és elláttam a Balatonig, lenyűgöző volt. Mint az utolsó hegy tetején a Bújó-lik, az átfúrt dombtető, amin át is futottunk, aztán a meleg, a millió bogár (van itt bug, nem csak feature), az elszállt pulzus ellenére egyre közeledett a vége, ráfordultam az ismerős, visszavezető, tanyák között kanyargó, állatkertszagú útra, meghallottam a zenekart, már csak a focipálya füvén kellett végigfutni és érem! Napsütés, ebéd, zene, boldog arcok, óriási volt!

Ezen a likon futottunk át!

Két nappal később extra edzői konzultáció, értékelés, szerintem minden rendben volt :) és tényleg: tempóról egy szót se. Hogy fejlődtem-e, vagyis látom-e, hogy lassan visszatér valami a nem túl régi tempómból? Egyelőre nem, de ettől még a módszer működik, mondjuk biztos gyorsabban lassulnék nélküle :) Sok mindent segítettek tisztázni a hosszú, magányos futások: nem, még magammal se versenyzek, nem, fogyni se akarok, egészségesebb se leszek, bőven elég, ha marad minden, mint most, és a végén úgyis ott áll kicsomagolva, tisztán a lényeg, én futni szeretek, közben (meg előtte és utána) boldog vagyok, nem egy komplikált cél :)

A Rackatrail mint szervezés így két nap távolából? Áttekinthető honlap, élénk közösségi média, jó nevezési felület, hírlevelek pontos tennivalókkal, megjegyezhető logó, időmérés kézzel, semmi műanyagpohár, papírtányéros ebéd, szépen tervezett rajtszám, érem és eligazító táblák, tágas rajt/cél a focipályán, mellékhelyiségek tiszták, a zuhanyban végig van meleg víz, a segítők kedvesek, klassz fotók készültek, a kaja tényleg osztályon felüli, húsos és hústalan. Egy baj volt: kérünk szépen vizet a célba! Az hiányzott egyedül :)

Valahogy megint magához vonzott "a tág, a szabad éjszaka, illatos ege, színes csillaga" és oktalan félelmeimet félretéve most én beszéltem rá Zsuzsit, hogy vegyünk részt újra egy éjjeli futáson, ezúttal a Verőce éjszakai trailen. 27 km, 800 szint, nem vészes, este nyolckor rajt, kilenckor leoltják a fényeket, még bő két óra zseblámpázás, kergetőzés a vadakkal, aztán éjfél előtt az 50 km-es táv rajtjára beérünk, ahol majd szurkolunk Szilvinek a rajtnál, meg átadjuk friss tapasztalatainkat, utána célkaja.

Logós fotók: hegyfutas.hu FB oldala
Többi saját.

Még sosem voltam Verőcén, tetszett nagyon, hogy a rajt terület közvetlenül a Duna partján van, a szúnyogoknak pedig az tetszett, hogy pár száz futó és kísérő érkezik önkéntes véradónak. Kicsit aggódtam, hogy kis feleségemet megeszik, mire mi visszaérünk a futásból, de aztán bepermeteztük magunkat riasztóval és így méréklődött a támadók száma.
A parkolás elég rosszul megoldott volt, az étterem kertjében kb. húsz hely, utána az út szélén lehetett megállni, ami okozott pár nehéz pillanatot egyeseknek, láttam saját szememmel futót szembe forgalommal, útra félig kilógó autóval leparkolni, később korrigálta.

Rajtszám a szokásos, de az időmérő egy bokára csavarható puha szivacsos és saras izé, használt, nem steril, pandémia ide vagy oda, bokán csak nem kapjuk el.

A rajtnál érezhető volt a távolságtartás, mondjuk nem két méter, de nem álltunk egymás nyakára. Vagy én legalábbis nem törtem előre. Zsuzsival megbeszéltük, hogy a komfortérzet érdekében együt futunk, egyikünk sem lekesedik különösebben a koromsötét, idegen erdőben, ismeretlen pályán egyedül kavargásért, végülis ez a Börzsöny széle, a Börzsöny pedig nem viccel, bármikor feltűnhet egy éhes medvedisznóember.

A pálya 20 km-ig tök jó volt, egy bazi nagy dombbal kezdtünk, a tetején még bőven volt kilátványra alkalmas világosság, közben pedig világosban gondolom csodaszép ösvényeken haladtunk, de így majd 3 óra sötétben haladás után kevés látványos részletet tudnék kiemelni. Inkább a hangulatot mondanám, mikor előtted is, mögötted is fel-feltűnnek a fejlámpák kósza fényei, néha kiáltás, nevetés sodródik feléd. 

Marha jól haladtunk, sokkal gyorsabban mint előre terveztük, de így is volt olyan futó félpályánál, aki emelkedőn úgy tűzött el mellettünk, majd veszett bele a sötétbe, mintha a frissítőponton banán és iso mellett egy speed-kúpot is vételezett volna.

