Nezumi:

Vigyázat, ez már az ötödik gútai poszt, volt 15-ben, 16-ban, 17-ben és tavaly is - ám sose ugyanaz! Mert januárban lehet 15 fok, mint tavaly, de -14 is, mint két éve, vagy pusztító orkán, mint 15-ben. Most egyik se, helyette nagy pelyhekben szakadó hó, pár óra múlva havas eső. aminek a sunyi kis éles szilánkjait az arcomba fújta a szél, aztán az is elállt.

A 42 kilométerből 31-et végtelen hómezőben futottuk a szürke ég alatt, aztán valahol messze a kettő egymásba olvadt. Elég riasztó annak, aki világörökségi helyszínekhez szokott (Spar Budapest Maraton, ilyenek), vagy körbe akarja maratonozni a világot.

Én meg szeretek visszajönni pár nappal újév után ebbe a tízezres szlovákiai (és nem felvidéki :)) magyar városba, hogy lássam, tudok-e "csak úgy", minden különleges készülés nélkül maratont futni. A szervezés  eddig is kifogástalan volt, az "üdítőpontokon" víz, mindig forró tea, aztán vigyázat, nem kóla, hanem kofola, banán, szőlőcukor, csoki, süti és fáradhatatlan önkéntesek. Ott, a hómező közepén. Az időjárástól én mindig félek - de ez is milyen butaság, mindig kimegyek futni és sose az időjárástól lett bajom :) Csak jégpáncélon nem futok, szél, hó, hideg, eső... mind volt már.

És nagyon kellenek a hosszúk, egyedül nekem a 30 kilométer is kihívás, hát nem is voltam sokszor ebben a kilenc évben... Rossz időben könnyen rövidítem az edzést, ezer jó duma van hozzá :) Na, ha elfutok a Vágfüzes utáni fordítóig, akkor hiába a duma, ugye, valahogy vissza kell jutni Gútára.

Ehhez képest a tegnapi szakadó hóban, szépen visszavéve a száraz aszfaltos utazósebességből olyan vidáman értem a 24. kilométernél lévő fordítóhoz... és utána át a falun újra, ráfordulni a töltés melletti útra, kutya bajom nem volt, tele volt a fejem olyan dolgokkal, amiket szépen összeírtam, hogy ezeken fogok tipródni. Elhagytam a 30-at és fáradt se voltam, a gyomrom is tökéletes, a kedvem is, még csak nem is untam... és akkor 31 és 32 között egy irdatlan nyilallás a csont mellett, ami három éve eltörött... és nagyon megijedtem. Fél perccel visszavettem a tempót, tojtam rá, hogy mi lesz a vége (amúgy a legjobb maratonok egyikének ígérkezett addig), már remegtem a félelemtől, hogy elszakad az izom, vagy ami tényleg tragédia, újra eltörik valahol a csont... mert ugyanott fájt és ugyanúgy. Aztán még egy nyilallás ugyanabba az izomba pár kilométerrel arrébb... és több nem volt. Jó lassan, elég ijedten - de beértem.

Hazafelé talán nem is fájt annyira, itthon már inkább, a forró víz jó volt, de alváshoz kellett egy cataflam. Reggel úgy ébredtem, hogy kutya bajom, az izom nem fájt, nagyon kellett erőltetni, hogy valami kis rosszat kicsaljak belőle. Oké, futni talán nem lett volna jó ötlet... biztos tudtam volna, de sok ráció nem lett volna benne.

És annyi maradt csak a tegnapi napból, hogy végtelen volt a hómező, összeért a szürke éggel, nem baltáztam el a frissítést, 31-ig tökéletesen bírtam, még ha utólag tudom is, hogy a csúszkálás azért sokat kivett mindenkiből... nyilván nekem se tett jót. Örülök, hogy egy kis csepp izomlázam sincs, a gyomrom - ritka dolog - tökéletes, attól meg sose féltem, hogy megfázom.

Én erre a maratonra nem készültem semmilyen edzéstervvel, a BSZM-program, amit követek, 32-t írt tegnapra. Na, addig jó is voltam :) Azt látom, az edzettségem rendben van, nem bánt az se, ha havas esőt fúj a szél a szemembe, az se, ha az olvad hópocsolyák teljesen átáztatják a cipőmet és már nem érzem a lábujjaimat, tudom, hogy a ropogós havon megszárad a cipő és bemelegszik a lábam :)

A szervezők - a száznál többszörös maratonista Zsélyi Zoltán és Zsélyi Katalin legújabb jófejsége a korosztályos díjazás. Fú, hát tényleg szinte szégyellem, de ahogy visszamentünk a versenyközpontba és már száraz ruha volt rajtam, csak még indulás előtt meg akartam kóstolni a pazar finiserkaját, hallottam a nevemet és hogy első. Úristen, de zavarban voltam!

Komolyan, semmi érdemem, csak annyi, hogy még mindig futok és a nők ennyi idősen már nagyon nem. Na de ezért nekem kupa, bor, rózsaszál, puszi?

