Próbáltam meggyőzni Lemúr Mikit, hogy három és fél óra erős áztató eső után a Szénásról lefele vezető ösvényen még gyorsan nyaljon el ő is, hogy kihozzuk döntetlenre, és lehessen a poszt címe "Két férfi, mindkettő elesett", de nem mutatott együttműködő magatartást. Azt meg már csak nem játszom el, hogy véletlenül meglököm, elég lökött ő már. Az első QR kódozásnál, a beszélő telefonfülke kagylójába belehallgatva például kijelentette nekem, "Eh, Örkényuralom!".
Ez is közrejátszott abban, hogy megpróbáltam lebeszélni arról, hogy a reggel hattól szakadó esőben (természetesen abban a percben kezdett szakadni, ahogy kiszálltunk Solymáron a kocsiból) nagy Szénás Kört fussunk 75 kilométer 10-12 órányi teljesítésével, de a valós oka az, hogy bár esőben futni jó (már-már elcsépelve annak kettős jelentését, ismét blogunk szlogenjére utalok: "Fuss, ahogy jól esik"), ha tempósan szedi az ember a lábát, valójában olyan 3-4 óra után kezdi eléggé vágyni a száraz váltóruhát és forró italt.
Egy óra alatt bőrig áztunk vízálló esőkabátban is, nem tudnám megmondani, hogy belülről kifele izzadtam össze a dzsekimet, vagy szimplán beázott a varrások mentén, de arra gondoltam, hogy ilyen időben kellene tesztelni azt a SZÁZEZER forintos Salamon dzsekit, aminek egyik legnagyobb flexelése, hogy a derekadra tudod kötni, és Nemmaratonman Peti olyan lelkesen ír róla a blogjában, hogy az ember azonnal szeretne szaladni venni egyet.(Könyörgöm szponzoráljátok!)
Lemúr barátom végül akkor adta be a derekát, hogy ne menjünk nagy kört, mikor rájött, hogy csak én ismerem az útvonalat, én pedig megtagadtam, hogy nagykörre menjünk. Ő valahogy nem terepre termett, még navigációval a kezében, nyomtatott itinerre a zsebében is el tudna tévedni saját bevallása szerint. Abban viszont megegyeztünk, hogy hazafele minden Aldiba benézünk, hátha van még Harry Potteres ágynemű.
Ekkor jött szembe velünk a pátyi félisten Csanya és futótársa, nagyot nevettünk a találkozón, pacsi, összevigyorgás, ti sem vagytok normálisak, jól van, nekem két órája nem száraz a lábujjaim köze, pedig vastagon bekentem lanolinnal.
Mondtam Lemúrnak, hogy a legtöbb terepen egyébként nagyon egyszerű az útvonal, elágazásnál menj mindig felfele, ha nincs felfele, akkor keresd a nagyobb dzsuvát. Baj nem érhet.
Terepcipőkről beszélgettünk a Csergezán-kilátótól lefele, mikor galád gyökér vetett gáncsot nekem, és szépen elhasaltam, ahogy kell, két kéz előre, fej felemel, mellkas kifeszít. Miután a nevetést abbahagyta, futótársam elmondta, hogy pont úgy repül Superman, ahogy én a csúszom a sárban. Nem ütöttem meg magam, válaszoltam ki nem mondott (fel sem merült) kérdésére.
A Szénás előtt behúzódtunk egy épülő garázsba, dobtunk egy SMS-t Perl Gergőnek, hogy nagy helyett kis körre váltunk, át tudná-e migrálni menet közben, sajnos ilyen nem lehetséges, annyi baj legyen, mondtam Lemúr Mikinek, hogy én odaadom neki valamelyik korábbi érmemet szívesen, de aztán erre nem volt szükség.
Nem is nagyon történt semmi, beszélgettünk, ahol lehetett futottunk, felfele sétáltunk, ezer éve nem voltunk együtt sehol reggeli 12 perces vonatutakat kivéve, szóval már eléggé hiányzott barátom hülye humora, meg is ígértem neki, hogy alkalmasabb időpontban a nagy kört le fogjuk futni.
Kérdeztem is, hogy hogy jött neki a maraton után, hogy egyből nagy szénást akar futni, mire ő azt mondta, hogy neki eszébe sem jutott, szerinte én mondtam, hogy menjünk. Így derült ki, hogy egymást rángattuk bele, még jó, hogy sikerült tisztázni és nem 10 óra rommá ázós, kihűléses futás után merült ez fel, mert lehet csak egyikünk jön le a dombról a maradék távon.
Így csak szépen nyugodtan 4 óra 20 perc alatt visszaértünk a startba, a tájház udvarán átöltöztünk, a cukrászdába vettünk egy kávét meg tortát, Lemúr Miki kiskör bronzérmet is, majd felkerekedtünk Hedviges ágyneműt venni, de mindenhol csak Griffendéles vagy Roxfortos volt.
Pár nap múlva frissítésemre utalva ezt külte nekem.
Utolsó kommentek