A jelzések tökéletesek voltak, új órám pedig úgy mondta fel nekem a tracket, mint kisiskolás a talpramagyart. 16 km-től a Nagykő-hegyről bitang suhanós lejtőt kaptunk, hogy még Zsuzsi finnyás IT szalagja is csettintett a nyelvével, tovább nem tudom fokozni ezt a képzavart.

Jó, hát 20 km-től, a második frissítéstől volt egy csomó aszfalt, nem tudom miért nem erdőben ment az útvonal, gondolom fennállt a lehetőség, hogy az éjfélkor induló 50 km-es táv futóival szembeforgalomba keverednénk különben és kiégetjük egymás retináját a fejünkből áradó 5 millió lumenes fénycsóvákkal.
Mivel nem bokánk után harapó gyökerekkel borított ösvényen haladtunk, volt időnk lekapcsolni pár másodpercre a lámpákat és felnézni a fényszennyezés mentes csillagos égre, ami mindig érdekes tapasztalat a városi lámpákhoz szokottaknak. Koromsötét lévén fotó nem készült, de képzeljétek ide a Cassiopeiát és Nagy Göncölt. A C/2020 F3 (NEOWISE) jelölésű üstökös sajnos nem volt látható, de 5000 év múlva újra erre jár, a FB-on pedig már kiírták erre az időpontra is az aktuális Verőce éjszakai trailt.

Kicsit még elkavartunk a legeslegvégén a track alapján (a jelölő is benézhette a végét, vagy franc tudja), hiába, ez van, ha okosfej helyett csak az okosórára figyel az ember, és a nagy pink célba vezető nyilakat összekeveri az első szakasz nagy pink dombra vezető nyilaival.

Aztán nagy mosollyal befutottunk 3 és fél óra móka után, pont volt időnk száraz gúnyába bújni az 50 km éjféli rajtja előtt és bíztatni Szilvit. Ez a biztatás olyan jó sikerült, hogy harmadik helyezett lett, bár ehhez nyilván ő is hozzátette a magáét, többek között azt a részt, hogy nem bercizik éjjel egyedül az erdőben.
Közepesen finom húsos rakott tésztát kaptunk befutó kajának, az étteremben kedves volt a kiszolgálás, szemük sem rebbent a büdi lábú futók láttán.
Lehúztam egy citromos sört üvegből, asztalra csaptam a palackot, kézfejemmel letöröltem a habot a számrúl.és azt mondtam, ejj ide el kell jönnünk jövőre is!

De előtte be kéne járni vmikor nappal is!

Valamikor télen szalagoztam a hendikep futásunk pályáját péntek este sötétben és majd össze tojtam magam egyedül a koromsötét erdőben. Emberként nyilván én vagyok a legveszélyesebb vadállat egy erdőben, de a csillag- és holdtalan sötét, a csend, az, hogy mindössze fejlámpám sugarában látok, folyton arra késztetett, hogy hátra nézzek, és hogy igen gyorsan rakjam azokat a szalagokat. Nevetséges félelmeim vannak, jutott az eszembe és arra gondoltam nem egy női versenyző teljesítette már A Kör 150 kilométeres távját a Börzsönyben, és annak bizony a fele éjszaka, és nem ilyen kis ikeás játék erdőben, mint a hendikep köré, hanem rendes rengeteg.

Meséltem is a csapatnak másnap, hogy mennyire fura, volt, nyilván azt mondták, hogy OK, legközelebb menjünk sötétbe erdőbe, de aztán (szerencsére) ez elmaradt. Az UTH is elmaradt (sajnos), így idén eddig kimaradt mindenféle esti kalandozás a vadonban, mindaddig, míg UB csapattársam, Zsuzsi egyik nap át nem küldte az éjszakai Szénás kör linkjét, hogy "Mit szólsz?". Azt szóltam, hogy a 19 órai rajt nem is éjszaka, de azért az este fél 11 körüli beérés már az, szóval menjünk!

A nyilvános eseményre meglepően kevesen jöttek el, Zsuzsi férje, Tomi csatlakozott az első szakaszra, a teljes távra rajtunk kívül még egy srác és maga az ötletgazda Kovács Gábor indult (25x teljesítő!). Perl Gergő szénáskör-gazda és cuki családja jött a rajtba látni a diliseket.

Nem volt hideg! Ilyen ez a nyár. Még jó, hogy számíthattunk arra, hogy bő másfél óra múlva lemegy a nap. A Paprikás-patak völgyéből kiértve elköszöntünk Tomitól (pizzát és radlert ígért a befutóra!), a srácokkal pedig megegyeztünk, hogy rugalmasan elszakadunk tőlük, kicsit tempósabb saját ütemünkben haladunk tovább. Az ismerős útvonalon hamar elértünk a zenélő kútig és az Örkény telefonfülkéig, itt kicsit pacsáltunk a Für Elise dallamára meg Zsuzsinak kódoltunk is, mivel neki ez az aranyérmes köre volt éppen.

