Hosszútáv blog

- 1h 25' alatt
- st: El Ten Eleven - It's Still Like A Secret; Therion - Sitra Ahra

Habár Aigner Szilárdék valóban esőt jósoltak tegnapra, a déli verőfényben megkockáztattam egy laza vágtát a Fundoklia irányába. Igaz, nem voltam olyan bátor, mint Rrróka futótárs, hosszúnadrágban, csuklyás melegítőben indultam el. 

Kényelmes tempóban futottam az Esztergályos utca végén lévő szovjet rakétasilóig, és itt hagytam a francba a teljesítményt, öt percre megálltam gyönyörködni az őszi tájban, beszívni a levendulamező és a hervadás édesbús illatát. Csodálatos az ősz, na.

Ne legyen igazam. Hosszúujjú így is kellett. A meteUrológiai oldalak csupa sírófelhős képet mutatnak holnaptól. Itt az ősz.

Szóval érzékelve, hogy süt a nap, és időmbe is belefér, gyorsan elszaladtam a gátra. Kicsit berozsdáltam, nehezen mozogtam, ma meg izomlázam van, de rohadt jól esett.

Idő: 01:17:03
Táv: 14.77 km
Tempó: 05:12
Zene: Óriás - Jön

A Cliff Youngként emlegetett Albert Ernest Clifford Young szolidan élte az ausztrál farmerek kihívásokkal teli, de érdekfeszítőnek nem mondható életét egészen addig, amíg 1983-ban, 61 évesen a 875 km-es Westfield Sydney-Melbourne ultramaraton megnyerésével váratlanul az ultrafutók élmezőnyébe emelkedett. Habár a verseny során a többiekhez képest lassan haladt, ezt a tempót 5 és fél napon keresztül tudta gyakorlatilag megállás nélkül tartani, és azalatt is futott, amíg a többiek aludtak. Ezzel a teknősbéka-a-nyúl-ellen taktikával jelentős előnyre sikerült szert tennie, munkás overalljában és gumicsizmában (!) elsőnek érkezett a célba, szinte két teljes napot javítva a pályarekordon. Az első helyezettnek járó 10 ezer dolláros pénzjutalmat azon melegében el is osztogatta az utána beérkezők között. 

Habár sajátos futóstílusával iskolát teremtett és hazájában nemzeti hősként tisztelték, állítólag soha, egyetlen díjat sem tartott meg, szerényen élt és az anyjával lakott, aki egyben az edzője is volt. Futás közben kivette a protézisét, hogy ne zavarja, és a nehéz percekben abból merített erőt, hogy azt képzelte, a juhait hajkurássza. Haláli fazon lehetett, béke poraira.

Szeptemberben szorgalmasak és buzgók voltunk, főleg én. :) A maraton nagyott dobott  ehavi statisztikánkon, Lemúr Miki majdnem megdöntötte havi teljesítményrekodját három futásból (egy edzés, egy velence kör, egy maraton), ami összesen 85,2 kilométert ért. Én a téli hónapok gyakori, de rövidebb távú edzéseit léptem túl a csúcsnak számító 139,5 szeptemberi futott kilométeremmel, összesen hét futásból (öt edzés, tókör, maraton), ezzel pedig majdnem elértem a tavalyi egész évben lenyomott távomat (860 km). Ha nem jön sérülés elérhető az eddig elképzelhetetlen 1000 km!

Lássuk a chartot!

Véletlenül, (kellemes) rokoni kötelességből keveredtem el a Szigeten a Billy Talent-koncertre, és végül jobb volt, mint amire számítottam. Az ötletesen "II." címre keresztelt második albumuk azóta is előfordul néha az mp3-lejátszóban, főleg a meglehetősen idióta, de fogós refrénnel rendelkező Fallen Leaves, ehavi erőnótánk. A bandáról nem tudok sokat, Rrróka kolléga a név alapján arra tippelt, hogy ez valamilyen tehetségkutatós gigasztár, hál'istennek nem, egy harmincas, elég gyűrött fazon ugrál, köpdös és dalolja a rádióbarát 2/4-es slágereket, a tinilányok meg sikoltoznak, erről szól a show. Élvezzétek ti is!

