Mikor szóltam Rrrókának, hogy indulok az elmés nevű Érd utol verseny 10 km-es távján, kiderült, hogy ő is jönne, "profitmaximalizáló" megfontolásból az 5 km-es távon. Az elképzelés annyira bejött neki, hogy kategóriájában nem átallott elhozni az ARANYÉRMET, elévülhetetlen dicsőséget szerezve a Hosszútáv blognak!
A verseny elég kis volumenű volt, a szervező néni bele is mondta a mikrofonba, hogy több jelentkezőt várt. Hát mi nem tehetünk róla, csókolom, mi itt vagyunk, lecsengettük a kemény 200 forintos nevezési díjat, Rrróka még be is melegített, plusz azzal idegesített, hogy ha a narancssárga pólós srác is 10 km-en indul, akkor meg vagyok cseszve. Így is lett. Kb. 8-an álltunk rajthoz az Esztergályos utcánál, s ahogy megszólalt a síp, a srác kivágott, én meg, mint a barom, utána. Kb. egy km-en keresztül követtem, aztán már teljesen elveszítettem szem elől a fák között, s ezzel kb. egy időben éreztem, hogy teljesen kész vagyok, az elmúlt hetek elbliccelt edzései plusz a bevitt tudatmódosítók megtették a hatásukat. Nem sokáig szenvedtem magányosan, mert balról előzött egy szürke pólós sporttárs, akit próbáltam kibillenteni az egyensúlyából azzal, hogy ez ugye az 5 km-es pálya, de komolyan felvilágosított, hogy nem, a 10-es. Igaza is volt, meg nem is, de erről később.
Keményen ziháltam a nyomában a köves terepen, le a völgybe Biatorbágy üdülőtelepnél, majd vissza ismét a dombra, a srác konstansul 30 lépéssel előttem, illetve én konstansul 30 lépéssel mögötte. Bárhogy nézzük, bizony keményebb volt, mint én, és hátulról úgy tűnt, hogy bőven van még benne tartalék. Én csak lihegtem töretlenül a nyomában, mint egy pitbull. Egy olyan pitbull, amelyik a földön húzza maga után a beleit.
Kb. fél óránál adtam fel a meccset, abszolút tudatosan. Végiggondoltam, hogy még ha tudnék is hajrázni a vége felé, a srác tuti nem hagyná annyiban, én meg szétgyilkolnám magam egy erősen bizonytalan kimenetelű, gyakorlatilag tét nélküli párbaj miatt. Holnap félmaraton, úgyhogy a nagy hajtás most elmarad, visszafogom magam, hadd menjen. Mintha időugrást hajtottam volna végre, már a célegyenesben is vagyok, Rrróka és felesége ott integetnek az út mentén, mi a fene, rohadt jó időt futottam, 35:20!
A szervezők lehűtenek, a 10 km valójában csak 8,6, az se rossz. A runtastic meg 7,3-at mért, na mindegy, így is 4:50-es km-ekkel jöttem ezen a sz*r terepen, de hát mások jobbak voltak, van ilyen. A narancssárga pólós versenyző 24 (vagy 27?) percet futott, mit keres ez itt, tiltsák be a profikat az amatőr versenyeken, hadd örüljön a nép egyszerű gyermeke a színes kis érmeknek meg a levásárolható kuponoknak!
Rrrókát kérdem, hogy teljesített, mondja, hogy második lett, de nem túl büszke, mert valami teniszcsukás iskolás lenyomta. Csak később derül ki, hogy korosztályonkénti díjazás van, a teniszcsukás még most tanulja az életet, ezért Rrróka első díjat zsebelt be, és a Rrróka családban hullottak még hasonlóan szép érmek. Innen is nagy gratuláció!
Pechemre mindkét előttem befutott gladiátor 30-on túli, vagyis a harmadik helyem valóban harmadik hely, és bronzérmet akaszt a nyakamba joviálisan mosolyogva T. Mészáros András polgármester. Örülök, persze, diadalmasan integetek a tikkadt tömegnek, s magamban elhatározom, hogy jövőre 5 km-en indulok én is.
Egyébként nem vagyok büszke magamra, elkövettem szinte az összes hibát, amit ilyen rövid távon el lehet, hiányos felkészülés, elégtelen frissítés, ész nélküli elvágtatás a rajtnál... Mindjárt éjfél, itt pötyögök a gépnél, fáj a jobb lábfejem, s holnap félmaraton. Jobb, ha lefekszem.
Utolsó kommentek