Berzenkedtem a körözgetéstől, 100 km az 20, HÚSZ kör, de mindenki azt mondta: jó az, mert stabil helyen, stabil időközönként ott vár a kánaán, banán-só-angol WC képében. Banánkát eszegettem, sót nyalogattam, WC-re nem volt szükségem, a stabilitás meg háááát félig volt jó. Valahogy nem tudtam akkora flowba kerülni így, hogy fél óránként kizökkentem, az viszont igaz, hogy a segítő csapatom (kis feleségem és Keratomiék - Tomi is futott egy 30 kiri körül, okosan kiszállt, amikor kellett) szupportja félóránként nagyon sok időt, megállást spórolt nekem. Simonyi Balázs feltette a kérdést a blogjában, hogy segítővel vagy nélküle, hát a körözgetős versenyeken szerintem a segítőkkel felé billen a mérleg, mert így mondod mit kérsz következő körben és szépen feladják neked, nem kell megállva turkálni a szatyorban, majd kínkeservesen újraindulni.

A kör egy pontosan 5 kilométeres oda-vissza útvonallal, benne két, eleinte enyhének tűnő, az idő múlásával brutálisra változó emelkedővel, ahol szépen elszáll a pulzusod, akkor is ha nem futod meg (én megfutottam mindig, de lazán). Az időjárás cseppet melegebb a kívántnál, 3. kör után vetkőzés, rövidgatya-póló, ezt sajnos nem teheti meg helyetted a szupport team, az esti visszaöltözést beleszámítva elmegy vele kétszer öt perced, mert ha már megállsz és letolod a nadrágot, akkor érdemes a szerszámkészlet környékét is átkenni aloe verával, sőt este, a hideg hatását tekintve azokra, a mellbimbókra is. A futók ilyenek, nyilvánosan mutogatják és kenegetik az intim szférájukat.
Kétszer pisiltem, aranylót, innen tudtam, hogy a folyadék háztartásom rendben van, ha nagyon átlátszó, vagy sötétbarnára vállt, akkor kell a helyzetet kezelni.
Menet közben alig ettem, másfél croissant vajjal és reszelt sajttal, pár gerezd paradicsom kis sóval, banánszeletek, három szem csoki, két aldis gyümölcsszelet, fél liter saját gyártású smoothie (banán, eper, kivi, körte, alma, egy vérnarancs leve, víz), és 70 km után ebédre egy kis adag borsós-parmezános bulgur séta közben. Figyelembe véve, hogy normál esetben majdnem egész nap eszegetek valamit ez elég kevés nagyjából 10 órára elosztva.
Iszogatni a klasszikus trió, víz, iso, kóla. A nagy melegben locsolgattam a fejem búbját is. Ja igen, DM-es kálium porral és magnéziumos szőlőcukorral pótoltam a kiizzadt sókat.

Összességében probléma mentesen elvoltam, nem esett le körmöm, nem dörzsölt, fájt, nem jött görcs, nem ment has, és igazából a körözgetésbe is beletörődtem. A "rohadt domb", később "kurva emelkedő" sem akasztott ki, és bár az első 50 km-en 150-es pulzusértékeket is láttam, az elvárt 140 helyett, Tomi megnyugtatott - és igaza is lett - hogy ne aggódjak, később már ha akarom, sem fogom tudni feljebb tolni. 50-70 km között volt egy kis holtpont, 70-85 között újult erő, tíz órán belüli remény, de az esti öltözés után nem tudtam már rendesen nekieredni. 32 percen belüli köröket kellett volna még mindig futnom, de a sötétben fejlámpával botorkálás a kivilágítatlan, sötét erdei műúton minden kedvem elvette, lassultam, nyafogtam, nagyon-nagyon vártam a végét, és tucatnyiszor elmondtam, hogy ilyet soha többet.

A körözgetés előnye, hogy a versenytársakkal (főleg miután az 50 km-esek kiszálltak) összemosolyogsz, integetsz, biccentesz. "De hülyék vagyunk", "megy ez még", "kivagyok, de próbálok mosolyogni" nézések ezek. Energiák adódnak át és sokszorozódnak meg, amikor a barátokkal pacsizol. Látod a másik arcán, tekintetén, mozgásán hogy mi a helyzet. Érdekes, az egész verseny alatt nem láttam megtört tekintet.
A sötétedés mindezt elvette tőlünk. Erejük végét járó, fejlámpával egymás elvakító veszélyforrásokká váltunk. Nagyon örülök, hogy csak két kört kellett ebben a sötétben megtennem, nem is tudom a 12 órás szintidővel küzdők hogy bírták kezelni ezt. Lehet, hogy ha az óraátállítás utáni világosban fejezzük be, akkor jobba kedvvel ér véget a verseny, de így tőlem szokatlanul befordultam.
Az utolsó három körben elengedtem a 10 órán belüli teljesítést, ami egyáltalán nem zavart, ilyenkor már nincs jelentősége, hogy 5-10 perccel előbb vagy később végzel. Az utolsó (kivilágított!) pár száz méter meghozta azt az örömöt és megkönnyebbülést, amiért ezt az egészet csináljuk, ráadásul pont az eredményhirdetésre értem be, ahol megtudtam, hogy Lubics Szilvi három (8 óra 27 perc), Muhari Gábor hat kört vert rám (6:50, új pályacsúcs). Muhari utolsó 500 méterén pont összetalálkoztunk, tapsoltam, fütyültem neki, ekkor az addig robotként futó versenyző végre felnézett és elmosolyodott. Hát az utolsó 500 méteren én is mosolyogtam rendesen, 10:08:58 a vége, kérem azt a gulyásleves azonnal.
Most másnap én mozgok robotként, síkon csak-csak elvagyok, de a lépcsőzés fáj, főleg a térdeim mondják, hogy hagyjuk ezt. Másfél óránként ennem kell, másfél kilót fogytam, az érzéseim az ultratávokkal kapcsolatban pedig felemásak. Ilyet még egyszer nem, az biztos, már tudom, hogy az én terepem az 50 km körüli trail futás, azonban a 100 km aszfaltost mindenképp ki akartam egyszer próbálni, és ehhez az Optivita volt a legjobb választás.

Utóirat: Teljes komolysággal kérem a rendezőket, hogy tiltsák meg, hogy a versenyzők Puzsér Róbert podcastjait hallgathassák KIHANGOSÍTVA. Az adott sporttárs másik hobbija az volt, hogy egy centire jön közvetlenül mögötted, illetve, hogy úgy viselkedik a segítőjével, mintha a seggéből húzta volna ki :/