- 10 km
- 1h 2' alatt

Egy hét sem telt bele, és a remek érdi futófiúk ismét felhúzták a nyúlcipőt! Szombat délután Rrrókával kb. 10 km-t futottunk kényelmes tempóban a Fundoklia-völgyben az autópályáig és vissza, ami alatt megbeszéltük a pénzügyi válságot ("think glocal!"), a legófigurákban rejlő kiaknázatlan perspektívákat és a környékbeli maratonokon való jövőbeli részvétel lehetőségeit (Pozsony, Kassa, Bécs, Linz, Újvidék, Erdély?).

Örömmel nyugtáztuk, hogy a maraton egyikünket sem viselte meg különösebben, pár napig tartott az izomláz és nekem néha még pattog az Achilles-inam, egyébként minden rendben. Még víz- és vérhólyagok terén is jól állunk (főleg ahhoz képest, hogy tavaly kis híján ledobta magát a nagylábujjam körme, de ezt nem akarom részletezni). Talán az átázott cipő volt jótékony hatással a bőrre?

Az is kiderült, hogy Rrróka tavaly nem rettegés vagy valami mentális blokk miatt nem indult a maratonon, hanem egyszerűen "eszébe se jutott". :D Na, majd jövőre, ismét!

A befutócsomag kókuszos bocicsokiját majszolgatom, és azon gondolkodom, vajon első és utolsó maratonom volt-e ez. Tegnap azt mondtam nem kérek többet, most azért hozzáteszem: egy darabig. Tizenegy maratont maga mögött tudó tinédzser kori edzőtársam (akivel tavaly együtt előzgettük a zöld manót a maraton-váltós 20 kirim alatt) szerint, akivel a befutó után fogvacogva váltottunk pár szót, nemsokára már azt fogom tervezgetni, hogy mikor. Mert, hogy a maraton az ilyen. Kell az embernek újra, meg újra. Hát még nem tudom.

A rajtig a szokásosnál zűrösebben alakultak a dolgok, kicsit eltévedtem a kocsival, alig találtam parkolót, eleredt az eső, Derricket elvesztettük (7 kirin indult), Áron pedig szó szerint az utolós pillanatban ért  rajthoz. Lemúr Miki a rajt előtt el is keveredett tőlünk, mi pedig az utolsó egy perces visszaszámlálás alatt szögeltük fel Árira a rajtszámot, miközben a cipőjébe fűztük a chipet. Így utóbb átgondolva 9 óra 15 perckor meglódult az idő, hirtelen 9:45 lett és már szaladni kellet a rajtvonalhoz. Fene se érti. A rajt előtti magnéziumtablettát el is felejtettem kiosztani, pedig jól jött volna.
Szóval négyen vágtunk neki a maratonnak, Lemúr valahol előrrébb a négy órás iramfutó előtt vett fel rajtpozíciót, Dobzséval és Áronnal a a 4:30 tábla után probáltunk bejutni a kordonba.
Eldördült a rajt és itt hátrébb szokás szerint semmi sem történt, csak izgatottan vigyorogtunk egymásra. Aztán lassan megindult a tömeg, és röpke négy perc múlva áthaladtunk a rajtvonalon. Elköszöntünk Árontól, akivel a tókör viszontagságai után abban állapodtunk meg, hogy hat perces fölötti tempót próbál tartani. Mi pedig Dobzséval nekieredtünk a négy órán belüli időt jelentő 5:30-as kilométereknek. Egészen a Liszt Ferenc térig jutottunk, amikor muszáj volt kiállnom a bokrok közé egy pis-stopra (nem elírás), mert úgy éreztem menten becsövelek, és nem akartam cipelni. Dobzse lassan poroszkált tovább, én gyorsan brunyáltam, aztán utánasprinteltem. Hamar utolértem és innen együtt haladtunk jódarabig, nemsokára megelőzve a 4 órás bojt.
Meglepő módon nagyon hamar teltek a kilométerek, az egyik frissítőállomás jött a másik után, pedig ezek nagyjából 4 kirinként helyezkedtek el az útvonalunk mellett. A közös szakaszokon Lemúr Mikit kerestük magunk előtt, és Áront kutattuk mögöttünk, amikor megláttuk őket volt nagy kiabálás, fütty, pacsi, ördögvilla. :) Szerencsére ilyenből vagy öt volt a verseny útvonalán, így mindig sikerült egymásba erőt önteni.

