Bejött a tapírforma Tárnokon, ismét bebizonyosodott, hogy a kitartó és rendszeres edzés meghozza a maga gyümölcsét, szemben a nem-futással és tapírkodással, mint életformával. Rrróka blogtárs ugyanis keményen készül mostanában, én meg nem, -- és ez meg is látszott a május 12-i Tárnoki Tófutás végső hajrájában.

Az eseményről nem tudok sokat írni, hiszen régen volt már, és tíz nap nagy idő, ha a mindennapok tajtékos viharában hányódik életünk kicsiny hajója. Nap mint nap! Én pedig most inkább a jövőre koncentrálok (gombfoci? Ld. később), és tudvalévő, hogy Múlt és jövő nagy tenger egy kebelnek, Megférhetetlen oly kicsin tanyán!

Arra még emlékszem, hogy verseny 13 km-es távjára neveztünk, ami két kört jelent. A szervezés jó, a társaság kitűnő, a szél heves:

A startzónában ácsorogva gyorsan megbeszéljük, hogy Sneci biztos megint előttünk fog végezni, majd rajt, és elvágtatunk. A tempó nekem kicsit sietős, csak reménykedni tudok, hogy az első pár km után belerázódom. Rrrókán nem látszik a fáradtság, ez egy kicsit aggaszt, de nem mondok semmit, nehogy felbátorodjon. Sneci persze végig előttünk, esélyünk sincs rá, hogy utolérjük:

Rrróka elég kemény iramot diktál, próbálom tartani vele a lépést. Féltávnál, a fordulónál megáll inni, én kihagyom (13 km-es versenyen frissíteni? Minek?), és ez pont elég arra, hogy némi előnyt szerezzek. Ezt tartani is tudom pár km-en keresztül, mikor a tó végénél beleszaladok a saját hülyeségembe, nem a jelzést követem, hanem az utat, lefordulok a pályáról és bambán állok, mikor beleütközöm a békés pecásokba. Most akkor merre? Visszafordulok, szerencsére épp akkor ér a kanyarhoz Rrróka, integet, mutogat, és biztosan röhög magában, teljesen jogosan.

Kicsit dühös vagyok, próbálom visszaszerezni az előnyömet, de ez már csak úgy megy, ha bőven a komfortzónámon kívül futok, és ez még egy kicsit korai, szinte 4 km van hátra! Mégis úgy tűnik, összejön, már kezdek is örülni, mikor párszáz méterrel a cél előtt Rrróka vigyorogva elhúz mellettem. Ekkor már képtelen vagyok érdemben gyorsítani, 18 másodperccel utána átszakítom a képzeletbeli célszalagot és a földre rogyok. Csak azért nem fetrengek hosszasan, mert Sneci fölém áll és le akar önteni egy pohár vízzel. Ha ő bírja, akkor én se agonizáljak itt a magam harmincvalahány évével, inkább felpattanok és vertikálisan pihegek tovább.

A nettó időnk 0:58:40, illetve 0:58:58, ami kb. 4:30-as átlagtempót jelent, és korosztályosan (40 év alatti férfiak) a IV. és V. helyre volt elég. Rrróka éppen lecsúszott a dobogóról, de ha folytatja ezt a kemény készülést, jövőre rá is állhat valamelyik fokára. Én meg majd választok valamilyen más sportot, mondjuk a gombfocit, az állítólag nem ennyire megerőltető.