Lemúr Miki barátom mindig azt mondja a terepfutásokon, hogy simán eltévedne, és milyen jó, hogy együtt futunk, de persze versenyeken azért megy előre bátran, ahogy tette ezt nemrég a Gödöllői Erdei Terep Félmaratonon is, ahol rámvert megint 3 percet, ezzel elnyerve a beszámoló megírásának jogát (nyereményét még nem vette át). Ebből kiderül, hogy nem tévedt el, ilyet csak egyetlen egyszer tett, akkor meg nem is terepversenyen, hanem a Tárnoki Tófutáson, ahol a 10 kilométeres táv, egyébként teljesen azonos második körében egyszer csak 4:30-as tempóval beszáguldott a rekettyésbe balra, ott ahol egyenesen kellett volna mennie, ezzel hozzásegítve ahhoz, hogy utolérjem, majd végre egyszer le is hajrázzam, remélem mindenki emlékszik, hogy így volt. (Aki nem az ide kattintva pótolhatja.)
Én az eltévedésen csak magabiztosan nevettem, eddig meggyőzően állíthattam, hogy van egy belső iránytűm, ami elég pontosan meg tudja mondnai merre vagyok, és ha ezt megtámogatja egy itiner is, akkor baj nem érhet, medve fel nem falhat.
A nyaralásunk alatt azonban Vonyarcvashegy fölött, a Keszthelyi-hegység dolomitján futva sikerült majdnem elkevernem magam, mert a térkép ugyan teljesen jó volt, de az elmúlt években az aszály kipusztított egy csomó fát, ezeket pedig elkezdték egészségügyileg kitermelni, és így a térképen szaggatott vonallal jelzett kis utakból autópálya szélességű dózerutak lettek. Észak felé Büdöskútig nem volt gond, ártatlan arccal haladtam végig a zöld jelzésen, megittam a kis dobozos üdítőmet (otthon hagytam a kulacsaimat, megint), majd egy kicsit hosszabb alternatív útvonalon kívántam visszajutni a kiindulási helyemre, érintve a Berzsenyi-kilátót, ahonnan szándékoztam nektek egy gyönyörű panorámafotót készíteni a zsenitelefonommal. A Berzsenyi-kilátótól eltérített az egyik fentebb említette sztráda nagyságú kitermelési útvonal, 4:30-as tempóval tűztem lefele egy völgybe a hegymászás helyett, és végül ki is kötöttem az odafele utam első harmadánál lévő nagyobbacska kereszteződésnél. Alig egy órája futottam, úgyhogy nyilván egy kerül utat választottam, gondoltam az ígért fotót majd a Kitaibel Pál-kilátóról készítem el nektek, ami a kiírás szerint, csak 2 km-re volt. 20 perc múlva a kilátóhoz vezető domb helyett egy random meredek emelkedőn mászva kezdtem érezni, hogy nem igazán sikerül követnem a Darnay-kilátótúra nyomvonalát. Felérve teljesen elbizonytalanodtam, hogy a keresztúton jobbra vagy balra kell fordulnom, akkor éreztem azt, amit remélem Lemúr Miki nem fog a terepfutások alkalmával: el vagyok tévedve. Persze tudtam, hogy a Balaton merre van, és azt is tudtam, hogy az erdei út mindkét irányban levezet a partjára, de azért az nem volt mindegy, hogy a 71-es műútra kiérve még egy vagy nyolc kilométert kell hazáig futnom. Végül nap járása alapján betájoltam, hogy az inkább nyugatra eső irányt kell választanom, és igazam is volt, mert pár perc után már ismerős terepen robogtam (előző nap a Kitaibel-kilátóból erre túráztunk át Balatongyörökre a Bél Mátyás-kilátóhoz, majd le a partra), majd kiértem a műútra, kb. másfél kilométerre a szállásunktól.
Hazaérve boldogan és megérdemelten mártóztam meg a medencében. :)
A Nike+ app leállt 11,5 kirinél és nem lehet kikönyörögni belőle a szintre vonatkozó összesített adatokat, de nagyon látványos szinttérképet rajzol és szerinte a 6:45-ös átlagtempónál benne volt egy 40 perces 10 kiri az általa mért összes távban. Elég fura adatok... A futóórám resetelte magát mikor be akartam írni az edzésnaplóba a távot, szóval ez csak egy saccolt eredmény.
Idő: 01:47:00
Táv: kb. 16 km
Szint: kb. 250 m
Tempó: 06:41
Utolsó kommentek