augusztus 10. péntek - 11 km
Valamiért nagyon fáradt voltam, majdnem ki is hagytam az edzést, aztán erőt vettem magamon, mert a maratonra edzeni kell. Irány a Fundoklia! Kényelmes tempóban ment, csak az zavart meg, hogy egy autós el akart ütni, mert nem tudta arraébb mozdítani a kormányt, így 3 centivel a könyököm mellett haladt el, amire én a fejem ráztam és széttártam a kezem, hogy hülye vagy? Erre satufék. Látom ketten vannak, az anyósülésről egy nonfiguratyv tekós vastag kéz lóg ki, a sofőrnek meg mozog a feje vadul, valamit ugat nekem, nekem meg átfut az agyamon, hogy értelmes érveslésnek nicns értelme, verekedésbe meg nyilván nem akarok belemenni, így aztán a legokosabb módszert választottam, reakció nélkül továbbfutottam. Nem hallottam mit mond, mert a fülemben ment a zene, de egy pillanatra úgy éreztem, hogy utánam jönnek, de szerencsére nem. Az eset kicsit felzaklatott, de a futás maga jól esett és fel is ébresztett, alig tudtam utána elaludni.
Idő: 00:58:56
Táv: 10.85 km
Tempó: 05:26
augusztus 12. vasárnap - 19 km
Vasárnap a hosszúfutás napja, gondoltam lezavarom délelőtt, hogy utána megérdemelt henyélésnek adhassam át magam, de az összes futónadrágom a szennyesben volt, a feleségem pedig megneszelte, hogy ki akarom túrni a legkevésbé büdit a kosárból, és azt mondta, hogy "Azt már fel nem veszed, fertőző!", amin sokáig vihogtam, de gyorsan kimostunk kézzel egy nacit és kiraktuk a napra száradni, hogy délután mehessek a hosszúfutásomra.
Ebéd után fél óra szundi, és készen is álltam a startra, Fundokliás-Alsóvölgyis nagy körre indultam és azt tapasztaltam, hogy nagyon jól megy a futás, így aztán hagytam, hogy vigyen a lábam. Lábujjzsibbadás csak a végén 1:30 után jött elő, nem volt vészes, de azóta próbálom az edzéseken tudatosan mozgásra figyelve (chifutás fókusz) enyhíteni illetve megelőzni. Szuperjó időt mentem, jónak is éreztem. Tavaly a félmaraton előtt két héttel felmérő futásként ugyanezen az útvonalon kb. 4 perccel futottam jobbat, ami nagyon bíztató, megmaradt valami az akkori jó formámból.
Idő: 01:38:59
Táv: 19.2 km
Tempó: 05:09
augusztus 14. kedd - résztáv
Ejnye, elírtam az edzéstervem, egy hét kimaradt, így improvizálnom kellett a kedd reggeli résztávos edzést. A 800 méteres résztávokat inkább jövő hétre hagytam, és mentem a Szuszogóra dombozni. Nyolc ismétlés, visszafele laza kocogással, napfelkeltében, jó levegőn, a keddi munkanap előtt, nem is kell ennél több. Fél óra alatt elvégezni egy nagyon hasznos gyorsító edzést, ez ám a hatékonyság!
Idő: 00:29:12
Táv: 4.5 km
Tempó: 06:29
augusztus 16. csütörtök. - 16 km
Sikerült Izmitomival egyeztetnünk, így délután hatkor kocsival (fúúúúj) lezötyögtünka gátra, és hosszas vívódás után arra jutottunk, hogy körözgessünk, mert szokni kell a monotonitást is, hajrá neki három körnek. Kényelmes beszélgetős tempóba álltunk be, kompromisszumos megoldásként Izminek kicst gyorsabb, nekem kicsit lassabb 5:50-es sebességre, figyelve arra, hogy a pulzusa ne menjen 150 fölé. Egy érdekes összehasonlító kísérletet is végeztünk különböző GPS eszközök távolságmérésével kapcsolatban, erről majd később, ha több adat áll rendelkezésünkre talán bővebben is beszámolunk. A három kör meglepően könnyen ment, az utolsóra való ráfordulás sem okozott nehézséget, pedig nekem ez kritikus pont szokott lenni, tényleg nem szeretem újra és újra ugyanazt az útvonalat róni.
