Hamarosan itt az UltraBalaton, Magyarország legrangosabb ultratávú futóeseménye. Hogy kedvet kapjunk az idei versenyhez, Bitliszbá mester megtisztelt minket a tavalyi UB sajátos látószögű élménybeszámolójával. A HBSZB (Hosszútáv Blog Szerkesztőbizottsága) részéről csak három dolgot tudok hozzáfűzni: (1) Köszönjük! (2) Szép volt! és (3) Hajrá!

UB - vagyis UltraBalaton???, vagy inkább UltraBloggerek??? …..ööö legyen inkább ÉS!

Akkor kezdem újra:

UB avagy UltraBalaton és UltraBloggerek

Egy rendhagyó verseny, rendhagyó leírása.

Hogyan is kezdődött? Talán a tavalyelőtti BSZM? Vagy a tavalyelőtti UB? Akkor, amikor DaMartian rángatott bele az első nagyobb futós őrültségbe? Talán amikor végén kiejtettem  a számon, hogy talán jövőre egy párost kéne futnunk? Vagy azután, valamikor még a nyáron amikor meg ő mondott valamit a bringás kombóról? Vagy amikor bólogattunk is mindehhez szorgosan? 

Aztán mi lett belőle: 212 kilométer futva és bringán. Ekképpen megvalósítva csak a saját szemszögemből:

1.szakasz: Tihany -> Dörgicse-Köveskál  Táv: 25,8 km

Tekerés:

A rajtot mosolyogva néztem és fotóztam. Bár kicsit még izgatott, hogy utol fogom-e érni DaMartiant, mert némi logisztika maradt még. Az autómat a rajthoz kellett vinni, mert a kísérőautók helyén még maradt parkoló, bepakolni a cuccokat, a mi kísérőautóinkba. Ezt kicsit már sokalltam, úgyhogy a kocsikulcsot Fruzsira hagyva nyeregbe pattantam. Gyors felfelé a Belső tótól, majd gurulás lefelé. A félsziget legvégén hangzott el a számból az első biztatás. Messziről kiszúrtam, hogy az utolsó futó csak egyvalaki lehet. A futós lábát felcsatolva, tempósan nyomta a leghíresebb magyar hegymászó. „Hajrá Zsolt!”. Rögtön ilyen felemelő pillanattal nyitott számomra ez a verseny. Ezután sorra hagytam le a futókat, majd amikor már éppen kezdtem aggódni, hogy elfutjuk az elejét, a második frissítőpont előtt utol is értem DaMartiant. Ő is érezte, hogy kicsit gyors a tempó, de üsse kő, amíg megy, addig élvezzük. Én a fel-le, fel-le alatt alaposan kitapasztaltam a társam bringájának nyűgeit. Itt még élveztem is a tájat, a mosolygós futókat, a bíztató szavakat.  Megbeszéltük, hogy az utolsó frissítőpont után előretekerek, mert eddig rendes bringásszerkóban (párnás naci, hosszított mez, bukósisak) nyomtam, és a futófelszerelés az egyik kisérőautóban dekkol. Ez a szakasz „a terep”. Itt találkozom Csillával, aki a feleségem főnöke, 2x10-et vállalt, eddig tetszik neki :). Elérem a terepszakasz végét, autók sehol, telefon elő. Sem az egyik, sem a másik autó nem válaszol. Idegeskedés. Beér DaMartian. Együtt idegeskedés tovább, majd újabb telefon, kiderül, hogy túlmentek, de már jönnek vissza. Én nem akarok túracipőben és bringásnadrágban futni, inkább előretekerek, és amikor szembejön a mi autónk, integetve lestoppolom, majd bősz sztriptíz közepette átöltözöm. Közben persze elindul a velünk együtt futó Utánfutók csapat második tagja (első tagja szintén DM). Utol kell majd érnem…

2.szakasz:  Dörgicse-Köveskál -> Szigliget Táv: 24,3 km -2011 június 25. 14.19

Futás:

A bringa nem volt megerőltető, de a futóruha- futócipő felvételekor azt éreztem, hogy a munkából hazaértem. A futással kezdődött az UB igazán. Itt kezdődött együttfutásunk az Utánfutók csapattal, mivel ennek a csapatnak az első futója szintén DaMartian volt. A csapat nagyobbik részével már előző nap megismerkedtünk, de pont Heni az első futó, csak aznap érkezett. És vele futottam, illetve egy darabig utána, az első pár kilométert. Gyönyörű idő, és örömfutás. Aztán Jennivel egy etap.

