Eldőlt a kérdés, vérszemet kapott. :) Nagyon helyes! Kicsivir  a Gánt trailen bemelegített, majd a Vérteskozma Rock'n'Roll-on aratta le a babérokat.

Két héttel az első terepfutásom, a Tajga trail után újra hagytam magam bevinni a málnásba. Last minute sikerült átvennem egy nevezést, így nem a lakóhelyem, Érd, hanem a szülővárosom, Kecskemét „színeiben” indultam, és ez nagy büszkeséggel tölt el.
A Gánt trail különlegessége a vöröses, marsi táj, ami a bauxitbányászattal függ össze. Ez volt a legfőbb ok, amiért neveztem, már azon túl, hogy Vértes, terep, kihívás. Na, ebből semmit nem láttam, ugyanis húszcentis hó borította a vidéket.

Már az eléggé demoralizáló volt, amikor bemondták a két pole-pozícióból rajtoló Alba triatlon ifjúsági bajnok fivér nevét, aztán ez fokozódott azzal, ahogy rögtön az első kanyarban kilőttek, és többé nem is láttam őket. (Sose kell az elit atlétákhoz, versenyszerűen sportolókhoz mérni magunkat, bármilyen versenyen rommá verik a mezőnyt nevetve. Gondolj bele, egy 2 ór 40 perces maraton, vagy egy 30 perces 10000m  nem számít jó időnek a versenyzőknél... - rrroka) Az elején elég jó tempót mentem, de ahogy kiértünk a faluból, jött az első kaptató, és bele kellett sétálnom. Elég sokan lehagytak az emelkedők miatt, mert ők bírtak futni, én meg nem. Persze később néhány embert vissza is előztem, mert volt, amikor meg én bírtam futni, és ők nem.
A dimbes-dombos táj pazar látványt nyújtott, viszont amikor egy keskeny párkányon kellett előrehaladni, előjött valami halálfélelemféle, és igyekeztem tyúklépésben (futva) haladni. Aztán jöttek a meredek lejtők, na, az első ilyennél úgy befékeztem, hogy ott is elhagytak hárman. Ahogy haladtam előre a végtelennek tűnő időben, rájöttem, hogy a lejtőket el kell kapnom, mert az az én pályám, ott tudok előrejutni. Komolyan, már a sík, egyenes szakaszok is bosszantottak, ahogy tapostam a havat, nyomkodtam a szúró oldalamat, és próbáltam nyugodtan lélegezni. (Kb. annyi sikerrel, mint Darth Vader.)
Sok mindent tanít a terep. Egy szóval mondhatnám azt, hogy elengedést. Amit konkrétan arra is érthetünk, hogy előre kell engedni azt, aki gyorsabb nálad, másrészt el kell engedni az egódat és az abból származó összes negatívumot. A tudatod azzal van elfoglalva, hogy az előrehaladásod minden várakozásodat alulmúlja. Meg azzal, hogy mi a fene ez a szúrás, nyomás az oldaladban, és mikor fog már elmúlni. És megint bokáig merültél a hóban, érzed, ahogy bemegy a cipődbe. (Terepen a terepcipő beasics.) (Jól megragadtad a terepfutás lényegét szerintem. :) Sok a szívás, mégis vmiért ez a legnagyobb móka. - rrroka) Próbálsz, vagyis én próbálok megragadni valamit, ami átlendít. Mert ilyenkor belül dalokat szoktam dúdolni, de ezt nehéz irányítani, véletlenül bukkannak fel a tudatalatti mélyéről. Aztán eszembe jutott a Jégvarázs betétdala: „Legyen hó, legyen hó!” Meg amit a Tajga előtt poénból tanácsolt Obi van Róka, hogy „az út maga a cél”. (Haha, a közhelyszótáram tele van ilyesmivel! :D - rrroka) És mentem tovább.
Találtam pozitívumot. Például közeledtünk egy bazi nagy dombhoz, de nem kellett fölfutni rá, csak előtte. Utolértem valakit. Ki tudtam fújni az orrom. Itt a frissítőpont. Nem állok meg. Átfutok a pár centi vastag, befagyott pocsolyán, és nem szakad be alattam. Suhanás.
Hallottam, hogy valaki azt mondja, hogy ez már az utolsó kilométer, és ettől olyan endorfinmámor öntött el, hogy hangosan kacagtam volna. Jöttek a meredeknél meredekebb lejtők, és csak repültem. El az utamból! Kiértem az aszfaltra, nem törtem össze magam, integetnek az emberek. Őt még utolérem. Meg őt is. Száguldok. Az utolsó méterig teljes erőmből futottam. Leelőztem egy srácot közvetlenül a cél előtt. Bemondták a nevemet (igaz, rosszul, de már megszoktam). Nyakamba akasztották a szupervagány érmet, utána egy néni meleg teával kínált (és volt pohár).