Idő: 01:33:30
Táv: 15.8 km
Tempó: 05:55
augusztus 17. péntek - 12 km
Valahogy megint ellopott valaki bő egy órát a napomból, így mire hazaértünk azt vettem észre, hogy fél hét múlt, és én még el sem kezdtem azon gondolkodni, hogy futni kéne menni, kicsi feleségem szólt rám, hogy mi lesz az edzéssel. Kaptam a csukát, és mentem Nagytétény felé, túl a 3-as busz végállomásán, egészen a második kútig, ivás, pofamosás és irány vissza. Eseménytelen, kényelmes, flow élményt nyújtó futás volt, visszafele hagytam hogy vigyen az út, nem törődtem a tempóval, csak a talpam megfelelő talajfogására próbáltam figyelni.
Nagyon örülök, hogy a második hét után még semmim nem fáj, és különösebben fáradtnak sem érzem magam, úgy néz ki ez a heti négy edzéses terv be fog válni, aztán hogy milyen eredménye lesz, azt majd még meglátjuk.
Idő: 01:06:43
Táv: 12 km
Tempó: 05:34
A cipő egyébként pont annyiba került, amennyit akkor rászántam a cipőre, 22990 forint volt, és a cipőhöz kaptam egy futózoknit is. Az első futásoktól kezdve bevált, kezdetben sem volt vele semmi gondom, és nagyrészt ez később is így maradt. Ennek a cipőnek erősebb egyébként az alátámasztása, mint az első cipőmé volt (ezt onnan tudom, hogy nagyobb az eltérő színű rész a talpán); ennek pszichés hatása biztos volt, megnyugtatónak találtam, de valószínűleg volt fizikai hatása is, mert a tavalyihoz hasonló térdproblémák elkerültek. 
A cipőt egy 4 hetes, 5 perc folyamatos futásra felkészítő edzéstervvel avattam fel és a keszthelyi (első) félmaratonom után kezdtem gondolkodni lecserélésén. 2-3 naponta futottam benne, mindenféle időben, összesen 750 km-t. Futásaim kb. 70-80%-a aszfalt, a többi pedig könnyű terep volt. A cipő végig kifogástalanul funkcionált, (a cipőkötési kísérletezgetéseket nem számítva) semmiféle lábbal kapcsolatos problémám nem adódott, összességében tökéletesen elégedett voltam vele. Ezek után természetesen a következő cipőm is Saucony, ugyanaz a termékvonal, de kicsit emelt szintű modell: Progrid Ride 4. Az üzletben az első cipő kopása alapján nem javasoltak váltást, mert azt szűrték le, hogy kicsit sem pronál a lábam. A kicsit erősebb oldaltartású modellt azért választottam, mert a 95 kg-os testsúlyomhoz és az időnkénti terepezéshez ez egy fokkal jobb. Továbbá ennek élettartama elvileg 1000-1200 km, a Jazz-é pedig 700-800 km, árban pedig nincs ilyen arányú különbség. Az én esetemben nem volt lényeges eltérés a kettő között. Bármelyiket választhattam volna.
A kis intermezzót leszámítva elég jól ment a futás, 5 min/km tempó körül hajszoltuk le magunkat a gátra, ahol meglepően sok futóval találkoztunk. Ott volt például az egykedvű öreg, akit szinte minden második futás alkalmával látok, szerintem naponta tolja vallásosan. Meg is állapítottuk, hogy az évek során nem sokat gyorsult, de ez csak buta élcelődés, valójában mély tisztelet illeti. Hajrá, öreg!
