Hosszútáv blog

Pénteken futottam egy jó kis hosszút a gátról a Hárosi-öbölig és vissza, amíg kis feleségem a nordic walking csapattal csapatta a vadiúj bordómetál KV+-os karbon botjával. Hazafele a gátra érve elkapott a endorfin-rush az utolsó két kilóméterre, ebben nagy szerepe volt az ehavi talpalávalónak választott dalnak, a norvég gótikus-indusztriál-metál Theatre of Tragedy zenekar Automatic Lover című számának. Igazi jó zúzós riffek, vegyítve némi elektronikával, a maga idejében 2002-ben, amikor megjelent az Assembley elnevezésű albumon, nekem ez igazán modern hangzásnak tűnt, bár én nem értek a zenéhez és egyesek szerint rossz a zenei ízlésem is. :)
Négy és fél perces hosszával igazi résztávozós 1000 méter alá illik, bár okozhat némi nehézséget a lendületes kiriben, hogy hallgatás közben nehéz kibírni bólogatás és léggitározás nélkül. Én nem is tudtam megállni, egy kutyasétáltató pár nézett is rám gyanakodva a gát aljából, pedig azt nem is hallhatták, hogy a fő riffet is dzsidzsizem közben félhangosan.

Vasárnap a Hosszútáv blog szerkesztőbigottsága teljes létszámban vett részt a Velencei-tó körbefutásán (idei hivatalos nevén a IX. Böllhoff Tóparti-Futópartin). Nincs időm tisztességes beszámolót írni, ezért be kell érnetek pár kósza gondolattal, hátha Rrróka blogtárs még kiegészíti őket. Kiegészítem ilyen szép dőlt betűvel - rrroka.

- gyakorlatilag végig sikerült abban a napsütötte sávban futni, ami a komfortzónám és az idő előtti nagyhalál határán húzódik. Kb. 4:45-ös km-ekkel indultunk, és úgy 10 km körül Rrróka kezdte pedzegetni, hogy lassítsunk, mert nem lesz jó vége. Elfutottuk az elejét, bakker, ekkora két amatőrt! Én viszont úgy éreztem, hogy ebben az iramban ki tudnék szaladni a világból, ráér visszafogni a tempót, ha majd muszáj lesz. Be is jött a dolog, Rrrókánál hál'istennek elmaradt a 20 km körüli hagyományos mélypont, és szépen behúztuk egymást a célba. Az időnk 2:14:10 körül volt, ami -- ha szigorúan 28 km-rel számolunk -- átlag 4:47 min/km utazósebességnek felel meg. 
Engem az lepett meg, hogy az utolsó öt kirin még gyorsulni is tudtunk. Elment mellettünk pár fiatal futó, erre méltatlankodni kezdtünk, hogy nem ér ezt tenni fáradt öreg emberekkel, majd tempót váltottunk és leléptük őket. Nagyon jó érzés volt. :D

- megint mi vittük az indítópisztolyt, és nagy megkönnyebbülésre idén se lőttek szájba vele senkit, pedig politikus is volt a közelben.

Nem tudom, mi van a levegőben (chemtrail, mi legyen), mostanában hajlamosak vagyunk eltévedni unásig ismert terepeken, ami főleg Rrrókánál meglepő, hiszen neki GPS van a fejében.

Vasárnap délután egy hosszabb kirándulásra indultunk a bánya irányába. Az Esztergályos utcáig felfutottunk, mint szem a harisnyán, aztán Rrróka rábeszélt egy kis kitérőre. Az erdőt, ami a magaslest is rejti, ezúttal unortodox módon a másik irányból közelítettük meg, de pont ugyanúgy nézett ki. Kiszaladtunk a dombtetőre ott, ahol máskor be szoktunk, aztán elindultunk a külszíni fejtés felé. Hát szinte nem találtuk meg, nem is értem, aztán kis kóválygás után mégis. 

Itt aztán megpihentünk, és elkészült életem első szelfije, olyan is lett:

A jól sikerült felvételen látszik, hogy elég megviselt a fejünk, pedig nem futottuk szét magunkat, sőt, politizálni is volt időnk. Ti, leányok, ne tegyétek! Az ücsörgés sem tett jót a lábaimnak, eléggé beálltak visszafele menet. Ez ilyen lassú tempó mellett szégyen, nem tudom, mi lesz a hat órás futáson. Meghalás, valószínűleg.

