Befutó. Ha belegondolunk, hogy egy félmaratonon, vagy maratonon milyen jó célba érni, akkor el tudjuk képzelni, hogy egy ilyen több napos ultra táv után ez mekkora érzés lehet. Biztos, hogy az jár most mindenki fejében: énisénisénis!

…és a végén csak egy félmaraton…

Ezt mondogattam mindenkinek, már-már mantrázva, amikor azt kérdezték milyen szakaszok is vannak ezen a versenyen. Most, hogy ideértünk Budakeszire már tényleg CSAK lett belőle (Ráadásul innen csak lejtő. - rrroka).Csak ez idén úgy hatvan-hetvenszer futottam ennyit, vagy hosszabbat. A rajt előtt beszélgetés az egyéni futókkal, a nagyon sok ismerőssel, aki erre a félmaratonra benevezett. Mosolygás és gratulációk az ő részükről, fáradt elégedettség a mi részünkről. A félmaraton Telki felé indult, hogy még errefelé is nézegessük meg a dombocskákat (Ööö... vagy mégsem csak lejtő... - rrroka). Ákos, akivel a Szigeten sokat futottam már, és aki a benevezésem szervezésében is nagy szerepet vállalt, a Facebookon és rajtban is megerősítette, hogy egyéni eredményével nem foglalkozva végigkísér ezen a szakaszon. Futva – illetve inkább kocogva. A mezőny vége felé futunk, de azért vannak még mögöttünk. Előzünk, de minket is előznek. Visszafordulva már az első frissítésnél sem maradt víz a végének (Ez mondjuk kicsit ciki. - rrroka). Különösebben nem hiányzik. Kihúzzuk a másodikig. Fölkúszunk Budakesziről egészen a Szépjuhásznéig. Az autósok sorban araszolnak szembe. Van aki ideges, de elég sokan biztatnak is minket. A Szépjuhásznénál kapunk kis bíztatást az SZTK (Szigeti és Terepfutó Kölkök) tagoktól MagasKöcsi és Cseri szurkolnak lelkesen. Frissítünk és itt csatlakozik hozzánk Pannonfunk. Neki ez hazai terep. Azt mondja, elkísér minket a Libegőig, aztán hogy az Istenhegyi útig. Megereszt egy telefont – Nem baj, ha kések egy kicsit az ebédről? Elfutok a MOM parkig… - jön velünk a végéig. Megpróbálom tartani a 6.00-ás kilométereket. Felfelé se jó már, lefelé se. Mosolygok, mikor megkérdezik Ákost – Bitliszbát nem láttátok?! -  De! Itt van! – Tényleg sokan jöttek ki szurkolni. A délinél kapunk bringás kíséretet is Marcsi és Betti nyújtja az utolsó frissítést a versenyen. Fel az Alkotás úton, kicsit lefelé és „gyors” befutás a rámpán fel a SportMax csarnokba. (Hú, ez de gyors volt. - rrroka)
Megcsináltam. Ha kicsit érzem is, hogy az a 45 kilométer még bepótolandó házi feladat, de akkor is megcsináltam.

Nézem a többieket. Ágit és Zsaklint a két lányt, a két Jani (az első két helyen – Zabari és Bogár), Bálint mosolygósan harmadik. Ármin alig tud járni, Béla, Gyula, Kornél, Tibi. És én. Végigküzdöttük ezt az öt napot. Nem volt könnyű. De mi már tudjuk mi ez. És én el is próbáltam nektek mesélni. Remélem mindenki talált benne érdekes vagy tanulságos részt. Esetleg szórakoztatót, vagy néhol magára ismert. 

Nem fejezem még be a sorozatomat. Még egy függelékkel fogok szolgálni, ahol a futás technikai részleteit szeretném megosztani veletek a szállásfoglalástól, a kísérőkön keresztül az űrkajákig. Ha valakit érdekel még az is, a hosszutav.blog.hu-n meg fogja találni.

Ezúton is szeretném megismételni a Facebookon már publikált köszönőlevelemet, mert tényleg így gondolom most is:

No ennek is vége! Nem mondom, hogy nem fogom még egyszer, de hogy mikor...
Addig is. Nagyon köszönöm mindazoknak, akik közreműködtek a Bécs-Pozsony-Budapest Ultramaratonon való részvételemben. Először is köszönöm azoknak a futótársaimnak, akik támogatták Schwartz-Nagy Attila eszement ötletét! Másodszor akik a felkészülésben segítettek tanácsaikkal, ötleteikkel (pl. Timkó Zoltán, Vajda Anita). Harmadszor azoknak, akik az öt nap során aktívan is segítették futásomat. Kerékpáron fiam, Bakos Marcell első és második nap, lányom barátja, Zsigmond Péter a harmadik szakaszon, Izer Emőke, Walter Ulrik és Pinczés Éva a negyedik nap húzós 60 kilométerén. Lengyel Ákosnak, aki nem csak a szervezésből vette ki részét, hanem az utolsó félmaratonon is önfeláldozóan futva kísért. Miklós Istvánnak, aki a vasárnapi ebédje helyett az utolsó 10 kilométert velem költötte el.
És mindazoknak is, akik a verseny közben szervezőként, versenybíróként (Schwartz-Nagy Attila, Kopcsay Péter) vagy futótársként ( Strammer Zsaklin, Belej Balint, Jánosi Kornél, Soós Péter...) tartották a lelket bennem ezen a hosszú úton.
Köszönöm családom támogatását, amit végig éreztem!
És, végül köszönöm mindenkinek, aki verseny során az út mentén vagy itt a virtuális térben szurkolt nekem. (annyian vagytok, hogy itt nem akarok senkit név szerint feltüntetni, mert biztos kimaradna valaki… )

Köszönöm!

ui: Köszönöm ismét a hosszútáv blognak a megjelenési lehetőség biztosítását. (Megtisztelő, hogy nálunk írtad meg. A legkomolyabban. - rrroka)