Hosszútáv blog

A terepfutáshoz alapvetően nincs másra szükség, mint az igényre, hogy elszakadjunk a megszokott és biztonságos aszfalttól, a százszor körbefutott szigetkörtől, a gát betoncsíkjától, és végre a lábunknak oly kedvező puha anyaföldön fussunk. Hát, igazából az sem baj, ha tudunk tájékozódni valamennyire... Bár a magyarországi erdőkben nehéz úgy eltévedni, hogy tényleg napokig keringjen az ember, de azért vannak ezzel kapcsolatban egészen friss tapasztalataim múltkor a Vértesről, ugye... :)
A táv növekedésével arányban egyre jobban előjönnek a speciális igények, és a terepfutásnál igazán bőven vannak kihívások, nem csak az ultratávok esetében. A felsorolt cuccok egy része szerintem már kifejezetten ajánlott, ha egy-két óránál hosszabb időt szeretnénk galoppozni a természetben, az hosszabb versenyeken pedig több cucc egyenesen kötelező.
Nektek mennyi van ezekből?
Én nem vagyok nagyon cucc buzi, pláne nem márka függő, és tudom, hogy nem attól leszek terepfutó, ha ezeket magamra aggatom, de már 7/10 megvan. És nagyon csábító, hogy egy terepcipő is kéne... :D

1. terepcipő

A hazai terepek legnagyobb részén az aszfaltos futócipőben is simán el lehet karistolni, legfeljebb kavicsos-murvás, nagyon saras, nagyon latyakos úton fogunk kissé jobban csúszkálni. Na de miért hagynánk ki a terepcipőket, amik sokkal, de sokkal jobban néznek ki, mint az utcai futócipők? Nincsenek végre ezüst csíkok, de van recés talp, áramvonalas design, sötét vagy éppen neon színek. Vastag talpú, vékony talpú, minimalista, vízálló. Annyi lehetőség van, egyszerűen muszáj egyet beszerezni.

forrás: http://multinavigator.hu/termek.php?id=5813

Szerencse, hogy hétfőtől vasárnapig szokás számolni a futóhetet, mert amúgy kiderülne, hogy vasárnaptól szombatig, a Yours Truly 50-en, majd a heti futásokkal, és a szombati Vértes terepfutással együtt 110 km-et futottam hét napon belül… Az meg nekem piszok sok.

A YT a szokásos jó hangulatot hozta, összejöttünk vagy huszan az érdi gáton, onnan a klasszikus útvonalon felspuriztunk Érd tetejére. Tesóm volt a kísérőautós, frisstés, fényképezés felelős, verhetetlen logisztikus, tökéletes segítség volt, köszi Petya! :) Fent az Iparos utcánál kaja-pia, majd “innen már végig lejtő” illetve “ez az utolsó emelkedő”, visszafutottunk a gátra. Az időjárás most sokkal jobb volt, mint az előző hónapban, a gáton futott további öt kör utolsó órájára még a nap is kisütött. Ahogy elnéztem a 25 km most sem okozott senkinek nehézséget.
Most öten mentünk tovább a gát körökre. Nekem ez volt az első aszfalots maraton fölötti ultratávom, és ehhez képest elég simán ment. Nem futottunk túl gyorsan, végig beszélgettünk, frissítettünk. Kicsit féltem a körözgetéstől, de végül nem okozott sokkot, még azon is tudtam mosolyogni, hogy tapasztalt ultrás társaim már azt jósolgatták hogyan fogok egyszer egy alig egy kilométeres pályán 6 órán keresztül körözgetni. Az a mondás járja, hogy az ultratávokkal nem az baj, hogy vérhólyagot kap az ember, hanem az, hogy vérszemet, de ezt a veszélyt most nem érzem. Erre mondja Áron barátom, hogy mostanában egyre többször beszélek az ilyen hosszútvákról úgy, hogy nem fogok ilyet futni, ám mindig hozzáteszem hogy “de”, vagy “kivéve”.
Szóval nem hiszem, hogy valaha körözgetni fogok 6 órán keresztül, de egyszer egy olyan 50 km fölötti aszfaltos versenyen szívesen indulnék, ami vagy A-ból B-be tart, vagy az utcai futásokon szokásos pályán rendezik meg. Van egy pár ilyen, ha valaki tippeket szeretne: BSZM bármelyik szakasza, Szufla, BBU szakaszok…

A terep az persze más, ahogy láthattátok nagy mellénnyel beneveztem a Vértes terepmaraton ultratávjára, 52km@1250m szint, mondván ott nem kell gyorsan futni, a terepviszonyokhoz mérten tud az ember taktikázni, hát vagy belepusztulni, ha nincs eszénél. 

