Egyfelé nézni nagyon tudunk! (Fotók: Hosszútáv, Rackatrail)

Nem bug, ez feature, mondta el többször is a szervező, akinek karakteres szakálla egyébként a Rackatrail logójában is meg lett örökítve. (Vagyis én felismertem, más meg nem, ha véletlen, akkor bocs!) A pálya - terepfutós szóval - technikás részeire gondolt, igaza lett!

 Az első feature a 4. és az 5. kilométer között figyelt. De hát tudtam, mert egy hete sasoltuk már a térképeket, és volt is három vörös szakasz, ahol fenyegetően összecsúsztak a szintvonalak, szóval tudtuk, lesz két mocsok föl, egy gatyán csúszós le. Ahogy az elsőn négykézlábaztam fölfelé, mellettem szakadék, körülöttem a szenvtelen erdő, a hátam mögül vaddisznók patáinak dobogását hallottam, na ott találkoztam a futók nagy ellenségével, a kétséggel. Mi a poros, sáros, száraz leveles, verejtékes bánatot keresek én itt egy siratófalon kaparva fölfelé?

Itt nem én mászom, hanem Zsuzsi, én még el se rajtoltam ekkor :)

Úgy kezdődött, hogy Rókát, a futócelebet meghívták a versenyre, mert olvasták a mesekönyvét, a Büdi lábú futót. Róka meg Zsuszsit és engem is rávett a nevezésre. Március elején voltam utoljára futóversenyen, bár júliustól már rendeznek, de sajnos aszfalt nyáron nekem ki van zárva. (Még éjszaka is tolja vissza a meleget az utca meg a házak, minek ment oda, na.) Pedig nagyon hiányzik az egész elveszett tavasz… A Black Sheep nincs messze, a külső-somogyi dombok azért nem a Prédi, se a Csóványos, ugye, és az erdőben hűvös van! A Balaton meg közel Ságvárhoz, aminek addig a nevét se hallottuk, viszont azonnal elkezdtem utánanézni, és találtam barlangot, várat, képesfát, székelykaput, emellé a szervezők balatoni street foodot meg élő rockabillyt kínáltak, menni kellett.

Elég jól ki lett ez találva, érem, -tartó, retró sportközpont, nekünk bejött :)

Nagyjából tíz éve, amióta sokat futok, először éreztem, hogy edzettem, amennyi kellett. Sose volt még ilyen, pedig évente 3000-3500 km körül futok. Na, világos, erre kellett nekem egy futóedző. Meg azért, hogy ne lassuljak tovább és ne eddzem magam rendszeresen sérülésig. Amitől megint nem lesz jobb. Szóval január óta kapom az edzéseket, nagyon izgalmasak és változatosak, így készültem a BSZM-re, aztán kifordult a világ, azt hittem, a mi karanténunk is eldurvul, mint az olasz meg a francia, és napi egy órára lehet majd kimenni egy kilométeren belül... de nem lett. Lemondtam az edzéstervet, versenyek nem lesznek, hova eddzek... tíz napig bírtam :) nagyon hiányzott  a sokféle, strukturált, szellemes edzés és visszakértem. Azóta volt virtuális félmaraton, mert mért ne, újabb tesztfutás, csupa izgalom. És most gondoltam, nekimegyek egy 22 kilométeres, 600 méter szintes terepnek, mert heti 7-9 órákat edzek, egyet nem hagyok ki, még akkor se, ha a melegben pokoli lassú tempó tartozik a megadott pulzushoz. Kértem tanácsot a Black Sheephez is, megkaptam, engedjem el az időt és élvezzem.

Róka már azon csodálkozott, hogy nem a leghosszabb távra neveztem, mert ők meg arra. Szerintem az augusztusi napon nekem nem szégyen kevesebbet menni, nem akarom, hogy a napon szenvedésről szóljon az egész. Négy óra van a 22 kilométerre, hát az azért hátrafelé is meglesz valahogy, az eredménylistát meg trükkösen ki se nyitom :)

Rajtol a 30-as táv! Mit mondott a végén Róka? Legközelebb a legrövidebbre jövünk! Itt még őszinték a mosolyok!

Ezek után óriási volt felérni a Betyár-barlanghoz! Megcsináltam! Jutalmul hosszú kilométereken át lankásan lejtett a finom erdei út, előbb embermagas löszfalak közt, majd a fák alatt, sötét árnyékban, aztán frissítőpont, aszfaltos erdei út teherautókkal, nem zavart, kicsit neki lehetett engedni. Föl se merült, hogy eltévedhetek. Egy hete tanultam a tracket, összenéztem az AllTrailst a Turistautak.hu-val, kijegyzeteltem, hogy 3 km után jobbra föl az erdőbe meg ilyesmi, a telefonra letöltöttem az appot. Térképes órám meg nincs, úgy akarom ezt ide leírni, hogy emiatt nem vagyok kiborulva, hogy másnak meg van. Nincs, ezért másképp segítek magamon :) mint kiderült, egyik segítség se kellett, luxusszalagozás, eligazító táblák, pink festék: az útvonaljelölést kimaxolták, nem tudok hibát találni, respekt!

A barlang volt az első meglepi, a földvár a második, az már nem annyira anyázós mászás. Tudtam, hogy jön még egy lefelé, szerencsére ott beért egy futó, és mivel ismerős volt a meze (2014-es Budapest Terepkupa, maratonon indultam, utolsó rendezés volt, ronggyá áztam a végén és nem találtam be a célba, gyorsan meg is beszéltük), megkértem, vezessen le engem ott szépen kézen fogva, aztán futhat tovább. Köszi!

Az egyik hosszú egyenes végén kiértem a dombtetőre és elláttam a Balatonig, lenyűgöző volt. Mint az utolsó hegy tetején a Bújó-lik, az átfúrt dombtető, amin át is futottunk, aztán a meleg, a millió bogár (van itt bug, nem csak feature), az elszállt pulzus ellenére egyre közeledett a vége, ráfordultam az ismerős, visszavezető, tanyák között kanyargó, állatkertszagú útra, meghallottam a zenekart, már csak a focipálya füvén kellett végigfutni és érem! Napsütés, ebéd, zene, boldog arcok, óriási volt!

Ezen a likon futottunk át!

Két nappal később extra edzői konzultáció, értékelés, szerintem minden rendben volt :) és tényleg: tempóról egy szót se. Hogy fejlődtem-e, vagyis látom-e, hogy lassan visszatér valami a nem túl régi tempómból? Egyelőre nem, de ettől még a módszer működik, mondjuk biztos gyorsabban lassulnék nélküle :) Sok mindent segítettek tisztázni a hosszú, magányos futások: nem, még magammal se versenyzek, nem, fogyni se akarok, egészségesebb se leszek, bőven elég, ha marad minden, mint most, és a végén úgyis ott áll kicsomagolva, tisztán a lényeg, én futni szeretek, közben (meg előtte és utána) boldog vagyok, nem egy komplikált cél :)

A Rackatrail mint szervezés így két nap távolából? Áttekinthető honlap, élénk közösségi média, jó nevezési felület, hírlevelek pontos tennivalókkal, megjegyezhető logó, időmérés kézzel, semmi műanyagpohár, papírtányéros ebéd, szépen tervezett rajtszám, érem és eligazító táblák, tágas rajt/cél a focipályán, mellékhelyiségek tiszták, a zuhanyban végig van meleg víz, a segítők kedvesek, klassz fotók készültek, a kaja tényleg osztályon felüli, húsos és hústalan. Egy baj volt: kérünk szépen vizet a célba! Az hiányzott egyedül :)