A mosdóban, mikor öltöztem, megkérdezte az egyik lány, hogy hogy sikerült, meg hogy mik a tapasztalataim a kompressziós zoknival. Mondtam neki, hogy átázott. (Ilyen időben futás előtt a lábfejet érdemes átkenni lanolinnal (Gumikesztyűben! Mert a lanolin aztán nem jön le könnyen.), akkor átázhat, mégsem lesz kellemetlen. - rrroka) És közben örültem és csodálkoztam, hogy kikérte a véleményemet. Aztán bejött egy veterán, aki huszonöt kilométeren indult, de tizenháromnál ki kellett szállnia, mert „megrottyant a térde”. (Ugyanmár, nyirmogás! :D - rrroka) A másik lánnyal a triatlonról meg az Ironmanről kezdtek el beszélgetni. Ahogy kimentem az udvarra (a művház olyan kicsi volt, hogy egyszerre csak kevesen fértek el benne), és végignéztem a társaságon, láttam, hogy itt kőkemény terepfutók indultak, nem is értettem, hogy mit keresek ott. (Ó, elég könnyű kőkemény terepfutónak kinézni... Csak magunkra kell aggatni 60 000 Ft márkás cuccot. Aztán majd a dombon kiderül. - rrroka) Aztán kaptam a sok kedves nénitől paprikás krumplit, lángost meg szarvaspörköltet, és máris sokkal jobban éreztem magam.

Otthon jó sokáig zuhanyoztam, jógáztam egy kicsit, és örültem, hogy milyen jó nekem a sajgó izmaimmal és az icipici vízhólyagommal. Megnéztem az eredményeket, a nők között 15. lettem 112-ből, összesítettben 51. a 228 indulóból. Idő: 1:25:47.
Utóirat: Két hét múlva Vérteskozma rock ’n’ roll.

Beültünk az időgépbe....

A sors (vagy nevezhetjük a saját hülyeségemnek is) úgy hozta, hogy két héttel a gánti heves-jeges 13K után ismét hóban és hidegben versenyezhettem, méghozzá Gánttól nem is olyan messze, a Vérteskozma Rock ’n roll futáson.
Erre a versenyre az egyik érdi futónagykövet hívta fel a figyelmemet, amikor év elején elkezdtük töltögetni a versenynaptárunkat. A nevezésemben nyomós érv volt, hogy ez a kedvenc versenye, na meg szuper Rolling Stones-emblémás trikót és ördögvillás befutóérmet adnak. (Ördögvilla szinte minden futócsoportos futás fotóján van! \m/ - rrroka)

