Megegyeztünk Lemúr Mikivel, hogy szerda délután megnézzük mi van a Fundoklia-völgyön is túl. A nagyobb emelkedőket elkerüljük, illetve én sétálom az IT szalag kímélés jegyében, de mindeképpen futunk legalább másfél órát, ez a terv.

Alaposan felszerelkeztünk, vittem négy adag isoitókát, Lem úr pedig a vadiúj egylövetű kulacsövét tekerte a has a köré. Mondtam neki, hogy a csípőre kell azt rakni ,akkor nem lötyög, de ő azt mondta, hogy a saját tapasztalatából szeret tanulni, hagyjam rá, mint a Tüskevárban Matula bácsi Tutajosékra, amikor a mérges szömörcében szerettek ücsörögni  Bütyökkel.
Azért még mondtam, hogy a cipőt illik kettőre kötni, mert ha azon múlik egy PB, hogy meg kell állni cipőtkötni, kétszer, mert persze nem egyszerre kötődnek ki, akkor az igen mérgesítő. Megint a tüskevárral jött, meg azzal, hogy az utolsó fűzőlukat kihasználó hurkolós kötési módszer nagyon bevállt, és nem lesz ilyen gondja. Oké. Akkor dombra fel.

Rögvest tapasztaltuk, hogy nyár van, hiába vártunk este hatig, nagy a forrróság, így a nézőközönség alacsony mennyiségére tekintettel hamarosan UV-B sugárzásnak tettük ki arányosan izmolt, karcsú, verejtékben fürdő felsőtestünket.
Az útvonal odafele végig emlkedő, ezt mutatta is a pulzus, most nem lehetett a  páratartalomra fogni, hogy 165-170 körülivel mengyünk felfele. A Fundoklián túl átfutottunk az M7 felüljárón, mellyel ismeretlen futóterepre érkeztünk. Elkanyarogtunk egészen az érdi hendikep pályájáig, ahol óriási ültett levendulás van (a sokatmondó képen átlósan haladó pöttyök sorai a levendula tövek), meg vad szamóca, az út pedig sziklás-földes, de az IT szalagom nem reagált erre sem. Végül 45 percet mentünk felfele, majd rövid pihenőt és frissítőt tartottunk, megtekintettük a növényvilágot, majd indultunk is vissza. Lefele persze sokkal könnyebb, 155 körüli átlagpulzussal haladtunk, immár vidámabban beszélgetve, mint felfele. Itt jegyezném meg, hogy a HAC-650 rendszámú, metál-világoszöld kombi volvoval egy egész utánfutónyi sittet hoztak ki, az egyébként védelem alatt álló területre. Szégyeljék magukat! Azért a három lapátos embert nem kértük számon...
Tovább lefele. IT szalag csendes, de azért  Fundoklia-völgy bejáratánál a lépcsőn csak sétáltam, hiszen jobb a békesség. Még egy meredek domb sétálva és már meg is érketünk a Lemúr-lakhoz, vigyorogva és elégedetten búcsúztunk, majd hazakocogtam.

Remek edzés volt, 1:42 perc futás (a fenti pihenővel), hatperces tempó. Jó érzés megint normálisan futni.

Idő: 01:42:00
Táv: 16.5 km
Tempó: 06:10