Áttentő Redáz elküldte nekünk első maratonja beszámolóját, amit a SPURI Maratonfüred Badacsonytomaj-Balatonfüred távon futott Biorobot társaságában.
Nem a legkönnyebb pályát választották, a távon van jópár méter szintemelkedés.
Gratulálunk! Csak így tovább! :)

Megpróbálom összefoglalni a történéseket 2 az 1-ben, mivel sógornőmmel indultunk a versenyen. Engedélyt kaptam rá, hogy róla is írhassak. Én lettem a sajtófőnöke. :D

Előzmények: 

Biorobot nem egészen egy éve kezdett teljesítménytúrázni, májusban már végigszántotta a Kinizsi100-t, majd nyáron együtt járogattunk a HHH-re, folyton a hátát bámultam, aztán már azt se :D. Ősszel beterveztük a 30 km lefutását a Spar maratonon, én abszolváltam a feladatot, neki sajnos halaszthatatlan dolga volt Erdélyben (természetesen túrázott :D).  Majd jött a Siófoki félmaraton, ahol majdnem szaladt még egy kört, annyira élvezte (ekkortájt ragadt végleg rá a Biorobot név). Én két éve kezdtem futni, szépen lassan emeltem a távokat, egyre jobban élveztem, tulajdonképpen kihívás volt (most is az) időt szakítani három kölök mellett a futásra, de mindig sikerült valahogy. És lassan barátokra is szert tettem (a kettes számú kölök osztálytársának anyukája és embere lettek állandó futópartnereim, bíztatóim). Télen szépen készülgettünk, Biorobot nyomta a túrákat, de egyre inkább futotta őket (nem bír már sétálni), én a magam által összeállított, internetről összeollózott, saját ízlés szerint átalakított edzésterv alapján. Mivel ilyen szép telünk volt, nagyon lógott a levegőben egy tavaszi maraton, Debrecen és a Balaton versenyzett, nyert a hely szépsége, no meg a szint is kihívás volt, legalábbis nekem. És persze fel kellett térképezni a helyet az Ultrabalatonra is. 

A verseny:

Természetesen megbeszéltük a taktikát, nem futjuk el az elejét, frissítünk rendesen stb. Okosan, szépen. Na persze. Biorobot előbb rajtolt, mint én, csak a célban találkoztunk. Az elején nagyon vitt a lábam, tudtam hogy meleg lesz, amihez nem vagyunk még akklimatizálódva, ezért egy pillanat alatt felborítottam a tervet: inkább futok az elején kicsit lendületesebben, úgyis kitikkaszt a nap, akkor már haladjak az elején. Biztosan nagy ostobaság, de nekem tulajdonképpen bejött, 30-32km környékén már annyira meleg volt, hogy folyamatosan döntöttem magamba a folyadékot, és persze lassultam is, belesétáltam párszor, de nem éreztem soha azt, hogy meg kellene állni, vagy kibírhatatlan, vagy görcsöl, hanem inkább lassítani kell. A magamra aggatott kulacsöv életmentő szerepet töltött be, minden frissítőállomáson teletöltöttem, ami a következőig rendre el is fogyott. Mondjuk volt olyan pont, ahol nem is vettem észre hogy hol az asztal, úgy elszaladtam mellette, hogy csak 10 perc múlva esett le a hülyeségem. Hozzáteszem a saját nagylányomat sem vettem észre, hiába kiabált nekem. :D Az a sok kellemesen meredek kaptató is levett a lábamról, olyan érzésem volt sokszor, hogy szinte csak felfelé futunk. Rendre ilyen hosszan nyúló emelkedőkön állt Monspart Sarolta, na Őt többször is észrevettem, nagyon helyes volt, elképesztő hogy egy futóikon biztatja az embert. Tetszett, hogy nincsen tömeg, de mégsem egyedül baktat az ember lánya, mindenkinek volt a másikhoz egy biztató szava. Az utolsó 2km-en összedolgoztunk egy fiatalemberrel, eldumáltuk annyira az időt (de lehet hogy csak nekem járt a szám, elkezdtem hihetetlen boldog lenni, valószínűleg tudatosult bennem, hogy megcsináltam), hogy csak annyit vettem észre mindjárt célban vagyunk. Pont a női eredményhirdetés előtt értem be, Sára ott ugrabugrált zokniban, kereste a cipőjét. :D Szépen megtapsikoltuk, lefényképeztük előlről hátulról, (jobbról balról), majd boldogan tértünk be az első vendéglátóipari egységbe. Ott ültem le először aznap . Dóra, Tibi és a nagylányom alkották szurkolótáborunkat, nagyon hálás vagyok nekik hatékony segítségükért (meg a finom barna sörért is).