Kis feleségemmel nemrég túrázva beszereztük ezt a legfényesebb medált, szóval én most partizánban/ingyenélőben toltam a kört.
Nagyon fura dolog sötétedő erdőben lenni, megváltoznak a hangok is a fény csökkenésével, átvált a hallásod "mi-mozog-ott" módba, és csörtetésektől egyből ugrik a pulzus egy tizest, még jó, hogy nem hoztam erre az útra pulzuspánt. Mire a második kódhelyre értünk lement a nap, Szent Iván éj után pár napig ez 20 óra 45 perc körülre esik, nagyon szeretem ezt a hosszú nappalos időszakot, legszívesebben minden naplementekor még kint nyüzsögnék valahol a tájban és igazság szerint akár reggel hatkor kint szürcsölném a kávém a hűs nyári reggeleken. (Ideális esetben a kettő között pedig nem lenne 8 óra irodai munka.)
Elkészítettem a "Futónő kódol szürkületben" című nagyszerű fotómat (féltáv, 2 óra), majd felsétáltunk a nagy dombon a kilátóig, miközben elköltöttük zabszeletből, gyümölcspüréből és langyos vízből álló egyszerű, de ízletes, szénhidrátokban gazdag vacsoránkat. A kilátóban zajlott az élet, mások is kijöttek naplementét nézni, a második emeleten pedig épp felépült a bivaksátor. 

Ennek az időszaknak a fényeivel a telefonok fényképezői nem tudnak sokat kezdeni, javaslom a szemünkkel tároljuk el a látványt ilyenkor, azért egy-két próbálkozást beszúrok ide.

Mire leértünk tök sötét volt, Zsuzsira felapplikáltuk a decathlonos "vasember" fedőnevű, brutál fényerejű lámpáját, én pedig fejembe húztam a Tikkát, ezzel a kettővel nappali fénybe tudtuk borítani a közvetlen környezetünket, így pikkpakk leértünk Nagykovácsiba. Kicsit hiányoltam a vadállatokat, elképzelésem szerint sötétedéskor megelevenedik az erdő, de csak macska szeme világított az árokban.
A legszivatósabb lassú emelkedős rész kellős közepén jött szembe egy terepjáró, tök rendesek voltak, megálltak, lekapcsolták a reflektort, mi is eltakartuk a lámpákat. Szinte hallottam a gondolatukat, "Hogy kerülnek ide ilyenkor futók!"
Egyik kedvenc elemem az egész pályán a "forgóajtó", olyan fura ilyennel találkozni az erdőben. Rögtön utána végre láttunk egy őzet, pár méterre tőlünk nyugodtan sétált a fejlámpám fényében. Néhány perc múlva jókora csörtetés hallatszott jobbról, de nem láttunk semmit, mindenesetre kicsit hangosabban folytattuk a beszélgetést, hogy legyen ideje a vaddisznóknak odébb állni, ha épp az ösvény mentén lenne dolguk.

A Szénásra felfele a távolban tomboló vihart csodáltuk. Félpercenként egy-egy villám festette vörösre a felhőket valahol tőlünk 20-30 kilométerre Pest déli részén. Lekapcsoltuk kicsit a lámpákat, megneveztem mind a három csillagképet, amit ismerek, aztán lerobogtunk a harmadik kódhoz. "innen már csak lejtő!" - mondtam én. "Nem szeretem őket." - mondta Zsuzsi IT szalagja. Kicsit rányújtott és óvatosan ereszkedtünk a továbbiakban. Tomi jött elénk és világította meg a kékre bevezető ösvényt, amit sötétben be tudtunk volna nézni. Biztosított minket, hogy megvan a pizza! Egy fél óra múlva megesszük, mondtuk.

A meredek lejtőn óvatoskodva megbeszéltük, hogy lehet, hogy a Salomon Speedcross helyett egy jókora csillapítással rendelkező Hoka Speedgoat jót tenne az IT szalag problémáinak, de azt is megállapítottuk, hogy az egy igen ronda cipő. A pénteki edzésen mesélte Nezumi, hogy Lubics Szilvi az amerikai Bigfoot 200 versenyre külön vitt egy Hokát a 20 km-es lejtős részre. Látom már, hogy a jövő a változtatható talpú cipőké lesz!

A célban nem csak Tomi, radler és a pizza várt minket, hanem Perl Gergő is, gratrulált Zsuzsinak, átadta az érmet, a hozzá járó Multinavigátor kupont és a Dr. Steinberger multivitamin italt, nyomatékosan felhívva a figyelmet, hogy hazafele ne fogyasszuk el egybe, ezt naponta, decinként kell fogyasztani, tapasztalat.

