Áprilisi (éppen hogy belefértünk...) talpalávalónkat érdi futópajtásunk Imre szolgáltatja.
Imrével az Érdkörbén futottunk össze, tökéletesen sikerült neki bemutatnunk, milyen amikor az ember elfutja az elejét a tömeg hangulata miatt. :) Képzeljétek el  ha még ez a Clawfinger - Out to get me ís süvöltött volna! :D

Emlékszem, még suliba jártam, mikor először hallottam a Clawfinger Truth című dalát. Gondoltam megnézem, mit tudnak ezek a svédek egy egész albumon, és elég egyhangúnak tűnt, szóval egyből nem tetszett meg. Ebben valószínűleg közrejátszott az is, hogy akkor még hallgattam a zenéket. Leültem, és egy órát csak azzal töltöttem, hogy csukott szemmel végighallgattam egy albumot.
Most már nincs időm ilyen úri mulatságokra... egy óra szabadidő csak zenére? Ki van csukva, mellette vagy a gépen nyüstölök valamit, vagy olvasok, vagy vagy vagy... sose akarjatok felnőni...
Aztán szépen lassan jöttek tőlük az anyagok, és valahogy elérték azt a státuszt nálam, hogy már kedvelem őket és nem zavar az ismétlésük. Ha megélnek még 15-20 évet, akkor olyanok is lehetnek, mint a Motörhead vagy az Iron Maiden: nem hoznak újat, de egyrészt amit adnak, azt profin csinálják, másrészt ezt várja tőlük az ember.
De az biztos, hogy futni ideális, mert a dalaik legtöbbje amolyan zakatolós, húzós szám, kellemes ritmusban.