Hosszútáv blog

Július hónapra bellone sporttárs ajánlott talpalávalót. A zeneműről eképpen vall:

Sosem hallgatok zenét futás közben, beépített lejátszóm van, nem kapja be a szalagot, nem kell rákészülni és mindig "kéznél" van. 

Kövéren kezdtem (újra) futni, 20 év kihagyás után. Nagyképűen egyből terepen. A nagyképüség az első dombig tartott, aztán rájöttem, hogy ez már nem nekem való. Síkon sem volt könnyű, de az emelkedőn már képtelenség volt levegőt venni.

A feladásnál valamivel nehezebb beismerni, hogy vesztettél, ezért mégis megpróbáltam újra és újra. Az volt a módszer, hogy a légzést több ütemre bontottam (egy-két-há-négy; be-be-ki-ki). Jó lett volna, de mivel a lábaim sem akarták, folyton problémát okozott az ütemes lépkedés (bal-bal-jobb-jobb:)).

Ráhúztam hát klassz kis mondókákat, ami nem zavarta össze a rendszert, inkább lelkesített. Pl: Kia-jobb-magya-rok! Ahogy könnyebbé vált a futás, azt vettem észre, hogy a mondókák, dalok, himnuszok továbbra is velem vannak, sőt egy idő után már meglepetések is értek, hogy na ez most honnan a francból jött?! Olyan számokat is "hallgatok" ilyenkor amit egyébként sosem tennék. (Emellett egyértelmű előnye, hogy ütemtelen, vagy megszakításokkal, tempóváltással fűszerezett zene is jöhet -ez lehet akár egyetlen riff- az összhang mindig belülről jön.

Gondolkoztam rajta, hogy mit ajánljak, végül az öregfiúk csapata nevében, kicsit szimbolikus döntést hoztam:

 

 

Nesztek!:)

- 16,5 km
- 1h 23' 25" alatt

Alig indultam el Rrrókáékhoz vasárnap, elkezdett szemerkélni az eső, s mire lepacsiztunk, már tisztességesen esett. Ravaszdi barátom egyből kitekerte a blog jelmondatát ("Fuss, ahogy jólesik!", ugye) a posztcímben szereplő felszólításra, de csak így utólag tűnik viccesnek, abban a spártai hangulatban nem nevettem. Fáztam is rövidnadrág-pólóban, Rrrókának bezzeg volt esze, hosszúujjúba öltözött.

Lefutottunk a Duna-partig, majd a töltés végén fordultunk. Itt értek utol a lovasok, szerencsére Rrróka időben megnyugtatott, hogy nem az őrült érdi lógyilkos vágtázik a nyomunkban az esőben, mert annak harcsabajsza van, emennek meg nincs. Megfordult a fejemben, hogy talán borbélynál járt azóta, de büszke spártai módjára nem szóltam semmit, csak nagyot húztam az import izoitalból.

Szokás szerint minden kreténség szóba került, hamar eltelt az idő, és nem is tűnt fel, hogy közel 5 perces km-ekkel haladunk. This is Sparta!!! Ugye.

Mgergoo sporttárs vetette fel kommentben, hogy érdemes lenne közösen rendelgetni sportcuccokat külföldről, mivel lényegesen olcsóbbak ("a sportsdirect.com oldalon 13e forint a Nike Vapor széldzseki, ami itthon 30e fölött van..."), és ha oszlik a postaköltség, akkor mindenki jól jár. Csináltam már hasonlót a capsaicin.hu oldalon, tapasztalatból tudom, hogy van benne ráció (az Angliából rendelt chiliket azóta elvitte egy magyar levéltetű invázió, de ez egy másik történet). 

Úgyhogy ha valakit érdekel, jelezze kommentben, összehozzuk a dolgot.

Előre a vadkapitalizmus megdöntéséért és a szabadpiacért! Költs, ahogy jólesik!

UPDATE 1:

Körvonalazódik a rendelés menete. Eddig 8 ember jelezte, hogy (talán, esetleg, ha minden jól megy) érdekelné a dolog: Domesticdragon, e_easy, effe, Lemúr Miki, mgergoo, Navixaf, pannonfunk, rrroka.

Július 18-ig itt alant kommentben lehet jelezni az igényeket, aztán összesítünk. Július 17-ig szabadságon lesz a szerkesztőség, kiszámíthatatlan nethozzáféréssel, úgyhogy kis türelmeteket kérem, ha elszabadulna a pokol. Mindent kibogozunk.

A projektgazda mgergoo, hiszen az ő ötletével indult a bakterház (ha kell, ügyintézés során az angolban besegítek).