Bruttó 4:27, nettó 3:55 alatt mentünk körbe, és marha jól szórakoztunk! Próbáljátok ki ti is!
Mi már tervezzük ugyanezt a téli napfordulókor... :D

Futsz most? Mennyit? Hogy megy?

Nezumi: Nem tudok nem futni. Edzéstervet kapok hetente, mostanában 60 kilométer körül vannak a hetek éppen. Minél melegebb van, annál rosszabbul megy, viszont olyan még nem volt, hogy untam volna.

Róka: Persze, hogy futok! Kell, most talán még jobban. Csak csökkent a mennyiség, heti 2-3 alkalom, egyszerre max 20 km, tempó, pulzusmérés nélkül. Ki az utcára, egy bazi nagy kör. Viszont hiányzik az erdő. :/ Én várom a meleget, mert nagyon szeretem.

Lemúr Miki: Most nem futok, hanem éppen ilyen kérdésekre válaszolok. Egyébként hétvégente úgy 10 km-t.

Keratomi: Minden második nap 20 km. Meg néha öt km-ek spinning helyett.

Milyen versenyeket buktunk?

Nezumi: lett volna VTM, UB hármasban, UTH pontfőnökként, nyárra szigorúan csak a meleg, aztán az ősz… ki tudja.

Róka: VTM félmaraton, Blackhole, UB Nezumival és még egy érdi lánnyal, UTH 112… És nem tudtuk megrendezni a 2030 perces érdi váltófutást sem, pedig olyan szépen elterveztem, hogy most szombat reggel kezdünk és vasárnap naplementében fejezzük be…

Egyik nap elküldtem a polgármesternek a kérelmet, egy hét múlva visszavontam.
Szerintem év végéig nem lesz itt nagy versenyzés, mert ha vissza-visszatér eza  rossznyavalya, akkor nincs az az épeszű ember, aki több száz, több ezer embert össze akar trombitálni egy kupacba.

Lemúr Miki: Velencei Tóparti Futóparti, Tatai Tófutás, orfűi Spartan Race Beast…

Keratomi: Tóparti Futóparti, Crazy5K; egyelőre ennyi. Be vagyok nevezve a Suhanj!6-ra, de szerintem az is elmarad.

Mi lesz szerinted a következő verseny?

Nezumi: a híreken lógva nekem a januári gútai vízkereszti maraton tűnik reálisnak, de ne legyen igazam, én készülök a WizzAirre, a Sparra, az UB-re.

Róka: Ez egy nagyon nehéz kérdés, pedig én tettem fel. Olyan gyorsan változik minden, nem jelenthetünk ki semmit két hétnél hosszabb időre. Én nem bízom az őszi versenyszezonban, nem látom magam előtt, hogy bezsúfolódunk egy esős napon egy tornaterembe futás után gulyást enni.De optimista leszek: augusztusban vagy szeptemberben már lesz 3 Vulkán Kalandfutás!

Lemúr Miki: Remélem, az őszi budapesti maraton nem marad el. 2009 óta mindegyiken ott voltam, és nagyon szeretném, ha ez a sorozat nem szakadna meg.

Keratomi: Ősszel talán már lehet menni futórendezvényre. Vadlán, Piros85, Siófok Félmaraton.

Mi a véleményed a működő instant körökről, pl Szénás, vagy az új privátUB-ról?

Nezumi: Nem fér bele a #maradjotthonba. De komolyan, mit mondanék a gyerekeknek, ha én is elmászkálnék? PrivátUB: hát aki nem Pest megyei vagy budapesti, annak hajrá, a többieknek majd az országegyesítés után :)

Róka: Nekem sem fér bele, egyetértek Nezumival. Az érdi futócsapattól azt kértem, hogy ha mennek is futni, ne igazán tegyük ezt közzé. Nem tilos futni, nem is életveszélyes, de most nincs itt annak az ideje, hogy másokat is rávegyünk instantkörrel, vagy futásunk posztolásával arra, hogy kimenjen. Tényleg maradjunk otthon. Ez nem hiszti, ez egy jól átgondolt döntés. Mindenhol azt halljuk, hogy a helyiek nem örülnek, ha elmegyünk  a lakhelyükre futni, kirándulni. Ne tegyük, jobb lesz a hangulat.

Lemúr Miki: Ha autóval megyünk odáig és nem futunk át Nagykovácsin, akkor diszkréten belefér.

Keratomi: Ha végig autóval megyünk, és a négy fal között csináljuk, akkor nekem belefér. Komolyabban: eljárok futni most is rendszeresen, de szerintem sem ildomos ilyenekkel izgatni a helyieket.

Mi az, ami kiakaszt vagy nem értesz egyet más futókkal, versenyekkel, szervezőkkel kapcsolatban?