Ötikéék biztattak minket a váltásnál. A 7-8 kili elég volt a bemelegítésre, laza futással, aztán jött  Denivel egy kb. 10 kilométer, amit 4.50-esben abszolváltunk. Mondjuk látszott is, mert DaMartian éppen csak hogy utolért minket. Mikor már éppen azt hittem, hogy vége az első etapomnak, megnéztük a frissítőpont tábláját, és rá kellett jönnöm, hogy még vár rám kb. 4 kili. Sebaj DaMartian kedvesével, Fruzsival eddig is szerettem futni, és ez itt is így volt. Megcsodáltuk útközben a kiscsikókat, beszélgettünk kicsit a lovaglásról, és már oda is értünk Szigligetre.

3.szakasz: Szigliget -> Keszthely 1.  Táv: 21,3 km

Tekerés:

Ha már ily módon eljutottunk a táv első negyedéig (majdnem), akkor úgy gondoltam, hogy DaMartian úgyis a lehető legjobb társasággal fut (mert Fruzsi folytatta tovább), ezért egy kisebb pihenőt tartok. Zabáltam dinnyét, isot ittam még viszonylag hideg kólát is. Aszalt eztmegazt. Kifújtam magam egy kicsit, beszéltem pár szót Rodriguez-zel (aki tavaly minket kísért bringán, idén pedig ajánlásomra Navixaf csapatát az „Ennyire futja!” csapatot). Aztán nekieredtem. Hát a DaMartian-Fruzsi páros nem nyomta gyengén. Éppen csak utolértem őket Györök előtt, majd átöltöztem, mert kicsit kezdett emberes szagom lenni. Innen, miközben DM újabb utánfutót- név szerint Somát – kapott társul, én a frissítőpontokon újabb és újabb ismerősökkel spanoltam. Előbb a „Nike Margitsziget” tagjaival, majd Zsaklinnal, akivel tavaly végigturnéztuk ugyanezt a versenyt. Mikor a két fiúval tekertem, akkor azért látszott Somán, hogy az este kicsit hosszúra sikerül. DaMartianon még nem látszott a fáradság. Aztán Gyenesdiásnál Juan (akiről tudjuk, hogy a Szarhonya együttes énekese és frontembere) lett Soma váltása. DM kicsit lakmározott én meg eszmét cseréltem a ponton éppen depózó emberkékkel a futócipőkről, meg a párosunk őrületéről. Itt derült ki számomra, hogy sokkal többen olvashatják a blogot, mint amennyien írnak is, mert meglepően sokan tudtak rólunk. Juan elfutott, DM is, én kicsit később indultam előbb utolértem DaMartiant, majd utolértük Juant is. Ő a sétálós-futós módszerben bízott, úgyhogy lehagytuk, és megbeszélés szerint előretekertem a váltáshoz. Éppen csak annyi időm maradt, hogy egy kis spray-t fújjak a bimbóimra, mert Soma éppen ezzel művelettel próbálkozott az első futása után.

4.szakasz:  Keszthely 1. -> Balatonmáriafürdő2  Táv: 21,2 km -2011 június 25. 18.13

Futás:

Így a második etapra egyedül vágtam neki, mivel Juan kissé lemaradva nem tudta átadni a stafétát Angelday-nek. Szinte végig egyedül is nyomtam. A negyed hétkor elkezdett félmaratont 1.55 alatt produkáltam. Leginkábba kezdődő álmosság zavart, amit igazán nem tudtam hova tenni, de tényleg nem történt semmi különös. Kicsit furcsáltam, hogy DaMartian csak az utolsó előtti frissítőpontnál ért utol, de ott aztán mondta, hogy fussak csak nyugodtan tovább, mert némi logisztikai szervezést kíván az Utánfutó csapat (TEAM Utánfutók) összehangolása. Végülis Máriafürdőn gond nélkül adtam át a stafétát.