A finiserkaja idén megint jobb volt, mint tavaly, a levesek Szent Grálja, a gulyás, amiből akkor is jóllaksz, ha nem vagy húsevő, és ha ügyesen kerülgeted a komponenseket, elég mentes is lehet. Plusz egy világbajnok csupamazsola túrós batyu. Sör, tea, kofola, természetesen.

Valamint olyan finiserérem, aminek egyik oldalán az eddigi abszolút győztesen nevét lehet olvasni. Kíváncsi leszek, mint hoz 2020 vízkeresztje :)

rrroka:

Évszaknak megfelelő időjárás (hózápor, nem takarított utak), senkinek nem megfelelő forgalom az M1-en (vendégmunkások mentek vissza), izgalmas utunk volt kifele Gútára, elakadt hókotrót  kellett kerülni, a határhíd közepén pedig figyelmeztetett a navigáció, hogy "straight ahead!", ki gondolta volna.
Nagyon szeretek Nezumival és Tomival menni bárhova, maratonra tél közepén meg különösen, hisz elég ritkán futunk össze, és ilyenkor nagyon jókat tudunk olyasmin nevetgélni, hogy Simonyi Balázs különös vonzódást érez a tapadós futóruhái iránt, meg hogy tök jó, hogy UTMB-n már saját tányér kell, nem adnak papírból készültet sem, ez különösen fontos ballansz pont egy olyan versenynél, ahova a résztvevők nagyja több száz tonna kerozin elégetése árán érkezik repülővel.

Naszóval én nagyon nem készültem erre a maratonra, a Vadlán óta nem futottam félmaratonnál hosszabbat, 120 km körüli hónapokkal tengődtem, és szép lassan +4 kg úszógumi is kialakult a karácsonyi Stühmer szaloncukrok fogyasztása miatt, így nem igazán csodálkoztam azon, hogy az első 3-4 km-en 155 körüli pulzust mértem Keratomival beszélgetve. Neki is kb. ugyanennyi volt, így egymásra licitálva lassítottunk mindaddig, míg Tomi rá nem jött, hogy a rajt előtt konkrétan 3 perccel elfogyasztott kávéja, nem csak a pulzusát pörgette fel, és egy benzinkútnál félrehúzódott. Nevetve mondtam neki, hogy lehet, hogy az órám eddig az ő pulzusát mérte, de aztán 20 méter múlva láttam, hogy baszki tényleg, egyből visszament 140-re. Ilyen nincs! :D Miért nincsenek ezek kódolva? Azért mert kínai olcsó darabok? Nem hinném!

A verseny Vág melletti szakaszán konkrétan 10 km hófehér tájban kell futni (és ez még csak az odaút!), ami semmilyen szempontból nem szórakoztató, de szerencsére volt beszélgetőtársam, a győri futónagykövet srác, akinek minden története úgy kezdődik, hogy "Találkoztam egy gyönyörű futólánnyal...". A 20 km-es "üdítőpontig" beszélgettünk, ott mondta hogy ő lassítana, én meg mondtam, hogy kicsit fázom (egy hosszú felső elég volt ebben az időben is), szóval gyorsítanék, majd a fordító után pacsizunk. Így is lett, a Vágfüzes utáni 10 km aszfaltos locspocs részt kicsit tempósabban tettem meg, miközben a hószállingózás elállt, majd jött egy kis havaseső, jégdara, szél, Ford tranzit, ami beborít latyakkal, de nem volt baj, mert bekapcsoltam a zenémet, gondolataimba merültem, és az okos kis testem hőtermelése védőburkot vont körém.

Na aztán jött a 30 és 40 km közötti rész, visszafele a gát mellett, ami újból nagyon-nagyon-nagyon kalandosnak és látványosnak ígérkezett, egy elképesztően látványos fotót ide is teszek nektek róla. Döbbenetes színek, dinamikus mozgás!

Valahogy azért kibírtam, és az utolsó 2 km-en a településen belül, már gyorsan elrepült, sittysutty beértem.
Nézem az órámat, 3 óra 52 perc... Végig direkt nem néztem semmit, csak a pulzust, nem számolgattam teljesítést, így egy kicsit elkenődtem. Oké, volt benne egy félmaratonnyi nagyon havas rész, ahol minden lépésből ellop a csúszás 20 centit, de két éve -12 ºC-ban húsz perccel jobbat futottam, és tavaly is 3:36 lett, igaz 10-el magasabb pulzuson. Szóval kicsit elkényelmesedtem.
Jó volt ezt most, az év elején realizálni, lehet kicsit felpörögni, mert hogy lesz ebből UB párban?

Keratomi:

Nem volt olyan rossz, mint lehetett volna. (Lásd Nezumi bevezetőjét.) Mivel fent már minden leíródott, én csak annyit tennék hozzá, vagyis inkább jegyeznék meg, mintegy magamnak, de mégis mindenkivel megosztva; ha úgy tetszik tanulságként, ha meg úgy, akkor közhelyként: egy maraton vidám lefutásához kell, hogy időnként legyenek 20 km-nél hosszabb futások is.