Nezumi: Magánügy, hogy nem marad otthon, de legalább ne posztolja, tényleg. Amit soha nem fogok megérteni, az a futás közben, a városban torkomnak ugró pitbull - tudomtudom, staffi, és bébiszitter-kutya, a legnagyobb kár, amit okoz, hogy agyonhízeleg, mondja tízből egy pitbullgazda, aki pont menhelyi harcikutyát fogadott be. A többi meg… de hát tudod. Nem a kutya a hunyó. A gazdi, akinek van képe azt mondani, hogy csak játszik. Játsszon a gazdival az éhes barna anyamedve.

Róka: Nagyon mérges lettem, mikor ennek az egész szarnak az elején (van aki most is) lekezelően beszéltek azzal, aki tényleg otthon marad, vagy szól annak, aki mégis kimozdul, és bizonygatja az igazát, hogy de neki joga van és hülye aki nem. Ugyanígy zavar, aki kérkedik azzal, mennyire nem változtatott az életén.
Valamelyik nap egymás alatt láttam FB-on a pesti orvosok 12 óra műszak utáni portréfotóit a maszktól sebesre dörzsölt arcukkal, és Lubics Szilvit, ahogy merengve áll egy hosszú futás közben az erdőt nézve topban, shortban. Annyira disszonáns, hogy kinek mi jut ebből a mostani helyzetből. Nekem is kényelmes és biztonságos a helyzetem, de van futótársam, aki a László kórházban orvos, elképesztő higgadtsággal állja a strapát.

Lemúr Miki: Semmi köze a járványhoz, de ha már így rá lett kérdezve: ha bálványozzuk azokat, akik megszállott módon a fél életüket terepfutással, bringázással, hegymászással, ilyen-olyan versenyekre való fanatikus felkészüléssel töltik, ahelyett, hogy a családjukkal lennének. Ha nincs gyerek, akkor oké, lehet minden hétvégén reggeltől estig terepfutni meg lábprotézissel Himaláját mászni. Ha viszont gyereket vállaltál, ott a helyed mellette. Járvány idején meg pláne. Köszönöm, hogy elmondhattam.

Keratomi: ha valaki nem tölti a fél életét futással, bringázással, versenyre való felkészüléssel. - Na jó, bocsi Lemúr Miki, csak trollkodok - szerintem mindenki azt csinál, amit akar, amíg nem árt vele másoknak.

Otthon minden okés?

Nezumi: Nem gondoltam volna, hogy ilyen klassz itthonról dolgozni. Persze kert kell hozzá meg madárdal, nem mondom :)

Róka: Van pár év homeoffice rutinom, elkezdem és befejezem itthon a munkát időben, sima ügy. Többet alszunk! Nekem a társaság hiányzik, tudjátok mennyit beszélek... 

Lemúr Miki: Hát, elrepedt a szifon a fürdőszobában és csöpögött a víz a földre, de sikerült meghekkelni, úgyhogy most már igen.

Keratomi: Én elvagyok a szobában a munkával. Persze hiányzik sok minden a járvány előtti életből, de előbb-utóbb ennek is vége, és lehet menni megint mindenfelé.

Környezetedben mit látsz?

Nezumi: Pár utcán futok a közelben, hát őszintén soha ennyi futóval még nem találkoztam, de rollerossal, bringással, görkorissal, kutyással, babakocsissal se, engem nem zavar, sőt elkezdődött valami érdekes: eddig ebben a kis agglomerációs városban nem volt olyan, hogy az emberek köszönnek. Most a járvány összehozott minket, látom a tétova mosolyokat, a szándékot, és már elég jól megy, köszönünk, akik most együtt vagyunk egyedül.

Róka: Én nagy köröket megyek eddig ismeretlen mellékutcákon, néha frekventáltabb helyeket keresztezve, ahol furcsálom a tömeget, amikor 3-4 ember is együtt van. Pedig dehogy tömeg! Csak most fura. Nagyon jó utakat fedeztem fel, alig várom, hogy majd megmutassam az érdi csapatnak.
Nekem is tetszik a köszöngetés, szerintem tök jó, hogy barátságosabbak lettünk egymással, megkérdezzük mizu, megyek boltba, hozzak-e grízt?

Lemúr Miki: Kevesebb az autó, szuper!  

Keratomi: A boltok valamiért állandóan tele vannak. Mármint vásárlókkal.

Hova mentél volna nyaralni?

Nezumi: a járvány előbb jött, mint a tervek. Nekem ez most olyan, mintha hat hete nyaralnék :)

Róka: Kővágóőrsre mentünk volna vmikor április végén, UB körül Füreden töltöttünk volna pár napot. Nyáron egy hét mátra, pár nap sátrazás Balatonon… Ősszel Horvátország. 

Lemúr Miki: Azt terveztük, hogy valahova Mediterrániába, de nem Horvátországba. Így most megspóroltunk egy csomó információgyűjtést meg szervezést, ez is szuper!

Keratomi: Még nem volt konkrét terv. Én azért reménykedek, hogy nyár végén-ősz elején lesz még pár hét amikor el lehet menni belföldön valahova.

