Még februárban kitaláltuk Lacival és Áronnal, hogy kell nekünk egy jó kis határfeszegető német terepverseny, megtoldva egy kis Berlinnel Áronnál és Münchennel Laciéknál, amolyan barátvégiglátogató hosszúhétvége, ahol sör és snapsz helyett sziklákkal és szintekkel csapjuk szét magunkat.
Kis feleségemtől meg is kaptam szülinapra az egészet repcsivel oda, vonattal vissza, nevezéssel, all inclusive. :) Nagyon köszi!!! :)))

UTH-n pont erre futottam... Alattunk a Prédikálószék.

A berlini fél napos városnézés után, hat órásra tervezett, de kajával, pit-stoppal, stau-val, zivatarral 9 órásra nyúlt autózással értünk a bizonyára festői szépségű tájban megbúvó szállásunkra. Már sötétben érkeztünk és még napkelte előtt távoztunk, szóval lehet hogy egy földfelszínben óriási sebhelyként tátongó külszíni fejtés, egy gőzölgő fehérjefeldolgozó és Európa legnagyobb rozsdamarta roncstelepe közötti kis házban aludtunk, nem tudjuk.

Ez az Arbersee, a túlsó felén volt a rajt

Az Arberland Ultra Trail rajtzónája viszont tutira szép helyen volt, egy síközpontban az Arbersee nevű tó mellett (festői, nyilván). Negyven márkáért jóféle technikai póló, fejpánt, versenycímeres színes pohár volt a fajdkakasról elnevezett "Aurerhahn Trail" középtáv nevezési díjába (hosszú táv, az "Arberland Ultra Trail" 64km@2000+; a rövid, az "Arberseewand Trail" 16km@900+). A frissítópontokon kóla helyett sör, meg többféle nagyon rokonszenves piskóta a szokásos banán-szőlőcukor-gumimaci szentháromságon túl.

Rajtpóz

Meg persze 41 km hegyi út, 1500+ szinttel. Két hosszú mászás, egyik 4 kiri alatt 400, a másik 7 km alatt 700 méter szintet emelkedett, kettő között lementünk majd ezret.

Hegytető óriási fajdkakas tojással, vagy mivel

Ezt a lefelés részt szerettem, mert vigyorogva suhantam remek tempóban a murvás utakon, technikás köves ereszkedéseken és a patak melletti fenyves ösvényén. Botokat most nem hoztam, a repülőre nem nagyon lehet ilyesmit felpakolni. Hiányoztak, főleg amikor láttam, hogy másnak van, de az emelkedőkön összecsukva pihentek a zsákban (mert rohadt menőn néz ki zsákon, ez a terepfutók hátracsatolt ninja kardja), vagy a lejtőkön egy kézbe összefogva szerencsétlenkednek velük, és inkább jajjgatnak, hogy mennyire beállt a combjuk, ahelyett, hogy a botokat használva tehermentesítenék a fáradt izmokat.
Ilyenkor jó, hogy nem értik amikor mellettük elhaladva azt mondom kedves hangon, hogy "Ha olyan hülye vagy barátom, hogy csak cipeled azt a szart, akkor meg is érdemled, hogy fájjon, Grüss Gott!"

Minek neked az a bot haver? Majd amikor elnyalsz egy kövön és ráesel, rájössz, de jó lett volna csapkodni vele!

Terepversenyeken úgy szoktam várható időt kalkulálni, hogy a távhoz hozzáadom a szint tízszeresét, vagyis a 41 km 1500 szinttel az cirka 56 kilométer, az akkor hatpercesben 5 és fél óra kell legyen nagyjából.
Laci sajnos szétcsapta múlt héten a lábujját egy félmaratoni PB-vel, így saját bevallása szerint 25 km-től sétált, sántikált, persze mi tudjuk, hogy leginkább szelfizett és kajált. Áron Berlinben futott múlt héten maratont kicsit megfázva, így Kipchoge mögött valamennyivel lemaradva ért be, és még most sem volt 100%-on. Szinte egymás után értek be valóban 5:30 körül, Laci szomorkásan ingatva a fejét, Áron viszont szélesen vigyorogva.

Én viszont megleptem magam, mert azzal nem számoltam, hogy most egészen jó formában vagyok és 50-60 km aszfalton valószínüleg menne ötpercesben is, így eléggé örültem, amikor tájfotózással, pisiszünettel, ivótasak töltő nagydepóval, a 30 km utáni kötelező maratoni fallal (Nem is tudom miért nem csapnak hozzá még egy kirit a szervezők, hogy tényleg maratonnak nevezhessék.) együtt beestem a célba 4:40 alatt, 35. hely környékén. A lefeléken toltam 4:03-as kilométert is, és elég sok 5 perc alatt vagy akörül volt.

Majdnem nutellás lángossal regeneráltam, de aztán a sors megkímélt, így felelősségem teljes tudatában mondtam Laci "Menjünk jövőre a Stubai Ultratrail «urban2glacier» nagy távjára!" felvetésére, hogy a 65 km, csak felfele, 5000+ szinttel, havas gleccseri céllal, tök jó ötlet, benne vagyok.