Már 42 kirin vagyok túl a héten, pedig a mai előírt 13km még benne sincs a számlálóban. Ilyen szorgalmas még sosem voltam, de látom a közeledő sötét fellegeket átvitt és igazi értelemben is: a jövő hetem munka szempontól húzós lesz és nyakam rá, hogy az időjárás is zordabbra fordul. De jó lenne, ha nem lenne igazam és nem most lett volna az utolsó hét, amikor még rövidnadrágban és pólóban lehetett futni!
Az edzésterv szerinti két tizesemet a szokásos dombos pályán teljesítettem, ami egy elég rossz minőségű másodrendű műúton vezet, amin azért elég nagy forgalom van. Az szembe jövő autók hatására megfogalmaztam a címben is olvasható újabb futószabály: Vigyázz, minden autós el akar gázolni!
Tudjuk jól, hogy kocsiba szállva környezetünk egy kizárólag hülyéket tartalmazó alternatív valósággá változik. Ugyanez történik futva is, csak megátalkodott gyilkosok jönnek szembe. Sztereotípia, hogy bizonyos magas árkategóriás kocsikból kiszerelik az irányjelzőt, képtelenség őket kormányozni és fékezni, valamint állandóan utcasarkokon és tilosban robbannak le, közel az fittneszteremhez/tetoválószalonhoz/kozmetikushoz. Nekik van mentségük, hiszen ezekkel az autókkal lehetetlen olyan manővert végrehajtani, mint egy útszéli futó kikerülése, de miért van az, hogy még a nyugis fiatal anyukák által vezetett Suzuki Swiftek is pár centis távolságban húznak el mellettünk? Az ok egyszerű.
A közlekedésben résztvevőknek elméletileg megvan a tudásuk ahhoz, hogy más közlekedésben résztvevőket el- illetve kikerüljenek. Egy lassabb kocsit, robogóst, biciklist, neadjisten gyalogost, vagyis más közlekedésben résztvevőt mindenki gond nélkül érzékel, utolér, megelőz. És itt van az eb elhantolva. Mit csinálunk mi az úton? Futunk. Edzünk. Gyakorlatilag szórakozunk. Semmiképp sem közlekedünk. Ezzel a gépjárműveket vezetők szempontjából akadályozzuk a zavartalan közlekedésüket. Ez pedig legenyhébb esetben is azzal jár, hogy nem vesznek komolyan és közeli elhaladással jutalmaznak, de ha egy gazdag autós jön fent említett kormányozhatatlan járművével, vagy egy tuningolt, ültetett, szélvédő felső csíkjában hifigyártó matricás, ezeréves német romhalmaz tulajdonosát akadályozzuk személyisége kibontakoztatásában, netalán egy taxist, teherfuvarost, buszost munkája elvégzésében, akkor ne csodálkozzunk ha az útpadkáról kell beugrálnunk az árokba. Meg is érdemled, mennyé az erdőbe futni!

Ha mégis arra vetemedünk, hogy műúton futunk, akkor a legjobb amit tehetünk, ha a forgalommal szemben haladunk, így (az esetleges...) kikerülés időtartamát saját haladásunk sebességével is csökkentjük, érzékeljük milyen habitusú sofőr jön szembe, vagy ahogy mondai szoktam: legalább látjuk mi üt el. A forgalommal szemben futás alól egy kivétel van, mégpedig a beláthatatlan balos kanyar (a szembejövő autósok szempontjából jobbos kanyar), ilyenek előtt térjünk át a menetirányunknak megfelelő oldalra és figyeljünk hátra. Gyakran előforduló helyzet az is, hogy jönnek mögülünk is és szemből jövő autós ezért nem tud nagyot kerülni mellettünk (abba ne menjünk bele, hogy ilyenkor meg kéne állnia, hisz a vele egy irányba közlekedőt sem túrja le), ha ezt halljuk (zenével nehéz), akkor előzékenyen húzodjunk félre. Ha a jobb sávban valami nagy és lassú közlekedik párhozamosan velünk, akkor különösen figyeljünk, mert az őket előzők szempontjából még totálisabb vakfolt vagyunk, egyáltalán nem számolnak velünk, nem vesznek észre. Évekkel ezelőtt engem és futótársamat egy megállóban beálló BKV buszt kikerülő kocsi ütött majdnem el, szerencsére annyival megúsztam, hogy meglökött és tenyérrel felszántottam az aszfaltot. Kicsit jobban parkettázva jön, akkor szépen átmegy rajtunk.
Fontos! Ha egy autós mégis olyan jó fej, hogy szép nagy ívben kikerül minket, akkor intsünk neki  barátságosan egy köszit, ezt mindenképpen megérdemli.

Na ennyit a nyafogásról, ami a két 11 kiris futásomon érlelődött meg bennem. Komolyan nem is értem miért megyek újra és újra arrafele futni. Tényleg nagyon jó dombos útvonal, de a kocsis kalandok nem annyira szívderítőek. Az edzések egyébként jól mentek, 31-32 perc alatt felértem a fordulóig, majd 29 perc körül le, lefele persze vigyázva a térdeim épségére. A második futásnál éreztem, hogy fáradt a lábam, felfele lassabb is voltam egy perccel, lefele viszont gyorsabb kettővel. Olyan 5:30-as átlaggal mentek ezek az edzések, pont jó, ahogy annak mennie kell.
A tegnapi öt kirit is dombos úton toltam, de már sötétedett, így eszem ágában sem volt műútra menni, sőt lehet hogy legközelebb is inkább ezen a műúttal párhozamos mellékúton futok. A láthatóságra ettől függetlenül adtam, a régi fehér futóblogos felsőben és fényvisszaverő szalaggal a lábamon indultam el. Felfele szokásos tempó, lefele azonban belém bújta a sebesség kisördöge, kicsit kiléptem, persze még mindig vigyázva a lejtőn futással. Szép öt percen belüli sebességgel értem haza, két és fél perccel gyorsabban, mint odafele és nagyon jól esett.