Persze amikor neveztünk, még senki nem gondolta, hogy kora reggel még azon fogunk izgulni, hogy egyáltalán megtartják-e a versenyt. Szerencsére fél hétkor a rendező, Kaufer Tamás kiírta, hogy mehetünk, a bekötőút tiszta, és felbuzogott az amazon harci kedvünk (négyen mentünk egy kocsival Érdről), bár azért erősen aggódtunk, hogy időben és épségben lejutunk-e. A mesebeli havas tájak hamar elterelték a gondolatainkat, és hipp-hopp oda is értünk… a fogvacogtató hidegbe.
Nálam a fogvacogás egészen addig tartott, amíg el nem rajtoltunk, ugyanis erre az esetre az a taktikám, hogy olyan gyorsan futok, hogy ne fázzak. :D (Remek taktika, nekem is bejön, pl Gútán a -12ºC... - rrroka) A rendező a szócsövén keresztül külön felhívta a figyelmet arra, hogy az első kb. két és fél kilométer lejtő, ami visszafelé majd emelkedő lesz. (Ejha, micsoda logikus pálya! - rrroka) Az eddigi tapasztalataim alapján az emelkedőn le szoktam fulladni, ezért van még egy taktikám: a lejtőket meghúzom, ahogy csak tudom.
Nem tudtam eldönteni, hogy melyik cipőt vegyem fel, mivel aszfalton futottunk, de az aszfalton volt kb. öt centi hó. A terepfutó cipő mellett döntöttem, és ennek megfelelően igyekeztem mindig a havas felszínt követni.
Eleinte olyan hideg volt, hogy kicsordult a könnyem. Utána azzal voltam elfoglalva, hogy levegőt vegyek. Később olyan érzésem volt, mintha a vádlimat gumikötéllel húznák hátrafelé, de én csak feszítettem a képzeletbeli kötelet, és apránként mentem előre. Ahogy a sima aszfaltos szakaszra értem, arra gondoltam, milyen kár, hogy a futás nem olyan, mint a Forma 1, hogy kiállsz, és kilenc másodperc alatt kereket (jelen esetben cipőt) cserélnek neked. Hólepte fák között haladtunk, és volt egy kilátós rész is. Próbáltam arra gondolni, hogy hű, de szép helyen vagyok, ahelyett, hogy mi a francot keresek én itt. Kívül-belül tiszta víz volt a cipőm, de ezzel nem törődtem, csak azzal, hogy milyen nehéz. (Lanolin! Jókor szólok. - rrroka)
Futás közben nem használok semmilyen ketyerét, nálam az működik, ha megy a fejemben egy zene. Ez általában véletlenül akad be, de ma előre kitaláltam otthon, hogy ha elakadnék, a Mulan című rajzfilm betétdalára fogok gondolni. Ebből a meséből semmire nem emlékszem, csak hogy a főszereplő lány fiúnak adja ki magát, és beáll katonának. A dalból pedig kb. annyi van meg, hogy „Erős légy!” meg hogy „kölykökből férfit gyúr”. (Na de amikor egy több órás versenyen valami szörnyű dallam tapad meg, annál nincs rosszabb. "Nézését meg a járását". Kész. - rrroka)
Pontosan úgy éreztem magam, mint egy véletlenül a férfiak közé keveredett kölyök. Jöttek velem szembe az elsők, és néztem, hogy sorban férfi, férfi, férfi. Úgy voltam vele, hogy most belesétálok, és akkor kielőzött egy lány térdnadrágban és zöld felsőben. Rátapadtam, és mentem tovább, és amikor a fordítóhoz értünk, akkor derült ki számomra, hogy második vagyok, és ami még hihetetlenebb, egészen addig első voltam! (Ejha! - rrroka) Ittam egy korty vizet, gondoltam, ezen már ne múljon, és lelkesen fordultam rá a lejtőre. Még egy darabig nem láttam nőket, aztán egyszerre vagy tízet is. Nem akartam elhinni, hogy második vagyok. „Hajrá, Kati!” – kiabálták a zöldujjas lánynak, én meg mentem utána, Nevesincs Királylány. Akkor hittem el, hogy tényleg második vagyok, amikor szembejöttek velem az érdi futótársaim, és kiabáltak, hogy „A második csaj! Teperj!” Jó, teperek – gondoltam. És hogy micsoda sztori lesz, hogy egy adott időpillanatban második voltam. Egy másik időpillanatban pedig első. De az nem számít, olyan, mint a fociban a kapufa.