Eldöntésre vár az netshop, ahonnan rendelünk. A vélemények megoszlanak, de mindenképpen olyat választunk, ahol van Nike Vapor széldzseki. :) 

UPDATE 2:

Mivel úgy tűnik, a webshop kérdése nem 100%-ban eldöntött, ráadásul én most indulok szabadságra, Rrróka meg a jövő hét elején, július 18-ig a következő infókat lenne jó összekaparni:

- ki játszik;
- milyen webshopot preferál;
- mit szeretne (ez nyilván webshopfüggő is).

Gondoltam egy szavazóboxra webshop ügyben, de egyértelműbb/ellenőrizhetőbb, ha mindenki ideírja kommentben, hogy "Játszom, a ...............com-ról rendelnék". Július 18. után összesítünk, s onnan tovább, előre. Oké?

Mivel mgergoo Nike Vapor széldzsekire való igényével indult az egész, szép lenne, ha olyan boltot választanánk, ahol kapható is. Ha mégsem, akkor rajta áll, mennyire elégszik meg egy konkurrens termékkel. :)

UPDATE 3:

Arányos közteherviselést! Megegyeztünk, hogy a rendelés postaköltségei a rendelt árú értékének arányában oszlanak meg.

UPDATE 4:

Megérkezett a szajré, átvehető mgergoo-nél!

Kedden a Fishing on Orfű után még nem voltam 100%-ig kipihent, ezért nem akartam hosszabbat futni. Megint a chinoin felé indultam, először nem ment valami jól, de 3 kiri körül elkezdett vinni a lábam, érzésre simán 5 perces tempó alá. Tudtam, hogy ezt a tempót végig nem bírom, de úgy gondoltam menjen amíg megy. Végül a dombok és a régi 70-es út fogtak meg hazafelé, az átkelésnél ugyanis legalább egy percre meg kellett állnom a forgalom miatt, a dombon meg már nem volt erőm és kedvem se tempót nyomni, így kényelmesebbre váltottam. Végül kb 5 kirit nyomtam igen lendületesen, a teljes távon egy percet javítottam. Ami elgondolkodtatott, hogy ennél gyorsabban kéne négyszer ennyit tolni a félmaratonon az új PB-hez...

Idő: 00:52:47
Táv: 10.2 km
Tempó: 05:10

Na, ma egy füst alatt regisztráltam a szeptember 4-i Nike Félmaratonra és az október 2-i SPAR Budapest Maratonra. 14 500 Ft-ba fájt a kettő. Épp ma győzködtem a Futóblogon penelope garciát, hogy a futás nem költséges sport, nem a fenét.

Ami a célkitűzéseket illeti, a félmaratont szép lenne 1h 39' alatt letudni, ami Rrróka blogtárs rekordja, a maratont meg 3h 40'-en belül. Merész terv, mert ez több, mint 7 perccel lenne jobb a tavalyinál, viszont biztató, hogy áprilisban közel 3 és fél óra alatt volt meg a linzi maraton. Igaz, más pálya, más körülmények.

A legesleggyönyörűbb persze az lenne, ha bekacsintanék másfél, illetve 3 és fél óra alá, de ezekre csak nagyon titokban merek gondolni, főleg, ha az idei évről van szó.

Mert mindezekhez persze az kéne, hogy júliustól minél gyakrabban, hetente legalább kétszer tudjak futni. Eddig ez rohadtul nem jött össze. Hát majd igyekszünk, igyekszünk...

- 22 km
- 2h 4' alatt

Tegnap délután végre sikerült Rrrókával összehozni a közös futást, úgyhogy megtámadtuk a magaslest, amit a múltkor fedeztem fel. Nekem minimális kedvem volt futni, és úgy egyáltalán, minimális kedvem volt bármihez. Az elején többször is ellenállhatatlan kísértést éreztem, hogy szóljak Rrrókának, innen nyomja szólóban, én inkább hazamegyek, de olyan lelkes volt a magasles miatt ("vajon hol van, vajon hol van"), hogy nem volt szívem otthagyni. Így futkorásztunk kettecskén, én eleinte némán, elmerülve a gondolataimban, aztán az endorfin lassan kiszorította a nihilt a kis szívemből, és 8 km után már képes voltam emberi interakcióra. Ekkor már szokás szerint mindenféle szóba került a radiocafétól a devizahiteles mentőcsomagig, plusz elhangzott egy tanulságos történet a Petrified Forest nemzeti park turistáinak gyűjtőszenvedélyéről, de ezt majd legközelebb mesélem el.

