Kis feleségem nordicwalking pajtásaival elutaztunk az Alacsony-Tátrába, a szlovákul nagyon középföldés írású és hangzású Mýto pod Ďumbierom, magyarul ékegyszerűséggel Vámosnak nevezett kistelepülésre, ami egy patak völgyében szó szerint két sor házból áll, van viszont szép nagy sípályája és mindössze 15 perc kocsival a Chopok és környéke, ami meg egy síparadicsom.
Gondolhatjátok, hogy még ki sem szálltunk a panzió előtt a kocsiból, de én már a ház mögött 200 méterrel kezdődő sípálya kaptatójával szemeztem. Kicsit körbenéztük a kisvárosunkat, aztán én el is szaladtam hamar futni egy felderítő kört.

Régi sífelvonó, majd erdő, aztán egyszer csak kiértem a völgyből és elém tárult a Tátra vonulata. Tyűha!
A magyar domborzathoz szokott szem nem tud betelni a látképet betöltő egymás után sorakozó hegyekkel, és az történik, hogy újra meg újra elkészíted kis mobiloddal egy helyben forogva majdnem ugyanazt a panorámaképet, mert csak egy körkép adja vissza valamennyire, hogy igen, itt bizony táj van minden irányban.

Nem futottam sokat, 7km@350+ majdnem egy óra alatt.

Másnap viszont egy elég erős túrát tettünk a csapattal, irány a Chopok, síszezonon kívül, vagyis nem jár közvetlen lift a tetőre, feléig meg kell mászni a kétezer méteres hegyet sípályán, hol máshol. Fönt kicsit lepisiled a lábad, mert egyrészt ellátsz a tíz kilométerre lévő szállásodig, egyszer három pixel magas csíkként látva a távolban a tegnapi futáson felderített tornyot az első képről; másrészt meg 12 fok van és szél, amit el sem tudsz képzelni a 30 ºC hőségből indulva.
Aztán újabb döbbenet, hogy itt nem erdei sétaút van, hanem lapos felükkel felfelé fordított sziklákból van kirakva az út, minden lépésre ügyelni kell és aktív erőfeszítést igényel. Futni itt nem is nagyon lehetne, de lefogadom vannak zergébe oltott futók, akik megteszik, bár szerintem tízből max nyolc érne haza épp bokával.
Kurva mázli, hogy a minden napra beígért esőből csak pár perces szemerkélést kaptunk. Jöttek ugyan a felhők északról, de - ilyet még nem láttam - azok megálltak a gerinc előtt és nem jöttek át a túraút oldalára, csak kavarogtak állati furcsán.

Elég szép kört tettünk meg, úgy képzeljétek el, hogy az alant látható szelfin kb a ritkuló hajamtól jobbra lévő kis fehér négyzetként észlelhető túraháztól mentünk fel a Chopok tetejére (2024 m) azokon a kis szürke utakon, majd végigjöttünk a gerincen a Gyömbér nevű csúcshoz (2043 m), majd még tovább a fotó készítésének helyéig a Stefanika vendégházhoz (1740 m), utána pedig vissza le a völgybe, kb a bal fülem mellé 1100 méterre. 13-14 kilométerben 600 méter felfelé volt (meg még ugyanennyi lanovka), de ami komolyabb ezen a talajon, az az 1200 méter ereszkedés.
Másnap egy fekete nadálytő krémet áruló csontkovács rommá kereste volna magát rajtunk.