Végig kb. húsz méterrel az első lány mögött haladtam, és lehetetlennek tűnt, hogy utolérjem. Igaz, nem is ez volt a célom, csak hogy dobogós legyek, ha már idáig eljutottam. De tudtam, hogy ha egy lányt is magam elé engedek, akkor az rögtön tíz lesz. Fogalmam sem volt, hogy mennyi van még hátra. Az is olyan elképzelhetetlennek hangzott, hogy a fordítónál volt a fele, úgy tűnt, mintha még csak öt kilométert mentünk volna. Rettegve gondoltam az utolsó emelkedős szakaszra, ahol én majd elvérzek, és mindenki elsuhan mellettem. Arra gondoltam, hogy ez milyen szemétség, mikor én ilyen sokáig tartottam magam. Eszembe jutott, mikor egyszer a Forma 1-ben megkérték Barrichellót, hogy engedje előre Michael Schumachert. Aztán arra gondoltam, hogy ez hülyeség, az az első, aki elsőnek ér be, második a második stb. Ez az egyetlen szabály. Vagyis van még a fair play. Azt például eldöntöttem, hogy ha véletlenül utol is érném az első lányt a véghajrában, nem előzném ki orvul az utolsó ötven méteren. (Pedig nyugodtan. A verseny a célig tart. - rrroka) De hát hogyan lehetne hajrázni 2,5 km emelkedőn? És mikor jön már az a 2,5 km-es szakasz?
Úgy éreztem, mintha folyamatosan csak emelkedőn futnánk, mint egy Escher-illúzióban. Országomat egy lejtőért! – mondtam jobb híján magamnak, és fújtattam, mint egy vastüdő, de most meg úgy éreztem, mintha elölről húzna valami erő, és ez nem lehetett más, mint a másik lány. Végig őrá szegeztem a tekintetemet, és nyomtam a fejemben a Mulant. Ha trappolást hallottam hátulról, csak annyit néztem meg, hogy férfi vagy nő, és nem törődtem semmivel. Úgy tűnt, mintha a másik lány is velem együtt vonszolná magát, de haladtunk. Eszembe jutott még egy belső zene, Hofitól a Lazítani: „Szeretlek, édes, amire képes vagyok, azt mindig megteszem, de már a tempó, amit te diktálsz, nem való nekem!” Ilyenekkel szórakoztattam magamat. A zöldujjas lány ekkor már lehetett vagy ötven méterre tőlem, és arra gondoltam, hogy ha kell, négykézláb fogok bemászni a célba. Aztán rögtön arra, hogy az nem elég jó, talpon kell maradni. (Ó, simán lehet mászni, csak maradjon a helyezés. :) - rrroka)
Amikor végre kiértünk az erdő szélére, az adott egy nagy lelki löketet. A faluhoz közeledve az emberek tapsoltak és kiabáltak. Eldöntöttem, hogy most már másodikként futok be, ha a fene fenét eszik is. Néztem, hogy vajon hol lehet a cél, hány métert kell még megtenni. Leolvasták a rajtszámomat, és elkérték a nevemet. Gratuláltunk egymásnak a másik lánnyal, felvettem a kabátomat, majd pár perc múlva beért a harmadik lány is (Pár perc? Akkor nem nagyon értek volna utol a négykézlábnál sem. - rrroka), és megtartottuk a rögtönzött eredményhirdetést. A póló, a befutóérem, a befutósör és a Sport szelet mellé kaptam még egy romantikus regényt is.  Na meg a dicsőséget. Állati boldog voltam! Utoljára a nyolcadikos Zrínyi matekversenyen értem el helyezést.

Eredmény: összetett 22. hely, női 2. hely, idő: 1:16:34. (Gratulálok! Mondtam hogy hozzatok érmet, nem? :D - rrroka)

Mit tanultam a mai versenyen? 1. Hegyeset köpni. 2. Ne légy kishitű! 3. Mindig nézd meg, hogy megvan-e a cipőd!
(Következő lecke az orrfújás. - rrroka)

Ha tetszettek a beszámolók, kérlek nézd meg a Tűzoltó utcai Gyermekklinikáért indított jótékonysági kampányomat!