Bár a rossz nyelvek szerint csak feltettünk egy tavalyi fotót a FB csoportunk falára és sörözgetve meccset néztünk, valójában szép tempóban teljesítettük a 25 kilométeres kört négyen, tesóm bringás kíséretével. Új résztvevőnk Izmitomi, aki mint kiderült szintén pár sarokra lakik tőlünk, sőt évekkel korábban egészen konkrétan a szomszédunk is volt egy ideig. A további közös ismerősöket egyelőre nem derítettük fel, későbbi futásra tartogatjuk, hogy "...és a púpos Ferkót ismered? Itt iszik mindig az Ücsörgőben, van neki az az amerikai zászlós mackófelsője."
Én baromira beöltöztem, át is izzadtam a gúnyámat rendesen a végére, szibériai eredtű sarki hidegre számítottam, szakálra fagyó lehelettel, de még a nap is sütött, hiába kérette át annak nagy részét bitliszbá a 111 résztvevős dunakeszin szervezett futásra. Egy darabig úgy tűnt, hogy ezen a futáson a nemzetközi összevetés leggyorsabb 25 kirijét is megfutotta Schwartz-Nagy Attila, akit aztán a jelenlegi állás szerint Hiver egy perccel beelőzött, pedig ő lány... :) Az 50 km-en is élen vagyunk, első Kropics Attila, a spartathlon nyertes Lubics Szilvia negyedik, Pók "tóparti-futóparti" Janó pedig hatodik. Szép volt lányok, szép volt fiúk!
Mi valamivel szerényebben toltuk, Izmitomi azt mondta, hogy felfele 6:20-ra, lefele 6 percre van hitelesítve, ennél persze sokkal gyorsabban kezdtünk, 5:30, Izmi szólt, hogy vegyünk vissza kicsit, valójában szerintem bírta volna ezt is, csak szerénykedik.
Negyedik résztvevőnk, Zsolt (ő jött velünk tavaly is) idén is rajthoz áll egyéniben a Balaton Szupermaratonon egyéni indulóként, úgyhogy mostanában sok hosszút fog futni, velünk most gondolom lényegében csak bemelegített.
5 kiri után elkanyarodtunk a házunk felé, kint feleségem és anyukám szurkolt nekünk (köszönjük!) vigyorogtunk, integettünk, aztán nekivágtunk a domboknak. Nekem sztenderd dumám, hogy "ez az utolsó komoly emelkedő, illetve van még egy, de az nem olyan vészes", de idén már senki nem hitt nekem, pulzusmérőm sem volt, így Izmtomitól kérdezgettem mennyi az annyi, nála néha 170 fölé kúszott az érték, de nem panaszkodott, csak egyre pirosabb lett az arca, bár a gyerekcsináló piros sapkája színét nem érte el. Tesóm is jól bírta a bringázást, csak a nyereg törte a szokásos helyen, hiába ehhez szokni kell, azt mondják, évek munkája a kerékpárosoknál, mire a gitárosok ujján lévő bőrkeményedéshez hasonló felületet növesztenek az ülepükre.
Félpályán a buszmegálllóban öt perc pihenő, tea, üccsi üdítő, mézespuszedli, csoki, szerelésigazítás. Pont jött a sárga helyijárat, de persze nem kéredzkedtünk fel, csak vigyorogtunk a banyatankos nénikre. Lefele aztán sokkal könnyebb volt, meglepő módon a lábujjam sem kezdett fájni, csak egyszer éreztem, hogy zsibbad picit, de nem lett belőle kínzás, aminek nagyon tudtam örülni, már-már arra gondoltam mégis megpróbálom azt a maratont ősszel. Sokkal fájdalmasabbak voltak a chi-futásos szóviccek, miszerint azzal csínján kell bánni, először csak csigatempóban csibészkedve csinálni, és így tovább, sajnos a döbbenettől szó szerint megjegyezni nem tudtam őket. :)
A vége felé megmásztuk a tényleg utolsó emelkedőt Érd városközpont felé, itt éreztem először némi tényleges lassulást és fáradtságot, az amúgy nagyon kellemes, összességében 6 percen belüli, ideális LSD tempókban. De innen már alig három kiri volt hátra, sima ügy volt.
Nyújtás, vigyorgás, még pár fotó, evés-ivás. Jövőre ugyanitt.
(Zsolttól pedig valami elérhetőséget szeretnék kérni.)

Idő: 02:31:46
Táv: 25.3 km
Tempó: 05:59

update.