Konklúzió:

Maratont futni állati jó!!! A meleg és a sok szint ellenére is végigcsinálnám megint. Elképesztő energiákat lehet megélni egy ilyen megmozduláson, még most is mérhetetlenül boldog vagyok. Némi izomlázon és 2 vízhólyagon kívül nem lett semmi bajom, picit tartottam tőle, hogy walking dead üzemmódban fogom a maraton utáni napokat megélni, de nem így lett. Ezek szerint nem volt rossz a felkészülésem, 4:08:30 az időm, októberben Budapesten lehet javítani :D

 Áttentő Redáz

Péntek délután a szokásomhoz híven már futócuccban fejeztem be az aznapi csilletologatást, így miután az összes szenet felhoztam a bányából rögtön indulhattam is futni. Illetve előtte percek alatt összeállítottam még a kertben a hintaágyat, de ez mellékszál, csak azt mutatja, hoyg nagyon szép napos idő van mostanában, és hogy baromi ügyes szerelő vagyok (anyukám segített).
Vártam nyolc percet a ház előtt a GPS jelre mindhiába, közben beleizzadtam a rövidgatya-hosszúpóló kombinációba, pedig még egy métert sem futottam, csak az IT-szalagomat szugeráltam. GPS jelre nagy szükségem lett volna, mert oda készültem, ahol legutóbb eltévedtem: a levendulás fölötti sűrűs sötét erődbe. Két hete arrafele tettünk egy rövidebb kirándulást kis feleségemmel, ami végül hosszabbra sikeredett, valahol egy kanyarral kevesebbet számoltam, és a fejembe lévő térkép kicsit megkeveredett, két kilométerrel odébb lyukadtunk ki, mint ahogy azt én képzeltem, közben láttunk száz szörnyűséget, posztapokaliptikus világot és egy közismert földönkívüli tetemét.

Alf hullája a szeméthalmok között.
Szerintem nem ilyen végre számított amikor idejött a Melmac bolygóról.

Szóval GPS jel nuku, de számítottam rá, hogy felfele futás közben majd jut nekem is valamikor, addig volt jó fél órám, a futoterkep.hu-n lemértem az odautat, 6,3 km. Történés nélkül jutottam el az Esztergályos utcáig, és ott már két másodperc alatt befogtak a műholdak, perszehogy, végig emelkedőn jöttem, ennyivel közelebb voltam már hozzájuk. Boldogan bevetettem magam a rekettyésbe, amiből aztán később a térképen "fenyőerdő; bozót" jelzésű részhez jutottam. Elég lendületesen haladtam, közben nagyon koncentráltam arra, hogy ugyanazon az útvonalon menjek, mint kirándulásunk alkalmával, mert nagyon érdekelt, hol vétettem el az irányt. Amikor ismeretlen területen futok vagy túrázok a fejemben elkezd egy térkép rajzolódni, ami jelzi, hogy honnan indultam, onnan melyik irányba mennyit mentem, és általában tudni szoktam, hogy a jelenlegi pozíciómtól a kiindulási pont merre van, és milyen messze, így eddig még sosem fordult elő az ami legutóbb, hogy ilyen sokkal túlmegyek rajta, miközben kezd ránksötétedni.
Most ez nem is történt meg, végig pontosan éreztem, hogy merre vagyok, és végül megtaláltam azt az ösvényt is, ahol jobbra fordulva pontosan kijutottunk volna a starthelyhez. Megnyugodva konstatáltam hogy a fejemben a GPS nem rohadt le, és visszamentem az útra felderíteni merre is tekeregtünk végül. Kijutottam a hangárhoz, a múltkor látott szemét azóta nem tűnt el, de a bozótoson átvezető ösvényeket szorgos kezek lezárták szúrós ágak hadával, ami jó ötlet, csak én most pont ki szerettem volna menni, nem pedig bejönni háztartási hulladékom és sittem zsákjaival.

Posztapokaliptikus film forgatására tök jó lenne a hangár és körülötte a dzsuva.

Végül visszafordultam, és újabb utakat felfedezve pontosan kijutottam a kiindulási pontra, mintegy 45 perc erdős csalinkázás után (gyalog ez két óra volt). Hoppá, ez nem 5 km, ahogy azt hittem, hanem majdnem 9. No nem baj. 
Már csak a hat kiri lejtőn kellett lesuhannom. A nap közben lement, kezdtem fázni, örültem, hogy hosszú felsőben jöttem. A térdeim nem szerették ezt a hűsebb érzést, de akkor sem fogok 3/4-es nadrágot venni arra négy alkalomra amikor pont az lenne az ideális, mert a hosszúgatya sok, a rövid meg kevés, és pont.

