Végül annyira tűrhetetlen és felháborító lett a hőségben futás, hogy hiába kellettek volna a hosszú
LSD-k, nem bírtam! Pedig van cél, megy a felkészülés... a hosszúk meg mégse! Felháborító, mert belerondít az én titkos kertembe, ahova a sok marhaság elől vonulok el, a futásba! És egyre rosszabb, megállíthatatlan.

Istenbizony mindent megpróbáltam: jeges hűtősál, vizes törölköző, vizes mez, folyamatos locsipocsi, vízivás, sónyalás, tempócsökkentés (hova???), utálatlegyőzés önszuggesztióval, havas tájat képzelek magam elé, de semmit se ér, szóval nincs mese, be kell vetni az atomot: fölkelek fél négykor! Aztán föl a hegyekbe meg az árnyas erdőkbe! Persze újabb Szénás-kiskörre, 31,2 km, majdnem 900 méter emelkedés, ötórás szintidő - na de nem fogom tudni abbahagyni, hazaszaladni félúton, hogy elegem van, mert csak egy utat tudok és Solymáron van a kocsi!

Utoljára, az első próbálkozáskor vittem magammal fél kiló kinyomtatott térképet, itinert, hájlájtolva, színre fújva, fóliázva, aztán csak beletettem két csúnya eltévedést és ki is futottam az öt órából nagyon. Pedig akkor délben se volt melegebb húsz foknál...

Akkor megfogadtam, soha több eltévedés, trekk az órán, a telefonon, bárhol, csak kövessen és szóljon, ha gáz van.

Okos garminom, mint kiderült, ilyet nem tud. Okostelefonom meg nem bír ennyit gps-szel, lemerül három óra alatt. Máshova töltöttem fel az útvonalat :) Okosfejbe :) megtanultam kívülről, jelzésváltásokkal, távolságokkal, irányokkal. Persze a három héttel ezelőtti első kör összes bénázása a fejemben volt még.

Hajnalban kelni egy sorscsapás, de negyed hatkor rajtolni a hűvös, néptelen utcákon, aztán hallgatni, ahogy ébred az erdő, csobog a patak, na az fenséges. A Jegenye-völgy előtt, a Nagyréten, a tisztás szélén láttam egy fehér vásznat. Négyen bivakoltak alatta, szépen becsomagolva. Na de mi van, ha jön a vérmókus? Vérdisznó, medve? 

Simán ment minden, a meredek most még meredekebbnek tűnt, már hétkor fönt jár a nap, de a fák között még tűrhető volt. Egyedül a Remeteszőlős-Nagy-Kopasz közti szakasz volt fura, ennyit mentem volna lefelé? Próbáltam megnyitni a neten a térképet, á, reménytelen... na ott lassultam is, kár érte!

Persze ott is volt az orrom előtt a 2. pont, aztán a kilátó, utána a zöld háromszög, amit csúnyán benéztem múltkor. Most nem tudott átverni! A másik félelmem az volt, amikor le kellett térni róla. Jelöletlen útra! Viszont írta a térkép, ott egy pad kilátással, le is fotóztam, oda tettem az elejére! Mondjuk akkora a pad, mint egy pomerániai törpepincs. Ez pedig a kilátás, béna szelfivel:

Ahogy megláttam Nagykovácsit, éreztem, hogy az út első felének összes lassulását be tudom hozni, hiába égetett a nap, felfutottam a Szénásra, na ott égetett csak igazán! 3. kód a helyén, emlékezetből, onnan meg már tényleg csak lezúdultam Solymárra! Váltások, kanyarok, emlékszem mindenre, mondjuk a végén az egy kilométer aszfalt már rohadt meleg volt, de láttam, meglesz ez! 66 röpke perccel jobb, mint az első kör :) El se estem, el se tévedtem, a meleg meg egyszer elmúlik :) 4:54:26 :) Sokkal jobb is lesz ez, a második fele 10 perccel volt gyorsabb, mint az első - ezt már a kedves szervező mondta, aki hozta az ezüstérmet, megint ragyog minden, hazafelé megint megálltam a Hüvi Center (én kérek elnézést) Costájában egy hatalmas lattéra, hogy még nagyobb legyen az öröm.