Fotók: FutaNyerges Sportegyesület
A Duna és a Gerecse által ölelt Nyergesújfalu futói vonzódnak a szóközök kihagyásához, hisz a "NyergesiSzomszédoló" elnevezésű versenyt a "FutaNyerges' sportegyesület rendezte meg három városi és egy terep útvonalon, jól tippelitek, engem nyilván a terep táv vonzott be, nem a hosszával (15,5km@350+), hanem a helyszínével, errefele ugyanis még sosem jártam, a múltkor Csolnokon pont a Gerecse másik felét jártuk be, ott mondta Almási Kati futónagykövet társam, hogy náluk lesz ez a verseny és ott több árnyékra számíthatunk. Mivel épp egy csenevész bokor mikroméretű hűsében próbáltam életre kelni a délben megtett félmaraton után (és a gyümölcsös sör előtt), ez nagyon jól hangzott.
UTH után minden évben megfogadtam és be is tartottam - nem, nem az "Ezt soha többet!" nyilatkozatra gondolok - , hogy nyáron nem futok hosszú távokat, mert bár elég jól bírom a hőséget és szeretem a meleget, valahogy nem arra vágyom, hogy délben, tűző napon legyen még hátra 40 km a megtett előző 40 után. Ráér azt októberben a Vadlán Ultrán, nem? Jó mondjuk most oda sem megyek, mert eldöntöttem, hogy helyette demonstrálok a városi futóversenyek létjogosultsága mellett a SPAR maratonon való részvétellel, és már elterveztem, hogy nemsokára fogok egy edzéstervet nézni, hiszen kb 8 hét van hátra, szóval ideje lenne minőségi edzésmunkának, de lángossal strandon, nyaralás közben ezt valljuk be, nehéz egy picit kivitelezni.
Szóval, szombaton - imádom a szombati versenyeket, többet kéne szombatra szerveznetek T. Szervezők! - kis feleségemmel átautóztunk Nyergesújfaluba, tök kafa autóút, kis forgalom, szép táj, Gyermelyi gyártelep, Gerecse, szokásosnál nem kirívóbb kátyúmennyiség az alsóbbrendű úton, takaros sváb falu, egyetlen hátránya talán, hogy bár van Duna, meg vannak tavak, egyikben sem lehet csobbanni, pedig milyen szép lett volna sáros és izzadt terepfutó testünkkel lassítás nélkül beleszaladni a hűs vízbe, egyből megoldva a koszos láb és büdi táska problémáját.
Oké, mostmár mindenkit nyilván az érdekel, hogy DonRazzino Andrew megnyerte-e a terepfutást! Hát el kell mondjam, hogy piszok erős mezőny jött össze, hét percet vertek rám az élen futó srácok, és nagy hajrá döntött a dobogós helyek között, Andrew a harmadik helyen ért be. Pedig senki sem akart a rajtkapuban az élre állni, hiába hívogatott mindenkit a szpíker, Almási Annamari (Kati lánya, szintén futónagykövet, jó kis család! :) ), szerényen hátul maradtak az árnyékban, hogy aztán az első aszfaltos kilométeren nevetgélve elhúzzanak. Andrew insta story-ján úgy láttam eléggé nyomta az emelkedőket az élmezőny, bevallom én 165-ös pulzus fölött átváltottam ballagásra, és próbáltam nem túlhevülni.
Fotó: donrazzino.hu
Ahogy ígérték tényleg árnyas erdő volt a táv nagy részén, pont olyan közepesen meredek szivatós emelkedőkkel, amiknél nem tudod, hogy most megfusd és meghalj, vagy sétálj és élj túl. Köztes megoldásként árnyékban futottam, napon sétáltam, megoszlanak a vélemények, hogy fordítva jobb-e.
