Na, hogy ne lódítsak, mint képviselő, ha a kólafogyasztásról kérdezik, egyből bevallom, hogy mindössze az L táv második helyezettjével, Veres Gáborral futottam két km lejtőt az én kis M távom közben. Volt fél óra meg 10 km előnyöm ugye. De attól még öt percen belüli tempóról van szó kérem!
Ez a teljes igazság. Kifejtem.
Szóval az M-en indultam, eredetileg nem terveztem gyors futást, de némi noszogatásra aztán csak sikerült tempót váltanom felfele, elkerülve egy kutyafogatot, meg a negyven jószágos muflon csordát. Előbbiek csak vonyítottak, utóbbiak előttünk, fölöttünk ugráltak át, szerintem mind az októberi 25 °C-os hőmérséklettől volt megkergülve. A mezőnynek szerintem jól esett, én legalábbis nagyon szerettem ezt az ajándék rövidgatyás-pólós időjárást, pláne hogy kis feleségemmel a verseny előtt-után néhány bónusz napot töltöttünk a Mátrával szomszédos Cserhát lankáin.
Az első pár km-en beszélgettem az érdi lányokkal, ezeken a dús emelkedőkön úgysem lehet menni rendesen, csak szorosan kutyagolunk egymás után kapkodva, mint egy marhára stresszes túracsoport lennénk. Na aztán jött a repülő rudli, itt 4 km környékén kezdtek kipurcanni azok, akik túl gyorsan kezdtek mert elragadta őket a rajt heve. A Mátra Trail pályái kifejezetten lassan, sétálva kezdősek, mert minden táv második felén tudunk rettentő nagy sebességi előnyt produkálni, ha nem nyiffantottuk ki a combizmainkat azzal, hogy fölöslegesen produkáltuk magunkat az első 5 km 500 méteres szintemelkedésén. Ezt kérem tessék elfelejteni, senki sem tud itt tempót futni, se bot nélkül, se bottal, se bottal a hátizsákján. (NEM kérdezem meg, hogy mikor akartál botozni, ha nem a 10%-os emelkedőn, te dolgod. Szerintem egyébként kényelmetlenül sűrűn voltunk ahhoz, hogy itt most bottal variáljunk.)

Szeretem a Mátra Trail M pályájában tudatot, hogy az elején csak fel kell tempósan sétálni jó magasra, aztán meg végig lejtő. Semmi perc alatt ott voltunk a hat kilométeres fordítónál, aztán lehetett végre futni, csak emelni kellett a sarkat, meg néha azt kiabálni vigyorogva, hogy juhú!

A mátraházi frissítőponton Nezumi kérdezi, hogy kérek-e valamit, ugyan van nálam minden, de megállok, mert beleférne egy üccsi, de aztán azt mondom kedves kóla kínálására, hogy "ööö nem", és nem fejtem ki, hogy "hülye vagyok, most jut eszembe, hogy a hátizsákom nagy rekeszébe csomagoltam a poharam, ahelyett, hogy kéznél lenne." Erre azt mondta, hogy "akkor meg menj, mire vársz?" és én futottam, csak egy szép képet lövök nektek előbb.

Innen jött egy nagyon technikás rész, itt tudja porrá törni magát az ember, ha nagyon pattogtat, de azt csinálják a muflonok.
Ha a Hatökörura nevű helyig eljutunk eltaknyolás nélkül, akkor onnan lazul a terep, patakátkelések és jópofa ösvények jönnek, persze nem nélkülözik a Mátrára oly jellemző kiálló köveket sem, ezeket át kell lépni ügyesen, aztán jön egy emelkedő, amire nem is számítottál... Mert nem nézted meg rendesen a pályát... Meg nem emlékszel, pedig hatszor jártál itt. Meg is érdemlem.

Itt ért utol Szabó Gábor Gebre, az L táv első helyezettje, szépen elslisszant a kőtengeres emelkedőn, örömmel láttam, hogy óvatosságból vagy hatékonyságból ő sem futott felfele végig. Aztán pont a köves domb tetején ért mellém Veres Gábor, L táv második, nekem meg nem tudom honnan, de bekattant, hogy mindig is szerettem volna megnézni, hogy fut az élmezőny, és itt a remek alkalom, enyhe lejtő, nézzük meg mi történik, ha hirtelenjében 9 perces hegymászásból 4:30-as tempóra váltunk. 
Először is Gábor megnézte, hogy milyen rajtszámom van, aztán szerintem elkezdett tesztelni, hogy lelkes hülye, vagy kitartóbb lelkes hülye vagyok-e. Előzékenyen mutatta, hogy itt most balra, itt vigyázzak a fejemre, hoppá egy kis szikla. Én meg szedtem a lábam, tök jól ment, esküszöm nem futottam ilyen sebességgel évek óta versenyen. Tudtam tartani a tempót, nem fájt semmi, nem éreztem nehéznek, volt levegőm, mondjuk a pulzusértékemet megnéztem volna, de nem raktam fel a pántot.

A sásátói egyenesen le is fotózott minket érdi futótársam férje, az én buldogképűvé válló arcomon szerintem látszik, hogy mennyire koncentrálok. Itt rájöttem, hogy nem fogom bírni és kerestem a lehetőséget, hogy méltósággal leszakadjak, amit a csippantó pont, az úton átkelés, az utána következő nagyon köves szakasz biztosított is.
Ilyen besavasodott lábbal esélyem nem volt úgy átszökdelni a köveken, ahogy azt az élmezőny tagja tette, így szépen lemaradtam, de nem lassítottam nagyságrendileg, továbbra is mentem, ahogy csak bírtam. Így lett a 16. kilométerem is 5 percen belüli, aztán a kis köves kanyargáson 5:30-ra lassultam, hogy a végső szakasz meredeken lejtő műútján begyűjtsek egy 4 percen belüli kilométert... Ilyen se volt még.
Tényleg igaz, hogy lefele a szar is gurul, de 4 perces alatt, csak az, amelyik kemény!

Kis feleségem a célban várt, neki is biztos fura volt, hogy percekig csak lihegni és korlátba kapaszkodni tudtam. Mint kiderült a 16. helyezett lettem a 2 óra 3 perces időmmel, meglepett, hogy ilyen elől értem be.
Vagy két órát kempingeztünk a célban az érdi csapattal, befutó gulyást kanalazva, sztorizgatva, nevetgélve, igazán jó hangulatban, amit megkoronázott, hogy volt még melegvíz, de nem volt sár az öltözőben.

Programajánló a Cserhátból

Hollókő! Nagyon tuti a palóc ófalu és szépen felújított a vár. A kéktúra útvonala pazar és tele van erdei tehenekkel! :D

Nem messze van Szécsény, itt van egy kastély, egy ferde tűztorony, rendezett angolpark és nagyon olcsó kaja. A város szélén az Ipoly holtágban lehet kenuzni, meg kalandpályán csúszkálni, önsanyargatóknak spartan pályán tesztoszteron huszárkodni.
Pár kilométerre igen látványos a Páris patak szurdokja, alig fél km, de igazán különleges, megéri azt a 20 perc autózást.