5.szakasz: Balatonmáriafürdő2 ->Balatonlelle  Táv: 26 km

Tekerés:

Kb. 20-25 percnyi pihivel kezdtem, ahol Navixafékkal, Borival és leginkább egy forró friss feketével spanoltam össze. Persze az Utánfutókkal is beszéltem, de nem izgultam, mert DaMartian mondta, hogy nyugodtan fújjam ki magam, ő most zenével szeretne kettesben futni. Amikor elindultam a bringával kicsit izgultam, hogy egyáltalán utolérem-e, de a 26 kili elégnek tűnt erre. Úgy terveztem Boglár előtt fogom utolérni, és ez így is lett. Elég fáradtnak tűnt, de azt mondta jól van, és tekerjek előre pihenjek kicsit, mert ez már a keményebb része. Láttam, hogy ez már nem a kezdeti tempó, nem is az, amit Fruzsival, vagy akár Somával nyomott még az előző szakaszon, de rendezett volt a mozgása, úgyhogy előre is mentem. Bogláron magamhoz vettem némi folyékony kenyeret (az ólommentes változatból). Itt a frissítőponton már tudták, hogy az a kétkerekű izé, amit tekerek, az tulajdonképpen váltóbot. Lellén Winkler valami k.rva jó ebédről beszélt Alsóörsön vagy Szigligeten, vagy hol p.csába. De ekkor már annyira nem voltam oda a kaják akárcsak szóbeli felvázolásáért, ezért azon gondolkoztam, hogy megüssem vagy ne. Egyébként nem haragudtam rá, nem volt vele semmi baj csak majd’ 11 órányi mozgás után, valahogy idegesített. Pedig tényleg nem akart rosszat. Aztán beért DaMartian is.

6.szakasz:  Balatonlelle -> Siófok (Széplak, Fokihegy)  Táv: 25,3 km -2011 június 25. 22.43

Futás:

Innen megint Denivel kellett volna futnom 8 kilit. Megkérdezte nem baj-e, ha előrefut, utána úgyis Juan jön megint, majd behozom. Mondtam menj csak. A nyolc kilit ő 40, én 50 perc alatt abszolváltam. Persze nem sikerült Juant behoznom. Irtózatos fáradságon kívül egy bokros terület közelebbi megtekintése is szerepelt a programomban. Így nem is csoda… Egyre több egyéni indulót értem utol. Földváron Fruzsi bevárt, hiába ért oda Juan sok-sok perccel korábban. DaMartian előrement pihenni, így Fruzsival futottam Széplakig. Ha nincs mellettem tutira sétálok, vagy egyszerűen csak lefekszem az árokpartra aludni. Lassan, de állandó tempóban, kissé robotszerűen gyűrtem le a kilométereket. Mellettem egy kedves és szép fiatal lány, akit úgy tartok a barátomnak, hogy a barátom és társam barátnője is egyben. Hatalmas segítség volt ez nekem. Lehagytuk Ivánt, Kicsit, és még jópár egyéni futót. Megpróbáltam mindenkit biztatni. Széplak előtt megint elkezdett a gyomrom rendetlenkedni, de váltásig már nem kellett újabb kényszerpihenőt tartanom. 

