A Szimpla még vállalható lett volna. A dupla meg csak távban kétszer a szimpla. 73 km minden terepen sok, de ezen különösen. Ilyen meredek, mint a Sombokor Magyarországon nincs is. De akkor hol vagyunk?
Ilyesmiken elég sok idő volt gondolkodni múlt hét vasárnap, amikor a Dupla Élmény nevű terepfutáson vettünk részt, és a második körben túra üzemmódra váltottunk, kvázi feladtuk a teljesítést. Aztán jöttek a pálya jelölő szalagokat összeszedő lányok, és kénytelenek voltunk tovább menni. Később már csak előlük menekültünk. :)

A rajt előtt

Ez egy páros futás, ahol a két futónak végig nagyjából együtt kell haladnia. Zolival indultam, akivel az UB-n már kétszer futottunk együtt, igaz ott sosem egyszerre.
Szóval reggel még bizakodóak voltunk, végül is "csak" négyszer kell felmászni a Kékesre, ez két kör a nyolcas alakú pályán. Hétkor rajtoltunk, volt 12 óránk a teljesítésre. Lassan kezdtünk, szinte minden emelkedőn gyaloglásra váltottunk, de azért voltak futható részek is a szinte folyamatosan felfelé tartó úton. A szintidő előtt nem sokkal értünk fel először Magyarország legmagasabb pontjára, de annyira kicentiztük, hogy a kötelező csúcs-szelfi miatt majdnem kicsúsztunk limitidőből.

Először a Kékesen - figyeljük meg a vidámságot, a többi képen ilyen nem lesz :)

Lefelé aztán sikerült egy kis plusz időre szert tenni, bár a fent említett Sombokor a kevésbé futható részek közé tartozott. Mint Tarzan úgy lendültem egyik fától a másikig, csak nem olyan kecsesen, és egy kicsit több félelemmel. Végül leértünk, és mondtam, hogy soha többet. Ja, de még egyszer biztosan. :)
A második felfelé nekem kicsit könnyebbnek tűnt, a legvégét leszámítva nem is emlékszem nagyon meredek szakaszra. Viszont a táj gyönyörű volt. Én még sosem futottam a Mátrában, sőt talán középiskolában voltam itt utoljára túrázni, szóval nem nagyon emlékeztem, hogy milyen. Lenyűgöző. Az égig érő fák, a sok szikla mindenfelé, a patakok, minden olyan meseszerű. És szerencsére a fák között viszonylag elviselhető volt az időjárás, a tisztásokon, ahol sütött a nap nagyon meleg volt. Fogyott is a folyadék rendesen, én minden frissítőn töltöttem a két literes víztartályomat, ami ha nem is teljesen, de kb háromnegyedig mindig üres volt.
Felértünk másodszor is, megcsináltuk a második szelfit, szerencsére itt már volt egy kis időnk a limithez képest.

Másodszor a csúcson

Lefelé jól futható volt az egész táv, voltak köves részek, de semmi extrém meredek csúszkálós ereszkedés. Mentünk is, ahogy tudtunk (ami azért annyira nem volt acélos tempó, de legalább folyamatos), így összesen 5 óra 32 perc alatt újra a rajtban voltunk. Itt egy viszonylag hosszú töltekezés után indultunk neki a második körnek. Hát nem ment könnyen. Mikor felértünk valahogy a Kékesre már arról beszélgettünk egy ideje, hogy hol van buszmegálló, ami visszavisz Mátrafüredre. Először csak viccesen, aztán egyre komolyabban. A Kékesen már nagyon nem akaródzott tovább menni, de csak elindultunk, persze a fotó után.

Na jó, itt is vigyorgunk

Már lefelé sem esett jól, a síkon is főleg sétáltunk. Innentől inkább túra volt, kerestük a lehetőséget, hogy hol lehet kiszállni. De a Mátrában valahogy nincs buszmegálló a fák közé rejtve, ezért jobb híján mentünk tovább. Itt értek utol a pálya jelölő szalagokat begyűjtő lányok, akik nagyon kedvesen biztattak minket: "itt most pont lejt, és hát lefelé a szar is gurul, fussatok kicsit". Nem tudtunk ellenállni az egyszerre bölcs, figyelmes és tapintatos szavaknak, ezért futó mozgást imitáltunk, kb a következő frissítő pontig, ami egy aszfaltos út mellett volt, és mintha lett volna ott egy buszmegálló is. Szavak nélkül is értettük egymást Zolival, de a frissítőpont személyzete, az addigra odaérő szalaggyűjtő lányok, és ki tudja még ki vagy mi akarata érvényesült, és elindultunk felfelé megint. A Kékesre.Az elmúlt húsz évben összesen nem voltam ennyit ezen a hegyen, mint most egy nap alatt. Valahogy felértünk, nem tudom megmondani hogyan. A pont persze már zárva volt, de az egyik segítő még ott volt, és nagyon kedvesen megengedte, hogy feltápoljunk a megmaradt kajából, piából.

Ennyi sört iszunk meg, ha egyszer végre leérünk innen

Innen már csak lefelé kell menni, kb 9 km és ott a cél. Vagy autóval a frissítőpontos hölggyel. Végül gyalog indultunk neki. Már kevésbé sütött a nap, a fák között nem volt olyan világos. Egyszerre volt félelmetes és lenyűgöző a látvány. Lehetetlen betelni a természet szépségeivel. Persze csak óvatosan lehet nézelődni, mert közben folyamatosan figyelni kell a láb elé is, nehogy esés legyen a vége. Szerintem több, mint másfél óra alatt tettük meg a 9 km-es, folyamatosan lejtő utat, szóval nem voltunk túl gyorsak. Mátrafüredre beérve már tudtuk, hogy mindjárt itt a cél, taps, ujjongás, ilyesmik...aztán eszméltünk, hogy másfél órával vagyunk a 12 órás szintidő után, jó, ha lesz még valaki a helyszínen. Voltak még, és nagyon rendesek voltak. Kibontották az elcsomagolt ételt italt, volt paradicsom leves, meg alma-banán, meg kóla meg kávé, meg minden. Még útravaló gyümölcsöt is kaptunk. Nagyon köszönjük, jövőre ígérjük időben célba érünk!

Valahol éppen komótosan nemfutunk

Összességében egy remekül szervezett futás volt ez, jól jelölt pályával, elegendő számú frissítőponttal (ahol tényleg dőzsölés van: sajt, keksz, kovi ubi, olívabogyó, aszalt gyümölcsök, gumicukor, meg ki tudja még mi minden van), csodálatos környezetben, jófej segítőkkel. Mi egy kicsit túlvállatuk magunkat a két körrel, de legalább van egy bázis időnk, jövőre legalább másfél órát javítunk majd. :)