Hétvégén otthonunktól távol szívtuk magunkba feleségemmel a nyári nap utolsó sugarait: Balatonalmádiban lazítottunk.
A pénteki indulás előtt volt időm elmenni futni az edzésterv szerinti tizesre, ami meglepően jól ment, talán azért is, mert zenei aláfestésnek a félmaratoni talpalávaló dalcsokrom hallgattam: Prodigy - Voodoo People (Pendulum remix), Hangmás - Excercise one, Kerekes Band - Csángó Boogie, Ágnes -Titkaid, Hiperkarma - Dob+Basszus. Mind-mind egytől egyig kiváló muzsikák, komolyan erőt adnak, borzongva fut végig az ember hátán az energia a hallgatásuk közben. A futás remekül ment, jól is esett, pont ahogy annak esnie kell. Tetszik, hogy az edzésterv megnyugtatóan állítja, kényelmes 5:30-as futásokból is meglesz az 1:45-ön belüli idő a félmaratonon.

Szóval felkerekedtünk Balatonalmádiba, futócipő és cucc berámolva, elszántság meg minden. Szombaton átruccantunk Füredre, ahol barátainkkal kellemes ebéd közben beszéltük meg az élet dolgait. Nelli nemrég mesélte, hogy a blogunk hatására elkezdett futni, pedig világéletében utálta a statikusan ismétlődő monoton mozdulatsorokat, az ő igazi életeleme a tánc. Amikor pár napja említette nem volt idő kifejteni ezt, hiszen korlátlan ideig képes vagyok a futásról magyarázni és sztorizgatni, de most ráértünk. Az tudom, hogy élete párja már jó ideje fut, de ő tényleg minden teljesítményhajhászás nélkül, még órája sincs, a távot is csak saccolja. Hozzá csatlakozott be Nelli, ismétlem, mert annyira jól esik, a blogunk és írásaink hatására, és mozgós múltjának köszönhetően a napi 5 kiri meg sem kottyan neki. Szigorúan rákérdeztem, hogy ugye megfelelő lábbeliben teszik ezt, hiszen ez a legfontosabb védelmi vonala lábunknak, kaptam egy félig megnyugtató választ. Szerencsés helyzetük van, nincs szükségük betonra való maximális csillapításra, hiszen a föld szívcsakrája (ezen jót nevettünk, ahogy a Dalai Láma is) közelében természetes talajon tolhatják a kilométereket. Remélem erről még hallunk.
A szállásunkra visszaérve úgy ítéltem meg el lehet még menni az edzésterv szerinti 5 kirire, a tele has pont lement, ahogy a nap is. Arra nem számítottam, hogy itt rohadt hamar sötétedik, a bringaút pedig nem igazán van kivilágítva. Felváltva gondoltam arra, hogy el fog ütni egy bringás, és hogy Bitliszbá is pont ezen az úton futotta körbe a Balatont. A gázolást megúsztam, az öt kilométerből lett majdnem hét, de becsszóra csak azért, mert saccoltam a távot, úgy gondoltam 18 perc futásnál fordulva biztos meglesz az előírt öt káem, ha hat percessel futok akkor is. Megállás után jöttem rá, hogy alaposan elszámoltam magam, hiszen 2x18 perc az már 6 km, és én ennél némileg többet és némileg gyorsabban futottam. Mindegy, fogjuk rá a rohamosan öregedő rókaagy számolási képességeinek mérséklődésére.

A vasárnapi hosszú futást viszont ellógtam. :( Egész nap a strandon heverésztünk, a víz nem volt kifejezetten meleg, de elvoltam benne, próbálgattam az úszótechnikát, amit mostanában tanulgatunk felnőtt úszásoktatás keretében, késő délután ettünk komolyat, utána pedig egy kedves ismerősünkkel találkoztunk, akivel hosszú beszélgetésbe merültünk miközben a legeslegutolsó nyári napfénymorzsákat is magunkba szívtuk és végül 16 km futás helyett három gombóc fagyi került a szervezetembe (mentségemre: velencei álom, áfonyás sajttorta, belga csoki, édestölcsérben).
Volt némi csábítás, hogy hétfő hajnali órákban pótoljam az elmaradást, de ugye kimaradt edzést nem pótlunk, pihenőnapon keresztedzést sem végzünk, hiszen a következő napok edzésterve azzal számol, hogy regenerálódtunk. A több pihenéstől csak jobban fog menni az eheti adag, ma 8 km fartlek van előírva. Pedig éppen szakad-zuhog az eső.
Tényleg elcsíptük az utolsó nyári pillanatot.