A magaslest szinte egyből megtaláltuk, csak az utolsó kereszteződésnél tértünk el jobbra, abszolút nem a politikai széljárásnak engedve, csak úgy, privát hülyeségből, aztán pár perc után visszafordultunk, és már ott is voltunk. Kifújtuk magunkat, jót ittunk Rrróka kulacsövéből (érted, kula-csövéből! Mhehh!), konstatáltuk, hogy friss cigarettahamu van a padkán, ergó használatban van a létesítmény, örülhetnek a vadak, majd indultunk is visszafele. 

A Tárnoki úton elkapott a zápor, ami már kilométerekkel korábban érett a fejünk fölött, ráadásul derék futócimborám a bokáját is megrántotta a végén, ez egy ilyen nap volt. Megbeszéltük, hogy legközelebb a gátra megyünk egy 10 km-es vágtára, hogy így mérjük fel az erőnlétünket a félmaraton előtt, ugyanis mindketten csúcsdöntésre készülünk, Rrróka a saját legjobb idejét akarja megjavítani (1:39), és én is. Sziasztok.

Izgalmas hetem volt, csak pénteken jutottam el odáig, hogy futni szeretnék végre. Lemúr Mikivel meg is beszéltük, hogy megyünk, aztán lemondtam mert feleségemért kellett mennem (meg egy kicsit megijedtem, mert Lemúr 20 kirit akart futni a magasles felé, és erre nem voltam felkészülve, majd vasárnap, másnaposan), aztán később mégis tudtam indulni, akkor rácsörögtem, gondoltam visszafelé becsatlakozom hozzá, de ő futás helyett már sört ivott, így kénytelen voltam egyedül menni, de akkor már inkább erre Sárd utca felé, itt mégiscsak van csap. Tudunk kavarni mi? :)

Mindössze 10 kirit toltam, a futás jól esett, mert nem volt már olyan meleg, hazafele az uccsó fél kirin oda is léptem, így egy perccel gyorsabb voltam. Később jutott eszembe, hogy kicsit tovább kellett volna szaladni, hogy meglegyen az egy óra, de mostmár mindegy.

A tervem pedig a következő: több ilyen 15 km alattit fogok szaladni, fartlekezve, harmadolva, stb, öt perces tempó körül, így remélhetőleg szokom a tempót a félmaratoni csúcsdöntésre. Nyilván nem ugyanaz, mintha Lemúr Mikivel ugyanebben a tempóban huszasokat futnánk, de egyelőre ezzel beérem, erre tudok időt szakítani, és úgy néz ki ez megy is.

Idő: 00:53:53
Táv: 10.2 km
Tempó: 05:16

Volt már runners-high-nak nevezett endorphin-rushotok? Nem? Akkor tűzés ki futni, hosszabbat és gyorsabban! Beüt!

Vasárnap valami azt súgta, hogy menni kell futni és ennek csak némi köze van pannonfunk kihívásának, miszerint többet fut idén mint mi ketten Lemúr Mikivel, és ahhoz, hogy Lemúr Miki pénteken olyat futott, hogy lef*sta  a lábát. :)
Az első pár lépés nehezen indult, cammogós volt, de aztán gondoltam egyet és rövidített léptekkel ritmust és ezzel tempót is váltottam. A szokásos dombok felé vettem az irányt, célnak a tetőig felfutást tűztem ki, és már az emelkedő alján éreztem, hogy ez most piszok jól esik. A tengerszint feletti magasággal együtt az endorfinszintem is emelkedett, az M7 autópályáig olyan könnyedén jutottam el, hogy csak egy rövid, futó irigy pillantást vetettem a Balaton felé haladókra, a Köszörűs utcai csapot pedig ki is hagytam, gondoltam majd visszafele. Egyébként négy perccel gyorsabban értem ide, mint múltkor, amikor itt meg is fordultam. Hátra volt még pár kisebb dűne a célomig, akkor hívott vissza Lemúr Miki, akit futás előtt nem értem el. Izomlázra panaszkodott, meg mondott pár biztató szót. A telefonom visszatért walkman üzemmódba és folytatta a Beatrice '78-'88 duplaalbumát. Erről az albumról érdemes pár szót ejteni. Szerintem zseniális. Nem tudom zeneileg megállja-e helyét, de Nagy Feró főcsótány szövegei akkoriban nagyon találóak voltak, mindenkiben ezek az érzések mozgolódtak a rendszerváltás előtt. A váltás után Feró erősen jobbra húzott, lelke rajta, útjaink itt különváltak. Ez a két album azonban hibátlan maradt. Az első rész tempós nótái toltak felfele, eljött a flow-élmény, amely az endorfincsúcs velejárója. A tested hátramarad, a gondolataid szabadon mászkálnak, csomó zseniális és frappáns gondolatod támad, amiket később vagy elfelejtesz, vagy utóbb nem is tűnnek annyira jónak. A mozgás és a gondolatok áramlássá változnak, megy az egész magától, és minden nagyon rendben lévőnek tűnik. Ez az állapotot általában 40 perc lendületes futás után éri el az ember és 15-30 percig tart. A fordító után a lejtőn egy óra körül én is kezdtem visszatérni a fizikai valómba, éppen időben, hogy egy kis emelkedőre vezető szűk balkanyarban, amiben bokrok takarják a belátást, szembetalálkozzak egy sárga volánbusszal a nagyobb fajtából. Cicegett a légfékkel, de én a biztonságos padkán voltam már rég, mintha az endorfinos állapot némi jövőbelátást is adott volna. A kis emelkedő után jött a nagy lejtő, itt az album második részének egyik legjobb nótája hajtott, József Attila Születésnapomra átiratában Feró 40 évének eléréséről és a Rice újraéledéséről regél. A dal tempója pont a futásom tempója, a szöveg pedig mindig is kedvencem volt. Jön még egy endorfin löket, vigyorgok, dúdolok, mormolom a szöveget. Eljön a domb alja, még két kanyar, hosszú egyenes, amelyet aláfest a vitathatatlanul legjobb szám ezen a duplán, a Fönn Tarnicán, és megdob még egy adaggal. Lábam megint pont a ritmus üti, könnyedén futok, semmi fáradtság, semmi nyűg-érzés, semmi kifogáskeresés, csak végre jóleső futás. Pár perc és hazaérek, vigyorogva stoppolom le az órámat. 43 perc alatt voltam fent, 40 alatt értem le, szép. Összetalálkozok Dobzséval, pont bringázik ki Katimama pékségébe, kérdi mi volt, mondom, hogy kurva jól ment, magyarázok neki még valamit, amire nem emlékszem és szerintem egyfolytában vigyor van a képemen. :)