Többet eszel, iszol főzöl otthon? Súlyod tartod?

Nezumi: Az elején pánikoltam, hogy összeomlik a világ, alig bírtam enni. Azóta viszont iszonyat sokat főzök, de futok is, semmi nem változott, csak minden sokkal finomabb :)

Róka: Én ne tudnék enni? Folyamatosan kajálok! :D Napi hétszer szerinte. De a súlyom marad, szerintem fogyogat az izom és jön fel vmi puha, de egyelőre nem látszik. Többször főzünk, jó kajákat eszünk, és van egy csomó húsvétról elraktározott szilvás-marcipános étcsoki tojás…

Lemúr Miki: Igen, de a súlyommal soha nem volt problémám, most sincs. :)

Keratomi: Sajnos többet eszek,viszont a mérleg ezt szerencsére egyelőre nem mutatja.

Vettél új cuccokat online?

Nezumi: Futósat nem vennék a netről, sőt semmit se akartam venni, mert járvány idején hogy néz ki az. Lett így egy táska, egy nadrág, egy szoknya, egy blúz... ezek csak magamnak, mert muszáj volt, plusz a gyerekeknek, amit kértek :) Nem múlik el nap, hogy a kis zsákutcánkba be ne hajtana egy futár csomaggal.

Róka: Belefutottam a deka weboldalán pár akciós zokniba, komolyan! :D Vettem vagy hat télit, jól jön majd. Egy rövidgatyát rendeltem, olyat ami már van, h legyen nyárra váltás. Tartós kaját rendeltünk egy-két kilót, eláll a bulgur meg a barnarizs. Ja meg kickstarteren két cserélhető szűrős maszkot, júniusban talán meg is érkezik. Ha nem lesz rá soha a rohadt életben szükségem, akkor érte meg legjobban elkölteni azt a húsz rongyot!

Lemúr Miki: Megrendeltem a Madárbarátok nagykönyvét, akciós volt. Most ún. “B” odút készítünk, már csak le kell festeni.

Keratomi: Puzzle-t, ipari mennyiségben. Ugyanitt: kirakott puzzle valakinek nem kell esetleg?

Van valami amin tudsz nevetni mostanában?

Nezumi: Naná. Ennyi mémet nem láttam még a barlangrajzok óta :)

Róka: Jaja, Lemúr Miki rendszeresen küld nekem szarszóvicces képeket, muszáj nevetnem. Nezumival meg trollkodunk chaten napirajzból kivágott képekkel. :D “Hogy sújt minket az a gyönyörű kurva élet.”

Lemúr Miki: Persze, a tumblren annyi kreténség szembejön, hogy minden napra jut egy extra adag eszement baromság. Gondolom, az emberek ülnek otthon és kínjukban elvetemült hülyeségeket gyártanak.

Keratomi: Sokmindenen: Bödőcs Tibor például egy csomó videót tesz ki mostanában Facebook-ra.

Minek örülsz, hogy még a karantén előtt sikerült elintézned?

Nezumi: Idén negyedszer kaptam érmet a gútai maratonon és ami még jobb, ötödszörre is sikerült a BSZM. Ami maga a csoda, előtte egy nappal találták meg az első két fertőzöttet, miután hazajöttünk, már tíz volt, egy hétre rá kijárási korlátozás. Örülök, hogy megvettem még előtte az idei első futócipőmet és egy új futózoknit :)

Róka: Nagyon örülök, hogy a futónagykövet találkozó Siófokon még minden veszély nélkül lement, állati jó buli volt! Március 8-án mentünk egy Mókus kört a csapattal és most visszanézve nagyon örülök nem lett belőle baj. Egy pár napig paráztam, mert nem volt a legjobb ötlet akkor már összerántani egy csapat ember, akik között van nagy irodában dolgoóz, tanár, kamionos, orvos, területi képviselő… Értitek, ha ott valaki már tünetmentes fertőzött, akkor szétszórjuk több tucat rokonunknak, munkatársunknak.

Lemúr Miki: Egy Mókus kört jól elintéztem még a kijárási korlátozás előtt.

Keratomi: BSZM.

Mit sajnálsz, hogy már nem?

Nezumi: Kellett volna még két futós top meg egy térdig érő futónaci, a réginek a sok eséstől csupa lyuk a térde, most hiányzik, hogy ezen spóroltam a BSZM előtt.

Róka: Lejárt a forgalmi és sárgán világít vmi a kocsi műszerfalán. Ja meg téli gumi van fent. Az adóbevallásom is visszajött javítandókkal, utálom.

Lemúr Miki: Rendeltem egy elektromos ceruzahegyezőt Kínából a gyerekeknek a céghez, ahol dolgozom. Meg is érkezett, de nem tudom átvenni, mert bezárt a recepció. De nem baj, mert úgyis távoktatás van, és nem ellenőrzik a ceruzahegyeket.