RabiMiki meghívott minket a Vértesbe bejárni a táv egy 30 kiris szakaszát, én meg, hülye fejjel, azt találtam mondani, hogy “nem kell tökölős tempó, szép lendületesen-vidáman végigrontunk az ösvényeken”. Csak arra nem számítottam, hogy én leszek a leggyengébb láncszem a csapatban. Az engem fuvarozó Keratomi 12 órás versenyekre, meg UB párban teljesítésre készül, RabiMiki 20 perc alatt fut 5 kirit, emellett 50 km fölötti terepfutásokat reggelizik, a vele érkező Athosz, pedig egy Lavaredo ultratrail finisher kabátot viselt… (Lavaredo, 119km@5850m) Az első 7 km a Vértes csúcsáig folyamtos emelkedő volt, én vittem nordic botokat és igyekeztem takarékosra venni az emelkedőket, de folyton lemaradtam, és ennek nem oka, csak indoka volt az, hogy vagy tízszer a sárban ragadt valamelyik botom, és vissza kellett mennem érte. A csúcs előtt romokban hevert az erdő, mindenfele kidőlt fák és letört ágak, ezzekkel a legkevesebb baj, hogy kerülgetni kell őket, de mivel esznek majd fák, ha lombkoronájuk fele a földön hever?

A következő lejtős, sárral és ágakkal gazdagon borított szakaszon nagyon jó hasznát vettem a nordic botoknak, meglehetősen magabiztosan és stabilan rongyoltam a srácok után. Itt megint nem csak ezért maradtam le néhány métert, hogy a pálcáimmal hadonászva nehogy leszúrjak valakit. Aggódva néztem az egyre magasabbra kúszó pulzusomat, majd egy idő után úgy döntöttem, hogy inkább nem demoralizálom magam az adatokkal.
Egy jópofa emelkedőn egy fenyőfát kikerülve, a dombba belesétálva, majd kicsit bajlódva egy cipőmbe került gallyal, hirtelen egy négyes elágazásnál találtam magam, egyedül. A srácok sehol. Nagyjából 70%-ban voltam abban biztos, hogy egyenesen mentek tovább és a lejtőn tűntek el ilyen hamar, de egy ismeretlen erdő közepén, másfél óra futás után a 70% nem tűnt elégnek. Lementem a domb aljába, körbenéztem, nem láttam őket, fütyültem párat (rohadt hangosan tudok fütyülni), de semmi válasz. Visszamentem, nyomokat kerestem, de nem vagyok egy nyomolvasó fenomén. Kihasználva a pihenőt megettem egy csoki, ittam vízet és végül elindultam lefele, mert tényleg csak erre tűnhettek el ilyen gyorsan. Pár méter után jöttek is szembe, fél kilométerrel arréb észlelték, hogy csökkent a létszám. Kérdeztem, hogy hallották-e a füttyszót, de semmit sem hallottak. Pedig még csak lombok sincsenek. Rájöttem, hogy egy erdőben elkeveredni nem is olyan nehéz.

Innen Vitányvárig az útvonal legszebb részén haladtunk, vízmosás, hatalmas mohás sziklák, patak, viszonylag sérülésmentes erdő. A várat épp újítják fel, de nagyon az elején járnak még, itt tartottunk kemény 5 perc pihenőt, és rá kellet jönnöm, hogy rajtam kívül senkinek nincs szüksége kajára. Megettem egy gyümölcszselét (Vitatigris helyett most valami Aldis biomasszát), majd beálltam a szokásos sorvégi pozíciómba. Lemúr Miki nagyon örült volna a helyzetnek, mert a következő 6-8 kilométeren kb egy szót sem tudtam szólni, pedig eljött az “innen már végig lejtő” szakasz, ami hasonlóan az érdi yours truly második feléhez nyomokban azért remek emelkedőket tartalmaz. 

