Vasárnap hazafuvaroztuk a nálunk vendégeskedő unokatesó gyerekekeket a Kiskőrös közeli Kaskantyúra. A hétvégén kéne ugye egy hosszút futni, így elhatároztam, hogy ebéd után ellógok bő egy órára, hogy fussak egy hosszút, vagy legalább egy közepest.
A rokonok a község határától pár száz méterre laknak egy szépen felújított tanyán, a futást pedig a Vadkerti-tó felé terveztem keresztül a tanyavilágon, szőlőtökék, telepítette akácosok, kukoricatáblák között, remélhetőleg területvédő kutyák mellőzésével. A 14 éves unokatesómat addig ugratták a szülei (szerintük a faluból még soha senki sem futott el a tóig), míg végül csatlakozott hozzám, és abban egyeztünk meg, hogy a tóig elfutunk (8km), aztán majd értünk jönnek kocsival. Én titokban arra gondoltam, hogy visszafelé is futok, akkor tényleg hosszú kerekedhet belőle. Persze a kulacsövemet otthon hagytam, úgyhogy egy félliteres ásványvizet préseltem a kulacstartóba.
Nekivágtunk a Kiskunság mellékútjainak, és hamar megtapasztaltam, hogy a finom homokban nem egyszerű futni, egyrészt belemegy a cipőbe, másrészt csúszik, mozog, és ezzel kilopja az erőt a léptekből. Szép kényelmes beszélgetős 6 percen kívüli kirikkel futottunk, kíváncsi voltam, hogy nem futó, de sportos, 26 hektár művelésébe bevont, jó fizikumú unokaöcsém mennyire fogja bírni, és örömmel tapasztaltam, hogy simán megy neki ez a tempó, és kedélyesen válaszolgat naív kérdéseimre, és büszkén mutogatja a birtokot. A környék tanyái mindegyikén szorgalmas házőrzőkkel akadtunk össze, szerencsére vagy láncon, vagy jó állapotú kerítés mögött voltak, így nem kellett megpróbálkoznunk a homokban való sprinteléssel. A kissé borongós időben észrevétlenül gyorsulva futottunk, a tavat már 5:40 körüli tempóban értük el. Meglepődtem, mert sokkal kisebb vízfelületre számítottam, mondjuk egy jókora horgásztóra, de saccra az orfűi Pécsi-tó méretű, azaz kb. Velencei-tó negyede lehet, és egy egész komoly fizetős strand és rengeteg horgászhely van a partján.
Telefonáltunk a szülőknek, hogy már itt is vagyunk, és nem nagyon akarták elhinni, hogy ilyen hamar ideértünk, de már indultak is értünk, én pedig jó érzékkel úgy döntöttem, hogy nem futva indulok vissza, hanem a kényelmes utat választva bepattanok a mikrobuszba. Jó érzékkel, mert hazafelé útba ejtettük a solvadkerti Bianco Néró cukrászdát, ahol hatalmas gombóccal mérték a fagyit, így hárommal egyből vissza is töltöttük a futás közben elhasznált kalóriát.
Idő: 00:49:07
Táv: 7.87 km
Tempó: 06:14
Utolsó kommentek