Keratomi: későn kapcsoltam, hogy kell új futócipő. Sajnos az összes beszerzési forrásom zárva van. Végül sikerült egy akciós párat kifognom, nem is túl messze a lakóhelyemtől, személyes átvétellel.

Mi lesz az első, amit a karantén után teszel a futással/sporttal kapcsolatban?

Nezumi: Futok két órát az érdi ófalusi gáton. Hiányzik :) jobban, mint a Szénás :) rögtön utána kétszer körbetekerem a Velencei-tavat.

Róka: Megyünk egy Mókus kört ugyanazzal a bandával…

Lemúr Miki: Ráveszem Rókát, hogy menjünk el a Rókás körre.

Keratomi: újra megyek majd spinningre.

A elmaradt versenyeid pót-rendezéseire elmész, vagy hagyod már idén, és majd inkább jövőre?

Nezumi: egy ilyen van eddig, az UB, megyünk!

Róka: UB. ha lesz, megyünk, naná! Borvidék félmaratonra is szeretnék, Öcsi nagyon kedvesen meginvitált, mert a Blackhole előtt, mikor még nem tudtuk, hogy elmarad, beszélgettünk arról, hogy, hogyan lehet biztonságosan megoldani a frissítést. (Mire jó pár év a SOTE Mikrobiológia Intézetben!)

Lemúr Miki: Amire csak tudok, megyek!

Keratomi: én is tervezek menni.

Szerinted a BSZM szervezői honnan tudták, hogy karantén lesz a szokásos verseny időpontjukkor (március vége)? (Idén ugyanis valamiért március elején rendezték meg a versenyt, ha a szokásos időpontban lett volna, akkor már nem lett volna.)

Nezumi: Azóta is ezen ámulok.

Róka: Nem tudom, vannak különleges képességei a BSI embereinek!

Lemúr Miki: Jugoszláv békaemberek hozták az infót, ürgebőrbe varrva.

Keratomi: Ezt majd meg kell kérdezni a Kocsis Árpitól!

Részt veszel valamilyen karantén specifikus futós kihívásban (erkélyen maraton futás, kertben/szobában/kanapé körül futás)?

Nezumi: Ha romlott volna a helyzet, körbe-körbe a kertben, így csak szent borzalommal csodálom, aki csinálj

Róka: Nem, és nem is teljesen értem miért futott pl. egy lány a kocsibeállójukon maratont. 

Lemúr Miki: Dehogy. Gyerekkoromban sokat kergettek az asztal körül, rossz emlékeim vannak. 

Keratomi: Én sem, pedig jó poén lehet egy gyufásdoboz körül 24 órásat futni.

Csinálsz otthon valamilyen fitness tevékenységet, akár a futás helyett, akár azért mert a kiegészítő sportos fitness helyed most zárva van? (valamilyen appal, online pl.)

Nezumi: Maradt a heti egy közös gyúrás Paule Timivel és a futótársakkal a messenger videóhívásán, akár naponta jó lenne :

Róka: Melóból hazafutás helyett csokit eszem hétfőnként! Péntek Szent Kondinap Timivel. online, ha hétfőn is lenne csokievés előtt, kibírnám. A céges meetingeken állva veszek részt, az számít?

Lemúr Miki: Némi saját testsúlyos edzést, hátha mégis lesz előbb-utóbb Spartan Race.

Keratomi: Semmit. :(

Fedeztél fel új - mindenkitől távoli - futóhelyet a korlátozás alatt?

Nezumi: Nem, mivel nem volt képem kifutni a faluból máshova, körözgetek itthon. Viszont jó játékokat találok ki közben, autórendszámok betűiből képzek szavakat, tippelek, hogy az épülő monstrumokba hány család költözik be, ilyesmi :)

Róka: Igen! Érden bejártunk sétálva egy csomó érdekes, meg elszomorító helyet (ld képek), rettenetesen gazdag villákat és totálisan szegény kunyhókat láttunk. Nagyon bejött, hogy nem a szokott széles műutakon futok, hanem a párhuzamos mellékutcákon, szinte terepfutás, jó szintes, nem aszfalt, és jó a kilátás.

Lemúr Miki: Nem. :(

Keratomi: Nem új, csak régebben ritkán futottam arra, most viszont minden alkalommal.

Ajánlj egy talpalávalót!

Nezumi: A világért ne hallgassatok rám, lécci, én nem hallgatok zenét futás közben. De mást igen :) hírműsorokat például, a BBC podcastjait, olasz meg német híreket, megsemondom, milyen nyelvtanfolyamokat a YouTube-ról, de magyar rádiókat is, ha érdekel, amiről beszélnek. Igen, a vírusról az a helyzet, hogy mindent… még karanténnaplót is, mondjuk azt Bresciából, ott tényleg durva.

