Nezumi:
Újra Gúta, de minden változik, szóval érdemes tovább olvasni! Aki elég sokáig jár Gútára év elején maratont futni, és panaszkodott már szélviharra, hóra, fagyra, valamint 15 fokos kánikulára, az legnagyobb meglepetésére egyszer csak ideális állapotokat talál: 5-7 fok, a nap néha kisüt, az aszfalt száraz (csak egyre kátyúsabb, szétrázza a tengelyt sajnos), néhol egy kis szellő, szóval nincs kifogás, nevezünk a 42,2 kilométerre.
Hurrikán esetén bővel elég lett volna a félmaraton.
A második meglepi: itt chipes időmérés lesz! AZ ott mögöttünk egy klasszik rajtkapu! Sehol a megszokott kockás füzet... szerencsére a többi kézműves kellék maradt, a varrott, megkötős örökrajtszámok, a friss, forró tea a büfépontokon, a házisüti meg a kempingasztalok.
Ágyúdörrenésre indultunk mindig, és hiába tudtam, mégis, mint mindig, rohadtuk megijedtem. Aztán rögtön a főtéren újabb meglepetés: lila és szürke füst, ezmegmiatök? Róka mondta is jó hangosan, hogy na ez kéne végig az útvonalon! Mert a képen látszik, hogy szép színes, de pokoli bűze is volt! Mondjuk ennyi volt az összes kellemetlenség, most se tudom, mi értelme volt, mikor a Föld túlsó oldalán éppen porig ég a kontinens, na mindegy.
Én idén is csodásan éreztem magamat, már negyedszerre. 30 kilométerig. Aztán már fájt, de másnapra elmúlt, csak a szép kupa maradt, a vagány városcímerrel díszített jubileumi érem, a rózsaszál meg a pezsgő, mert a szervezők annyira jó fejek voltak idén is, hogy adtak korosztályos díjakat, és ugye én még mindig futok, ami idén egy kis második helyet, sok puszit meg ezeket a klassz ajándékokat hozta:
A sportértékét hagyjuk, mondjuk inkább diszkréten, hogy készülök a BSZM-re és ez egy hosszú edzés volt. Valamint annyit, hogy jövőre is jövünk!
Róka:
Én most olyan jó kis maratont hoztam össze, hogy nagyon bizakodóan nézek a tavaszi nagy kihívások, úgyismint Blackhole, UB, UTH elé. 3:34-es maratonból már lehet építkezni, a sebesség megvan, stabil törzsizmokkal, nem sérülő, erősödő lábakkal nem lesz gondom a 100 km körüli versenyekkel, vagyis 2017-ben nem volt, de idén miért lenne másképp, ugye.
A kedvező időjárás megdöbbentő meglepetése számomra, hogy a Vág folyó gátja mellet aszfaltos az út, én erre nem emlékeztem, mindig csak végtelen havas, jeges, fehér egyenesként jelenik meg a fejemben.
Keratomival futottam az eslő 10 kirit, régen találkoztunk, megbeszéltük a világ dolgait, és nekem mostanában ez a harmadik verseny, ahol nagyon is bejön az erősen visszafogott kezdés az első kilométereken, igaz most ez majdnem tízig tartott, 58 perc körül jártunk félmaraton felénél, ott egy pisiszünet után tempóváltással benéztem, majd bent is maradtam az 5 perces kilométerek alá. A végére már szenvedősen, de stabilan ment ez a sebesség, nem fájt semmim, tudtam enni, inni, négy vitatigrist fogyasztottam el 5 km-enként adagolva, az szinte semmi, szokatlanul kevésnek is mondhatnám, gondolom karácsonyról volt egy kis maradékom itt-ott.
Keratomi:
Én is visszajáró vagyok Gútára, mert hangulatos, családias. Jó a pálya is, bár hosszan megy a Vág folyó töltése mellett, de foruló után már kevesebb a táv, mint odafele volt, hála a kezdeti városban szaladgálásnak.
Én idén (sem) vártam túl sokat magamtól itt, mert egy több, mint két hetes, karácsonnyal és szilveszterrel terhelt nemfutás után érkeztem meg a városba. Most sikerült időben odaérni, hála egy csincsillának, de ezt inkább homályban tartanám itt, ha valaki részletekre kíváncsi majd egyszer futás közben elmesélem. Szóval bejgliktől és egyéb hagyományoktól elnehezülve álltam a maraton rajtjában kicsit túlöltözve, kellemes négy és fél órára készülve. Róka mondta, hogy az első pár km-en jön velem, mert neki mostanában jót tesz, ha nem futja el az elejét - ha velem futsz ez tuti hogy így lesz, gondoltam a hétköznapi futásaimon 6:00-6:14-es átlaghoz edzett testemben. Végül 10 km-t tettünk meg együtt, és tök jó volt beszélgetni. Róka aztán elsprintelt, én pedig haladtam előre a végeláthatatlan töltés mellett.
Tulajdonképpen nem is lett volna semmi baj, ha 21 km-nél nem görcsöl be mind a két vádlim. Nem tudom, hogy mitől, egyik pillanatról a másikra történt. Volt nálam magnézium, vettem be belőle, elmúlt. Aztán 3 km múlva megint. Akkor megint vettem be magnéziumot. Ekkor találkoztam a visszafelé tartó Rókával, aki azt tanácsolta, hogy igyak sokat a mindjárt lesz fordítónál. Így is tettem, és egészen 29 km-ig vagy nem, vagy csak mérsékelten görcsölt. Innentől azonban görcs-magnézium, görcs-magnézium kombóval haladtam tovább, az utolsó tablettám pont másfél km-rel a cél előtt fogyott el, onnan már bedöcögtem a célba. Négy óra huszonvalahány perc lett az időm, volt már jobb is, lesz még rosszabb is.
Jövőre remélem nem görcsölök rá ennyire.
Utolsó kommentek