"(Róka) - Nem vagyunk normálisak maratont futni ilyen hidegben...
(Tomi) - Te vagy a nemnormális, én félmaratonra neveztem..."
Maraton - rrroka
Nagyon hideg volt. Meg szél. A szél jó volt, ha hátulról fújt, de a tapasztalt futók tudják, hogy ha egy verseny A-ból B-be tart, majd ugyanazon az útvonalon vissza, akkor bizony a hátszélből szembeszél lesz, és a szembeszél mindig a végén jön.
A szelet én egyébként úgy oldom meg, ahogy a dombokat: nem törődök vele. Ez egy megváltoztathatatlan tulajdonsága az adott pillanatban a versenynek, kár belelovalni magunkat abba, hogy ez mennyire feltart, egyszerűen meg kell oldani. Futótechinkával és megfelelő tempóval könnyen leküzdhető, vagy legalábbis átvészelhető. Kis lépésekre kell váltani, rá kell dőlni a szélre, és nem szabad ragaszkodni a szél nélküli tempóhoz, hanem a szél nélküli intenzitást kell tartani. Pulzusmérővel ez ugye könnyű, de nekem már az első 3 km-en befagyott a mellkaspántom, nem adott jelet, próbáltam újra konnektálni az órához, de nem nyert, kénytelen voltam érzésre futni.
Mondjuk a -12 °C eléggé le tudja vinni az átlagpulzust, szóval nem tudom mennyire lett volna amúgy releváns.
Remek megoldás, hogy a fordító nem fél pályánál van, ez fejben nagyon segíthetett szerintem félmaratonon is, de maratonon, amikor 25 km-nél fordulsz, akkor csak kicsit kocogsz és megvan a 2/3, hát nem szuper?
Még a fordító felé haladva Vágfüzes határában van valami természeti anomália, amit már előző évben is éreztem. Itt olyan túlvilági hideg áradt lassú de folyamatos szél formájában, hogy az arcom elkezdett megdermedni, úgy éreztem jégpáncél képződött rajta, többször megérintettem, hogy tényleg így van-e, meg grimaszoltam, arra számítva, hogy a jég recsegve törik majd össze. “Arcára fagy a mosoly” ez itt szó szerinti értelmet nyert, ez volt szerintem a legdurvább rész. Ez egy olyan fura hideg szél, hogy visszafelé, amikor hátszéllé változott, akkor is hideg volt!
A vágfüzesi frissítőpont jeges kóláját és ásványvizét bármikor elfogadnám a SPAR maratonon. Nem tudom hogy bírták a pontőrök a több órás ott tartózkodást, minden esetre nagyon megköszöntem neki és “Jók vagytok!” kiáltással haladtam előre kérlelhetetlenül.
Aztán jött a fagyhalál.
Pedig szerintem ekkora már felmelegedett a hőmérséklet -10°C-ra.
30 km-nél fordultunk rá a Vág melletti gát monoton, egyenes, ingerszegény, monokróm fehér-szürke, enyhén emelkedő szakaszára, ahol folyamatossá vált a szél szemből. Az első 3-4 kilométeren nem is volt baj, a tempóm által fűtött kis belső kazánom jól üzemelt, a kezem, lábam tette a dolgát magától, fejben pedig elkalandozhattam. Biztos ismered ezt az érzést, teljesen jól elgondolkozol dolgokról, megírsz fejben egy fél posztot, kitalálsz valami nagyszerűt, de aztán szinte soha nem tudod felidézni miről is ábrándoztál. Na ez így ment 35 km-ig, amikor megtörtént az, amire ezen a ponton nem számítottam, vagyis hirtelen még hidegebb lett. Konkrétan nem fáztam, de érzetem, hogy ledermednek az izmaim és tompa érzéketlenség lesz úrrá az ujjaimon. Az egérnyomkodó ujjamért, mint elsődleges munkaeszközömért komolyan elkezdtem aggódni.
Itt gondolkodtam el először azon, hogy normális dolog-e amit csinálok, és hogy jövőre akarom-e. Két frissítőpont mellett mentem el evés-ivás nélkül, _tudom_ hogy kellett volna, frissíteni hidegben is kell, de semmi esélyt nem láttam arra, hogy a megállás jó irányba mozdítaná a továbbhaladás iránti lelkesedésem. A kulacsomban a házi készítésű gyümölcspüré (kézműves vitaróka) jégkásává változott.
A végére tökre belassultam, jött pár görcs-ígéret, és bajban is lettem volna, ha egyszer csak végre véget nem ér a gát, és rá nem kanyarodunk a városba vezető utolsó két kilométerre, ahol azért sokat javult a hőérzet.
Végül 3:34-el besántikáltam a célba, produkáltam pár tünetét a hipotermiának, de hamar bevonultunk az épületbe, kis feleségem hozott egy jó gulyást sok csípőssel, és 10 perc múlva már úgy éreztem magam, mint valami kib*tt nagy hős.
Jól indult az év, rögtön az elején van mire szerénynek lenni.
Félmaraton - Keratomi
A szél maradt meg nekem is leginkább Gútából. Persze, mikor két évvel ezelőtt voltam itt, akkor is nagyon fújt, de legalább nem volt ennyire hideg. A körülményekkel futás közben én is úgy vagyok, mint Róka, hogy hát ez van, ezt kell szeretni, de a széllel még nem sikerült megbarátkoznom. Inkább legyen nagyon hideg, vagy nagyon meleg, vagy essen az eső, bármi jó; a szél viszont olyan mint a … na mindegy, hátulról jó, és akkor nem kell leírnom a hasonlatot. A megfelelő futótechnikát én is megtaláltam egyébként: lényegében törzsdöntéssel próbáltam haladni, hogy az arcomat ne érje a fagyasztó. Így is minden elvemet feladva a cukor tartalmú ételek/italok kapcsán kénytelen voltam meleg teát inni a frissítőpontokon. A túléléshez kellett, és végül is finom volt. Érdekes, de ne fázott semmim igazán, csak az arcom Steven Segal-osodott.
A futás jó volt, én kényelmes, kocogós tempót mondanám hogy választottam, de ez igazából ennyire tudtam felpörögni most. Ilyen hat perc körüli ezrekre. Az nekem is tetszett, hogy a forduló nem a felénél volt, mondjuk így kicsivel több szembeszelet kellett elviselni.
Futás után volt meleg étel kenyérrel, sütivel meg kólával sörrel. Egyedül a zuhanyzó hiányzott, de végül is a hideg konzerválta a szagokat, így nem voltunk büdösek a végén.
Ja, az ágyút majdnem elfelejtettem: egy igazi löveg a startpisztoly. Én nagyon készültem a hangjára, de így is majdnem beszartam, képzelem, hogy aki nem számított rá mit élhetett át.
Utolsó kommentek