A vasárnapi bányás útvonalunkhoz reaktiváltam egyik régi cipőmet, A Saucony Omni 8-ast, mert a Phoenix 5 oldalt kicsit szellőssé vált, és nem akartam nagyon beázni. Induláskor ez tök jó ötletnek tűnt, régi ismerősként burkolta be a lábam, sokkal masszívabban, mint a Phoenix. Ezt az alkalmat választottam, hogy kipróbáljam a camelbackem is, amit jó pár éve az azóta megboldogult Plus áruházban szereztem be, a szivornyás-tömlős része pedig még sosem volt használva. Lemúr Mikivel fontolgattuk, hogy a Vértes Maratonon indulunk a  40 kiris távon, ehhez gondoltam, hogy jól jönne ez a komolyabb utánpótlás szállító eszköz. Versenyen ugye sosem szabad új dolgokkal kísérletezni, így ez a könnyű két órás futás jó alkalomnak tűnt a teszthez. Beleraktam az okostelefont, a zacsit egy liter vízzel, egy nagy adag nápolyit, két kulacs teát, egy zoknit tölteléknek, ehhez kaptam út közben Lemúr Mikitől egy nagy zacskó dughagymát. A tömlő elég zavaróan lötyögött, de amúgy a has- és mellkaspánt teljesen stabilan, rázkódás és dörzsölésmentesen tartotta a hátamon a pakkot, egyedül a víz volt kicsit hideg  a derekamnak, hidegebb időben az áthűlt itóka szerintem marha kényelmetlen tudna lenni ezen a részen. Lemúr Mikinek tetszett a szett, de mondtam, hogy mielőtt rohanna venni egyet próbálja majd ki az enyémet.
Szóval vígan beszélgetve futottunk felfele a fundoklián, majd a levenduláson, nekem el-el akadt a szavam, mert a Balboa óta megint kijöttem a formából, míg Lemúr Miki a szokásos szívósságával és könnyű lépteivel vette az emelkedőt. Kérdezgettem néha, hogy ugye fárad már, de folyton nemmel felelt. A levendulás tetejére feltörte a régi cipő a jobb lábam, otthon néztem, hogy egy jó 3 centis vízhólyag lett a talpboltozatomban, úgy néz ki a mosás nem tett jót a talpbetétnek, valami keményebb lett benne, mint volt. Amikor viszont árnyékos kanyarokban lapító nagy saras tócsák jöttek, akkor örültem, hogy régi cipő van rajtam, és nem ázik be. Beáztam viszont máshol, a camelback tasakja valahol kicsit lukas, így szép lassan szivárgott a víz a derekamra és seggemre. Bepelenkáztuk egy nejlonzacsiba (mármint a vizestömlőt), de ez már nem sokat ért, átázott atáska háta, és ez persze akkor történt, amikor az útvonal legtávolabbi végén vagyunk. Szerencsére nem volt hideg, így nem fáztam, de éreztem, hogy nem kellemes. A bányánál ezért aztán nem is sokat időztünk, betoltuk a nápolyit meg a teát, csináltam egy fotót és már tűztünk is tovább.

 Klikkre nagyobb.

Hazafele megbeszéltük, hogy a Vértes Maratonról egyelőre szomorúan, de lemondunk, erőinket inkább az utána egy héttel következő Tóparti-futópartira fordítjuk. Kár, mert oda nem kell a camelback, és mire hazaértem rájöttem, hogy ha kicsit meghúzom a pántokat, akkor az idegesítő lötyögés is abbamarad.