Lekocogtam a nyaralótól szállástól (merthogy télen síelni is járnak ide) az ifjúsági táborig bemelegítésként, innen egy jókora emelkedő vezet fel a Boldogasszony kövéig, ami nem egyetlen kő, hanem a földből kibúvó sziklák csoportja, és gyógyító erőt tulajdonítanak nekik, valamint az itt álló fáknak, mert Szűz Mária itt pihent meg a legenda szerint. Biztos azon az úton jött, mint én, mert a meredek domb után nekem jólesett volna egy kis szuszogás, de a településen éppen Gyógynövényfesztivált tartottak, és a gyógyító hatású köveknél is sokan töltödtek fel, így csak átsuhantam közöttük egy simítással erőt merítve az egyik fehér sziklából. IV. Béla emlékműve felé kanyarodtam, majd az errefelé gyakori közkutak egyikéből lefetyeltem pár kortyot, az erőltetett hegymenet ugyanis fémes ízt hozott a számba. Onnan tudod, hogy jól csinálsz egy résztávos edzést, hogy ez a kesernyés  dolog lepi el a szád, de most nem résztávozni akartam, csak egy kis dombos futásra indultam. Neki is vágtam a következő emelkedőnek, helló, Somos-hegy 673 méter magassággal, erdővel és jó kilátással. Csak egy fotóra torpantam meg, már ereszkedtem is le a sportpályához, majd fel a Kis-dél tetejére, ami életem eddigi legmerdekebb emelkedőjének bizonyult (vagy tűnt) a Kékest is beleértve, szerencsére annál jóval rövidebb távon, így a végére is futottam, csak a legtetjén kellett megállnom kicsit térdre támaszkodva zihálni. 666 méter magas (Lemúr Mikitől szinte hallom a JEEEE!-t) és nincs rajta erdő, csak valami aljnövényzet, pár fa, meg egy mobilátjátszó állomás.

Hamar pucoltam tovább, mert túrázók álltak nem messze tőlem a gerincen, és a buszmegálló-szindróma arra késztetett, hogy könnyűnek tűnő léptekkel késlekedés nélkül fussak el mellettük. Le a sípálya mellett (nem egy nagy sípálya, elég csöves felvonókkal, nem tudom tényleg használják-e télen), aztán fel megint egy dombra, majdnem neki két bringás fazonnak, akik a keresztúton keveredtek elém. Meglepődve néztek, pedig szerintem hegyen bringázni furább, mint futni, főleg azokban a színes tapiruhákban. Innen már könnyű dolgom volt, az Erdőalja utca emelkedő nélkül vitt körbe a település keleti végén, majd egy meredek lejtővel a buszvégállomásra keveredtem vissza, ahonnan már csak a fő utca 10%-osnak jelzett (fogalmam sincs mit jelent ez) emelkedőjén kellett felküzdenem magam. 

Jó kis futás volt, bár a runtastic nem mért valami nagy tempót, bőven 7 perc fölé keveredtem állítása szerint, pedig többször éreztem, hogy kipurcanok, és a sík szakaszokon kényelmes sebességgel haladtam. Nyilván az emelkedők csaptak oda, de majd jön a visszavágó, ha az esőt ígérő időjósok szokásuk szerinti pontosággal találják el az időjárást.

Idő: 00:49:26
Táv: 6.7 km
Tempó: 07:23
Szint: 312 m