Találkoztunk egy csomó szarvassal! Nem volt olyan nagy rudli, mint a mostanában elterjedt az ismert videón (bár szerintem azok sem voltak olyan sokan, csak több kört futottak), de 20-30 jószág biztos szaladgált egy csoportban, sosem láttam még ennyit egyszerre.

Egy idő után tényleg már csak lefele tartottunk, akkor beszélgettünk is kicsit, figyeltem, hogy a többieken látszódik-e némi fáradtság, de ez nem volt jellemző. A kocsikhoz érve lerogytam, előszedtem a táskából a maradék csokikat, nagyon eléhezettnek éreztem magam. Kérdeztem ki kér, továbbra is senki. Ezt hogy bírják?
Az 5:10-es maratoni versenytempómnál egy ütéssel magasabb átlagpulzuson hoztam ezt a kb 31 kilométeres távot 7, hét, HÉT perces tempónál. Oké, volt benne majdnem 700 méter szint, de ez akkor is elgondolkodtató. A VTM-en azt hiszem ráérek majd óvatosabban kezdeni.

Úgy tartja a mondás, hogy az ember elsősorban magáért fut. Aztán vannak olyan alkalmak, amikor másokért. Múlt szombaton éppen Árminért, aki 6 éves, és a leukémiával küzd.

Ő itt Ármin. A felvételt a ZolkoPhoto készítette.

A futást Temesi Panni érdi futónagykövet hirdette meg, és kb. 200-an vettünk részt rajta. Az Érdről, Szigetszentmiklósról, Százhalombattáról, Tárnokról, Székesfehérvárról, Budapestről és még ki tudja, honnan érkezett futók a főtérről indultak, végig a Pelikán sétányon (LOL), egészen a Lángos Kuckóig, ahol a felajánlott ingyen lángos miatt (köszönet!) megtört a be sem indult lendület.

Azok a megszállott sportemberek, akiket ez a párszáz méter kocogás érthetetlen módon nem elégített ki, Rrróka vezetésével latrappoltak a gátra, majd ott is tettek egy kört.

A Delta főcíme futókra hangolva

Elég frankón összeszerveztük a januári Yours Truly-t, a legjobban az időjárást sikerült, szembeszél, havaseső, -1 °C, alattunk latyak és hó felváltva.

Eléggé esett a rajtnál a hó, de az a nyomi, egybőlelolvadós fajta.

A rossz idő dacára összejöttünk vagy huszan a gátnál, ahonnan Érd tetejére indultunk, felfelé csatlakoztak még hozzánk 15 kilométert futók is, ők megúszták kihagyták a legszebb emelkedőket, viszont azt tapasztalhatták, hogy kicsit azért túloztam, amikor azt állítottam a felhívásban a 25 kiriről, hogy a második fele végig lejtő. Akad ott is három kisebb bucka, de az ilyeneken már csak nevetünk!
Szuper autós frissítésünk volt, Évi futótársunk sütött islert, meg parmezános-rómaiköményes pogácsát, vittünk teát, vizet, kicsit talán még túl is készültünk a 25 kilométeres távhoz, ahogy elnéztem a befutókat, senkinek nem okozott problémát teljesíteni, mindenhol volt mosoly. :) 

Visszafele nem csak lejtő van.

Egyébként vagánykodva többször is előreszaladtam a dombokon a jó fotótémák miatt (persze aztán elég bénán kivitelezve), csináltam is 189-es max pulzust úgy, hogy elméletileg 185-öt tudnék... Most már tényleg ki kell mérnem.

Zsolt hagyja a 25 kirit utó ifjó titánokat hajrázni.

Hatan maradtak a gáton még öt körre, vagyis az ötvenes távra, illetve, ki ne felejtsem, hogy Zsolt barátunk eleve futva jött Battáról, és futva is ment haza, vagyis 60 kirit tett meg. Elég jó volt az ultrafutók aránya a csapatban. :)

Jelenleg Érd a 4. helyen áll a kilométerek település szerinti összesítésében, 35-en 841 kilométert hoztunk össze, ami nagyon sok, de nem bízhatjuk el magunkat, hiszen tudom, hogy Pécsett és Dunaújvárosban sokkal többen futottak annál, mint amennyien be is küldték a távjukat, szóval februárban mindenki hozzon magával még egy embert! :D
Nem is tudom mit mondhatnék még.
Ha az időjárás engedi februárban a Süle50 kört is megszervezük!

