Nem lehet futni dögmelegben. Az UB után két hétig takonykór-hőemelkedés kínzott, most meg jött ez az "elmúlt 200 év leghidegebb nyara", és szerény 35 fokkal az egész ország vörösbe borult, mintha Horn Gyulára emlékezne. Próbáltam én futni, sőt mára még egy Velencei-tó megkerülést is szervezkedtünk, de utóbb erről lemondtunk, merthát hőségriadóban ne fussunk aszfalton déli órákban.
Előzőleg vasárnap reggel 9 órakor, és csütörtökön 6 órakor futottam, de nem volt lényegi különbség, nem esett jól a futás, ömlött rólam a víz, és nagyon elfáradtam máskor meg sem kottyanó tempótól, amit egyáránt írok a hőség és a kihagyás számlájára.
Kipróbáltam viszont a Nike+ appot, ami egy nagyon szépen kidolgozott alkalmazás, és egy még szebben kidolgozott website, pár apró pici hibával, miszerint nem lehet kilométerben megosztani a futást, csak mérföldben, meg hogy a barátok futásának dátumát nem jeleníti meg, illetve hogy a mobilapp az én régi Galaxy Ace, android 2.3.3 telefonomon leáll 30 perc után, és ment a levesbe az Anna-hegy, meg a Chinoin-kör nagy része, így szégyenteljesen kullogok az ismerősök után szégyenteljes 10 kirivel, és alig szereztem kitüntetéseket. De sebaj a Nike support szerint egy újratelepítés megoldja a problémámat, persze ez meglepne, de majd meglátjuk, vasárnap este hatkor megyünk valamerre Lemúr Mikivel, gyanítom közkúttól-közkútig.





Utolsó kommentek