Amikor SzLacc barátom meghívott minket Sopronba pár napra, meg a Sopron Trail-re, akkor azzal riogattam, hogy majd "Alpok legalja", meg "Sopron tré" és hasonló címmel fogok posztot írni, de erre természetesen nincs okom, hiszen a lehető legjobb volt ez a kicsit meghosszabbított hétvége.
Pénteken kicsit várostnéztünk meg fröccsöztünk, szombaton átmentünk a sógorokhoz a Schneeberg lábán tenni egy laza szintes átmozgató túrát, majd fröccsöztünk, sőt adott pillanatban előkerült némi original Tátratea is (52%), majdnem vittünk a másnapi versenyre is belőle, és itt a másnapra tenném a hangsúlyt.
Instára is muszáj posztolni az ilyesmit
Házikó kilátással a 2076 méteres csúcsra. Mi 1300 körülig mentünk fel, még sosem voltam ilyen magasan.
Panoráma, mit mondjak még... Balra lent arról a kis világoszöld foltról indultunk.
Szóval kicsit lazítottunk, de azért tisztességgel felkészültünk és jó állapotban érkeztünk a rajtba. Meglepődtem azon, hogy mennyire alacsony a Salomon hátizsák, Buff csősál, CEP kompressziós szár felhozatal, csomóan mindenféle márkás és divatos kiegészítő nélkül vágtak neki a 26km@800+ távú versenynek, egy kulacstartó nem volt rajtuk, rábízták magukat a híresen jó pályajelölésre, frissítőpontokra és a júniusinál kicsit enyhébb időjárásra. A másik oldalról nyilván én néztem ki túl felkészültnek a tevepúppal, kulacs övvel, botokkal.
Brennbergbánya, a verseny helyszíne bányász település volt, így a hivatalos köszönés errefelé a Jó szerencsét!, ami lényegében a vájárok "Hellóhajrá!"-ja
Még szerencse, hogy nem súlyosbítottam a helyzetet csősállal meg szárral, csak a zöld emblémás UTH finisher pólóm volt vagánykodás, persze mennyivel vagányabb lenne ugye a piros a 115 km távról... Józsa Gábor olimpikon maratonistánk pl. nem vitt magával semmit, nyilván csak a cipekedés hiánya okozta, hogy annyival előbb ért be, mint én, ja meg azért fiatalabb is a srác.
Ha egyszer erre jártok, akkor a 11-17 km közötti szakaszt érdemes megfutni, az a legszebb szerintem.
EKG görbéd, amikor meglátod Józsa Gábort
Lacival egészen jól átnéztük a szintrajzot, szóval a rajtpisztoly hiányában mikrofonba előadott "DURR" után magabiztos lassúsággal vágtam neki a kezdeti emelkedőnek, miután a szokásos "Futni mentem, majd jövök!" szöveggel elköszöntem kis feleségemtől, aki egyébként a 10,7 kiris túrán botozott végig, mialatt mi az egy számmal nagyobb körön krosszoztunk. Sok futót vitt a lelkesedés felfelé, de nem értem egészen mire számít az, aki egy három órás verseny első 30 percében már a fülén is veszi a levegőt a megfutott dombok után. Nekünk amatőr terepfutóknak azokat a dombokat megfutni, amelyek a fejünk fölé emelkednek, pláne amelyeknek nem látjuk a tetejét, tulajdonképpen tilos. Nem érdemes, több erőt veszítünk a magas pulzus és a savasodás miatt, mint amennyi időt a sebességgel nyerünk. Vagy négyszer előzött meg felfelé egy nagyobb társaság, hogy aztán újra és újra elmenjek mellettük síkon és lefelé (pedig nem vagyok bátor lefelé), majd végül örökre el is veszítsük egymást a 11 km-nél lévő frissítőponton. DK Gergőtől vett taktikám, hogy ha már egyszer cipelem magammal a zsákban a vizet, meg a kaját, akkor nem állok meg percekig büfézni, csak lendületvesztés nélkül haladok tovább a dugókázás után. Ettől a ponttól rám ugrott a flow: futható, hosszú, de enyhe emelkedő után két kilométer rendkívül suhanós erdei rekortánnal (tűlevelek) borított szép szintút következet, majd völgybe ereszkedős, patakátkelős, hidas lejtőn haladhattam nagy lendülettel.
Teljesen meg is lepődtem, amikor a következő ponton elmondták, hogy már 17,5 km-nél járunk én meg a völgy hűse és az ereszkedés miatt tulajdonképpen teljesen kipihentem magam, a fülemen kihabzó endorphin-rush miatt pedig egyfolytában vigyorogtam és vmi buta dallamot dudorászva előzgettem a megborul kollégákat az elmaradhatatlan hellóhajrát odamondva nekik. 150 méter szint 2,5 km alatt nem vészes, simán feldöcögtem rajta, talán meg sem előzött már senki, de én újabb meg újabb embereket fogtam meg lefelé. És innen már csak lefelé volt, bár a szintmetszet szerint valahol még akadt egy hupli, de már észre sem vettem, örültem hogy a tervezett 3 óra helyett 2:30 körüli időt megyek. Tök jó volt beérni, TomTom célkapu, homokmarásos üveg érem, technikai póló ízlés szerint, citromos Gösser (a fotón szereplő Sopronit magunk vittük, ha már ott vagyunk ugye) és a Kocsmatemplom hívogató hűse... Az átizzadt cuccokban szinte fáztam, szóval az itókám bedöntése után mondtam kis feleségemnek, hogy eltűzök az öltözőbe, ahol megint csak Józsa Gábor olimpikonnal futottam össze.
Jövőre szeretettel várjuk a szponzorajándékokat a helyi márkától, ha értik a célzást! :D
Érdeklődtem megnyerte-e, és nem kérdezte nagy nevetve, hogy "Szarik a medve az erdőben...?", hanem csak szerényen elmondta hogy 111 percet ment, és tök jól érezte magát. Aham, szóval az 1:51, akkor a hivatalos időmnél (2:37:33, kicsit kicsúsztam a hat perces átlagból, a fenébe!) alig 45 perccel, vagyis kilométerenként két perccel gyorsabb tempót ment. Hát jó, mégiscsak profi, aszfaltos maratonon is nagyjából ennyivel nyom le... Egy másik sráccal is beszéltem, ő mintegy véletlenül megjegyezte, hogy bár csak 2:02-t ment, de ő már a 40+-os korosztályhoz tartozik (sőt megnyerte). Mondtam, hogy akkor van egy-két évem fél órát javítani, az végül is alig több, mint egy perces tempónövelés, sima ügy.
Céges felsőben megtekintem a verseny helyszínét
Mire átöltöztem Laci is beért, voltak bajok a térdével de csak lefelé, így ő a feljebb vázolt amatőr terepfutás első számú szabályának pontosan az ellenkezőjét művelte, vagyis felfelé tolta, lefele meg sétált. Bedobtuk a jól megérdemelt, gulyás-sör-kávé kombót, megtapsoltuk a győzteseket az eredményhirdetésen, majd szépen elhagytuk a tetthelyet, megígérve, hogy visszajövünk jövőre.
Eredményhirdetés a hosszútávon
Sopron Trail 25,9 km | 800m+ szint | 2:37:33 | 6:05 tempó
Utolsó kommentek