UPDATE:
Évi elküldte a kiegészítésát az 50 km-hez, köszi! :)

"Ott maradtunk hatan, biztos mindenki másért, én azért, mert annak a szép körnek túl gyorsan vége lett, meg jó edzés ez a nagy tavasz előtt. Az újabb 25 km öt oda-vissza kör a gáton. Az első kör ment valahogy érkezési sorrendben, egyesével-kettesével, ahogy az ábra mutatja. A nagy városi körön fölfelé szembeszél, vissza jó szándékú hátszél szórakoztatta a futókat, itt a gáton stabil oldalszél oda-vissza, akupunktúrás hószilánkokkal. A második körtől négyen mentünk együtt, és folyamatosan tartottuk a lelket egymásban, körönként újabb motivációt találtunk ki: 30 után iszunk kólát, 35 után beszélünk a forró levesről, 40 utána forró fürdőről, aztán jöttek a találmányok, fűtőszálas kesztyű kéne legközelebb, mondjuk napelemmel. Majd a pörölycsapás az agynak, ahogy Szily Laci írta, szóvicceket magyaráztunk. Akkor már megtelt a gát derék érdiekkel, akik lekutyasétáltatták az ebédet, és egyszer mi is befejeztük, azóta alig várom a februári Süle50-et!"

Az új évet nagyon jól kezdtem, egyik reggel meghúztam a derekamat, egy hétig nemhogy a futás, séta is alig ment. Szinte ugyanebben a pillanatban jött az ajánlat a futócsoport számára, hogy az Érd Arénában ki lehet próbálni Noémi gerinc és streching tornáját (hetente háromszor, NoNó életmód: http://nonoeletmod.blogspot.hu/). Én még nem voltam formában, így megint egy kiküldött tudósítót kértem meg, hogy adjon nekünk helyzetjelentést.

Kata beszámolóját olvashatjátok.

Most tavasszal lesz három éve, hogy tudatosan futok. Ez heti három futást jelent, összesen kb. 40-60 km-t hetente. Szerencsémre olyan futótársakkal vagyok körülvéve, akik nem engednek csüggedni, leállni, de elrohanni sem.
„A futás az futás és kész”, gondoltam mostanáig. Csinálni kell rendszeresen, kitartással, némi tudatos étkezéssel párhuzamosan, aztán majd működik....
...egy darabig!
Nálam is elérkezett az a pont, hogy el kellett gondolkodnom, hogyan tovább. Akarok-e valamit kezdeni a futással? Két teljesített maratonnal, sok 30-35 km-es távval, és hétvégi félmaratonokkal zártam a második futóévemet. Na, itt jött el az igazi tudatos futás/edzés ideje. A „megyek előre, mint a gőzgép” nem fog működni hosszú távon, illetve nem hoz olyan fejlődést, mint vártam.
„KERESZTEDZÉS” mantrázzák sokan az évek óta futók közül.
OK! Akkor keresztedzzünk, de mit? Hol? Kivel? ...és mint a futóéletem minden hasznos információját, most is egy futóedzés alkalmával hallottam először a gerinctornáról.
Az érdi Arénában hétfőn és csütörtökön van lehetőség megmozgatni magunkat. Múlt hétfőn kipróbáltuk néhányan. Ó, te műanyag szagú tornaszőnyeg!!!
De rég volt alkalmam tíz centiről nézni a polifoam szőnyeg apró szemcséit! Nóémi határozott, de végtelenül kedves irányításával egy teljes órán át mozgattuk meg izmainkat, tartószalagjainkat fentről le és lentről fel.
Hova tűntek az izmaim?!
A futás okozta itt-ott bemerevedett izmok fokozatos nyújtásával, az igazságtalanul elhanyagolt felsőtest, kar, váll és hátizmok teljes felébresztésével alaposan megizzadtunk. Apró pici mozdulatok egy kézi súlyzóval... A fekvőtámasznak induló tartásban csak úgy lenni egy percig... /plank/ . Kihúzott háttal, behúzott hassal állni váll szélességű terpeszben... nyugodtan! Arccal a padlón fekve emelgetni a fejünket tarkóra tett kézzel, és váltott lábbal...
Ok! Ne mosolyogj! Ezek innen olvasva a nyugdíjas klub délutáni sport foglalkozásának tűnnek. De nem az! Az óra után végre szabadon mozgott a nyakam, tónusban voltak az izmaim. Nagyon élveztem, hogy remek zenére, szakszerű utasítások alapján alaposan átmozgathattam magam. Én biztosan rendszeresen menni fogok! Csak javasolni tudom mindenkinek! Aki futó annak azért, aki nem, annak meg azért!

