Hú ez a hetem nagyon pörgős, hál istennek el vagyunk látva melóval, most is csak gyorsan adok egy helyzetjelentést az edzésekről.
Hol is tartottam? Ja igen, múlt péntekig.
A pénteki edzéseket többször dobtam már, nem mindig sikerül az úszás előtt még egy tizest is belepréselni az időrendbe, így történt ez múlt héten is. Úszáson viszont 40 percig a mélyvízben szabályosan mellúsztam, nem számoltam, de legalább 15-20 hosszt teljesítettem a 25 méteres medencében. Ez több, mint amit eddig egész életemben. Kemény dolog ez az úszás, izomláz lett a  csöcsömben.
Szombaton csak egy laza hatésfél volt írva, viszont délelőtt karateversenyre mentem tesómékkal, délután pedig a pajtikkal találkoztunk, ezért aztán hajnali hatkor fért csak bele az edzés. A hűs időben a gátra vezető útvonalon indultam el, az M6 híd alatt visszafordulva betértem reggelit venni a pékségbe, ahol elég furán néztek a ninjaruhás, piros bringavillogós reggeli őrültre. Hazafele a hónom alatt vittem a zsákmányt, de ez nem akadályozott az 5:07-es tempó teljesítésében.
Vasárnapra 14,5 kiri volt előírva és elhatároztam, hogy ezt most felmérőként fogom megfutni, versenytempóban. Nem szokás versenytempóban edzeni, az edzésterv sem írja elő, de kíváncsi voltam egy hónappal a célverseny előtt mit tudok. A gát felé indultam, mert ezen az oda-vissza útvonalon egész pontosan lehet számolgatni futás közben. Az elejét elfutottam, 4:38-as tempóban értem le a gát kezdetét jelző sorompóig, eddigre már fájt a fejem a tarkómon, ami biztos jele annak, hogy oxigénből kevesebb, hőből meg több van a  sapka alatt. Nem nagyon foglalkoztam vele, tudtam, hogy a gáton folyton fújó lágy szellő majd lehűt, a tempóból pedig nagyon picit visszavettem, de a komfortzónámon kívül maradtam. A fordító után már jól is esett a futás, elöntött az endorfin, a testem tette a dolgát a töltésen, míg szellemem a varjakkal táncolt a Duna fölött. A gátról lefordulva aztán beindítottam a fedélzeti számítógépet, és próbáltam kalkulálni, mennyi idő alatt érek haza. Nagyon rekord szagúnak tűnt a dolog, de akármi is történhet hazafele, a szépen felújított főtér szökőkútjába is rókázhatok, ha elfutom magam az enyhe emelkedőn ami haza vezet. Nincs több 15 méter szintnél ebben a 4,5 kiris szakaszban, de az ennél a tempónál ölni tud. A lelkesedés azonban erősebb volt, tényleg rekord idővel értem haza, 1:08:35, ami 4:44-es tempót jelent. Nem mondom, hogy ment volna még 5-6 km ezzel a sebességgel, hogy meglegyen a félmaraton, dehát ha edzésen vagyunk, és edzésből futunk, nem pedig tészta parti és átmozgatás után, akkor ez inkább biztató eredmény, mint óvó figyelmeztetés.
Hétfő szünnap, hála legyen az égnek. Ellenben éreztem, hogy jön ki a megfázás, folyik az orr, fáj a torok, köhögéssel szakad fel kis slájm.
Kedd résztáv. 4x, négy azaz négyszer 1600 méter, ami elég ijesztő. Kapar a torkom, nyom  a taknyom. Kit érdekel. Amíg nincs lázam és számon kapok levegőt, addig futhatok, nem? A futástól csak kipucolódik az orrom, a termelődő endorfin meg egyenesen gyógyszer. Toljuk azt a résztávot! Azért éreztem, hogy nincs minden rendben, a negyedik ismétlésre futottam a legrosszabbat, azonban így is végig 6:30-on belül maradtam: 6:24, 6:22, 6:25, 6:30, ami pont 4 perces átlagtempót jelent. Nem rossz ez, sőt biztató, hogy a 3 perc pihenő alatt ennyire jól regenerálódok.
Szerda 6,5 kiri, a szombati futást ismétlem, kihagyva a pékséget, de tartva tempót, 5:09-el megy simán, pedig fokozódott a takonykórom.
A tegnapi 11 kilométert kihagytam. Sok melóm volt, későn értem haza, későn ettem és a takony mellett valami belül is kezd kigyulladni, este már jót izzadtam, és időnként egész tűrhetően köhögtem.
De láz továbbra sincs, így ma elvileg nyugodtan mehetek Lemúr Mikivel a gátra (az úszás kimarad).

Nem feltétlenül ajánlom, hogy az ember betegen fusson. De nem érzem magam igazán betegnek, sőt a futások után mindig jobban vagyok. Kell a mézestea, alvás előtt meg egy lávaforró neocitrán is jól jön, de  semmi komoly. Nincs most időm kifeküdni, és kedvem sincs. Ha lázam lesz vagy igazán köhögök, akkor ugysem megyek sehova, de addig tolom.