7.szakasz: Siófok Széplak, Fokihegy ->Balatonaliga  Táv: 16,7 km

Tekerés:

Ha finoman akarok fogalmazni, akkor kivoltam, mint a liba. Ha nem, akkor azt kell mondanom, hogy tele volt a tököm mindenem az egésszel, olyan fáradt voltam, mint a Napóleon seregei Moszkva alatt Borogyinónál –én egyedül annyira, mint a franciák összesen. Lefeküdtem a fűbe. nagyon szarul nézhettem ki, mert az utánfutós fiúk és lányok Sanyosszal (MC Markocsán) kiegészülve kérdezgették, hogy mit tehetnek értem…Eltelt kis idő. Nem tudom mennyi. Aztán erőt vettem magamon, átöltöztem, és felültem a bringára. Zombi üzemmód bekapcsolt. Egy két siófoki ittas gyereknek lett volna kedvem egy két sallert kiosztani, amikor beszóltak:”Te mér’nem futsz b.meg?!”, vagy „Vigyé’ má’ kicsit a bringádon!”. Siófok3-nál értem utol DaMartiant. Fruzsi itt kiszállt a kísérésből. A ponton még hallottam, egy röpke mondatot telefonba mondani „…jól van, de mit csináljak vele? Olaszul beszél és azt mondja feladta. Jöttök érte?”… Szóval nem egy könnyű pont volt. Már DaMartian sem mozgott szépen. Mellette maradtam a váltásig. Szépen lassan gyűrtük magunk alá a maradék 8 kilométert. Egyikünknek sem esett különösebben jól a végén az emelkedő.

8.szakasz:  Balatonaliga -> Balatonfűzfő1  Táv: 17,7 km -2011 június 26. 03.37

Futás:

Hajnali fél négy (3:37) lassan pirkad. Elindulunk a magasparton Somával. Buliból hazasétáló fiatalok kb 20 fős csoportjait hagyjuk el, nézzük a tavat fentről, gyűrjük lassan a kilométereket. Beszélgetünk. Somát felkészítette DaMartian, hogy a legszebb részen fog futni. És tényleg. kicsit hullámzunk az úttal, DaMartian is bringázik velünk amíg Soma nem vált. Aztán futás Schaffer „Angelday” Józsival. Aki tapasztalatait már egy posztban leírta. Józsi tempója egyféle kegyelmi állapotot biztosított. Éreztem, hogy futok, de mégsem erőlködtem. Szóval a körülményekhez képest egészen fincsi volt. Józsi után ismét Jennivel futottunk. Az 5.4 kilométer vidáman telt. Úgy látszott Jenni kialudta magát, csacsogott, élvezte, hogy több futót is lehagytunk – persze egyéniek voltak :). Fűzfőnél azért már örömmel adtam át a kicsit kómás DaMartiannak a futás jogát, ami neki az utolsó futó-szakaszát jelentette.

9.szakasz: Balatonfűzfő1 ->Alsóörs  Táv: 15,6 km

Tekerés:

Nem volt annyira vészes a helyzet, mint az előző megállásnál, de innen is nagy erő kellett, hogy továbbmenjek. Még elindulás előtt láttam elfutni Azilinhát, aki egészen fergeteges tempóban húzott el. Később már bringán utolérve elmondta, hogy várhatóan egy tízest rádob a maratonra, mert a csapatból valaki kidőlt. Olyan sokat nem pihenhettem, mert a 3 kilométerre lévő következő frissítőnél már megláttam DaMartian és Eszter párosát. Persze mondták, hogy menjek előre és próbáljak meg pihenni. Szóval tekertem tovább. Almádinál pár szót váltottam az utánfutókkal. Deni következett, ő kísérte az utolsó 8 kilométerén DaMartiant. Aztán a végtelenbe és tovább….  Káptalanfürednél pár mondat Ötikével (mialatt is a háttérben befutott a Futóblog#2 csapat akkor ismeretlen tagja, akit nagyon hangos „fuss Dagi!” bíztatással fogadtak- ki a fene lehetett?!).  Menetközben pár szót beszéltem Janóval, aki egyéniben gyűrte és kérdésemre - Jól vagy Janó? – az ultrások körében már szokásos „mi a francot keresek én itt” válasszal folytatta tempós kocogását. Alsóörsön sikerült picit az egyik autó hátsó ülésére ledőlni. Egyes elmondások szerint lehetett vagy 10 perc az egész. Ez afféle félálom és ébrenlét közti állapot volt. Beszélgettek körülöttem, volt, aki örült, hogy végzett, Ferenci Marci várta, hogy elinduljon. Aztán szól Juan, hogy megjöttek, mennünk kell.