Idő: 01:51:28
Táv: 21.3 km
Tempó: 05:14

Hat maraton több-kevesebb sikerrel történt lefutása után egyre inkább foglalkoztat, hogy mi van a nyúlon túl. Sebességben fejlődni nem szeretnék, a 3 és fél órás legjobb maratoni időmet felakasztottam a dicsőségfalra, és nem akarok már megfeszített izmokkal, levegőt kapkodva kilométereken át haldokolni, elég volt.

A terepfutás sem igazán az én műfajom (ellentétben mondjuk Rrróka blogtárssal), így logikus lépésnek tűnt, hogy a táv növelésének irányába fejlődjek tovább. Az elhatározás örömére be is neveztem a május 17-i paksi ULTRAmarATOM 6 órás versenyére, ahol jó lenne úgy 60 km-t bekarcolni a futónaplóba. 

Nagyon érdekelne, hogy milyen tanácsaitok vannak egy magamfajta, szintlépésre készülő hobbifutó számára? Milyen felkészülést igényelnek az ultratávok? Mire számítsak a 42,195 km után következő, számomra szűz terepen? Mi legyen a versenystratégiám? Reális-e a 60 km 6 óra alatt? Meg fogok halni? Tele vagyok kérdésekkel. 

Egy kis közvéleménykutatást is szeretnék végezni, hogy ki mekkora maximális távot futott már, hány maratonista, ultrafutó olvassa a Hosszútáv blogot. Legyetek szívesek klikkelni. Természetesen nem csak a rutinos ultrafutók véleményére vagyok kiváncsi, minden input jól jön.

Most szólok, hogy a felkészülésem távol áll majd az ideálistól, jelenleg hetente egyszer jutok el futni, ami egyébként is, egy ilyen távhoz meg pláne tragikusan kevés. Akárhogy is alakulnak a dolgok, a 6 órás verseny mindenképpen tanulságos lesz. A tapasztalatokról majd beszámolok, addig is maradjatok velünk!

Külső és belső zsebek, figyelem felkeltő narancssárga szín, fényvisszaverő csíkok, jó szellőzés, szél- és enyhén esőálló, és 5 (öt!) éve bírja már a strapát. Ez a Kalenji Protect 1000 futódzsekim igaz története.
2008-ban egy szeptemberi délutánon kaptam a bátyámtól ezt a rendkívül jó színű futókabátot. Éppen túl voltam egy eléggé sikertelen Nike félmaratonon ahol a 2007-es 1:39 után itt sikerült fejreállnom, és majdnem feladnom a versenyt, de végül 2 óra 10 perc alatt beslattyogtam. A következő héten a K&H éjszakai futáson együtt indultunk és majd megfagytunk, onnan jöhetett az ötlet tesómnak, hogy kapok egy ilyen alap futócuccot. 
Az elmúlt öt év alatt hideg vagy rossz idő esetén sokszor futottam ebben a futókabátban, nem mondom, hogy minden futás után ki lett mosva, de számoljunk azzal, hogy több, mint minden másfeledikre, akkor is tuti túl van száz 30C°-os kímélő mosóprogramon.
Még mindig nincs olyan hibája, ami miatt ne lehetne felvenni futáshoz, bár a külső zsebek cipzárja néha rosszul záródik, és épp ma jött le a hátáról a fényvisszaverő kalenji jel. Nem biztos, hogy még kapni a Decathlonban, de pár éve még sikerült beszerezni kezdő téli futócuccnak.
A te dzsekid hogy bírja?

Az index futobolondok topikjában találtam sogormail fórumozó hozzászólását Polar RCX5 pulzusmérős, külső GPS jeladós óra kapcsán, ami aztán kedvesen kiegészített levélben még pár infóval és képpel.

Ez a Polar RCX5 multi verzió, tartozék az óra, öv, jeladó, GPS, műanyag klipsz a GPS-hez, egy usb-s stick a szinkronizációhoz és egy usb-micro usb kábel a GPS töltéséhez. Meg a használati útmutatók.
Összességlben szeretem, de mérnök szemmel nézve silánynak nevezném.

Az alábbi számot Rrróka barátomnak küldöm szeretettel. A tetszetős nóta előadója Pavel Stratan moldovai énekes-dalszerző, és arról szól, hogy a lírai én meglehetősen sokat iszik. 

Középtempós, laza futásokhoz ajánlom (mint pl. a paksi ULTRAmarATOM 4, 6 vagy 12 órás távjához). 

Amennyiben nem nyerte el a tetszését, küldjön jobbat Ön!