A rajt előtti hétig azt hittem, hogy ez a 3. Vulkán futás lesz, csak fura a tipója a szövegnek, de ahogy a helyszínen fotózott zseniális útvonalrajz is mutatja, itt valóban három darab vulkánt kerültünk meg, biztos az előttem ülő korpáit számoltam földrajzórán, de nem is emlékeztem, hogy van egyáltalán ennyi vulkán Magyarországon. Azt ott meg kiderült, hogy van több is. Vulkánok földje.

A versenyre kis feleségem nordic walkingos csapatával érkeztünk, tíz fő érdi botosjeti készült a 8 kiris távra, én meg Áron barátommal és Malőr kutyával a félmaratont vettem célba, a pálya nálunk végül kicsit rövidebb lett, de volt benne izgalmas szint és terep, szóval ki nem hagynám legközelebb sem, sőt nyilván majd a tényleges harmadikat sem.
Az eső pont elállt a fél órát csúszó rajtra, ami remek dolog, mert esőben futni ha nem is szar, de kicsit lehangoló, így viszont vidáman beszélgetve robogtunk végig a szőlőtőkék közötti dűlőkön, és amikor azt mondom beszélgetve, akkor úgy értem, hogy fél mondatokat tudtunk kinyögni, mert elég lendületesen vágtunk neki a távnak, nagyon meglepődtem, ahogy Malőr kutya simán jön velünk ebben az 5:30-as alatti tempóban. Kb. az első ötösön boldogítottam Áront és Kelemen Nórit a közlési kényszeremmel, szerintem már nem csak ők, de a többi futó is unta, hogy a midenféle humorosnak vélt történettel próbálom szórakoztatni őket, miközben mellékesen egymás pulzusadatait is kielemezzük. Nóri kisebb betegség után itt néha 180-on hajtott, én nagyon meglepődtem, hogy nagyjából 150 körül így tud járni a szám. Egy idő után Malőrke lemaradt, Áron bevárta, majd Nóri is mondta, hogy menjek, hát utánaeredtem az előttem robogó bojnak, úgy tűnt jó 500 méterrel előttem megy az élen haladó öt-hat futó, de mivel fáradt még nem voltam, gondoltam csak befogom őket, hiszen ha ők gyorsabban futnak nálam, akkor nyilván már ki is fáradtak.
A Csobánc felé haladtunk, a tetején a várrom engem rohadtul emlékeztetett a Stonhenge-re, kérdezgettem is az egyik utolért srácot lelkesen, hogy ugye felmegyünk egészen oda, de azt mondta, hogy nem, ezen úgy elszontyolodtam, hogy jól ott is hagytam, pedig megbeszéltük, hogy ezeken az emelkedőkön nem érdemes futni, magamra cáfolva a nem annyira meredek és rövidnek tűnő emelkedőket csakazért megfutottam, mindössze akkor vettem vissza, ha 170 fölé ment az ütem, de itt sem csináltam a naciba, mert előző hétről tudtam, hogy ezt a zónát is könnyedén tudom tartani 15 km-en keresztül, ha kell: akkor Tihanyból Almádiba futottam, amikor Csopaknál jött a vihar és alaposan bele kellett húznom. Sziasztok öt perces ezrek a táv második felében! :)

Vasárnap visszamentünk a Csobáncra a nordic walking csapattal.

A tetejéről elég szép a kilátás, a tavaszi Káli futónapon
állítólag feljön majd ide a 21 kiris táv.

Az egyik jóval előttem futó ultratrailes srác megállt néhány megbokrosodott lovat megfékezni, amíg a gazdák a ledobott gyerkőcöket összeszedik. A gyerekek részéről nem tűnt veszélyesnek helyzet, inkább csak ijedtnek tűntek sérült helyett (remélem így is volt), de a lovak tonnás veszélyes jószágok, úgyhogy nem gondoltam azt, hogy nekem is meg kéne állnom, mert sokat tenni nem tudok, sőt, a lovak talán még jobban bevadulnak, ha látják, hogy tartok tőlük. Kicsit bánt, hogy így kerültem elé (nem tudom amúgy utolértem volna-e), azt fontolgattam, hogy átadom az érmemet, de a rendezők már az eredményhirdetés elején Fair Play díjat adtak neki, így nem kellett ezt a gesztus megtennem.

A Pléh Krisztusnál jobbra, így szólt az itiner.

Ebből nyilván kitaláltátok, hogy utolértem még pár embert. :) Néhány dombba belegyalogoltam, lefele meg nagyon kíméltem az IT-szalagomat, de 12-13 km körül meglett még egy ember, majd a frissítő előtt már láttam, hogy meglesz a következő áldozat is, mert egyrészt én nem álltam meg inni, másrészt látszott rajta, hogy már kezd fáradni, nálam meg ez a pont sehogy sem akart eljönni.
Miután lerongyoltunk egy hosszabb betonos lejtőn már sejtettem, hogy a táv nem lesz 20 km, mert visszaértünk a falu szélére, így aztán nincs mit veszteni alapon előrébb toltam a gázkart, és igen lendületes futással beértem a kollegát, majd könnyedén el is léptem mellette. Jól gondoltam, már egy kilométer sem volt hátra a pályából, a végén vigyorogva, gyerekekkel pacsizva értem be, pont akkor, amikor az érdi nordic walking különítmény is diadalmasan áthaladt a célvonalon. Én harmadik lettem, ők pedig mind a tízen holtversenyben elsők. :)
Finom borokat és kerámia érmet kaptunk a helyezésekért, én rohadtul boldog voltam, hogy ilyen jól ment a futás, sehogy sem akartam elhinni, sőt, most sem fogom fel, hogy öt percen belüli tempóban végigtoltam egy terepversenyt, amiben volt 300+ szint és elég rossz utak, mindezt úgy, hogy a végére sem döglöttem meg, nem volt holtpont, vagy fájdalom, viszont az átlagpulzusom 160 maradt, ami magamhoz képest igen jónak számít.

Idő: 01:31:21
Táv: 18.76 km
Tempó: 04:52
Átlagpulzus: 160

Itt jól látszik milyen szint van a pályában,
a kép jobb oldalán a legszélen lévő templomtól jön fel az út.

Ördögvilla. :)