10.szakasz:  Alsóörs -> Tihany  Táv: 18,1 km június 26. 07.27

Futás:

Alsóörs, vagy hol a picsában fenében is vagyok? Ki a tököm ez itt mellettem? Mi van? Mi ez itt? Minek futunk? Nagyjából így indultam neki az utolsó etapnak. Sebességemről annyit, hogy Juant aki előttem futott cirka 30 méterrel, nem értem utol. 10-15 perc kellett, amíg valami kulturált mozgást erőltettem a lábaimra, az addigi öreganyós csoszogás helyett.  Ehhez az is kellett, hogy Juan megtartsa „futok és belesétálok” stílusát. Köszönet neki érte. Egyáltalán nem haragudtam emiatt. Sőt! Megtárgyaltuk a hízás-fogyás-sport összefüggéseit. Csopakig szépen elevickéltünk. Itt ismét Fruzsira került a sor. Mielőtt szóhoz jutattam volna, leszögezte, hogy akármilyen lassan futok is, ő akkor is végig mellettem marad. Mondtam neki, hogy fusson nyugodtan, de ő kitartott álláspontja mellett, azzal nyomatékosítva, hogy neki sem kell már a sebesség, hisz egy napon belül talán még sose futott ennyit, mint ezen az UB-n. No jó egyeztem bele – de a szívem mélyén nagyon örültem, mert tudtam, hogy a vége piszok nehéz, és egyedül meg háromszor annyira. Csopak után megcsodáltuk a szürkemarha bocikat, Füreden kicsit áztatott minket az eső. Közben jött egy-két biztatás a hazafelé tartó autókból. Az utolsó frissítőpontnál vártak az utánfutók, megbeszéltük a befutást. Már csak egy nagyobb emelkedő. A félsziget bejáratánál Fruzsi megindította volna az újabb Balaton-kört, de szóltam neki, hogy ehhez inkább már nincs kedvem, inkább kövessük a visszafelé nyilat :). Így aztán mégiscsak elindultunk felfelé. Útközben gratuláltam Steve-nek az egyéni teljesítéséhez (hisz már csak kb. 2 kilométer volt hátra). Itt megcsodáltuk a levendulamezőt, a birkanyájat, és saját magamat is meglepve szinte az egész emelkedőt futva tettük meg, olyan 100 m kivételével. Aztán lefelé már ment minden, mint a karikacsapás. Bár még megálltunk nyuszikat nézni, de már leginkább csak fogadtuk a gratulációkat. A cél előtt csatlakozott DaMartian, és a TEAM UTÁNFUTÓK (Józsi és Heni kivételével, akiknek más dolga akadt..). 21 óra és 56 perc. Ennyi kellett a Balaton megkerüléséhez.

konklúzió:

Ez a verseny a fej-és az izmok összehangolásáról szólt. Az izmaimat rendben találtam, a fejemet pedig irányítani tudtam. A kerékpár és a futás 100-100 kilométere azt eredményezte, hogy már mindenem fájt, még a fejem bőre is. A lábam, a vállam, a fenekem, a kezeim. De a végén abban maradtunk DaMartiannal, hogyha valamelyikünknek megint támad valamilyen eszement ötlete, akkor azért ossza meg a másikkal. Ez a párost tavaly én javasoltam, a kerékpárt ő tette hozzá. Megint kicsit toltunk saját határainkon. És nem visszafelé.  Fél órával maradtunk le a dobogóról. Az idén újra megpróbáljuk ugyanezt a felállást, hátha kicsit jobban sikerül :) De legalábbis már pontosan tudjuk, hogy mi vár ránk.

Jó lesz ez! Meglátjátok!

 Ui.:.. bár ha Alsóörsnél megkérdeztek, hogy hogy érzem magam, biztosak lehettek a válaszban :)

Még pár fotó, ráadásnak:

Start!

Első váltásunk

Henivel

Keszthely

Jennivel

Még mindig Jennivel