Meg vannak az izmaim!!!! Köszönöm szépen Noémi!

Kiküldött tudósítónk, száguldó riporternőnk, Éva villámgyorsan elküldte a Gútai Vízkereszt Maraton beszámolóját. Az érdi futócsapatból több, mint egy tucat futó ment ki a határközeli településre, ahol maratont és félmaratont is lehetett futni.
Nem is nagyon szólnék bele, csak annyit, hogy én kedvet kaptam jövőre! :) Köszönjük Éva, és gratulálunk!

Biztos nem normális négy nappal szilveszter után maratont futni, de a Gútai Vízkereszt Maraton, ami szlovákul tök jó, mert háromkirályok maraton, a város neve meg Kolárovo (Kolárovský trojkráľový maratón) nagyon jól hangzott. Már a holnap is (http://www.kolarovomaraton.wbl.sk) csupa cukiság: rajtpisztoly: harci ágyú, hagyományőrző magyar lovascsoport, üdítőpontok...
Én még sose futottam külföldön, és Gúta közel van, teljesen abszurd időpontban, nem ütközik a megszokott versenyekkel, úgyhogy hellóhajrá, neveztem.
Aztán jött az időjáráshonlap-szörfölés (szám szerint hat, köztük egy norvég), hogy mégis mi fogja a jó kis időtervet borítani, de némi szélen kívül talán csak az ónos eső - na az nem volt. Éjjel havazott, ettől félelmetes lett az autópálya, viszont lehetett poénodni nagyokat az útdíjkáoszon, pedig nem is vicces.
Indulás előtt leveleztem egyet a szervezővel - minden kérdésemre azonnal válaszolt. Olyan apróság, hogy hol lesz a versenyközpont, meg milyen utcát adjunk be a gps-be, de mondta, itt mindenki beszél magyarul, meg kisváros ez a gps-hez :)
Ehhez képest pont a város közepén volt a rajt, beleszaladt, aki Komárom felől jött, a szervező Zsélyi Zoli pedig személyesen várt mindenkit, a cukiság itt tetőzött.
Volt még a varrott rajtszám: kantáros, derékon kötős, gondoltam, a gyűjtemény dísze lesz!

Barátságosra fűtött sportcsarnok várt tök rendes mellékhelyiségekkel, ráadásul vigyáztak a csomagjainkra, míg futottunk, plusz pont.
A rajt előtt kocogtam egy negyedórát, ragyogott a nap, kellemesen fújt a szél, térdig csapódott a szürke jégkása, egy rossz jel.
A rajtkapu se holmi rideg technokrata chipállomás szponzorfelirattal, hanem szép színes lufik, az időmérés meg stopper :) És ott a harci ágyú, mellette kimenős tüzér. Ahol pedig a színen megjelenik a fegyver, ott az el is sül, ez mondjuk akkorát, hogy sikítottam ijedtemben - aztán pucoltunk.

