Az előző napokban bejártuk a környéket a lehetőségek szerint, így nem teljesen ismeretlen útvonalat választottam a második, legalább másfél órásra tervezett futásomhoz. Lefele indultam a Bükki Kék túra jelzésén a Száraz-Szinva völgyén keresztül, és a műútig leérve másfél kilométer alatt leadtam mintegy 150 méter szintet bemelegítésnek. Majdnem a Szinva forrásánál bukkantam ki, arra gondoltam máris jó lenne egyet hörpölni, de egyrészt az ellenkező irányba kellett indulnom, másrészt a Szinva-forrás az előző napi tapasztalatok alapján éppen nem működött, csak az út túloldalán lévő Bársonyosból lehetett volna lefetyelni, de ott állandó sorban állás volt, mert kocsikkal és 10-20 PET palackkal járnak ide emberek a  - nyilván mágikus hatású - vízért. Szóval az ellenkező irányban mentem a szerpentinen, izgalmas volt az út szélén, mert az ilyen hegyi utakon népszokás a gyorshajtás és a saját sáv elhagyása, ezt megfigyeltem a Mecsekben és a Mátrában is. Szerencsére hamar letérhettem a betonról a kékre, ami egyben kék bringás út is, valamint a térképen "Lendeczky út" néven van jelölve és a Lusta-völgyön vezet végig. Lustálkodni azonban nem lehetett, majdnem 4 kirin keresztül kaptattam felfele a hol betonos, hol murvás, hol földes úton, bringásokat nem láttam, két gombaszedő nénivel futottam csak össze, akik egyáltalán nem furcsálkodva néztek a 100% páratartalomban (érzésre) hosszú emelkedőt futó hülyére, úgy látszik megszokott az önkínzó sportolók látványa errefele. Kanyarogva elértem a kék négyzettel való kereszteződésig, csalódottan láttam, hogy az út vízmosás és továbbra is emelkedik, pedig a térkép alapján én itt már a Nagy-dél lejtőjére számítottam. Utóbb a runtasticon megnézve 500 méterről 780 körülre másztam fel ez alatt a 4 kiris szakasz alatt, az azért nem rossz. A lefele csak jó egy kilométer múlva jött, itt három út ért össze, valami fontos átkelőhely lehet a 822 és 778 méteres tetők között. Itt már patakokban folyt rólam az izzadtság, hosszú felsőm rongyá ázva húzta a vállam és tudtam, hogy még alig tartok fél úton, vizem meg nincs, mert az övemet ugyan elhoztam, de Érden felejtettem a kis műanyag palackjaimat, így csak zsepit és okostelefont hurcolhattam magammal, a kék négyzet vége pedig Hollóstető, ahol nem találtunk közkutat pár nappal ezelőtt, és bemenni meg ilyen állapotban nem akartam semelyik szállásra egy kis csapvizet lejmolni. Mindegy, a lejtő hűs erdőben vezetett, én meg kőkeményen bírtam víz nélkül, és reméltem, hogy bírom majd a Hollóstető-Bükkszentkereszt emelkedőt is. Kicsit pihentebben értem el a hollóstetői elágazáshoz, innen a sárgán kaptattam felfele, ismerős terep volt, lefelé megtettük két nappal ezelőtt, nem emlékeztem rá, hogy vészesen meredek lett volna. Nem is volt, csak a Bükkszentkeresztre vezető utolsó kétszáz méter emelkedett kicsit meredekebben, csúszós sziklákkal, de ott már hajtott a tudat, hogy kék csap áll a település határában. Az erdőből kirobbanva rárepültem az ojjektumra, lefety, köp, lefety, mos, jé még csak 1 óra 20 perc óta futok, akkor tehetek még egy kis kitérőt. Eldöntöttem, hogy irány a Boldogasszony köve, meglesem milyen eső után, ki tudunk-e sétálni még ide egy kicsit ücsörögni később. A köveket rendben találtam, a hozzájuk felvezető meredek emelkedőn lefele dobtam majdnem két hátast az avaron megcsúszva, de megállapítottam, hogy ilyen egyszerűbb erdei utakhoz, alkalmi futásra elegendő egy sima futócipő, nem szükséges terepcsukát venni.
Felhajráztam a Völgy utcán a szállásig, és vigyorogva nyomtam le az órámat, a runtasticot, és a zenét, hiszen kütyüvel futni élvezet, nem pedig bonyodalom.

Idő: 01:37:19
Táv: 14 km
Tempó: 06:57
Szint: 490 m