- 20,7 km futás
- 2h 12' 25" alatt
Azt mondják, amilyen az év első futása, olyan lesz az összes többi, hát, b*zmeg, remélem, nem.
Vasárnap kora délután a Hosszútáv blog szerkesztőbizottsága sikeresen leküzdötte az ünnepek utáni elhúzódó, krónikus punnyadást, és testületileg elindult Biatorbágy irányába, a kertek alatt. Az első két km-en velünk tartott Dobzse is, akinek már jó ideje idült módon fáj a sarka, ezért most csak óvatosan terhelte. A fránya testrész remekül bírta a visszafogott megpróbáltatásokat, melyhez hasonló jókat kívánunk a jövőben is.
Dobzse a Tárnoki út végén levált, mint indítórakéta a Szojuzról, mi mégsem lőttünk ki igazán a hipertérbe, valahogy nem ment. Azt hiszem, Rrrókánál még a CUMI-val éreztette a hatását (Célverseny Utáni Motivációvesztési Inaktivitás, (c) .Joe ), mert olyan 5:50 körüli ezrekkel haladtunk, és ennél azért egy fokkal jobbak szoktunk lenni. Nekem benne lett volna a boogie a lábamban, de hát minek rohanni, vegyél vissza a harcodból, öcsi.
A Fundoklia elején lévő lépcső tetején nálam is elfogyott a szusz, később Rrróka meg is jegyezte, hogy talán soha nem futottunk még ennyit csendben. Hamarosan magunk mögött hagytuk a civilizációt, és kezdődött a sárdagasztás meg a csúszkálás. Egy alkalommal épp hogy el tudtam kapni derék futótársamat, kár lett volna azért a szép sárga dzsekiért. Legalább deréktól felfele nézzünk ki valahogy, ha már a cipő és a nadrág csupa sár.
A dombtetőn merészen úgy döntöttünk, hogy bevetjük magunkat az erdőbe, mint a bozótharcosok, és megnézzük, megvan-e még a magasles. Hát megvolt, mint ahogy a vaddisznódagonyák is, hál'istennek. Ez volt a forduló, betermeltük a finomított szénhidrátot, majd fordultunk. Az erdőszélen szembejött velünk egy csapat lóháton, épp négyen voltak, mint az Apokalipszis lovasai, remélem, ez nem valami rossz előjel. Itt készült az alábbi fotó, íme:
Ez pedig Rrróka békaperspektívából (ezt látja utoljára a letiport ellenség):
Visszafele lejtett az út, tehát már kényelmesen utaztunk -- volna, de folytatódott a szenvedések sorozata, ilyen-olyan testi nyavalyák próbálták megtörni a sportszellemet. Félve írom le, de már-már belesétáltunk! S ha ez nem lett volna elég, a Fundoklia elején három zsebkutya vette fel velünk a harcot, biztos kiszúrták a hiénák, hogy gyengélkedünk, élve akartak széttépni. Annyi elszántság még maradt bennünk, hogy visszaverjük a támadást, elfutni meg úgysem tudtunk volna.
Így poroszkáltunk haza lassan, lefogyva bár, de törve nem. Nyögvenyelős, szenvedős futás volt, pocsék idővel (6:24-es átlaggal), nekem mégis perverz módon jól esett. Nem kell mindig széthajtani magunkat.
Azt írjam, hogy a várva-várt otthon kapuja előtt vettem észre, hogy a kulcscsomómat a fényképezkedős helyen hagytam, kb. 10 km-re a kádtól, amiben szerettem volna lenni, és eszelős offroadozás következett a szürkületben? Hát istenem, ez a trip így volt kerek. Boldog új évet nektek is!
Utolsó kommentek