Ami kicsit megdöbbentett, már azon túl, hogy egy lejtős kis ösvényről kirobbanva a merőleges szekérútra, alig fél méterre satuzott tőlem egy bazi nagy szürke terepjáró "mifaszvan!?" kiáltással, hogy a következő emelkedőn előtt befogott nem is egy, hanem két futótárs, és a dombon aztán sétálva, igen SÉTÁLVA hagytak le. Kövér vagyok, öreg és lassú, jutott eszembe a lelkesítő mantra, amit ilyenkor mondogatni kell (nem), és elkezdtem nézni jobban mozognak-e, mint én, hiszen alapszabály, hogy hiába gyorsabb épp valaki, ha nagyobbakat és lassabbakat lép nálam, akkor általában a lejtőn (aka: "lefele a szar is gurul") és a sík részeken be szoktam őket hozni.
Sajnos mindketten nagyon jól mozogtak, de azért csillant némi remény, amikor hallottam, hogy párszor "beköhög" az egyikük, ami biztos jele annak, hogy messze elhagyta az anaerob küszöbét és tüdeje plusz levegőért sikít. Ha egy emelkedőn krákogni hallasz valakit, biztos lehetsz benne, hogy a dombtetőn betonná keményedett lábakon, nagyon lassú léptekkel tud majd csak továbbhaladni, és ha te jól csináltad a felfelét, akkor vidám, fürge 180-as lépészámmal suhanhatsz el mellette. "Aki dombon felfele előz, az megfeledkezik az apja arcáról" - mondaná gileádi Roland és ez egy Setét torony utalás, annak aki nem velem azonos ponyvaregény szubkultúrán él.
Na, szóval szép nyugisan felzárkóztam a srác mögé a lefelék utáni sík részen (az erdő az ígéreteknek megfelelően szép volt és árnyas), "Vártam mikor jössz." - mondta nekem mikor tempót váltva elhaladtam mellette, és elkezdtem nagyon-nagyon figyelni a mozgásomra, hiszen így 170-es pulzus felett, nagyon mással már nem tudtam sebességet növelni, ha nem akartam, hogy a szívem kiszakadjon a koponyám tetején. Az aszfaltos résznél megláttam a másik csávót, passogott hátrafele (nekem ez egy másik szignál arra, hogy valaki az ereje végén van, én sosem nézek hátra, bár bevallom hallgatózni szoktam), és láttam, hogy maradt benne még erő, hiába mentem az utolós 3-4 km-en 4:20 alatti tempót, nem tudtam behoznia köztünk lévő kb 50 métert a célig, ahol Annamari minden befutót nevén tudott szólítani a chipes időmérésnek köszönhetően, ugyanis a cél előtt 50 méterrel is volt egy leolvasó szőnyeg és egy tablet valós időben mutatta neki, hogy épp ki ér be. Elég menő!
"Hát azt hittem hamarabb jössz, Róka!" - mondta Amy, én pedig nevetve beértem a célba, ahol azonnal tudtam, hogy büdös lehetek, mert az érem adó kislány nagyon-nagyon messziről akasztotta a nyakamba a medált, amit amúgy teljesen meg tudtam érteni.
Lerogytam kis feleségem mellé, szereztem dinnyét, megittam a célsört, vigyorogtam elégedetten, jó kis verseny volt.
Külön tetszett, hogy a célcsomag és az egész rendezvény kifejezetten zöld hozzááállást mutatott, nagy betűkkel jelzett szelektív hulladékgyűjtők, külön komposztos a dinnyehéjnak, zacskó helyett szövetszatyor.
Remek szolgáltatás volt a verseny utáni közös nyújtás, ilyet még soha sehol nem láttam, nagyon nagy szükség lenne pedig rá. Oké, olyan gyakorlatok voltak, amiknek a felét sem tudtam rendesen megcsinálni, mutogattam is a lánynak aki a nyújtást tartotta, hogy micsoda? Hogy fognám meg a bokám feltartott lábbal? Viccelsz-bolondozol!? :D
Nagyon nevetett a hülye pofákon, amiket vágtam.
Külön ki szeretném emelni a nyújtás remek pillanatát, amikor teljesen mást, és rossz irányba csinálok, mint kéne.
Az ünnepélyes eredményhirdetés előtt volt még egy közös futónagykövet fotózás, ahol mind vigyorgunk, pedig Agócs Robi kollégám talán megorrolt rám, amikor nem sokkal utánam beért, és én azt kérdeztem tőle: Mi tartott ennyi ideig?
Utolsó kommentek