Tegnap Dobzséval futottunk egy könnyű 9,2 kirit átmozgatásnak a vasárnapi Nagy Táv (veľké vzdialenosti szlovákul, lásd előző poszt) előtt. Jól esett, tényleg kényelmesen futottunk, és félva mondom állandó őszi jelmondatom: "Lehet hogy ez volt idén az utolsó alkalom, hogy pólóban és rövidnadrágban lehetett futni.", ugyanis vasárnapra már állati fos időt jósolnak, esőt, meg mindössze húsz nyamvadt fokot. Mi még csak-csak kibírjuk, muszáj, de hűséges kísérőink, szurkolóink, logisztikai mendzsereink, akik közül többen indulnak a kis távokon nehéz helyzetbe kerülhetnek.
Bízzunk a legjobban, és az időjósok 50%-os teljesítményében.

Idő: 00:52:32
Táv: 9.2 km
Tempó: 05:42

"Három embert akarok lenyomni Budapesten: Martonyi Jánost, Rrrókát meg a Lemúrt."

Kedves ismerősöm mondta, hogy Mikuláš Dzurinda volt szlovák miniszterelnök, jelenlegi külügyminiszter is rajthoz áll a hétvégi Budapest Maratonon. Utánanéztem, és tényleg, ez az 55 éves derék ember rutinos maratonista, futott már Londonban és New Yorkban is.

A pozsonyi sportoló a vasárnapi megmérettetésen a 4636-os rajtszámot viseli. Ha felismerjük, a szlovák-magyar megbékélés jegyében biztassuk hangos hajrával, bátrabbak hátba is veregethetik.

Kerek egy éve született az első bejegyzés a Hosszútáv blogon. Azóta Rrróka sporttárssal összesen 1541,5 km futást dokumentáltunk, köztük egy maratont, néhány 28 (27?) km-es Velencei-tó kört, három "hivatalos" és sokkal több nem hivatalos félmaratont.

A blog életének mérföldkövei:

- 2009.09.16.: Lemúr Miki a fandáziadús "15 km" címmel megírja az első bejegyzést;

- 2009.09.30.: Rrróka csatlakozik a szerzőgárdához, a szerkesztőség létszáma duplájára nő;

- 2009.10.05.: 2009-es Budapest Maraton, a látogatottság napi 262 oldalletöltéssel az egekben;

- 2010.03.25.: bitliszbá első vendégposztja, a látogatottság tartósan szférikus magasságokba emelkedik;

- 2010.06.28.: első barterszerződésünk a ZöldABC webáruházzal, kipróbáljuk a mosódiót.

Mint a fenti áttekintésből is egyértelműen látszik, a Hosszútáv blog a közép-magyarországi hosszútávfutó szcéna tavalyi online kezdeményezései közül úgy színvonalában, mint népszerűségét tekintve messze kiemelkedik, de legalábbis benne van az első tízben. Köszönet érte vendégmunkásainknak, a már említett bitliszbának, Bozótnak, Domesticdragonnak és Navixafnak, továbbá a Hosszútáv blog virtuális közösségét alkotó minden kommentelőnek és látogatónak!

De nem szédít meg a siker Csomolungmájának ritkás levegője! Magasba emeljük a blog zászlaját, amelyre Rrróka saját kezűleg hímezte szálakra tépett IT-szalagjával a "Fuss, ahogy jólesik!" jelmondatot, hátrapillantunk a megtett útra és hűséges követőinkre, majd rövid, de alapos bemelegítés után nagyot lépünk az ismeretlenbe. Fussatok velünk továbbra is!