A terep ideális, széles utak, jó levegő, magány, lankás lejtők, szelíd emelkedők, minden együtt volt. Épp csak megállni nem tudtam, hogy gyönyörködjek a legendás szilágysági tájban, mert ahogy visszavettem az utazósebességből, máris megtaláltak a szúnyogok. Nem vicc, egyszerűen képtelen voltam lassítani. A szúnyog a legjobb személyi edző, bádognyúl és 
Az előző napokban bejártuk a környéket a lehetőségek szerint, így nem teljesen ismeretlen útvonalat választottam a második, legalább másfél órásra tervezett futásomhoz. Lefele indultam a Bükki Kék túra jelzésén a Száraz-Szinva völgyén keresztül, és a műútig leérve másfél kilométer alatt leadtam mintegy 150 méter szintet bemelegítésnek. Majdnem a Szinva forrásánál bukkantam ki, arra gondoltam máris jó lenne egyet hörpölni, de egyrészt az ellenkező irányba kellett indulnom, másrészt a Szinva-forrás az előző napi tapasztalatok alapján éppen nem működött, csak az út túloldalán lévő Bársonyosból lehetett volna lefetyelni, de ott állandó sorban állás volt, mert kocsikkal és 10-20 PET palackkal járnak ide emberek a - nyilván mágikus hatású - vízért. Szóval az ellenkező irányban mentem a szerpentinen, izgalmas volt az út szélén, mert az ilyen hegyi utakon népszokás a gyorshajtás és a saját sáv elhagyása, ezt megfigyeltem a Mecsekben és a Mátrában is. Szerencsére hamar letérhettem a betonról a kékre, ami egyben kék bringás út is, valamint a térképen "
Kanyarogva elértem a kék négyzettel való kereszteződésig, csalódottan láttam, hogy az út vízmosás és továbbra is emelkedik, pedig a térkép alapján én itt már a Nagy-dél lejtőjére számítottam. Utóbb a runtasticon megnézve 500 méterről 780 körülre másztam fel ez alatt a 4 kiris szakasz alatt, az azért nem rossz. A lefele csak jó egy kilométer múlva jött, itt három út ért össze, valami fontos átkelőhely lehet a 822 és 778 méteres tetők között. Itt már patakokban folyt rólam az izzadtság, hosszú felsőm rongyá ázva húzta a vállam és tudtam, hogy még alig tartok fél úton, vizem meg nincs, mert az övemet ugyan elhoztam, de Érden felejtettem a kis műanyag palackjaimat, így csak zsepit és okostelefont hurcolhattam magammal, a kék négyzet vége pedig Hollóstető, ahol nem találtunk közkutat pár nappal ezelőtt, és bemenni meg ilyen állapotban nem akartam semelyik szállásra egy kis csapvizet lejmolni. Mindegy, a lejtő hűs erdőben vezetett, én meg kőkeményen bírtam víz nélkül, és reméltem, hogy bírom majd a Hollóstető-Bükkszentkereszt emelkedőt is. Kicsit pihentebben értem el a hollóstetői elágazáshoz, innen a sárgán kaptattam felfele, ismerős terep volt, lefelé megtettük két nappal ezelőtt, nem emlékeztem rá, hogy vészesen meredek lett volna. Nem is volt, csak a Bükkszentkeresztre vezető utolsó kétszáz méter emelkedett kicsit meredekebben, csúszós sziklákkal, de ott már hajtott a tudat, hogy kék csap áll a település határában. Az erdőből kirobbanva rárepültem az ojjektumra, lefety, köp, lefety, mos, jé még csak 1 óra 20 perc óta futok, akkor tehetek még egy kis kitérőt. Eldöntöttem, hogy irány a Boldogasszony köve, meglesem milyen eső után, ki tudunk-e sétálni még ide egy kicsit ücsörögni később. A köveket rendben találtam, a hozzájuk felvezető meredek emelkedőn lefele dobtam majdnem két hátast az avaron megcsúszva, de megállapítottam, hogy ilyen egyszerűbb erdei utakhoz, alkalmi futásra elegendő egy sima futócipő, nem szükséges terepcsukát venni. 
Lekocogtam a 
Hamar pucoltam tovább, mert túrázók álltak nem messze tőlem a gerincen, és a buszmegálló-szindróma arra késztetett, hogy könnyűnek tűnő léptekkel késlekedés nélkül fussak el mellettük. Le a sípálya mellett (nem egy nagy sípálya, elég csöves felvonókkal, nem tudom tényleg használják-e télen), aztán fel megint egy dombra, majdnem neki két bringás fazonnak, akik a keresztúton keveredtek elém. Meglepődve néztek, pedig szerintem hegyen bringázni furább, mint futni, főleg azokban a színes tapiruhákban. Innen már könnyű dolgom volt, az Erdőalja utca emelkedő nélkül vitt körbe a település keleti végén, majd egy meredek lejtővel a buszvégállomásra keveredtem vissza, ahonnan már csak a fő utca 10%-osnak jelzett (fogalmam sincs mit jelent ez) emelkedőjén kellett felküzdenem magam. 
Utolsó kommentek