Az első öt kilométert a városka utcáin pocsolyáztuk végig, és tök jó lenne a szépségeit ecsetelni, de én iparkodtam, és csak annyit láttam közben, hogy csinos és rendes az egész, mint egy klassz dunántúli város. A szlovák feliratokon nevetni meg nagyon nem píszí, úgyhogy csak magamban, csöndben :) Á, úgyis taplóság.
Aztán át a Vág hídján, majd ráfordulás a töltésre - ami úszott a latyakban, abban meg mi. Innen egy kilométer után le a töltés alatti útra, na, volt a lejtőn fékezés!
A félmaratonos mezőny 13,5-nél visszafordult, mi meg csapattuk a kásában Vágvalamiig. Odafelé találgattuk, hogy Vág - micsoda, talán -óhíd?
De nem, Vágfüzes. És ott, a töltésre és a folyóra merőlegesen lett egy új úti társ, az orkán. Oldalról kapott el, míg a házak közé nem értünk, és nem voltam boldog. A falu után még sunyibban támadt, alig vártam, hogy végre megint párhuzamosra forduljunk, közben láttam, tök jó az időm, félmarcsi két órán belül, toljuk, toljuk, 23,5-nél visszafordulunk, és ugyanezen az úton vissza Gútára.
A tájat elfelejtettem nézni, mert annyira nem történt rajta semmi. Puszta, pár tanya, egyiken nagyon összebújós báránykák. Nagyon nem akart jönni a fordító, rohadt éhes és szomjas voltam, már tíz kilométert jöttünk "üdítőpont" nélkül. A fordítónál végül volt, toltam, ami belém fért, forró tea, hideg kóla, víz, banán.
És itt vége is, nincs több jó hír. A fordító után arcba vágott a Vág mellett üvöltő hurrikán. Nem haladtam előre, a bokámat is elfújta a szél, jött a kilátástalan harc az elemekkel. Egész a faluig, ott megint volt némi szélárny, aztán bele a közepébe újra. 40-nél értünk vissza a városba, előtte két kilométerrel mondtam le a lábujjaim többségéről, már nem mozogtak. Nem emlékszem, mi húzott be végül, talán az a kedves pocakos úr, aki mikor az utolsó négyszáz méteren megelőzött, még egy szelfit is lőtt a hőstettéről :)
Sajnos a partedlis rajtszámot vissza kellett adni :( A disznótoros ebéd meg biztos szenzációs volt, de nem eszem húst, éhes meg még most se vagyok :) Viszont egyszer kipróbálom, milyen szelidebb szélben Vág-tatni.

Érid futócsoportunk egyik tagja, Nepusz Tomi ütött össze egy kis programot, ami az GPS-el mért futóútvonalakat vizualizálja egy térképrészleten oly módon, hogy a gyakrabban használt útvonalak erősebb vonallal jelennek meg.
Ez alapján érdekes volt az Endomondo appból exportált összes eddigi adatomat megnézni az Érd és környékét tartalmazó térképrészleten. Mondjuk én kb három futásból egyet mérek Endomondóval, mert a megszokott útvonalaim távját már tudom fejből, vagy ha elcsalinkázunk valamerre, akkor futoterkep.hu -n jelölöm be őket. Leginkább a terepes futásoknál hagyatkozom az applikációra.

Ezek a terepfutások leginkább az Anna-hegyen, vagy a Sóskút-Bia-Érd közötti erdőben történtek, ahova rendszerint  a Fundoklia-völgyön keresztül jutunk fel.
Sokat domboztam egy közeli emelkedőn, a Szuszogón, illetve a gát mellett pincesoron. Sötét kékség emeli ki a futónagykövetes csoporttal közös szerdai futásokat Érd központjában, itt két bemelegítő kör után rendszerint fél órás intenzív futóiskolát tartunk az utóbbi hónapokban, majd egy karikával levezetünk.
A Duna-gát már szinte elkopott, olyan sokszor futottam rajta. Nem nagyon bírom a monotonitást, de a vasárnapi futásokon 4-5 kör meg sem kottyan, olyan jól eltrécselünk (a rossz nyelvek szerint persze csak én beszélek).
A hosszútávfutók magányosságát rendszerint Nagytétény felé éltem át.

Az alábbiakban Süle Zsolt barátunk összefoglalóját olvashatjátok Érd kerülő ultra-túrájáról. Zsolt több éve készült erre az 50 kilométeres körre, végül nem minden olyan lett, mint ahogy azt az elején eltervezte, de talán még jobb is. :)
Zsolt ezzel a körrel hagyományt szeretne teremteni, a terveink szerint mi a magunk részéről úgy járulunk ehhez hozzá, hogy az egyik 2015-ös Yours Truly futáson ezt a kört fogjuk megfutni.

Nem ám csak a húsz-harminc éveseké a világ: ötvenedik születésnapomra készülve futva és bringával 50 km-t teljesítve megkerültem Érdet!
Három évvel ezelőtt jól kitaláltam ezt a kört, az útvonalat, a távot, a felkészülés módját, a motivációt magamnak, és nem utolsó sorban a hagyományteremtő célt másoknak. Most pedig futva és bringázva teljesítettem. Minden támogatást igénybe vettem hozzá, a családom, ismerőseim részéről, és a lécet is reálisabb magasságra tettem végül. A jótékony elképzelésem ugyan időközben elhamvadt, még több elszánás és a jó szándékok együttállása hiányzott hozzá.