Idő: 01:23:06
Táv: 15.6 km
Tempó: 05:19
Zene: Beatrice - '78-'88

- 21,2 km
- 2h 1' 51" alatt

Tegnap megint azzal a tervvel indultam el otthonról, hogy egy órácskát futok a szemem világába dombnak fel, aztán megfordulok és szépen visszakocogok az édes otthonba. Úgyhogy ismét Tárnoki út, Fundoklia tanösvény, autópálya, levendulás, rakétasiló, Esztergályos utca és egyre fel, északnak. Ezúttal nem kanyarodtam a bánya felé, nem volt kedvem térdig gázolni a helyi faunában, hanem vágtáztam tovább, majd a sörétes puskával himlősre díszített "Behajtani tilos" táblánál merészen befordultam a vadonba.

Itt még soha nem jártam, lám, a sűrű erdő, talán csupa veszély, de nem foglalkozom vele, nézem az órát, még 7 perc egy óráig, lássuk, mi van bentebb. Az út gyakorlatilag nyílegyenes, kétoldalt őserdő, a talajon patkónyomok, aztán elérkezem egy (nem is olyan) magasleshez, itt a vége, forduljunk (a jobboldali képen kilátás a lesből).

Hazafelé már egyhén lejt az út, feltámad bennem a versenyszellem, legyőzöm önmagam, hamarabb érek vissza, mint errefele, hajrá! Az igyekezetnek meg is lesz az eredménye, hűbelebalázs módjára közelítek meg egy pocsolyát, megcsúszik a bal lábam, befolyik a cipőmbe a sár, felcsap a térdemig, fasza. 

Az eseményből tanulva, óva intek minden kedves látogatót a túlzott sietségtől. A "tovább"-ra való klikkelés után az igazán elszántak megtekinthetik az eset eredményét is (a főoldalra nem tettem ki, megkímélve a gyanútlan olvasót a szőrös lábam látványától).

Májusban nem voltunk valami nagyon hatékonyak. Bár Lemúr Miki négyszer, én meg ötször voltam futni, testünk trenírozásának foka nem érte el az önmagunktól elvárt szintet, ketten éppen hogy futottunk most annyi, mint Miki áprilisban, és én az utóbbi két hónapban hoztam ezt a mennyiséget, vagyis egy havi előnye van már. A jó hír viszont az, hogy a retró-excell tábla helyett az én szépséges iMacem által gyártott gyönyörű grafikonon ábrázolva tekinthetjük ezt meg! :)
Lemúr Miki előnye tehát megint növekedett, de szorgalmasan futom a kisebb távjaimat, sok kicsi pedig tudjuk, sokra megy. Hát majd meglátjuk visszatér-e  régi formám.