Pl. Simonyi Balázs féle Büntetőkör:

"Az adások sok platformon hallgathatók, klikk ide: iTunes, Spotify, Mixcloud. Letöltés pedig itt: HearThis. Osszátok meg, értékeljétek, kövessétek a különböző felületeken a műsort, hogy másoknak is feltűnjön és sokakhoz eljusson az adásfolyam.

Róka: Én egy három tagú dalcsokrot szedtem össze, mint énekórán általánosban. :D Nekem mostanában tetszik a Babossy Brothers, a “Van egy ház” jó kis tempófutás alá való!

Herceg Flórától a “Tévóva” beindulós része! Az milyen mikor a népi zene keveredik a maival? Szeretem. :) Ráadásul rókák szaladgálnak a klipben.

És akkor legyen még egy népies pop dal, aminek beindulós hegedűs refrénje van. Bár tudjuk Lemúr Lócitól, hogy “A pop az lúzer!”, azért csak kiáltsuk együtt hangosan, hogy “Dézsmája, nem jutalma!” 
Szabó Balázs Bandája - "Dézsma”

Lemúr Miki: Thy Catafalque: Embersólyom . Egy Kaláka-szám altmetál feldolgozása a zseni Kátai Tamástól. Meg itt egy kis jammelés a Trónok harca fő motívumára olyan arcokkal, mint Tom Morello, Nuno Bettencourt és Scott Ian.

Keratomi: Már megint én vagyok a retró, de Black Sabbath: Paranoid

Veletek mi a helyzet? Jöhet kommentben!

"Ismeretlen, bizonytalan, titokzatos, nehéz, unortodox, redukált – mindez a Black Hole ultraverseny."

Szombaton hajnali fél hatkor depóznék be a rajtba az első Blackhole versenyen, amiről nem tudunk semmit és jól is van ez így. Idén már nem is fogunk tudni, remélem a szervezők száján lakat lesz jövő évig, a kínaiak pedig nem esznek előtte pár hónappal taknyos denevért nyersen, hogy aztán a világra uszítsanak megint valami nagybetű-szám kombinációs homeoffice generátor kis szart.

Lebegett a szemem előtt egy 12 órás száz kilométer, aszfalton tudtam 2017-ben (jajj de szép időszak volt az...!) 10 órát százon, azóta öregebb lettem, de kicsit erősebb is, és fényesebb a hajam, vagy legalábbis ezüstös, szóval a Bakony bércein 12 óra alatt csak meglett volna a száz, még akkor is, ha közben tócsából kell inni, meg hideg salakot enni, mert ugye ennek a purista versenynek az lett volna a lényege, hogy a ruházatodon, meg a kulacsodon kívül nem vihetsz magaddal mást, csak ami fejedben, meg a szívedben már benne van.

Nem tudtuk a távot, 55 vagy 122, valahol közte, biztos lett volna ebben is egy olyan csavar, hogy Márkus Öcsi és Simonyi Balázs elégedett főgonosz kacaját halljuk a távolból. Frissítőasztalokon habzsi-dőzsi, de utána ugyanúgy pucéron kellett volna elhagyni , ahogy érkeztünk, és csak azt az információt kaptuk volna meg, hogy mennnyire van a következő pont. Nem szép gondolat? :)
Csak mi, meg a futás.

Nagyon kevés dolgot csinálunk már csak önmagáért, a legtöbb tevékenyésgünkbe belopta magát az érzés, hogy ezt meg kell osztani a közösséggel, kigondolunk a teendőnkből, mérlegeljük, ki-mit reagál majd rá, nem nézünk tájat, nem veszünk virágot, nem építünk legó kalózhajót és nem futunk úgy, hogy ne gondolnánk közben néha arra, hogy meg kellene mutatni ezt az élményt másnak is. Nincs ezzel baj, de fura belegondolni, nem?

Nekem legtöbbször flow a futás, mondjuk ha egy téli hétfőn már sötétben kilépek az irdaházból, rajtam a világ összes fénylő és fényvisszaverő cucca, fülemben egy jó kis playlist, van GPS, van pulzus (nyilván), irány haza, 10 perc múlva már nem gondolok tudatosan dolgokra, csak kavarognak fel-felbukkannak gondolatok, cselekemények, érzések, emlékek, néha rágódok vmi kis történeten ("Harminc regruta bajvívó", mostanában éppen ez a cím bukkant fel vagy  százszor a fejemben, még nem tudom mit akarnak tőlem), de a legtöbbször csak vagyok, létezem, mozgok, teszi a kis testem, amit szeret, és ilyenkor kell nagy mázli, hogy ki ne lapítson a  133E bus a nagytétényi Campona körforgalmainál, és hogy ne nyaljak el patkáról fel meg le pattanva.

Szóval elengedtem a nagy futásokat idénre, helló Balckhole, helló UB, helló UTH, helló közös futások, helló futótársak úgy egyáltalán.

A futás megmaradt, nem tűnt el az eseményhorizont mögött.