- 28 km futás
- 2h 22' 55" alatt
Szép az, amikor valaki futás közben legyőzi önmagát, de még szebb, amikor Pannonfunk mestert győzi le. Tavaly km-ben ugyanis keményen ránk vert (egyedül képes volt többet futni 2011-ben, mint mi ketten, respekt!), ez örök szégyenfolt a Hosszútáv blog egyébként makulátlan fehér zászlaján (megadjuk magunkat!). Most meg az volt a téma, hogy a tó körül megszorítja-e 15 percre a mi időeredményünket. Ráadásul a helyszínen kiderült, hogy rosszul tudom, a 15 perc valójában 20, nekem meg durrant ki a taknyom, privátim, innen szép nyerni.
Szombaton komolyan fontolgattam, hogy el sem indulok, mert a hét elején igen belevetkőztem az április szélbe némi kerti munka során, és sikerült jól meghűlnöm. De hát meg van beszélve, meg minden, plusz az én -- engedéllyel tartott -- látványfegyveremre is számít Pók Janó, mint startpisztolyra, ezzel indítják a mezőnyt, mi lesz, ha nem megyek, 700 ember toporog a rajvonalnál? Lázálmomban már láttam, amint Janó elszalad papírzacskóért, felfújja és eldurrantja, hogy néz az ki. Szóval erőt vettem magamon, felkeltem vasárnap reggel 7-kor, és bevágódtam a kocsiba Andi, Izmitom és Rrróka mellé, szevasztok, van valakinek papírzsebkendője?
Alig parkoltunk le az agárdi szabadstrandnál, megjelent Pannonfunk is, bőszen kenegette magát lóbalzsammal, és nagyon elszántnak tűnt. Snecit is hozzánk sodorta az élet vihara, Rrrókával rögtön eszmét cseréltek chi-futás ügyben. Az ő rábeszélésére hántottam le magamról egy réteg öltözéket, reggel ugyanis szabályosan rázott a hideg, és jól beöltöztem. Az idétlen sapka azért a fejemen maradt, de az egyujjas kesztyűt a kocsiban hagytam, és levettem a poláromat is, pedig az eredeti terv az volt, hogy ha menet közben melegem lesz, odadobom a kísérőknek. Félszemmel láttam egy autót is, hogy "Polárőrség", vagy valami ilyesmi.
Leadtuk a magunkkal hozott javakat a frissítős asztalnál, átvettük a rajtszámot, hallgattuk a speakert és a zenét (brr), és lassan ránk is átragadt az általános izgalom. Én még pluszban azért is izgultam, hogy senki ne legyen szájbalőve a gumilövedékes fegyveremmel, annyira nem vagyok jó formában, hogy egy rendőrautót lefussak.
Aztán eldurrant az otthonvédelmi eszköz, és rögtön az első kilométereken megmutatkozott, hogy mennyire nem vagyok formában. Hogy Rrróka bírja tartani velem az 5 perces iramot, azon már meg sem lepődöm, de hogy Pannonfunk is ott nyomult előttünk, mögöttünk, körülöttünk, az már igazán aggasztó volt. A tüdőm fizikailag fájt, a légcsövem égett, mintha chiliport inhaláltam volna, de nem adtam fel, úgy még soha nem volt, hogy valahogy ne lett volna.
Pannonfunk levált rólunk, mint az indítórakéta, kezdtem jobban érezni magam lelkileg. Kb. 5 km után már enyhültek a tünetek, Pákozdnál pedig mintha teljesen kitisztultak volna a légutaim, már a kis megszokott ritmusomban ment a beszív-kifúj. A sapkám alól folyt az izzadtság, de nem mertem levenni, még megfázom az ellenszélben.
A jobb oldali fotót Vacy lőtte a félmaratoni távnál lévő frissítőpont elhagyásakor, én a bundasapkát igazgatom, Rrróka meg örül, mert a tovasuhanó DaMartian épp akkor szólt oda neki, hogy tök jó a mozgása. Biztos úgy van, én ritkán látom Rrrókát hátulról, höh-höh.
Ekkor kezdett kritikussá válni Rrróka legendás lábujjzsibbadása, úgyhogy lassultunk is valamennyit a jó hosszú célegyenesben. Az utolsó három km-nél Rrróka már szemmel láthatóan szenvedett, próbáltam biztatni, hogy innen már féllábon is, s ahogy visszanézett, abból lejött, hogy ez teljesen reális forgatókönyv.
A megpróbáltatások ellenére nem egészen 2 óra 23 perc alatt tettük meg a távot, 5:06 min/km átlaggal. Rrróka 5 percet javított a legjobb idején, én kb. egyet, amivel az adott körülmények között teljesen elégedett vagyok.
A célban aztán beálltunk tapsolni, hajrázni és terelgetni a béna útjelző szalag miatt eltévedőket, szurkoltunk DK Gergőnek (a sapkám alól elborzadva figyeltem a félmeztelen befutóját!), Izmitomnak, és persze Pannonfunknak, akire 29 percet vertünk rá, de ez ekkor már igazán nem volt fontos. Sok-sok baráttal és ismeretlen ismerőssel lepacsiztunk, az említetteken kívül ott volt Zsolt, aki az általunk szervezett Yours Trulyk állandó vendége (a kisfia biciklin kísérte végig!), Bitliszbá, Rókalaci, Navixaf meg Sekiwake az Ennyire futja blogtól, és sokan mások. "Futottak még", mondhatnám.
A Tóparti Futóparti számomra még mindig a legjobb, leghangulatosabb futóesemény a magyar ugaron. Aki teheti, jövőre feltétlenül jöjjön el!
Utolsó kommentek