- 12 km futás
- 1h 5min alatt
Szombaton úgy alakult, hogy a városban összefutottam Dobzséval, és ennek örömére kezdeményeztünk egy rövid délutáni fundokliás átmozgatást. Rrróka valami hastáncos rendezvényen volt, úgyhogy csak ketten vágtunk neki.
Az odafele úton kamaszkori történetekkel igyekeztem szórakoztatni, kezdve onnan, hogy miért számított nálunk valutának az árvalányhaj, egész odáig, hogy milyen hatásal jár, ha egy elhajított farönkkel okozott zúzódásra román ipari vodkát öntünk.
Visszafele jövet már nem sztoriztunk annyit, mert merészen elhagytuk a járt utat a járatlanért, és az autópályától megpróbáltunk a völgy nyugati oldalán visszaereszkedni. Egy lepattant rész után százéves borospincék között kötöttünk ki, nem is gondoltam, hogy van errefele ilyesmi. Igaz, szőlőt csak nyomokban láttunk, talán Etyekről hozzák a matériát. Az irányt tudtuk, hogy merre akarunk haladni, de az odavezető út nem volt egyértelmű, úgyhogy egy-két zsákutcában kénytelenek voltunk 180 fokos fordulatot tenni (a mellékelt útvonalrészlet jól szemlélteti a kis elbizonytalanodást).
Végül kiszúrtunk valami kerékpárosokat a távolban, és ez rávezetett a helyes útra. Innen már sima ügy volt, a Tárnoki út folytatásán egyenesen hazavágtattunk. Dobzse egyébként néha átfut itt Tárnokra hobbiból, ki kéne próbálni.
Utolsó kommentek